A kis Alfeus

Kafarnaumban egy anya rosszul bánt kisfiával, Alfeussal. A gyermek atyja meghalt. Jézus Máriával együtt elmegy a gyermek anyjához. Útközben Mária megkérdezi:

-- Mit mondasz majd neki, Fiam?

-- Mama, mit akarsz, hogy mondjak valakinek, akiben nincs szeretet még saját szülöttje iránt sem?

-- Igazad van... És akkor?

-- És akkor... Imádkozzunk, Anyám!

               Imádkozva folytatják útjukat. Mária nyakában viszi a kisfiút.

               Amikor a gyermek anyja meglátja őket, szidni kezdi a fiát:

-- Itt vagy? Mit csináltál! Indulj haza! Mindig csavarogsz, mint a vadállatok, mint a gazdátlan kutyák, mint...

-- Mint az anyátlan gyermekek. Asszony, tudod, hogy rossz bizonyítvány egy anyáról, ha gyermekei nem maradnak körülötte?

-- Azért, mert rosszak...

-- Nem. Harminc hónapja járok erre. Először, amikor még élt a gyermek atyja, és özvegységed első hónapjában, nem így volt. Utána újraházasodtál... és elfeledkeztél gyermekeidről. Asszony, imádkozol te az Úrhoz?

-- Természetesen. Nem vagyok pogány!

-- És hogyan tudsz beszélni az igazságos Úrhoz, amikor igazságtalan vagy? És hogyan mehetsz a zsinagógába, hogy hallgasd az Írások felolvasását, amikor azok arról szólnak, hogy Isten szereti gyermekeit. Nem érzel lelkiismeretfurdalást? Miért hallgatsz ilyen arcátlanul?

-- Azért, mert nem kértem, hogy beszélj hozzám... és nem tudom, miért jöttél ide, zavarni engem... Állapotom tiszteletet érdemel...

-- És a lelked állapota nem? Miért nem tartod tiszteletben lelked jogait? Tudom, mit akarsz mondani nekem, azt, hogy a harag veszélyeztetheti a méhedben hordozott gyermeked életét... De a lelked életével nem törődsz? Az értékesebb egy születendő gyermek életénél... Tudod... Állapotod halállal végződhet. És azt akarod, hogy megzavarodott, beteg, igazságtalan lélekkel nézz szembe azzal az órával?

-- Férjem azt mondja, hogy te azok közé tartozol, akikre nem szabad hallgatni. Nem hallgatok rád! Jöjj, Alfeus... -- és a gyermek felé fordul, aki tudja, hogy ismét verés vár rá, és nem akarja elengedni Mária kezét. Mária felsóhajtva igyekszik meggyőzni őt, és az asszony felé fordul:

-- Én is anya vagyok, és sok dolgot meg tudok érteni. Ezért részvéttel tudok lenni az anyák iránt. Rossz időszakod van, igaz? Szenvedsz, és nem tudod elviselni... És ez ingerültté tesz... Nővérem, hallgass rám! Ha most odaadnám neked a kis Alfeust, te igazságtalan lennél vele szemben, és magaddal szemben. Engedd, hogy velem maradjon néhány napig! Meglátod, hogy amikor majd nem lesz veled, vágyakozni fogsz utána... Mert amikor egy ilyen kedves fiú távol van tőlünk, szegénynek érezzük magunkat, fagyosnak, sötétnek...

-- Vidd csak! Vidd! Bárcsak elvinnéd a másik kettőt is! De nem tudom, hol vannak...

-- Elviszem őt, igen. Isten veled, asszony! Jöjj, Jézus! -- és Mária gyorsan megfordul, és felsóhajtva eltávozik...

-- Ne sírj, Mamám!

-- Ne ítéld el őt, Fiam!

-- Ha nem értik meg a természetes szeretetet, megérthetik-e valaha a Jó Hírben rejtett szeretetet? -- mondják együtt, és egymásra néznek az ártatlan gyermek fölött, aki bizalommal és boldogan Máriára hagyatkozik, annak karjaiban...

-- Eggyel több tanítványunk lesz, Mama, mint előre láttuk volna.

-- És békés napoknak fog örvendeni...

               Amikor elérkeznek a tópartra, Jézus átveszi a gyermeket Mária kezéből, és mielőtt beszállna a bárkába, felemeli, és mosolyogva mondja azoknak, akik már a bárkában vannak:

-- Ide nézzetek! Ez alkalommal gyümölcsöző lesz prédikálásunk, mert egy ártatlan van velünk!

