Elindulnak a bárkák Kafarnaumból Tibériásba, ahol Kúza kertjénél kötnek ki. Jézus száll ki először, és karját nyújtja a két Máriának, hogy segítse őket a kiszállásban. A többiek elmennek a város kikötőjébe, és ott szállnak ki.

               Johanna Jézus elé siet, és megcsókolja Jézus lábát.

-- Béke veled, Johanna!

-- Amikor te velem vagy, mindig béke van bennem és a házamban... Anya! -- és meg akarja csókolni Mária lábát is, de ő átkarolja és megcsókolja őt. Alfeus feleségével is csókot vált Johanna.

               Johanna kertjében Jézus felolvassa Sintica levelét az apostolok és a nőtanítványok előtt. Utána Anyjához fordul:

-- Anyám, gyere velem! Ti pedig várjatok rám, vagy pihenjetek! Én nem megyek be a házba. Pihenek Anyámmal imádkozva. Johanna, ha valaki keres engem, a tó melletti lugasban vagyok.

               Péter félrevonja Máriát, és izgatottan, halk hangon mond neki valamit. Mária rámosolyog, és mormol valamit. Utána csatlakozik Fiához, aki az éjjel alig látható ösvényen megy.

-- Mit akart Simon, Jónás fia?

-- Tudni valamit, Fiam. Olyan, mint egy gyermek... egy nagy gyermek... De nagyon jó.

-- Igen, nagyon jó. És kért téged, aki a legjobb vagy, hogy megtudjon valamit... Felfedezte gyenge pontomat: téged és Jánost. Tudom. Úgy teszek, mintha nem tudnám, de tudom. De nem tudok mindig engedni, hogy kielégítsem őt... -- Ekkor Jonáta odafut egy ezüst mécsessel, amit a lugas asztalára tesz, a nála levő párnákat pedig a székekre.

-- Nincs rá szükség, Jonáta. A sötétben is tudunk beszélgetni -- mondja Jézus.

-- Johanna parancsolta meg. Béke veled, Mester!

-- Veled is!

               Egyedül maradnak.

-- Azt mondtam, hogy nem tudom mindig kielégíteni. Ma este nem tudtam. Egyedül te ismerheted meg Sintica levelének ama részeit, amelyeket elhallgattam. Ezért akartalak idehozni, és azért is, hogy veled legyek, Mama... Veled az utolsó órákban, mielőtt ismét elválunk. És sok kedvet adó erőt akartam gyűjteni, hogy meggazdagodjam az egyedüllét sok órájára, amelyet a világban kell töltenem, amely nem ért meg engem, vagy félreért. És veled akarok lenni a visszatérés első óráiban, hogy azonnal megerősödjem kedvességedben mindazoknak a kelyheknek a kiürítésére, amelyeket ki kell innom a világban, és amelyek undorítóak és keserűek.

Mária simogatja őt, anélkül, hogy szólna valamit. Fia mellett áll, aki ül. Az Anya vigasztalja Fiát, de ő leülteti, és azt mondja: ,,Halljad!'' És akkor Mária leül elé, figyelmesen hallgatva rá, mint nőtanítványa, aki Jézusnak, Mesterének ajkán csügg.

-- Sintica írja Antiochiáról beszélve: ,,Idehozott az én vágyamnál erősebb akarat -- nem tudom megkülönböztetni, hol szűnik meg az emberek akarata és kezdődik Istené, mert nem vagyok bölcs -- és ki tudja, hogy nem teljesen Isten akarata volt-e. Biztos, hogy az ég kegyelméből már szeretem ezt a várost, amely emlékeztet engem két hegyével elvesztett hazámra. Úgy tűnik nekem, hogy ez az első lépés földemre való visszatérésemhez. Már nem a fáradt vándorként megyek, aki hazatér meghalni, hanem az élet hírnökeként, aki jön, hogy életet adjon annak, aki anyja volt. Úgy tűnik nekem, hogy innen, mint a röptében megpihenő fecskének, és a Bölcsesség által tápláltnak, oda kell repülnöm, abba a városba, ahol megszülettem, és ahonnan, miután átadom neki a nekem adott Világosságot, szeretnék felszállni a Világossághoz.

