Titkos találkozás

Jézus egy Názáret közelében levő erdőben vár Máriára. János kíséretében megérkezik Mária, sötétkék ruhában. János egy zsákot hoz. Kétszer is kiált:

-- Mester!

               És amint Jézus megfordul:

-- Íme a te Anyád!

               Jézus azonnal feláll, Anyja elé megy, és Jánossal együtt segíti őt az út egy nehezebb szakaszán. Figyeli Anyját, és megkérdezi:

-- Fáradt vagy?

-- Nem, Jézus -- és mosolyog.

-- Nekem azonban úgy tűnik, hogy igen. Sajnálom, hogy ide kellett jönnöd. De én nem mehettem...

-- Ó, semmiség, Fiam. Egy kicsit megizzadtam. De itt jó lesz... Te inkább vagy nagyon fáradt, és szegény János is.

János azonban a fejét rázza, nevetve, és leteszi a zsákot. Visszavonul, mondván:

-- Elmegyek oda le. Láttam egy kis forrást. Felfrissítem magam egy kicsit abban a vízben. Hallani fogom, amikor hívtok -- és elmegy, hogy Anya és Fia szabadon beszélgethessen.

               Mária meglazítja köpenyét, és leveszi fátylát, hogy megtörölje vele izzadó homlokát. Nézi Jézust, és mosolyog rá. Issza az Ő mosolyát, mert Ő is mosolyog, miközben simogatja Mária kezét, és arcához emeli, hogy ő is megsimogassa őt. Mária kiszabadítja kezét, és nagy szeretettel elrendezi Jézus haját, és azt mondja:

-- Egészen átizzadtál, Jézus. Köpenyed a válladnál nedves, mintha csak esőben jártál volna. De most felveheted a másikat. Ezt pedig magammal viszem. Kifakult a naptól és a portól. Mindent elkészítettem, és... Nézd! Tudom, hogy alig ettél, csak egy darab száraz kenyeret, egy kis olajbogyóval, és az annyira sós volt, hogy marja a torkodat. János mondta, aki amikor megérkezett, mást sem csinált, csak vizet ivott. De én hoztam neked friss kenyeret. Épp most sütöttem, és egy lépesmézet, amit tegnap vettem ki a kaptárból, hogy Simon kisgyermekeinek adjam. De számukra van még. Vedd, Fiam! A mi házunkból való... -- és lehajol, hogy kinyissa a zsákot, amelyben ezeken kívül van egy fonott kosár is gyümölccsel. Felajánlja mind Fiának a friss, ropogós kenyérrel.

És miközben Jézus eszik, ő kiveszi a zsákból a ruhákat, amelyeket a téli hónapokra készített elő. Vastagok, melegek, amelyek megvédenek a hidegtől és a víztől. Megmutatja Jézusnak, aki azt mondja:

-- Mennyit dolgoztál, Mama! Megvolt még az, amit a múlt télen használtam...

-- A férfiak, amikor távol vannak asszonyaiktól, teljesen új ruhákra szorulnak, amelyeket nem kell javítgatni ahhoz, hogy rendesek legyenek. De semmit sem vesztegettem el. Ez a köpenyem a tied volt, megrövidítettem és átfestettem. Nekem még jó lesz. De számodra már nem volt jó. Te Jézus vagy...

               Lehetetlen leírni, mi van ebben a kifejezésben: ,,Te Jézus vagy!'' Egyszerű mondat. De benne van az Anyának, a nőtanítványnak, a régi zsidó asszonynak egész szeretete a megígért Messiás iránt, és az áldott idők zsidó asszonyáé, aki birtokában van Jézusnak. Ha az Anya leborult volna, hogy imádja Fiát, mint Istent, akkor csak korlátozott módon fejezte volna ki tiszteletét. De ezekben a szavakban több van az imádó térdhajtásnál, a földre borulásnál, ebben benne van Mária egész lénye, teste, vére, értelme, szíve, lelke, szeretete, amely teljesen, tökéletesen imádja az Istenembert.

Sose láttam nagyszerűbb, tökéletesebb imádást annál, ahogyan Mária imádja Isten Igéjét, aki neki Fia, de akiről mindig tudja, hogy Istene. Össze se hasonlítható ez a meggyógyítottak imádásával. Mária valóban Isten leánya, aki mentes a bűntől. Ezért tud így szeretni! Ezt vesztette el az ember az eredeti bűnnel. Ettől fosztotta meg a sátán ősszüleinket. Elvette a képességünket, hogy úgy szerethessük Istent, mint ahogy Mária szerette.