               Ő is beszáll a bárkába, és leül Anyja mellé. A bárka elindul a Genezáreti tó túlsó partján levő Hippó felé.

(6-1059)  

Hippóban történt a terméketlen asszony meggyógyítása. Utána a szomszédos Gamalába megy Jézus az apostolokkal és a nőtanítványokkal. A kis Alfeus Máriának és rokonának, a másik Máriának a kezét fogva megy. Azzal szórakozik, hogy nagyokat ugrik minden kő fölött, amelyik útjukba esik. És nevet minden alkalommal:

-- Látod, milyen bátor vagyok? Nézd, nézd csak! -- és a két szent asszony, aki a kezét tartja, nagy érdeklődést mutat játéka iránt, és dicsérik őt bátorságáért, amit az ugrálással mutat meg. A szegény kisgyermek újból kivirágzott néhány nap alatt a békés és szeretetteljes környezetben. Szeme vidám, mint a boldog gyermekeké, ezüstös kacagása még szebbé teszi őt, és még gyermekdedebbé. Most már nem az a szomorú kis emberke, aki Kafarnaumból való elindulásuk estéjén volt.

Alfeus felesége látva ezt, és meghallva az özvegy Sárának egy megjegyzését, azt mondja Máriának:

-- Valóban jó lenne így. Ha én lennék Jézus helyében, neki adnám. (Sára örökbe szeretné fogadni a gyermeket.)

-- Van neki anyja, Mária...

-- Anyja? Nem mondanám! A farkas inkább anya, mint az a szerencsétlen.

-- Ez igaz. De ha nem is érzi kötelességét a fia iránt, mindig joga van a fiához.

-- Azám! Hogy szenvedést okozzon neki! Nézd, mennyivel jobban érzi magát!

-- Látom. De... Jézusnak nincs joga ahhoz, hogy elvegye a gyermekeket az anyáktól, sem ahhoz, hogy azoknak adja, akiknek szeretné.

-- Az embereknek sincs joguk ahhoz... Elég. Én tudom, mihez.

-- Ó, megértelek... Azt akarod mondani: Az embereknek sincs joguk ahhoz, hogy elvegyék tőled a Fiadat, mégis azt teszik. De amikor ezt teszik, ami emberileg kegyetlen cselekedet, egy végtelenül jó dolgot váltanak ki vele. Itt azonban nem lenne jó ennek az asszonynak.

-- De a kicsi számára igen. És miért mondotta Ő nekünk azt a rettenetes dolgot? Nincs többé békém, amióta tudom...

-- És nem tudtad már előzőleg, hogy a Megváltónak szenvednie kell, és meg fog halni?

-- Igen, azt tudtam! De nem tudtam, hogy Jézus lesz az. Neki jót akartam, tudod? Inkább, mint saját fiaimnak. Oly szép, olyan jó!... Ó, irigyeltelek téged, Máriám, amikor kisgyermek volt, és utána mindig, mindig... Nem tudok arra gondolni, hogy meg fogják kínozni...

Mária, Alfeus felesége sír a fátyla alatt.

               És Mária, az Anya vigasztalja:

-- Máriám, ne emberi oldaláról nézd a dolgokat! Gondolj a gyümölcseire... Én arra gondolhatok minden naplementénél: egy nappal kevesebb ideig lesz velem Jézus... Ó, Mária! Különösen egy dologért adok hálát a Magasságbelinek: azért, hogy megengedte nekem eljutnom a tökéletes szeretetre, tökéletesre, amennyire abban egy teremtmény részesedhet, ami megengedi nekem, hogy meggyógyítsam és megerősítsem a szívemet, mondván: ,,Az Ő fájdalma és az enyém hasznos testvéreim számára, azért legyen áldott a fájdalom.'' Enélkül nem tudnám így szeretni a felebarátaimat... nem tudnám, nem, nem, arra gondolva, hogy halálba küldik Jézust...

-- De akkor milyen szeretet a tied? Milyen szeretetre van szükséged ahhoz, hogy ezeket a szavakat mondhasd? Hogy... hogy nem menekülsz el saját gyermekeddel, megvédve Őt, és azt mondva a felebarátnak: ,,Első felebarátom a saját fiam, és Őt minden más fölött szeretem?''

-- Istent kell mindenek fölött szeretnünk.

-- És Ő Isten.

