A király kertjében

Nagyszerdán délelőtt Jézus a Templomban beszél, visszavetve a farizeusok támadásait. Utána Mannaen ajánlatára a jeruzsálemi királyi kertbe vonul vissza apostolaival, tanítványaival és nőtanítványaival pihenni néhány órára. Fáradtan leül egy jázminlugasban, és a kőasztalra hajtva fejét elalszik.

               Megérkezik Mária is, és Mannaen megmutatja neki, hol van Jézus. Mária csendben közelíti meg Fiát, nehogy felébressze, és leül melléje. Szemléli Fiát, fájdalmas és szeretetteljes mosollyal, és közben csendben hullanak ölébe a könnyei. Imára kulcsolt kézzel egész szívéből imádkozik, de ajkának mozgása nélkül. Csak akkor mozdítja meg kezét, amikor egy légy akar rászállni az alvóra.

Az Anya virraszt Fia fölött. Fiának utolsó álma ez, amely felett virraszthat. Jézus megmozdul, és Mária gyorsan felszárítja könnyeit. De Jézus nem ébred fel, csak arcának helyzetét változtatja meg, és Mária folytatja mozdulatlan virrasztását.

               De valami Mária szívébe markol. Hallja, hogy Jézusa sír álmában, és Júdás nevét mormolja.

               Mária feláll. Fia fölé hajol, és szívére szorított kézzel hallgatja Fiának zavart suttogását. Felfogja, hogy Jézus álmában felelevenedik a jelen és a múlt, és utána a jövő is, míg végül hirtelen felébred, mintegy menekülve valami rettenetes dologtól. De Anyjának keblén találja magát, annak karjában, az ő mosolyát látja, kedves hangját hallja, csókját, simogatását érzi, amint fátyolával letörli arcáról az izzadtságot, miközben azt mondja neki:

-- Kellemetlenül érezted magadat és álmodtál... Izzadsz és fáradt vagy, Fiam -- és elrendezi összekuszált haját, megtörli arcát és megcsókolja, átkarolja, szívéhez vonja.

               Jézus rámosolyog és azt mondja:

-- Mindig a Mama vagy. Ez, ami megvigasztal. Ez kárpótol mindenért. Az én Mamám!

               Melléje ül, és kezét Mária ölébe teszi, aki simogatja ujjait és kézfejét, elsimítja az alvás közben kidagadt ereket. És igyekszik másra terelni a figyelmét...

-- Eljöttünk. Mindnyájan itt vagyunk. Valéria is. A többiek az Antóniánál vannak. Klaudia akarta, hogy vele legyenek, mert nagyon szomorú. Azt mondja, az az előérzete, hogy sokat fog sírni. Babona! Csak Isten ismeri a jövőt...

-- Hol vannak a nőtanítványok?

-- A kert elején. Márta frissítő italokat és ételeket akart készíteni számodra, hogy megerősítsen, amennyire teheti. De nézd, ez mindig tetszik neked, és én hoztam. Az én részem. Jobb, mert a Mamáéból van.

               Megmutatja neki a mézet és egy kis kenyérpogácsát, amit Fiának ad, mondván:

-- Olyan, mint Názáretben, amikor megpihentél a legmelegebb órában, és utána felébredtél kimelegedve, és én jöttem a hűvös barlangból ezzel a frissítővel... -- megáll, mert remeg a hangja.

               Fia ránéz, és utána azt mondja:

-- És amikor ott volt József, kettőnk számára hoztad a frissítőt és a friss vizet a lyukacsos korsóban, amelyet a folyóvízben tartottál, hogy frissebb legyen, és még frissebbé tették a vadmenta szálai, amelyeket beléje helyeztél. Mily sok menta nőtt ott, az olajfák alatt! És mily sok méh volt a menta virágain! A mi mézünknek mindig egy kissé ilyen illata volt... -- Elgondolkodik... visszaemlékezik...

-- Láttuk Alfeust, tudod? József késik, mert az egyik fia kissé beteg. De holnap biztosan itt lesz Simonnal. Szalóme őrzi házunkat és Máriáét.

-- Mama, amikor egyedül leszel, ki lesz melletted?

-- Akit te mondasz, Fiam. Engedelmeskedtem neked, mielőtt még az enyém lettél, Fiam. Folytatni fogom ezt azután is, hogy elhagysz.

               Hangja remeg, de hősies mosoly van az ajkán.

