Jézus búcsúja Lázártól

  Egy este, Lázár kertjében Jézus elbúcsúzik legjobb barátjától. Bizalmasan feltárja előtte szenvedését, amit közelgő halála minden részletének ismerete okoz számára. Ezek között legfájdalmasabb a búcsúzás legkedvesebb barátaitól és anyjától.

-- Ó, Mester! Te sírsz?! Tudom, hogy sírtál az én sírom előtt is, mert szerettél engem. De most... Most ismét sírsz. Egészen fagyosak a kezeid, akárcsak egy holttesté. Te szenvedsz... Nagyon szenvedsz!...

-- Ember vagyok, Lázár. Nemcsak Isten. Az ember érezni képes és érzelmei vannak. És a lelkem gyötrődik, amikor Anyámra gondolok... Az Anya... ó, mily szívbe markoló róla beszélni!... Az Anya már annyit szenved! Ő is kimerült haldokló... Már harminchárom éve, hogy haldoklik, és most egyetlen seb, mint a kegyetlenül kivégzett áldozat. Mondom neked, hogy küzdött értelmem a szívemmel, a szeretet az ésszel, hogy elhatározzam, igazságos lenne-e eltávolítanom őt, visszaküldenem a házába, ahol mindig a Szeretetről álmodozik, ahol Anya marad, élvezi tüzes csókjának ízét, elragadtatásban átszáll ezen az emléken, és lelki szemeivel mindig látja az angyalok ragyogásától megmozdított levegő lengedezését. Galileába a halál híre szinte abban a pillanatban érkezik majd meg, amikor azt mondhatom neki: ,,Anyám, én vagyok a győztes!'' De nem tehetem, nem tehetem ezt. A szegény Jézusnak, a világ bűnei hordozójának egy vigasztalóra van szüksége. És Anyám adja nekem ezt a vigaszt. A még szegényebb világnak két Áldozatra van szüksége. Mert a férfi az asszonnyal együtt vétkezett; és az Asszonynak épp úgy meg kell váltania, mint ahogy a Férfi megvált. De addig, amíg az óra nem üt, én mosolyommal biztosítom az Anyát... Ő remeg... tudom. Érzi a Gyötrelem közeledését. Tudom. És visszataszítja természetes undorral és szent szeretetből, úgy, amint én is visszataszítom a halált, mert ,,élőlény'' vagyok, akinek meg kell halnia. De jaj lenne, ha tudná, hogy öt napon belül... Nem jutna el élve addig az óráig, és én azt akarom, hogy éljen, hogy erőt merítsek ajkáról, amint életet merítettem kebléből. És Isten ott akarja őt az én Kálváriámon, hogy szűzi sírásának vize elvegyüljön az isteni Vér borában, és bemutassa az első szentmisét. Tudod, mi lesz a mise? Nem tudod. Nem tudhatod. Az én halálomnak örök alkalmazása lesz az élő vagy vezeklő emberi nemre. Ne sírj, Lázár! Ő erős. Nem sír. Sírt egész életében, mint Anya. Most nem sír többé. Keresztre van feszítve a mosoly az arcán... Láttad, milyenné vált arca ezekben az utolsó időkben? Keresztre feszítette arcán a mosolyt, hogy megvigasztaljon engem. Kérlek, kövesd Anyámat. Többé nem tarthatom magamban a titkomat. Körülnéztem, keresve egy őszinte, megbízható barátot. Találkoztam a te hűséges tekinteteddel. Azt mondtam: ,,Lázárnak''. Én, amikor nagy terhet hordoztál a szíveden, tiszteletben tartottam a titkodat, és megvédtem azt a kíváncsiak elől. Most ugyanezt kérem tőled a magam számára. Halálom után majd elmondhatod. Mondd el ezt a beszélgetést. Hogy megtudják, Jézus tudatosan ment a halálba, és gyötrelmei közé tartozott az is, hogy mindent tudott, mind a személyeket, mint saját sorsát illetőleg. Hogy megtudják, nem akartam megmenteni magamat, amikor még megtehettem volna, mert az emberek iránt érzett végtelen szeretetből csak arra vágytam, hogy beteljesítsem az áldozatot értük.

-- Ó, Mester, mentsd meg magadat! Én segíteni tudlak a menekülésben. Még ezen az éjszakán. Egyszer elmenekültél Egyiptomba! Menekülj el most is! Jöjj, menjünk! Vegyük magunkhoz Máriát és nővéreimet, és menjünk. Tudod, hogy vagyonom nem tart vissza engem. Te vagy az én vagyonom, és Máriáé és Mártáé. Menjünk!

-- Lázár, akkor elmenekültem, mert még nem jött el az idő. Most itt van. És maradok.

(9-35)