-- Ő az Atya akaratát teljesíti, és én vele. Milyen szeretet az enyém? Milyen szeretetre van szükség ahhoz, hogy ezeket a szavakat mondhassa valaki? Az Istennel egyesítő szeretetre, a teljes egységre, a teljes ráhagyatkozásra, arra, hogy elvesszünk Őbenne, ne legyünk  többé mások, csak az Ő része, úgy, amint a kezed a te egy részed, és azt teszi, amit a fejed parancsol neki. Íme, az én szeretetem, és ilyen szeretetre van szükség ahhoz, hogy mindig jóakarattal teljesítsük Isten akaratát.

-- De te te vagy! Te vagy az Áldott minden teremtmény között. Bizonyára már ilyen voltál, mielőtt Jézust bírtad, mert Isten kiválasztott téged arra, hogy a tiéd legyen, és neked könnyű ez...

-- Nem, Mária. Én olyan asszony és Anya vagyok, mint minden más asszony és anya. Isten ajándéka nem nyomja el a teremtményt. Neki ugyanolyan az embersége, mint bárki másnak, akkor is, ha az ajándék nagyon nagy lelki erővel látja el őt. Te már tudod, hogy nekem saját, önkéntes akaratommal el kellett fogadnom az ajándékot és annak minden következményét, ami vele járt. Mert minden isteni ajándék nagy boldogság, de nagy kötelezettséggel is jár. És Isten nem kényszerít egy embert sem arra, hogy elfogadja ajándékait, hanem megkérdezi a teremtményt, és ha a teremtmény a hozzá beszélő lelki hangra azt válaszolja: ,,Nem'', Isten nem erőlteti. Minden lelket, legalább egyszer élete folyamán megkérdez Isten, hogy...

-- Ó, nem engem! Tőlem nem kért semmit sem! -- kiált fel biztosan Mária, Alfeus felesége.

               Szűz Mária szelíden mosolyogva válaszolja:

-- Te nem vetted észre, és a lelked válaszolt rá anélkül, hogy észrevetted volna, és azért, mert már nagyon szeretted az Urat.

-- Mondom neked, hogy hozzám sose beszélt!

-- És akkor miért vagy itt, nőtanítványként, Jézus mögött? És miért okoz fájdalmat neked, hogy nem minden fiad követi Jézust? Te tudod, mit jelent Őt követni, és azért akarod, hogy fiaid kövessék.

-- Minden bizonnyal! Mindegyiküket neki szeretném adni. Akkor igazán elmondhatnám, hogy a Világosságra szültem gyermekeimet. És imádkozom, imádkozom, hogy Jézus számára megszülhessem őket, igazi, örök anyasággal.

-- Látod? És ez miért van? Azért, mert egy napon Isten megkérdezett téged, és azt mondta neked: ,,Mária, átengednéd nekem fiaidat, hogy szolgáim legyenek az új Jeruzsálemben?'' És te azt válaszoltad: ,,Igen, Uram!'' És most is, hogy tudod, hogy a tanítvány nem több Mesterénél, Istennek, aki még mindig megkérdez téged, hogy próbára tegye szeretetedet, azt válaszolod: ,,Igen, Uram. Szeretném, hogy ők a tieid legyenek.'' Nemde így van?

-- Igen, Mária. Így van. Igaz. Én annyira tudatlan vagyok, hogy nem tudom felfogni, mi megy végbe a lélekben. De amikor Jézus vagy te elgondolkoztatsz engem, azt mondom, hogy igazatok van. Valóban ez az igazság. Azt mondom, hogy... szívesebben látnám, ha megölnék őket az emberek, minthogy ellenségeivé váljanak Istennek... Minden bizonnyal, ha látnám őket meghalni.., ha... ó! De az Úr segítene engem, igaz? Az Úr, abban az órában... vagy csak téged segít?

-- Segíti minden hűséges gyermekét és a vértanúkat lélekben, vagy lélekben és testben az Ő dicsőségére.

-- De kit kell megölni? -- kérdezi a gyermek, aki többé nem ugrál, hanem hallgatja ezt a társalgást, csupa füllé válva. És még egyszer megkérdezi, egy kicsit kíváncsian, kicsit félénken körülnézve az elhagyatott vidéken, az esti szürkületben:

-- Rablók vannak itt? Hol vannak?

-- Nincsenek itt rablók, gyermek. És jelenleg senkit sem kell megölni. Ugrálj csak, ugrálj még... -- válaszol neki a legszentebb Mária.

(6-1097)  

Jézus és kísérete az éjjelt a szabadban tölti, a földön vagy szénán aludva. Jézus ébred fel elsőnek, és félrevonul imádkozni. Utána felébreszti az apostolokat és az asszonyokat.