Tudom, hogy akik benned testvéreim, nem hagynák jóvá ezt a gondolatot. Csak a maguk számára akarják lekötni a te Bölcsességedet. De tévednek. Egy nap megértik majd, hogy a világ várja, és hogy a megvetett világ a jobbik világ lesz. Én elkészítem számukra az utat. Nemcsak itt, hanem miután itt gyökeret vertek, innen más országokba mennek. Nem törődnek sokat azzal, hogy azok pogányok, vagy áttértek, görögök vagy rómaiak, vagy más gyarmatai a birodalomnak és a szórványnak. Beszélek, felkeltem a vágyat, hogy megismerjenek téged... A tenger nem egy felhőből jött létre, amely esővé vált. Felhők, felhők és felhők ontották az esőt a földre, és tértek vissza a tengerbe. Én egy felhő leszek. A kereszténység lesz a tenger. Sokakkal meg akarlak ismertetni téged, hogy hozzájáruljak a keresztény tenger kialakulásához. Én, a görög, tudok beszélni a görögökkel, nem annyira a szavak miatt, mint inkább azért, mert megértem őket... Én, aki a rómaiak rabszolganője voltam, tudok a rómaiakkal dolgozni, akiknek ismerem érzékeny pontjaikat. És mivel sokat éltem a zsidók között, azt is tudom, hogy velük hogyan kell bánnom, főleg ott, ahol sokan vannak a zsidó vallásra áttértek. János megdicsőített téged halálával. Én életemmel foglak megdicsőíteni. Áldd meg a mi lelkünket!

És odébb, ahol János haláláról beszél, amit nem engedtem Simonnak elolvasni, ezt írja: ,,János meghalt, miután befejezett minden megtisztulást, a végsőt is, megbocsátva azoknak, akik megölték őt viselkedésmódjukkal, és akik kényszerítettek téged arra, hogy eltávolítsad őt. Ismerem ezeknek a nevét, legalábbis a jelentősebbekét. János felfedte előttem, azt mondván: ,,Légy mindig bizalmatlan hozzá! Ő egy áruló. Elárult engem, el fogja árulni Őt és társait is.

               De én megbocsátok a Keriótinak, amint Ő is megbocsát neki. Már nagyon mély szakadékban van, és nem akarom azt még mélyebbé tenni azzal, hogy nem bocsátok meg neki, azért, hogy megölt engem, elválasztva Jézustól. Az én bocsánatom nem menti meg őt. Semmi se menti meg őt, mert ő egy ördög. Nem kellene ezt mondanom nekem, aki gyilkos voltam, de engem legalább egy sértés tett bolonddá. Ő azonban olyat támad meg, aki nem tett vele rosszat, és azzal végzi majd, hogy elárulja Üdvözítőjét. De megbocsátok neki, mert Isten jósága javamra fordította irántam érzett haragját. Látod? Mindent kiengeszteltem. Ő, a Mester mondta nekem tegnap este. Mindent kiengeszteltem. Most elhagyom börtönömet. Most leszek igazán szabad, szabad még Júdás bűnének emlékétől is, amelyet egy szerencsétlen ellen követett el, aki megtalálta békéjét Uránál.''

Az ő példáját követve, én is megbocsátok neki azért, hogy elszakított tőled, az áldott Anyától, a nőtanítvány nővérektől, attól, hogy téged hallhassalak, követhesselek mindhalálig, hogy jelen lehessek megváltói diadalodon. Ezt érted teszem, a te dicsőségedért, hogy enyhítsem szenvedésedet. Légy nyugodt, Uram! Nem veszem ajkamra annak a gyalázatosnak a nevét, aki követőid sorában van, és nem mondok el semmit abból, amit Jánostól hallottam, amikor beszélt a te láthatatlan, boldogító Jelenlétedről. Gondoltam arra, hogy elmegyek hozzád, mielőtt berendezem új tartózkodási helyemet, de hallottam, hogy elárulna undorom a kerióti iránt, és hogy ártanék neked ellenségeidnél. Azért feláldoztam ezt a vigasztalást is, biztos lévén abban, hogy áldozatom meghozza gyümölcsét és jutalmát.''

Íme, Anyám. Felolvashattam volna ezt Simonnak?

-- Nem. Se neki, se a többieknek. Fájdalmamban örömöt jelent Jánosnak ez a szent halála... Fiam, imádkozzunk, hogy ő megérezze szeretetünket.., és hogy Júdás ne legyen a gyalázatos... Ó, rettenetes!... Mégis... mi megbocsátunk majd neki...

-- Imádkozzunk!...

               Felállnak, és imádkoznak a mécses remegő fényénél...

(6-1171)