Kék nefelejcs

Jézus Anyja és Alfeus felesége között megy. Mária enyhén mosolyog, mert rokona virágmagokat mutat neki, és azt mondja, hogy el akarja azokat vetni Názáretben húsvét után a kis barlang körül, amely annyira kedves Máriának.

-- Amikor kisleány voltál, emlékszem, mindig ezeket a virágokat tartottad kezecskéidben. A te eljöveteled virágainak hívtad azokat. Valóban, amikor megszülettél, kerted tele volt velük. Azon az estén, amikor egész Názáret sietett, hogy meglássa Joákim leányát, gyémántként ragyogtak a lenyugvó nap utolsó sugarában a vizcseppek ezeken a virágokon, és kis csillagoknak látszottak. Mindenki, aki ezekre a kis ragyogó csillagokra nézett, azt mondta: ,,A virágok feldíszítették magukat, hogy ünnepeljék Joákim Virágát, és a csillagok elhagyták az eget, hogy eljöjjenek a Csillaghoz.'' Mindenki boldogan mosolygott a jóslat és atyád öröme miatt. És József, férjem testvére azt mondta: ,,Csillagok és vízcseppek. Valóban Mária!'' Ki tudta volna akkor előre megmondani, hogy te az ő csillagává leszel? Amikor visszatért Jeruzsálemből, mint a te választott jegyesed, egész Názáret ünnepelni akarta, mert nagyon megtisztelte őt az ég. Ő azonban kedvesen, de határozottan visszautasított minden ünneplést, amin mindenki elképedt, mert hol van olyan ember, aki miután a Magasságbeli határozatára ilyen megtisztelő házasságra lett kiválasztva, ne akarná testileg és lelkileg megünnepelni boldogságát? De ő azt mondta: ,,A nagy kiválasztás nagy előkészületet kíván.'' És ezt az időt azzal szentelte meg, hogy megtartóztatta magát a beszédtől és a tápláléktól, mint minden egyébtől, amit mindig gyakorolt, s dolgozott és imádkozott. Hiszem, hogy minden kalapácsütése, minden vésőnyoma imává vált, ha imádkozni lehet munkával is. Arca olyan volt, mint aki elragadtatásban él.

Én elmentem, hogy rendbehozzam a házat, kifehérítsem a lepedőket és minden egyebet, amit anyád hátrahagyott, és amelyek idővel megsárgultak. Néztem őt, miközben a kertben és a házban dolgozott, hogy oly szépekké tegye azokat, mintha sose lettek volna elhagyva. Beszéltem is hozzá... de mindig el volt merülve gondolataiban. Mosolygott. De nem rám vagy másokra, hanem saját gondolatára, amely nem olyan gondolat volt, mint amilyennel minden férfi foglalkozik a lakodalom előtt. Nem. Az rosszindulatú és testies vidámság. Ő... úgy tűnt, mintha Isten láthatatlan angyalaira mosolyogna, és velük beszélne, tanácsukat kérné... Ó, biztosra veszem, hogy azok kioktatták őt, miként bánjon veled. Mert miután másodszor is elképesztette Názáretet azzal, hogy addig halasztotta a lakodalom idejét, ameddig csak lehetett, amivel férjemnek szinte megvetését váltotta ki, utána hirtelen elhatározta, hogy a kijelölt idő előtt üli meg azt. És akkor is, amikor megtudta anyaságodat, mennyire elképedt Názáret az örömön, amely átjárta őt!... De az én Jakabom is kissé ilyen. És mindinkább ilyenné válik. Most, hogy jól megfigyelem őt -- nem tudom, miért, de mióta Efraimba jöttünk, egészen újnak tűnik előttem -- így látom őt, akárcsak Józsefet. Nézd csak meg őt most is, Mária, vagy ha ismét felénk fordul, hogy ránk nézzen. Nemde gondolataiba elmerült az arca, mint ahogy rendszerint Józsefé, jegyesedé volt? Ugyanúgy mosolyog, és nem tudom megmondani róla, hogy szomorú-e vagy távolba néz. Néz a távolba, rajtunk túl, amint József oly sokszor tette. Emlékszel, miként ugratta őt Alfeus? Azt mondta neki: ,,Testvérem, még a piramisokat látod?'' És ő a fejét rázta, szó nélkül, türelmesen, titokban tartva gondolatait. Mindig keveset beszélt.

De amikor visszatértél Hebronból! Többé nem jött egyedül a forráshoz, mint előzőleg tette, és mint mindnyájan teszik. Vagy veled volt, vagy a munkájánál. Azokban a hónapokban senki sem látta Józsefet egyedül járni, kivéve amikor a zsinagógába ment, vagy valamit beszerezni. Utána elmentetek...

               Mily szomorúságot okozott, hogy a vérengzés után semmit sem tudtunk rólatok! Alfeus elment Betlehembe. ,,Elmentek'', mondták neki. De hogyan lehetett hinni nekik, amikor gyűlöltek titeket a városban, ahol még piroslott az ártatlanok vére, és füstöltek a romok, és ahol titeket okoltak a vérontásért? Elment Hebronba, és utána a Templomba, mert Zakariáson volt a sor. Erzsébet csak sírt, Zakariás erősítgette. Mindketten aggódtak Jánosért, újabb vérengzéstől félve, elrejtették őt, és reszkettek érte. Rólatok semmit se tudtak, és Zakariás azt mondta Alfeusnak: ,,Ha meghaltak, rajtam szárad a vérük, mert én vettem rá őket, hogy Betlehemben maradjanak.'' Az én Máriám! Az én Jézusom, akit oly szépnek láttam húsvétkor, születése után! És semmit sem tudtunk róluk. Oly hosszú ideig! De miért nem adtál soha semmi jelet?...

-- Mert jobb volt hallgatni. Ott, ahol voltunk, sok Mária és József volt, és jó volt, hogy közönséges házasoknak tartottak minket -- válaszolja Mária, és felsóhajt: -- És a szomorúságban voltak még boldog napok. A rossz akkor még oly távol volt! Ha emberileg sok minden hiányzott is nekünk, lelkünk eltelt örömmel azért, mert birtokoltunk téged, Fiam!

-- Mária, most is birtokolod Fiadat. Hiányzik József, ez igaz! De Jézus itt van, és teljes felnőtt szeretetével -- jegyzi meg Alfeus felesége.

               Mária felemeli fejét és Jézusára néz. Látszik a gyötrelem az arcán akkor is, ha ajka gyengéden mosolyog. De nem szól semmit.

(8-367)