               Mária már ébren van, de a gyermek még mellette alszik. Az asszonyok egy nagy barlangban kaptak helyet. Mária Fiához megy és üdvözli:

-- Isten áldjon, Fiam, ezen a napon!

-- Isten legyen veled, Mama! Rosszul aludtál az éjjel?

-- Egyáltalán nem. Sőt, nagyon boldoggá tett. Úgy tűnt nekem, hogy téged tartalak kisgyermekként a karjaimban... És azt álmodtam, hogy arany folyam áradt a szádból, és egy kimondhatatlanul kedves hang ezt mondta: ,,Ez a Szó, amely meggazdagítja a világot, és boldoggá teszi azt, aki hallgat rá és engedelmeskedik neki. Nincs határa erejének, idejének, terének. Ez üdvözít...'' Ó, Fiam! És te, az én Gyermekem vagy ez a Szó! Hogyan hálálhatom meg az örökkévalónak, hogy Anyáddá tett?

-- Ne is gondolj erre, Mama! Szívednek minden dobbanása fizet érte Istennek. Te Isten élő dicsérete vagy, és mindig az maradsz, Mama. Te hálálkodsz neki attól kezdve, hogy létezel...

-- Nem tűnik ez nekem elégségesnek, Jézus. Oly nagy dolog ez! Oly nagy dolgot cselekedett velem Isten! Elvégre is mi többet teszek én ezeknél a jó asszonyoknál, akik mint én, a te nőtanítványaid? Mondd meg te, Fiam, Atyánknak, hogy adjon módot nekem arra, hogy megháláljam úgy, amint adománya megérdemli.

-- Anyám! Azt hiszed, hogy Atyámnak szüksége van arra, hogy én kérjem ezt számodra? Ő már előkészítette számodra az áldozatot, amelyet neked meg kell hoznod ezért a tökéletes dicséretért. És tökéletes leszel, amikor véghezviszed...

-- Jézusom! Értem, mit akarsz mondani... De képes leszek gondolkodni abban az órában? A te szegény Mamád...

-- Az örök Szeretet boldog Jegyese! Mama, ez vagy te. És a Szeretet gondolkodni fog benned.

-- Te mondod, Fiam, és én megnyugszom szavadon. De te... imádkozzál értem, abban az órában, amelyet ezek közül senki sem fog fel, és amelyik már hamarosan bekövetkezik... Igaz? Talán nem így van?

               Lehetetlen leírni Mária arcának kifejezését ez alatt a párbeszéd alatt. Szavakkal ezt nem lehet kifejezni. Csak az, akinek van szíve, és jó szíve, érző szíve, az tudja elképzelni Mária arcának kifejezését ebben a pillanatban.

Jézus nézi őt... Az Ő arckifejezését sem lehet szavakkal leírni. Így válaszol neki:

-- És te imádkozzál értem a halál órájában... Igen. Ezek közül senki sem érti meg... Nem az ő hibájuk ez. A sátán borítja füstbe őket, hogy ne lássanak, és olyanok legyenek, mint a részegek, és ne értsenek, és azért felkészületlenek legyenek, és könnyebben legyőzze őket... De én és te megmentjük őket a sátán cselvetéseinek ellenére. Mostantól kezdve rád bízom őket, Anyám. Emlékezz szavaimra, rád bízom őket. Neked adom őket örökségemül. Nincs semmim a földön egy Anyán kívül, és felajánlom őt Istennek: Áldozatot az Áldozattal, és Egyházamon kívül, és ezt rád bízom. Légy te a Dajkája. Kevéssel ezelőtt arra gondoltam, hogy a századokon keresztül mily sokakban újjáéled a kerióti ember, minden fogyatékosságával. És arra gondoltam, hogy az, aki nem Jézus, elvetné őt, ezt a fogyatékos lényt. De én nem vetem el. Jézus vagyok. A földön hátralevő idődben támogasd Pétert, mint az Egyház fejét. Ő a Fő, te a hívő. Mint az Egyház Anyja, mindenkit megelőzöl, mert te szültél engem, ennek a titokzatos Testnek a Fejét. Te ne vesd el a sok Júdást, hanem támogasd. És tanítsd Pétert, unokatestvéreimet, Jánost, Jakabot, Simont, Fülöpöt, Bertalant, Andrást, Tamást és Mátét, hogy ők se vessék el, hanem támogassák őket. Védj meg engem követőimben. Védj meg azok ellen, akik szét akarják szórni és darabolni a születő Egyházat. A századokon keresztül pedig, Anyám, mindig te légy az, aki közbenjár és oltalmaz, megvédi és segíti Egyházamat, papjaimat, híveimet a gonosztól és a büntetéstől, önmaguktól... Mily sok Júdás lesz, Anyám, a századokon keresztül! És mily sok hozzájuk hasonlóan fogyatékos, akik nem képesek felfogni, vagy vakok és süketek, akik nem tudják meghallani és meglátni, vagy nyomorékok és bénák, akik nem tudnak mozdulni... Anyám, mindnyájan a te köpenyed alatt vannak! Egyedül te vagy képes megváltoztatni az Örökkévaló határozatát az egyesek vagy sokak büntetését illetően. Mert a Háromságban senki sem lesz sohasem képes arra, hogy nemet mondjon a Virágjának.

