A közbenjáró

Jézus Tibériásban van egy tanítvány házában az apostolokkal együtt. Júdás is velük van. Megérkezik Johanna is Jonátával, és üdvözli az apostolokat:

-- Béke veletek!

               A város épp egy vihar után van, az utak még sárosak, amikor megérkezik Mária, Alfeus feleségével együtt.

-- Itt van Anyád, Mester! -- értesíti Tamás Jézust. Jézus eléjük megy a többiekkel együtt. Gratulálnak az asszonyoknak, hogy szárazon megúszták a vihart, csak ruhájuk szegélye lett kissé sáros.

               Az első cseppeknél megálltunk egy kertésznél -- magyarázza Máté, aki az asszonyok elé ment még néhány apostollal.

-- Sokat vártatok ránk? -- kérdezi.

-- Nem. Hajnalban érkeztünk ide.

-- Egy szerencsétlen dolog fenntartott minket -- mondja András.

-- Rendben van. Most, hogy mindnyájan együtt vagyunk és az idő jó, azt mondanám, induljunk el este Kafarnaumba -- mondja Péter.

               Mária, aki mindig beleegyezik, most kijelenti:

-- Nem, Simon. Nem indulhatunk el, először... Fiam... egy anya segítséget kért tőlem, mert te, egyedül te tudod megtenni, hogy megtérítsd egyetlen fiát. Kérlek, hallgass meg engem, mert megígértem neki. Bocsáss meg neki... Bocsánatodat...

-- Már megadta, Mária. Már beszéltem a Mesterrel... -- szakítja félbe a kerióti, azt gondolva, hogy Mária róla beszél.

-- Nem rólad beszélek, Júdás, Simon fia. Eszterről, Lévi feleségéről, a názáreti asszonyról beszélek, akit megölt Fiának viselkedése. Jézus, ő azon az éjjelen halt meg, amikor te elmentél. És az ő hozzád intézett kérései nem önmagára vonatkoztak, egy rosszhírű fiú szegény vértanú anyjára, hanem a fiára... mert mi, anyák, nem magunkért aggódunk...

               Ő az ő Sámuelét akarta megmenteni... De most, hogy meghalt, Sámuelt elfogta a lelkiismeretfurdalás, szinte belebolondult, nem hallgat semmiféle érvelésre... De te, Fiam, meg tudod gyógyítani értelmét és lelkét egyaránt...

-- Megbánta bűnét?

-- Hogyan kívánhatod tőle ezt, ha kétségbeesett?

-- Valóban kétségbeesésbe kell kergetnie őt a gondolatnak, hogy megölte anyját, állandóan fájdalmat okozva neki. Nem lehet büntetetlenül megszegni a felebaráti szeretet első parancsát. Anyám, hogyan kívánhatod, hogy én megbocsássak, és Isten békét adjon egy anyagyilkosnak, aki nem bánja bűnét?

-- Fiam, ez az anya kéri a békét a másvilágról... Jó volt... Oly sokat szenvedett...

-- Ő békét fog élvezni...

-- Nem, Jézus. Nem élvezhet békét egy anya lelke, aki látja, hogy gyermeke nélkülözi az Istent...

-- Igazságos, hogy meg van fosztva tőle.

-- Igen, Fiam. Igen. De a szegény Eszterért... Utolsó szava fiáért mondott ima volt... És azt mondta, mondjam meg neked, Jézus, Eszternek ebben az életben soha nem volt egyetlen öröme sem, te tudod. Add meg neki ezt az örömet most, miután meghalt, add meg lelkének, amely szenved a fia miatt.

-- Anyám, én igyekeztem megtéríteni Sámuelt názáreti tartózkodásom alatt. De hiába beszéltem neki, mert aludt benne a szeretet...

-- Tudom. De Eszter felajánlotta bocsánatát, szenvedéseit, hogy a szeretet újjáéledjen Sámuelben. És ki tudja? Ez a jelenlegi gyötrelme nem újjáéledő szeretetéből fakad? Fájdalmas szeretetből, és valaki azt mondhatná: hasztalan szeretetből, feltételezve, hogy anyja már nem örvendhet neki. De te tudod, és én is tudom, én hitből, te ismereted révén, hogy a holtak szeretete őrködik és közelünkben van. Ők nem közömbösek, és nem ismeretlen számukra az, hogy mi történik hátrahagyott szeretteikkel... És Eszter még örvendhet ennek a megkésett szeretetnek, amelyben hálátlan fiától részesül, akit most a lelkiismeretfurdalás marcangol. Ó, Jézusom, tudom, ez az ember undorral tölt el téged bűnének nagysága miatt. Egy fiú, aki gyűlöli saját anyját, egy szörnyeteg számodra, aki a teljes szeretet vagy Anyád iránt. De éppen azért, mivel te a teljes szeretet vagy irántam, hallgass meg engem! Menjünk vissza együtt Názáretbe, azonnal. Nem terhes számomra az út, semmi sem terhes számomra, ha az egy lélek megmentésére szolgál.

