Jézus elbúcsúzik anyjától

  Az utolsó vacsora terme nem tökéletes négyzet alakú, kissé téglalap alakja van. Rövidebb oldalain egy-egy ablak van, bezárt ablaktáblákkal. A hosszú falak egyikén nincs semmiféle nyílás, a másik végén hat lépcső vezet egy kis ajtóhoz.

               A terem ajtaja egy folyosóra nyílik, amely a bejárathoz vezet. A folyosóról be lehet menni egy másik, kisebb terembe. Ebben a szobában tartózkodik jelenleg Mária más asszonyokkal. Ott van köztük Magdolna, Jakab, és Júdás anyja, akit szintén Máriának hívnak. Néhány férfi is van velük, akik Jézus tanítványai lehetnek.

Mária sötétkék ruhában van. Fején négyszögletes fehér kendő van a köpeny alatt, amely szintén befedi a fejét is. Arca nagyon megviseltnek látszik. Nagyon szomorú, jóllehet néha kedvesen mosolyog. Nagyon sápadt. Mozgása is fáradt és bizonytalan, mint azé, aki elmélyed a gondolataiban.

               A ház gondnoka meggyújtja az utolsó vacsora termének olajlámpásait. Utána a kapuhoz megy és kinyitja, és belép rajta Jézus az apostolaival. Már sötétedik.

               Jézus a szokásos módon üdvözli a gondnokot:

-- Béke ennek a háznak! -- és utána, miközben az apostolok a vacsora termébe mennek, ő bemegy abba a szobába, ahol Mária tartózkodik. Az asszonyok üdvözlik őt, és magára hagyják Anyjával.

Jézus átöleli Anyját és homlokon csókolja. Mária először Fiának a kezét csókolja meg, utána jobb arcát. Jézus leülteti Máriát, és leül mellé egy támla nélküli székre. Fogja Mária kezét, miközben ő leül, és utána is.

               Jézus is gondolataiba merül, szomorú, bár néha mosolyt kényszerít magára. Mária aggodalmas arccal tanulmányozza Őt. A szegény Édesanya a kegyelem és szeretet révén felfogja, hogy ez az az óra! Fájdalmas vonások jelennek meg Mária arcán és szeme kitágul, mint akinek kínos benső látomása van. De nem rendez jeleneteket. Méltóságteljes, akárcsak a Fia. Jézus beszél. Anyja imáiba ajánlja magát:

-- Mama, azért jöttem, hogy megerősíts és megvigasztalj. Olyan vagyok, mint egy kisgyermek, Mama, akinek szüksége van fájdalmában az anyai szívre és az anyai ölre, hogy megerősítse. Visszatértem ebben az órában, mint egykori kis Jézusod. Nem a Mester vagyok, Mama. Egyedül a Fiad vagyok, mint Názáretben, amikor kicsi voltam, mint Názáretben, mielőtt elhagytam magánéletemet. Nincs senkim, csak te. Az emberek ebben a pillanatban nem barátaim, nem hűségesek Jézusodhoz. Mégcsak nem is bátrak a jóra. Csak a gonoszok állhatatosak és erősek gaztetteikre. De te hűséges vagy hozzám, te vagy az én erőm, Mama, ebben az órában. Támogass engem szereteteddel és imáddal. Csak te tudsz itt imádkozni ebben az órában. Imádkozni és megérteni. A többiek ünnepelnek, gondolataikat leköti az ünneplés vagy a bűntény, miközben én annyi minden miatt szenvedek. Sok minden meg fog halni ez után az óra után. Ezek között emberségük, és hogy méltók tudjanak lenni hozzám mindnyájan, kivéve azt, aki elveszett, és akit semmiféle erő sem tud rávenni arra, hogy legalább bűnbánatot tartson. De most még nehéz a felfogásuk, még nem érzik, hogy én meghalok, miközben ők ünnepelnek, azt gondolva, hogy már közel van diadalmam. Néhány nappal előbb megrészegítette őket a hozsannázás. Mama, ezért az óráért jöttem, és természetfeletti módon örömmel látom ennek elérkezését. De énem fél is tőle, mert ennek a kehelynek a neve: árulás, megtagadás, vadság, káromlás, elhagyás. Támogass engem, Mama! Mint amikor imáddal levontad magadra Isten Lelkét, és Általa a világnak adtad Azt, akire a nemzetek vártak. Vondd le most Fiadra az erőt, ami segít engem annak a műnek a véghezvitelére, amiért jöttem. Mama, Isten veled! Áldj meg, Mama, az Atya által! És bocsáss meg mindent! Bocsássunk meg együtt, bocsássunk meg mindazoknak, akik gyötörnek minket.

Miközben beszél, Jézus térdre ereszkedik Mária lába előtt, és derekánál átölelve tartja őt.

               Mária sír, sóhajtozás nélkül, arcát kissé felemelve, bensőségesen imádkozva Istenhez. Könnyei lecsordulnak sápadt arcára és ölébe hullanak és Jézus fejére, amelyet Ő végül a szívére hajt. Azután Mária Jézus fejére teszi kezét, mintha megáldaná, és utána lehajol, megcsókolja a haját, simogatja, simogatja vállát, karját, keze közé veszi arcát és maga felé fordítja, szívére szorítja. Könnyezve megcsókolja Őt homlokán, orcáin, fájdalmas szemén, ringatja ezt a szegény, fáradt fejet, mintha kisgyermek volna, amint az Újszülöttet ringatta a barlangban. De most nem énekel. Csak azt mondja: ,,Fiam! Fiam! Jézus! Jézusom!'' De olyan hangon, hogy fájdalom hallani.

Utána Jézus felkel. Megigazítja palástját, megáll Anyja előtt, aki még mindig sír, és most Ő áldja meg őt. Majd az ajtóhoz megy. Mielőtt kimenne, azt mondja:

-- Mama, eljövök még, mielőtt befejezném az én húsvétomat. Várj imádkozva! -- És kimegy.