Találkozás a keresztúton

Mária Jánossal együtt a Kálvária oldalán vezető úton áll, az árnyékban. Halottsápadt, nagyon kimerült. Ruhája sötétkék, majdnem fekete. János részvéttel nézi. Az ő arca is színtelen, szeme fáradt, tágranyílt, haja összekuszált, arca beesett, mint egy betegé. Ott van a többi asszony is: Lázár két nővére, Alfeus és Zebedeus felesége, Zsuzsanna Kánából, a ház asszonya és még néhányan mások. Figyelik az utat, hogy jön-e az Üdvözítő.

               Amikor feltűnik Longinus, Mária az út közepére megy Jánossal, aki a könyökénél támogatja őt. Csak akkor áll félre, amikor Longinus odaér. Longinus nézi őket, és a fejét csóválja. Mária igyekszik átmenni a gyalogos katonák között, de azok visszatartják őt lándzsájuk nyelével. A csőcselék köveket dobál az asszonyok felé, és kiáltozik:

-- Gyorsan! Holnap húsvét. Mindent be kell fejezni az est leszállta előtt! Bűntársak! Törvényünk kigúnyolói! Elnyomók! Halál a betolakodókra és Krisztusukra! Szeretik őt! Mennyire szeretik! De vegyétek! Tegyétek őt átkozott városotokba! Nektek adjuk őt! Nem akarjuk őt! A hullát a hullának! A leprást a leprásoknak!

               Longinus beleugrat a csőcselékbe, s az elmenekül. Ott áll egy negyven-negyvenötévesnek látszó erős cirenei földműves két fiával és szamár által vont kocsijával. Longinus odakiált neki:

-- Ember, gyere ide! Látod ezt az embert? -- kérdi, Jézusra mutatva. Látja ekkor, hogy Mária könyörög a katonáknak, hogy engedjék Fiához. Megkönyörül rajta, és odakiált:

-- Engedjétek át az Asszonyt! -- majd ismét a cireneihez fordul. -- Nem tud tovább menni így megterhelve. Te erős vagy. Vedd a keresztjét, és vidd fel a csúcsra!

-- Nem tehetem... Szamaram csökönyös... és a gyerekek nem bírnak vele...

               Longinus azonban azt mondja:

-- Menj, ha nem akarod elveszteni a szamarat, és büntetésből húsz csapást kapni!

               Erre a cirenei nem mer többé ellenállni. Odakiált a gyerekeknek:

-- Menjetek azonnal haza! És mondjátok, hogy én is hamarosan jövök -- és Jézushoz megy.

               Épp akkor ér oda, amikor Jézus Anyja felé fordul, akit csak most lát feléje jönni, mert annyira lehajolva járt, szinte becsukott szemekkel, mintha már vak lenne. Felkiált:

-- Mama!

               Ez az első szava azóta, hogy megkínozták, és kifejezi szenvedését. Mert ebben a kiáltásban benne van minden lelki, erkölcsi és testi fájdalma. Olyan, mint az egyedül haldokló gyermek kiáltása a hóhérok és kínzások közepette.

               Mária a szívére szorítja kezét, mintha szúrást érezne, és megremeg. De magához tér, felgyorsítja lépteit, és miközben Gyermeke felé tárja karját, gyötört hangon felkiált:

-- Fiam! -- olyan hangon mondja ezt, hogy meghasad a szíve annak, aki hallja. A rómaiakon is látszik a részvét, és a cirenein is. Látja, hogy Mária nem ölelheti át Fiát a kereszt miatt, azért siet leemelni a keresztet Jézusról. Oly gyengéden teszi ezt, mint egy atya, hogy ne üsse meg vele a töviskoronát, és ne horzsolja fel sebeit. Közben Mária is leereszti a kezét, és igyekszik rámosolyogni Fiára, miközben remegő ajka issza könnyeit. Jézus is igyekszik visszamosolyogni rá felduzzadt, sebes ajkával, csókjára vágyakozva.

De Mária nem tudja megcsókolni Gyermekét... A leggyengédebb érintés is gyötrelmet okozna összeroncsolt testének, ezért tartózkodik tőle. Csak lélekben csókolja meg egymást a két gyötrődő lélek.

               A dühöngő tömeg alulról nyomást gyakorol a menetre, amely ismét tovább megy. Az Anyát a hegy oldalához nyomják, megvető szavak közepette. A cirenei Jézus után viszi a keresztet. Jézus most könnyebben halad, de erősen liheg, és kezét gyakran a szívére szorítja, mintha hasító fájdalmat érezne.

               Mária visszavonul az asszonyokkal. Amikor elvonul a menet, felmegy a csúcsra. Longinus előzőleg megtisztította a Kálvária csúcsát a tömegtől.

Az asszonyok mellett ott vannak Jézus unokatestvérei: József és Simon, és Alfeus is, Sára fia, valamint a pásztorok egy csoportja.

               A csőcselék megint gyalázni kezdi Máriát és kíséretét:

-- Halál a galileaiakra! Halál! Galileaiak! Galileaiak! Átkozottak! Halál a káromló galileaira! Szögezzétek a keresztre a méhet is, amely hordozta! El a viperákkal, akik ördögöket szülnek! Halál rájuk! Tisztítsátok meg Izraelt a kecskékkel közösülő asszonyoktól!

               Longinus, aki leszállt a lováról, megfordul, és látja Máriát. Megparancsolja, hogy hagyjanak fel ezzel a lármával... A katonák elzavarják a csőcseléket, amely egymás hegyén-hátán menekül.

Felérkeznek a csúcsra az elítéltek is, és Jézus megint Mária közelében halad el, aki felnyög fájdalmában, de igyekszik elnyomni hangját a köpenyével. A zsidók látják ezt, és kinevetik, gúnyolódnak rajta.

               János, a szelíd János, aki egyik karjával Mária vállát tartja, hogy őt támogassa, megfordul, dühös tekintettel. Villámlanak a szemei. Ha nem kellene az asszonyokat oltalmaznia, bizonyára torkon ragadna néhány hitványt.

(9-335)