               Jézus befejezte étkezését. Leült a fűre, Anyjának lábához, fejét annak térdére teszi, mint egy fáradt gyermek, aki szomorú is, és ahhoz menekül, aki egyedül képes megvigasztalni őt. És Mária simogatja a haját, megérinti Jézusának sima homlokát. Mintha csak el akarná űzni annak minden fáradtságát, minden szenvedését ezzel a simogatással. Jézus behunyja szemét, és Mária abbahagyja a simogatást. Kezét Jézus hajára helyezi, és maga elé néz, elgondolkozva, mozdulatlanul. Talán azt gondolja, hogy Jézus elaludt. Nagyon fáradt...

De Jézus szinte azonnal kinyitja a szemét. Látja, hogy közeledik az este. Látja, hogy nem nyújthatja el a vigasztalás óráját. Felemeli fejét, és ülve marad ott, ahol van, és beszél:

-- Tudod-e Mama, honnan jövök?

-- Tudom. János megmondta. Két lélek Istenhez fordult. Öröm ez számodra és számomra.

-- Igen. Ezzel az örömmel megyek Jeruzsálembe.

-- Vigasztalás ez számodra a csalódásért, amelyben aznap részesültél, amikor elváltunk egymástól.

-- Honnan tudod? János mondta neked? Csak ő tudja.

-- Nem. Én kérdeztem meg tőle. De János azt válaszolta: ,,Anya, hamarosan meglátod. Kérdezd meg Őt!''

Jézus mosolyogva mondja:

-- János hűséges az aggályosságig.

               Szünetet tart. Utána megkérdezi:

-- Akkor ki beszélt neked róla?

-- Nekem senki. Emberek jöttek Józsefhez, unokatestvéredhez. És... ő jött hozzám. Még egy kicsit... Igen, Fiam, mindig legjobb megmondani az igazságot. Egy kicsit nyugtalan volt azután, hogy találkozott veled Kafarnaumban, és főleg Júdással és Jakabbal való beszélgetése után. Jakab nagyon szigorú volt, mondhatnám, túlságosan. De az Örökkévaló, aki mindig jó, jóra fordította ezt a nézeteltérést. A nézeteltérés a szeretet két forrásából származott. Két különböző forrásból, az igaz, de mindig szeretetből. Tökéletlenből, igaz. Mert ha tökéletesek lettek volna, vagy legalábbis az egyik tökéletes lett volna, akkor nem vezetett volna haragra... Talán túl erős kifejezés haragról beszélni, de Jakab lelkülete kétségtelenül nagyon, nagyon szigorú volt. Te biztosan figyelmeztetted volna, hogy legyen szeretetteljes. Én nem helyeseltem, de részvétet éreztem iránta, mert megértettem, mi tette ennyire nyugtalanná a mindig türelmes Jakabot. Nem követelhetjük meg, hogy tökéletes legyen... Ember. Méghozzá nagyon is ember! Ó, még hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy Jakab elérkezzék arra az életszentségre, amely megvolt az én Józsefemben! Ő mindig tudott uralkodni magán, és mindig jó volt. De eltértem... Azt mondtam, hogy tökéletlen mindkettőjük szeretete irántad, de nagyon szeretnek téged! József is, jóllehet első tekintetre nem így látszik. De irántad való szeretetből gondozza ezt a szegény asszonyt is. (Mária önmagára céloz.) És irántad való szeretet irányítja gondolatait, mint atyjáét is a zsidók régi elgondolása irányította. Mindent odaadna azért, hogy mindenkitől szeretve lásson téged! Az ő módján... Kétségtelenül. De, hogy a tárgyra térjek, meg kell neked mondanom, hogy József, akinek nem tett rosszat Jakab határozott fellépése, mindennap eljön hozzám, és tudod-e miért? Azért, hogy az Igazság fényénél a Szentírást magyarázzam neki... Nehéz ez akkor, amikor aki minket hallgat, egy József, Alfeus fia, azaz egy olyan valaki, aki erősen hisz a Messiás földi uralmában, királyi születésében és sok más dologban!