-- Rendben van. Győztél, Anyám... Júdás, Simon fia, vedd magadhoz Józsefet, és induljatok Názáretbe. Vezessétek hozzám Sámuelt Kafarnaumba.

-- Én? Miért én?

-- Mert te nem vagy fáradt. A többiek igen. Sokat jártak, miközben te pihentél...

-- Én is úton voltam. Názáretben voltam, téged kerestelek. Anyád megmondhatja.

-- Társaid minden szombatra elmentek Názáretbe, és most tértek vissza egy hosszú körútról. Menj, és ne vitatkozzál!

-- És... a názáretiek nem szeretnek engem... Miért éppen engem küldesz?

-- Engem sem szeretnek, mégis elmegyek Názáretbe. Nem szükséges, hogy szeressenek minket ahhoz, hogy elmenjünk egy helyre. Menj, és ne vitatkozzál, ismétlem!

-- Mester... én félek az őrültektől...

-- Az illetőnek lelkiismeretfurdalása van, de nem őrült.

-- Anyád mondta.

-- És én harmadszor mondom neked: Menj, és ne vitatkozzál! Csak jót tehet neked, hogy elgondolkozol azon, hová vezethet az, ha valaki szenvedést okoz anyjának...

-- Sámuelhez hasonlítasz engem? Anyám királynő az otthonában. Én még ott sem vagyok, hogy ellenőrizzem őt, és hogy megterheljem eltartásommal...

-- Az anyák számára nem ezek a dolgok terhesek, hanem az nehezedik rájuk sziklaként, hogy fiaik szeretetlenek, tökéletlenek Isten és az emberek szemében. Menj, mondom!

-- Megyek. És mit mondjak neki?

-- Hogy jöjjön Kafarnaumba, hozzám.

-- Ha még anyjának sem engedelmeskedett, azt akarod, hogy neked engedelmeskedjen, most, miután annyira elcsüggedt?

-- Még mindig nem érted, hogy ha téged elküldelek, az annak a jele, hogy már működtem Sámuel lelkében, megszüntetve esztelen, csüggeteg lelkiismeretfurdalását?

-- Megyek. Isten veled, Mester! Isten veled, Anya! Isten veletek, barátaim! -- és elmegy, egyáltalán nem lelkesedve, Józseftől követve, aki viszont nagyon boldog, hogy őt választották ki erre a küldetésre.

               Péter dúdol valamit a fogai között. Jézus megkérdezi:

-- Mit mondasz, Simon, Jónás fia?

-- Egy öreg tavi ének szavait...

-- Melyek azok?

-- Ezek: ,,Mindig így van! Tetszik a halászat a földművesnek, nem szeret azonban halászni a halász!'' Ennek igazsága látható itt, hogy inkább szeret halászni a tanítvány, mint az apostol...

               Mindnyájan nevetnek. Jézus nem nevet, hanem felsóhajt.

-- Megszomorítottalak, Mester? -- kérdi Péter.

-- Nem. De ne bírálgass mindig!

-- Judásnak szólt a bírálata, aki megszomorította testvéremet -- mondja Júdás Tádé.

-- Te is hallgass, főleg a szíved mélyén!

-- De igazán részesült már Sámuel a csodában? -- kérdezi kíváncsian és kissé hitetlenkedve Tamás.

-- Igen.

-- Akkor felesleges, hogy Kafarnaumba jöjjön.

-- Szükséges. Nem gyógyítottam meg teljesen a szívét. Neki magának kell keresnie a gyógyulást, vagyis a bocsánatot szent bűnbánattal. De megtettem, hogy képes legyen ismét gondolkodni. Most szabad akaratától függ, hogy a többit is elnyerje.

(6-1031)  

Amikor Sámuel megérkezik, egy sarokba vonul, de Jézus felszólítja:

-- Jöjj ide!

-- Ne átkozz el engem!

-- Ahhoz, hogy megtegyem, nem kellett volna idehívni téged. Csak ennyi mondanivalód van az Üdvözítőnek? -- Jézus szigorú, de ugyanakkor bátorítja is őt.

               A férfi ránéz... Utána hirtelen sírásba tör ki, és a földre vetve magát felkiált:

-- Ha te nem bocsátasz meg nekem, nem lesz békém!

