Mária Efraimban

Lázár feltámasztása után Jézus egy ideig Efraimban tartózkodik, ami Szamariában van, közel annak déli határához. Jézus Mária elé megy, mert tudja, hogy Lázárral együtt jön, annak kocsiján. Közben az apostolok erről beszélgetnek Efraimban. János, aki nemrég találkozott Máriával, kijelenti:

-- Meglátjátok majd, mennyire megviselt Mária. Olyannak tűnik, mint aki gyorsan megöregedett.

               Hamarosan meg is érkeznek a kocsik Lázárral, Jézussal és Anyjával, valamint a nőtanítványokkal.

-- Végre! Béke veled, áldott Mária! Végre ismét látlak téged! Most minden szép, mert te velünk vagy! -- üdvözli Péter Máriát, a földig hajolva előtte. Mária arca szomorú, sápadt és fáradt, már a Fájdalmas Anya arca.

-- Igen, most minden kevésbé fájdalmas, mert itt vagyok az Ő közelében... De a nap elhomályosult számomra, és eltűnt a békém, amikor megtudtam, hogy Fiam itt van... Megértettem... Ó! -- és ismét könnyek futnak le sápadt arcán.

-- Ne sírj, Mamám! Ne sírj! Jó emberek között vagyok itt, egy másik Mária mellett, aki szintén anya... -- mondja neki Jézus, miközben egy szoba felé vezeti, amely a nyugodt kertre nyílik. Mindnyájan kísérik őket.

               Mária az öreg háziasszonynak azt mondja:

-- Te jó vagy Fiamhoz. Ő elmondta nekem, milyen jó vagy hozzá. Engedd, hogy megcsókoljalak, és ezzel fejezzem ki, milyen hálás vagyok neked. Nem tudlak semmivel sem kárpótolni, szeretetemen kívül. Én is szegény vagyok... és én is azt mondhatom, hogy nincs többé fiam, mert Ő Istené és küldetéséé... És így legyen mindig, mert szent és igazságos mindaz, amit Isten akar.

Mária kedves, de már össze van törve... Az apostolok mind részvéttel nézik őt.

* * *

Jézus ellenségei képmutató módon arra buzdították a szamaritánusokat, hogy tartsák ott Jézust, és vegyék rá, hogy húsvétkor Jeruzsálem helyett Szichemben ünnepeljen. Kérik azért a szamaritánusok Jézust, hogy menjen Szichembe húsvét előtt.

-- Elmegyek. Elmegyek, mielőtt Jeruzsálembe megyek húsvétra.

-- Ne menj! Ne menj! Maradj velünk! Velünk! Mi megvédünk téged! Királlyá és Főpappá teszünk! Ők gyűlölnek téged! Mi szeretünk! Le a zsidókkal! Éljen Jézus!

-- Csönd! Ne lármázzatok! Anyám szenved ezek miatt a kiáltások miatt, amelyek jobban árthatnak nekem, mintha valaki megátkozna. Még nincs itt az én órám. Menjetek! Elmegyek Szichembe. De távolítsátok el a szívetekből a gondolatot, hogy hitvány emberi gyávaságból és szentségtörően fellázadva Atyám akarata ellen én hajlandó volnék nem teljesíteni zsidó kötelességemet, hogy az igaz Istent az egyetlen Templomban imádjam, amelyben Őt imádhatják. Nekem, mint Messiásnak Jeruzsálemben kell felvennem a koronámat, nem másutt. Ott kennek majd fel engem egyetemes Királynak a nagy próféták által meglátott igazság szavai szerint.

-- Le vele! Nincs más próféta Mózes után! Ábrándozol!

-- Ti is. Talán szabadok vagytok? Nem! Hogy hívják ma Szichemet? Mi az új neve? És hozzá hasonlóan sok más szamariai városé, júdeai és galileai városé! Mert a rómaiak lemángorolnak mindent. Talán Szichemnek hívják? Nem. Nápolynak nevezik. Úgy, amint Betscant Scitopolinak hívják, és sok más várost, amelyek vagy a rómaiak akaratából, vagy a nekik hízelgő csatlósok kívánságára más nevet vettek fel, amelyet a rajtuk uralkodók, vagy a hízelgők adtak nekik. És ti, egyenként többek akartok lenni egy városnál, többek a rajtunk uralkodóknál, többek Istennél? Nem. Senki sem tudja megváltoztatni azt, amit mindenki üdvösségére Isten elhatározott. Én az egyenes úton járok. Kövessetek engem, ha be akartok lépni velem az Örök Országba!

Jézus vissza akar vonulni. De a szamaritánusok annyira zajonganak, hogy a galileaiak kifutnak a házból, s felmennek a teraszokra. Jézus mögött megjelenik Mária is, sápadt és szomorú, aggódó arccal átkarolja, magához szorítja Őt, mintha meg akarná védeni a sértegetésektől, amelyek lentről szállnak felé: ,,Te elárultál minket! Te hozzánk menekültél elhitetve velünk, hogy szeretsz minket, miközben megvetettél minket! Miattad még jobban megvetnek majd minket!'' és így tovább. ,,Miért küldted akkor hozzánk tanítványaidat, hogy azt mondják nekünk, üldöznek téged?''