De büszkesége segített nekem abban, hogy elfogadtassam vele a gondolatot, hogy Izrael Királyának Dávid királyi törzséből kell származnia, igen, de nem szükséges, hogy királyi palotában szülessék. Ó, mily nagyra tartja, hogy Dávid törzséből származunk! Kedvesen elmondtam neki sok mindent, és ő megértette a dolgok lényegét. Most elismeri, a jövendölésekkel összhangban, hogy te vagy az, akit megjövendöltek. De nem sikerült volna meggyőznöm arról, hogy a te igazi nagyságod éppen abban van, hogy a lelkek Királya vagy, hogy ez az egyetlen dolog, ami egyetemes és örök királlyá tehet téged, ha nem érte volna két újabb támadás... Az első még azoktól a kafarnaumiaktól, és másoktól, akik velük tartottak, miután újból félrevezették őket a kápráztató ígéretekkel az egész ház nagyságát illetőleg, amikor látták, hogy nem hajlandó engedni nekik. Ők tettették, ők kényszerítettek téged, és engem, hogy elfogadjál egy koronát. Elárulták magukat azzal, hogy fenyegetőzni kezdtek. A szokott fenyegetésekkel, amelyeket használnak. Puha gyapjúba takart éles tőrökkel, hogy ártalmatlanoknak lássanak... És József ezt válaszolta nekik: ,,Én idősebb vagyok, de ő nagykorú, és a mi családunkban sose voltak ostobák vagy bolondok. Mint aki már húsz éve nagykorú, tudja, mit csinál. Menjetek azért, és kérdezzétek meg, és ha ő visszautasít titeket, hagyjátok békében! Ő felelős a saját cselekedeteiért.''

De utána, éppen szombat előestéjén, megérkeztek tanítványaid... Figyelsz rám, Fiam? Engedd, hogy ne mondjam meg a nevüket, hanem engedd, hogy azt mondjam, bocsáss meg nekik... Egy fiú, aki felemelte kezét ősz atyjára, egy levita, aki megszentségtelenítette az oltárt és fél Jahve haragjától, nem lenne olyan, mint amilyenek ők voltak... Kafarnaumból jöttek, ahol téged kerestek... Elmentek Magdalába és utána Tibériásba, remélve, hogy megtalálnak téged... Találkoztak Hermással és Istvánnal, akik másokkal Jeruzsálembe tartottak, miután néhány napig Gamáliel vendégei voltak. Nem akarom elmondani neked, amit ők mondtak, amit neked akartak mondani, és vágyakoznak, hogy megmondják neked. De szavaik még inkább növelték a tanítványok fájdalmát, akiket nagyon félrevezetett az, aki hazug, kenetteljes szavakkal el akart árulni téged. Amikor eljöttek, József nálam volt. És jó, hogy így történt. Ó, József még nem érkezett el a Világosságra, de már annak hajnali szürkületében él. József felismerte a cselt... és nagyon szeret téged most, a mi Józsefünk. Szeret téged, nem merném mondani, hogy helyesen, de legalábbis mint idős rokonunk, aki szenved, amikor téged szenvedni lát, aki őrködik a te sértetlenségeden, és aki ismeri ellenségeidet...

Íme, ezért tudom, hogy mit tettek veled, Fiam. Fájdalom és öröm, mert egynél többen felismerték, hogy ki vagy. Fájdalom és öröm ez neked és nekem is. És megbocsátunk mindnyájuknak, ugye? Én már megbocsátottam a bűnbánóknak, amennyire ez módomban volt.

-- Mama, helyettem is megbocsáthattál volna. Mert én már megbocsátottam nekik, látva szívüket. Emberek... Jól mondottad! De én is örülök annak, hogy látom, József halad a hajnaltól az igazi Világosság felé...

-- Igen. Ő remélte, hogy láthat téged. Jó lenne, ha láthatna. Ma estig távol volt. És fájni fog neki, hogy nem látott téged. De megteheti ezt Jeruzsálemben.

-- Nem, Anyám. Nem fogok oly módon tartózkodni Jeruzsálemben, hogy láthassanak. Szüksége van a városnak arra, hogy hirdessem a Jó Hírt, és a szomszédos helyeknek is, de azonnal elfognának, ha felfedeznének. Azért úgy kell tennem, mint aki rosszat művel, jóllehet csak javukat akarom... Ez a helyzet.