-- Így teszek majd, Fiam. Amennyire rajtam áll. Menj békében a célod felé. Mamád itt van, hogy mindig megvédjen téged Egyházadban.

-- Isten áldjon meg téged, Mama! Jöjj! Összegyűjtöm neked az illatos harmattal teli virágokat, és te felfrissítheted vele arcodat, amint én tettem. Legszentebb Atyánk készítette elő ezeket, és a madarak mutatták meg őket nekem. Nézd, miként szolgál minden Istennek a Teremtés rendjében! Ez a fennsík a tó közelében oly termékeny a galileai tengerből felszálló ködök által, és a magas növények által, amelyek magukhoz vonják a harmatot, és megengedik a füvek és a virágok termékenységét még a nyári hőségben is. A bőséges harmatnak a hullása megtölti ezeket a virágkelyheket, hogy kedves gyermekei megmoshassák arcukat... Íme, mennyi mindent előre elkészített az Atya annak a számára, akit szeret! Fogd! Víz Istentől, Isten kelyheiben, hogy felfrissítse az új Paradicsom Éváját.

Jézus összegyűjti ezeket a nagyon nagy virágokat, és Mária tenyerébe önti a kelyhükben összegyűlt vizet...

(6-1106)  

Jézus Jeruzsálembe készül a sátoros ünnepekre. Kafarnaumban előkészítik a bárkákat.

-- Anyám, jöjj fel velem! Együtt leszünk ezekben az órákban.

               Mária szó nélkül követi őt. Felmennek a ház felső szobájába, amelyik hűvös, mert a szőlőtő árnyékban tartja.

-- Te elmész, Jézusom?!

               Mária nagyon sápadt.

-- Igen. Itt az ideje.

-- És nekem nem kell elmennem a sátoros ünnepekre? Fiam! -- Mária felsóhajt.

-- Mama! Miért? Nem az első eset, hogy elhagyjuk egymást!

-- Nem. Ez igaz. De... Ó, emlékszem arra, amit Gamala közelében mondtál nekem az erdőben... Fiam! Bocsáss meg egy szegény asszonynak! Én engedelmeskedem neked... Én, Isten segítségével erős leszek... De szeretnék egy ígéretet tőled...

-- Mire vonatkozóan, Anyám?

-- Hogy nem rejted el előttem a félelmetes órát. Se irgalmasságból, se bizalmatlanságból... Nagyon fájdalmas lenne... és túlságosan nagy gyötrelem... Fájdalmas, mert... mindent hirtelen tudnék meg, és attól, aki nem szeret engem úgy, mint ahogy te szereted szegény Anyádat... És gyötrelmes lenne, ha arra gondolnék, hogy talán abban a pillanatban, amikor szövök, vagy fonok, vagy a galambokat gondozom, téged, Gyermekemet a halálba küldenek...

-- Ne félj, Anyám! Meg fogod tudni... De ez nem az utolsó búcsúzás. Még látni fogjuk egymást...

-- Igazán?

-- Igen. Látni fogjuk egymást.

-- És azt fogod mondani nekem: ,,Megyek beteljesíteni az Áldozatot''? Ó!

-- Nem így fogom mondani. De te megérted majd... És utána béke lesz. Nagy béke... Miután mindent megtettünk, amit Isten kívánt tőlünk, gyermekeitől, minden többi gyermekének a javára. Nagy béke... A tökéletes szeretet békéje.

               Jézus átkarolja Anyját gyermeki szeretettel, és ő hősiesen megismétli:

-- Igen, igen. Amit Isten akar...

               Többet nem mondanak egymásnak. A két Tökéletes már véghezviszi az áldozatot, amit a legkeményebb engedelmesség megkíván tőlük. Már könnyeket sem ontanak. Se meg nem csókolják egymást. Csak lehelyezik Isten lába elé szeretetüket ők ketten, akik tökéletesen szeretnek.

(6-1151)