-- Én senkit sem küldtem hozzátok. Íme, itt vannak a Szichemből valók. Jöjjetek ide. Mit mondtam nektek egy hegyen?

-- Igaz. Ő azt mondta nekünk, hogy csak a Templomban imádhat egészen addig, míg az új idő el nem jön mindenki számára. Mester, hidd el, nem mi vagyunk a hibásak. Hanem ezeket a hamis küldöttek vezették félre.

-- Tudom. De most menjetek. Én azért elmegyek Szichembe. Nem félek senkitől sem. De most menjetek, hogy ne ártsatok se magatoknak, se vérrokonaitoknak. Látjátok, hogy csillognak ott az úton a légionáriusok páncéljai? Ők biztosan távolról követtek minket, amikor látták a nagy kíséretet, és az erdőben maradtak, várakozva. A ti kiáltozástok ide vonzza őket. Menjetek, saját érdeketekben!

A nép erre lassan szétoszlik. Csak az efrémbeliek, a galileaiak és a tanítványok maradnak ott. Jézus a tanítványokon kívül a többieket is elküldi. A kerióti Júdás nevetve mondja:

-- Most meglátod a ,,jó szamaritánusokat'', mennyire gyűlölnek téged! Országot akarsz építeni, és szétszórod a köveket. És az épület szétszórt kövei fegyverül szolgálnak nekik, hogy megdobáljanak vele téged. Te megvetetted őket. És ők nem fogják ezt elfelejteni!

-- Gyűlöljenek. Nem félek gyűlöletüktől, és emiatt nem mulasztom el megtenni kötelességemet. Jöjj, Anyám! Menjünk, mondjuk meg a tanítványoknak, hogy mit kell tenniük, mielőtt elbúcsúzunk tőlük.

Miután kiadja utasításait a tanítványoknak, hívja Lázárt, hogy menjen vele a hegyi patakhoz. Ott azt mondja neki:

-- Ezt akarom mondani neked: Anyám nagyon levert. Látod. Küldd ide nővéreidet! Én valóban elmegyek Szichembe az összes apostollal és a nőtanítványokkal. De utána előreküldöm őt Betániába, míg én megállok Jerikóban egy kis időre.

(8-257)  

Az asszonyok egymás közt beszélgetve megjegyzik, hogy Lázár kocsija sok fáradságot kímélt meg Máriának.

-- De te úgy érzed, hogy meg tudnál tenni ilyen nagy utat?! -- kérdezi tőle Alfeus felesége, szomorúan nézve rá. Sápadt és fáradt vagy, Mária

-- Nem vagyok beteg, Mária, és biztos, hogy tudok gyalogolni.

-- Beteg nem vagy, de nagyon le vagy sújtva, Anya. Évtizedeket adnék életemből, átkarolnék minden fájdalmat, ha ezáltal olyannak láthatnálak, mint először -- mondja János, részvéttel nézve rá.

-- De a te szereteted már orvosság, János. Érzem, hogy szívem megnyugszik, amikor látom, mennyire szeretitek Gyermekemet. Mert csak ez szenvedésem oka. Az, hogy látom, nem szeretik Őt. Itt, az Ő közelében, és ti köztetek, akik oly hűségesek vagytok, már feléledek. De biztos, hogy ezek a hónapok... egyedül Názáretben, miután láttam eltávozni, már annyira korlátozva, annyira üldözve... és miután hallottam azokat a hangokat... ó, mennyi, mennyi fájdalom! Így közelemben látom Őt, és azt mondom neki: ,,Fiamnak legalább van Anyja, aki megvigasztalja, akinek szavai elfödik azokat a másfajta szavakat'', és látom azt is, hogy a szeretet nem halt ki egészen Izraelben. Békét érzek. Egy kis békét. Nem sokat... mert...

Mária nem mond többet. Lehajtja fejét, amit felemelt, miközben Jánossal beszélt. És két könnycsepp fénylik sötét ruháján.

               Jézus felsóhajt, és feláll a helyéről. Odamegy hozzá és leül a lábánál. Térdére hajtja fejét, és megcsókolja a kezét. Így marad egy ideig, mint egy gyermek, aki pihen. Mária égre emeli tekintetét, s bizonyára imádkozik, bár ajka nem mozog. Utána lehajol, és megcsókolja Fiának a haját.

(8-272)  

Jézus vigasztal egy Mária nevű szamariai asszonyt, és megígéri, hogy tanítványai majd visszatérnek hozzá. Ő ezt válaszolja:

-- Én öreg vagyok, Uram. Nem élek addig, hogy ezt meglássam. Te fiatal vagy és erős, és Anyád még sokáig örülni fog jelenlétednek azokkal együtt, akik a te népedből szeretnek téged... Miért sírsz, az Áldottnak Anyja? -- kérdezi elámulva, amikor meglátja, hogy a Szűzanya szemében könnyek csillognak.