-- Akkor nem látod Józsefet? Holnap indul el a sátoros ünnepekre. Együtt mehetnétek...

-- Nem tehetem...

-- Annyira üldöznek már téged, Fiam? -- Mária nagyon szomorúan mondja ezt.

-- Nem, Anyám. Nem. Nem inkább, mint előbb. Nyugodj meg! Sőt, jó lelkek jönnek hozzám. Mások, akik nem jók, megállnak, gondolkozva, míg előzőleg ok nélkül lesújtottak rám. A tanítványok száma növekszik, a régiek mind jobban átalakulnak, az apostolok tökéletesebbekké lesznek. Nem Jánosról beszélek. Ő mindig az Atyától kapott ajándék volt számomra, de értem Simont, Jónás fiát és a többieket. Simon, mondhatom, napról napra átváltozik a régi emberből, aki volt, az apostollá, és te tudod, mit akarok ezzel mondani. Sok örömöt szerez nekem. Nátánael és Fülöp is felszabadul elképzeléseik kötelékeiből. És Tamás, és... De mit mondjak! Mind! Igen, hidd el! Ebben az órában mind jó, örömömre válik. Nyugodt lehetsz annak tudatában, hogy velük vagyok: barátokkal, vigasztalókkal, Fiad megvédőivel. Bárcsak téged is így védenének és szeretnének!

-- Ó, nekem ott van Mária, József és Simon feleségei, és ők maguk, és gyermekeik. Ott van a jó Alfeus. És aztán ki ne akarna jót Názáretben Názáret Máriájának? Légy nyugodt! Az egész vidék szereti a Mamádat.

-- De nem szeret engem, néhányat kivéve. Tudom ezt, és tudom, hogy irántad érzett szeretetük részvétből fakad, amelyet egy bolond és csavargó anyja iránt éreznek. De te tudod, hogy nem vagyok az, és hogy szeretlek téged. Tudod, hogy az engedelmesség választ el tőled, amit az Atya kíván tőlem, és ami szeretetteljesen fájdalmas.

-- Igen, Fiam! Igen, tudom. Semmi sem szomorít el engem. Biztos, hogy szívesebben lennék veled, a sárban, a szélben, a szabad ég alatt, üldözve, fáradtan, födél és tűzhely nélkül, kenyér nélkül, amint te vagy oly sokszor, minthogy otthonomban legyek, amíg te távol vagy, és nem tudom, hogy vagy, miközben rád gondolok. Te velem és én veled, kevesebbet szenvednél, és én is kevésbé szenvednék... Mert Fiam vagy, és mindig karjaimban tarthatnálak, és megvédhetnélek a hidegtől, a sziklák keménységétől, és főleg a szívek keménységétől az én szeretetemmel, keblemmel, karjaimmal. Fiam vagy. Sokszor tartottalak a szívemen a barlangban, útközben Egyiptomba, és a visszatérésnél. Mindig, amikor az időjárás és az emberek árthattak volna neked. Miért ne tehetném most is? Nem vagyok talán többé Anyád, mert te most már férfi vagy? Nem lehetek többé anyja a fiamnak, mivel ő már nem kicsiny gyermek? Arra gondolok, hogy ha veled lennék, nem árthatnának neked... mert senki... Nem. Ostoba vagyok... Te a Megváltó vagy... és az emberek, láttam, nem irgalmaznak még saját anyjuknak sem... De engedd, hogy a közeledben legyek. Minden jobb annál, hogy távol vagyok tőled.

-- Ha az emberek jobbak lennének, visszatérnék még Názáretbe. De Názáret is... Nem számít! Majd jönnek hozzám... Most másokhoz megyek. És nem vihetlek magammal. Nem térek vissza ide, csak akkor, amikor ők majd tudják, ki vagyok. Most Júdeába megyek... Felmegyek a Templomba... Utána a vidéken tartózkodom... Végigmegyek még egyszer Szamarián. Dolgozom ott, ahol több munka vár rám. Ezért, Anyám, azt ajánlom neked, készülj fel arra, hogy csatlakozz hozzám a tavasz elején, és tartózkodj Jeruzsálem közelében. Ott könnyebben láthatjuk majd egymást. Én elmegyek egészen a tíz városig még egyszer, és látjuk még egymást... Remélem. De általában Júdeában fogok tartózkodni. Jeruzsálem a juh, amely leginkább rászorul a gondozásra, mert valójában makacsabb egy öreg kosnál, és kötekedőbb egy vadkecskénél. Megyek, hogy kiárasszam a Szót, mint a harmatot, amelyet nem fáraszt az, hogy száraz vidékre hull...