-- Te tudsz engedelmeskedni. Milyen pihenés veled lenni! Mert, látod, Mama? A világ nem képes megérteni, de az engedelmesek mellett megpihenek... Igen. Isten megpihen az engedelmesek mellett. Istennek nem kellett volna szenvednie, fáradoznia, ha az engedetlenség nem jött volna a világra. Minden azért történt, mert nem engedelmeskedtek. Ezért van a szenvedés a világon... Ezért szenvedünk mi.

-- De ez a mi békénk is, Jézus. Mert mi tudjuk, hogy a mi engedelmességünk megvigasztalja az Örökkévalót. Ó, főleg számomra, micsoda ez a gondolat! Nekem, teremtménynek meg van engedve, hogy megvigasztaljam a Teremtőmet!

-- Ó, Isten öröme! Te nem tudod, mi Örömünk, mi számunkra ez a te szavad! Felülmúlja a mennyei kórusok összhangját... Áldott! Áldott, aki megtanítasz engem az utolsó engedelmességre, és oly kedvessé teszed számomra ezzel a gondolattal annak megvalósítását!

-- Neked nincs szükséged arra, hogy én tanítsalak téged, Jézusom. Mindent tőled tanultam.

-- Mindent tőled tanult az Ember, a názáreti Mária Jézusa.

-- A te fényed áradt ki belőlem. A Fény, amely te vagy, és amely az emberi öltözetben megsemmisülve jött az Örök Világosságtól... Johanna testvérei elmondták nekem beszédedet, amit mondtál. El voltak ragadtatva a csodálattól. Erősen felléptél a farizeusokkal szemben...

-- Ez a legfelsőbb igazság órája, Mama. Számukra holt marad az igazság. De a többiek számára élő igazság lesz. Szeretettel és szigorral kell megharcolnom az utolsó harcot, hogy elszakítsam őket a gonosztól.

-- Igaz. Azt mondták nekem, hogy Gamáliel, aki ott volt a többiekkel együtt az oszlopcsarnokban, azt mondta a végén, amikor sokan nyugtalanok voltak: ,,Ha nem akarják a feddést, éljenek igaz módon'', és e megjegyzése után eltávozott.

-- Örülök neki, hogy a rabbi hallgatott engem. Ki mondta ezt neked?

-- Lázár. És róla azt mondta Eleazár, hogy ott volt a többiekkel a csarnokban. Lázár délben jött. Azt mondta, küldd el Jánost vagy másokat, hogy vigyék el a gyümölcsöket és a virágokat, amelyek a megfelelő helyen vannak.

-- Holnap elküldöm Jánost.

-- Lázár mindennap eljön. De Mária Magdolna nyugtalan, mert olyan, mint egy jelenés. Felmegy a Templomba, jön, rendelkezik, és ismét elmegy.

-- Lázár is tud engedelmeskedni. Így rendelkeztem, mert őrá is ármánykodnak. De ezt nem mondom meg a nővéreknek. Semmi baja sem lesz. És most menjünk a nőtanítványokhoz.

-- Ne te menj! Majd én hívom őket. A tanítványok mind alszanak...

-- És hagyjuk is őket aludni. Éjjel keveset alszanak, mert oktatom őket a Getszemáni csendjében.

               Mária elmegy, és visszatér az asszonyokkal, akik oly könnyedén járnak, mintha megszűnt volna a súlyuk. Az asszonyok ételeket hoznak Jézusnak, és étkezés közben Jézus beszélget velük. Utána megáldja őket és elbúcsúzik tőlük. Anyját azonban visszatartja:

-- Mielőtt beesteledik, Lázár palotájában leszek. Még szükségem van arra, hogy téged lássalak. És velem lesz János. De nem akarok másokat, csak téged, Anyám, és a többi Máriát, Mártát és Zsuzsannát. Nagyon fáradt vagyok...

-- Csak mi leszünk ott. Isten veled, Fiam...

               Megcsókolják egymást, és elválnak... Mária lassan megy el. Megfordul, mielőtt kilépne. Megint megfordul a kis híd előtt. Újból megfordul, amíg csak láthatja Jézust... Úgy látszik, hogy nem tud eltávozni tőle.

               Jézus ismét egyedül van. Feláll, és kimegy a lugasból. Felébreszti Jánost.

-- Este Anyámhoz megyünk. De csak mi ketten.

(9-139)