-- Nincs semmim fájdalmamon kívül... Isten veled, Mária! Isten áldjon meg téged mindazért, amit Fiamért tettél. És ne felejtsd el, hogy ha a te fájdalmad nagy, az én fájdalmamnál nincs nagyobb, és nem is lesz a földön. Soha! Ne felejtsd el Názáret fájdalmas Máriáját... Isten veled! -- És miután megcsókolja az öregasszonyt a ház küszöbén, elindul az asszonyokkal és Jánossal az oldalán.

János kissé meghajolva, felnéz Máriára, és azt mondja:

-- Ne sírj így, Mária! Ha sokan gyűlölik is Jézusodat, de sokan vannak azok is, akik szeretik Őt. Emeld fel lelkedet, Anya, és nézd azokat, akik jelenleg és a századokon keresztül szeretik majd Gyermekedet, teljes odaadással -- és halkan fejezi be, mintha csak Máriának suttogna, akit könyökénél fogva vezet és támogat, nehogy megbotoljék a kiálló kövekben, amelyeket könnyei miatt nem lát. -- Nem minden anya láthatja, hogy szeretik gyermekét... Lesznek olyanok, akik aggódva kiáltanak fel: ,,Miért fogantam meg őt?!''

               Jézus utoléri őket, mert Mária és János kissé lemaradtak a nőtanítványok mögött. Jézussal van Jakab, Alfeus fia. A többség egy csoportban hátrább követi őket. Az efraimi férfiak egy csoportja is utánuk megy.

-- A búcsúzások mindig szomorúak, Mama. Főleg akkor, amikor valaki nem tudja, hogy egy vég egy tökéletesebb dolog kezdete. Ez a bűn szomorú következménye. És megmarad a bocsánat elnyerése után is. De az emberek el tudják majd viselni, mert buzgóbbak lesznek, mint Isten barátai.

-- Igazad van, Jézus. De van egy fájdalom, aminek megízlelését Isten megengedi, jóllehet Ő a legatyaibb Barát, aki csak létezhet. Számomra ilyen. Ó, Isten jó! Nagyon jó. Nem szeretném, ha János és Jakab, vagy bárki más megütközne sírásomon. Isten jó. Mindig jó volt szegény Máriájához. Ezt mondtam mindennap attól kezdve, hogy gondolkozni tudtam. És most... és most ezt mondom minden órában, az órának minden pillanatában. Minél inkább mondom, annál nagyobb a fájdalmam... Isten jó. Ő adott téged nekem, szeretett és szent Fiam, és ezzel, pusztán teremtményként is kárpótol minden asszonyi fájdalomért... Ő adott téged nekem, szegény leánynak, felemelve megtestesült Igéjének Anyjává... És ez az öröm, hogy ,,Fiam''-nak mondhatlak, szeretett Uram, oly nagy, hogy semmiféle gyötrelemnek nem lenne szabad könnyekre fakasztania, ha oly tökéletes lennék, amint te tanítod. De szegény asszony vagyok, Fiam! És te Gyermekem vagy! És... milyen az az anya, aki nem sírhat, amikor tudja, hogy gyermekét gyűlölik, és tudja...? Fiam, segítsd szolgálódat!... Biztos voltam kevélységemben, amikor azt gondoltam, hogy erős leszek... De akkor... akkor még távol volt az idő... Most itt van... Érzem... Gyámolíts, Jézusom, Istenem! Biztos, hogyha Isten megengedi, hogy így szenvedjek, ezzel jó célja van számomra. Mert ha akarta volna, megtehette volna, hogy csak az okozzon szenvedést, ami megtörténik... Ő alkotott meg téged így a méhemben! Mint... Nem lehet hasonlattal kifejezni, hogyan alkotott téged... De azt akarja, hogy szenvedjek... és legyen áldott... mindig. De te segíts engem, Jézus! Segítsetek ti mindnyájan... mindnyájan, mert nagyon keserű tenger az, amely szomjúságomat oltja.

-- Mondjuk el az imát! Mi négyen. Mi, akik teljes szívünkből szeretünk téged, Mama. Itt, én, a te Fiad, és János és Jakab, akik úgy szeretnek téged, mintha anyjuk lennél... ,,Miatyánk, ki vagy a mennyekben...'' és Jézus irányítja a három hangból álló kis kórust, elmondja az egész imát, nagyon kihangsúlyozva néhány kifejezését, mint: ,,legyen meg a te akaratod... ,,ne vígy minket a kísértésbe''. Utána azt mondja:

-- Íme, az Atya segíteni fog minket akaratának teljesítésében akkor is, ha az olyan, amit a mi emberi gyengeségünk nem tudna megtenni. Nem visz minket a kísértésbe jóságát illetőleg, miközben iszunk a legkeserűbb kehelyből, amit angyala ad majd nekünk. Keserűvé tett ajkunkat letörli majd égi vigaszával.

Jézus megfogja Anyjának kezét, és a szívére vonja őt. Mária hősiesen küzdött a sírással. A két apostol megrendülve nézi őket.

               A nőtanítványok néhányszor hátrafordulnak, amikor hallják Mária sírását és négyük imáját. De tartózkodnak attól, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Hátul az apostolok azt kérdezik egymástól: ,,De miért sír így Mária?''

(8-297)