Jézus feláll, elhallgat, nézi Anyját, aki erősen figyeli Őt. Kinyitja száját, de utána fejét rázva mondja:

-- Végül még ezt kell mondanom: Anyám, ha József beszélni akar velem, legyen hajnal felé holnapután az úton, amely Názáretből a Táboron keresztül Jezraelbe megy. Ott leszek egyedül vagy Jánossal.

-- Megmondom neki, Fiam.

               Hallgatás, mély hallgatás, mert még a madarak is elhallgattak az ágak között, és a szél is elállt, miközben erősödik az esti szürkület. Utána Jézus, aki úgy látszik, mintha fáradságosan keresné a szavakat, amelyeket utoljára akar mondani:

-- Mama -- mondja --, vége az itt-tartózkodásomnak... Egy csókot, Mama. És áldásodat!

Megcsókolják és kölcsönösen megáldják egymást.

               Utána Jézus lehajol, hogy felvegye Anyjának fátylát, és Jánost hívja, hogy könnyebbé tegye szavait. Azt mondja:

-- Amikor Júdeába jössz, hozd magaddal a legszebb ruhámat. Azt, amit az ünnepekre szőttél nekem. Jeruzsálemben a ,,Mesternek'' kell lennem a legteljesebb értelemben, és emberileg is a legérzékelhetőbb módon, mert azok a zárkózott és képmutató lelkek inkább a külsőt nézik: a ruhát, mint a belsőt: a tanítást. És így a kerióti Júdás is meg lesz elégedve... és megelégedett lesz József, aki igazán királyi öltözetben lát majd engem. Ó, az diadal lesz! És az általad szőtt ruha hozzá fog járulni... -- és fejét rázza mosolyogva, hogy csökkentse a szívbemarkoló igazságot, amelyet ezek a szavak takarnak.

De Máriát ez nem vezeti félre. Feláll és Jézus karjába veti magát, felkiáltva:

-- Fiam! -- oly fájdalmasan, hogy még hallani is szenvedést okoz. Jézus szívére szorítja, és ő sír a szívén...

-- Mama, ezért akartam beszélni veled ebben a békés órában... Rádbízom titkomat és mindazt, ami kedves nekem idelenn. Tanítványaim közül senki sem tudja, hogy nem térnek vissza erre a vidékre addig, amíg minden be nem lesz fejezve. De te... A te számodra nincsenek titkok... Megígértem neked, Mama. Ne sírj! Még sok órát töltünk majd együtt. Ezért mondom neked: ,,Jöjj Júdeába!'' Az, hogy a közelemben leszel, kárpótol engem a legnehezebb igehirdetés fáradalmaiért azoknál a keményszívűeknél, akik akadályokat emelnek Isten Szava elé. Jöjj a galileai nőtanítványokkal! Nagyon hasznosak lesztek számomra. János gondoskodik majd helyről számodra és számukra. Most, mielőtt ő visszatérne, imádkozzunk együtt! Utána te visszatérsz a városba, és én is elmegyek éjjel...

Együtt imádkoznak, és a Miatyánk utolsó szavainál tartanak, amikor a félhomályban megjelenik János, aki, amikor a közelükbe ér, és meglátja a sírás jeleit Mária arcán, elképedve megáll. De nem szól semmit. Üdvözli a Mestert, és azt mondja:

-- Reggelre a Názáretből kivezető úton leszek... Jöjj, Anya! Az erdőn kívül még világosság van, és az utat megvilágítják a rajta haladó kocsik lámpái...

               Mária megcsókolja még Jézust, sírva a fátyla alatt, és utána Jánossal együtt, aki a könyökénél tartja őt, lemegy az ösvényen a völgy felé.

               Jézus egyedül marad, imádkozni és gondolkozni, és sírni. Mert Jézus sírva nézi, amint Anyja lefelé halad. Utána visszatér oda, ahol előzőleg volt, és leül, imára kulcsolva kezét, miközben az árnyék és a csend mind sűrűbb lesz körülötte.

(7-1329)