-- Amikor jót akartam tenni veled, miért nem akartad? Már késő van a jóvátételre. Anyád meghalt.

-- Oh, ne emlékeztess rá! Kegyetlen vagy!

-- Nem. Az Igazság vagyok. Az Igazság voltam akkor is, amikor azt mondtam, hogy megölöd anyádat. Az vagyok most is. És te akkor kinevettél. Miért keresel engem most? Anyád meghalt. Te vétkeztél, folyton vétkeztél, jóllehet tudtad, hogy bűnöket követsz el. Megmondtam neked, ez a te nagy bűnöd: vétkezni akartál, megvetve a Szeretet szavát. Miért siránkozol akkor most, hogy nincs békéd?

-- Uram, Uram! Irgalmazz! Elment az eszem, és meggyógyítottál, reméltem benned, miután előzőleg semmiben sem reméltem. Ne engedd, hogy csalatkozzam reményemben!

-- És miért nem reméltél előzőleg?

-- Mert... anyám halálát okoztam a szenvedésekkel... Még utolsó estéjén is... A végét járta... és nem voltam jó hozzá... megütöttem, Uram!!!

               Oly csüggeteg felkiáltás ez, amely megtölti a szobát.

-- Megütöttem... És meghalt aznap éjjel!... És nem mondott nekem mást, csak azt, hogy legyek jó... Anyám! Én öltem meg!

-- Éveken keresztül gyötörted őt, Sámuel! Attól kezdve, amikor megszűntél jónak lenni. Szegény Eszter! Hányszor láttam őt sírni! És hányszor kért engem, hogy simogassam meg őt, mint gyermeke, helyetted... És te tudod, hogy nem irántad való barátságból, aki velem egykorú vagy, hanem anyád iránti irgalomból jöttem a házadba... Nem kellene megbocsátanom neked, de két anya kért engem éretted, és a te bánatod őszinte. Ezért megbocsátok. Egy feddhetetlen élettel töröld el polgártársaid szívéből a bűnös Sámuel emlékét, és nyerd vissza magadnak anyádat. Megteszed ezt, ha igaz élettel elnyered az eget, és anyádat abban. De emlékezz rá, és jól jegyezd meg, hogy nagyon nagy volt a bűnöd, és ezért arányosan nagynak kell igaz voltodnak is lennie, hogy eltörölje tartozásodat.

-- Ó, te jó vagy! Nem olyan, mint az a tieid közül, aki azonnal kiment, miután beléptem ide. És aki csak azért jött Názáretbe, hogy elrettentsen engem! Ezek megmondhatják...

               Jézus megfordul... Az apostolok közül csak a Kerióti hiányzik, tehát ő az, aki rosszul bánt Sámuellel. Mit kell Jézusnak mondania? Azért, hogy ne bírálják, se mint apostolt, se mint embert, kijelenti:

-- Senki sem tud túl szigorú lenni a bűnödet illetőleg. Amikor valaki rosszat tesz, gondolnia kell arra, hogy az emberek elítélik, gondolnia kell arra, hogy módot ad nekik az elítélésére... De ne haragudj rá! A gyötrelem, amiben részesültél, legyen része a kiengesztelésnek Isten mérlegén. Menjünk! Itt, az igazak között, örvendezünk a te megtérésednek. Testvérek között vagy, akik nem vetnek meg téged. Mert minden ember vétkezhet, de csak az megvetésre méltó, aki kitart a bűnben.

-- Áldalak téged, Uram! Bocsánatodat kérem azért is, hogy oly sokszor megvetettelek... Nem tudom, hogyan háláljam meg... És a béke, tudod? A béke, ami visszatér belém -- és sírni kezd, de most már nyugodt sírással...

-- Anyámnak adj hálát! Ha bocsánatot nyertél, ha meggyógyultál őrjöngésedből, hogy képes légy a bűnbánatra, azt neki köszönheted.

(6-1139)  

Sámuel bűnbánata őszinte és maradandó volt. Később Jézus tanítványai között találjuk őt.

(7-1424)  

A kafarnaumi zsinagógában egy szemtelen farizeus, akinek unokáját az ő könyörgésére Jézus megmentette a haláltól, miután egy kígyó megmarta, most gyalázni kezdi Jézust. A kafarnaumi százados, aki jelen van, megfenyegeti a farizeust, hogy Róma megbünteti majd. Erre az megijed, és Jézus közbenjárását kéri a századosnál, hogy álljon el a tervétől. A százados teljesíti Jézus kívánságát.

-- Kár! Pedig jó lett volna! -- kiált fel Péter.

               Máté egyetért vele:

-- Igen. Hagynia kellett volna a Mesternek, hogy megbüntessék, annyit sértegetett minket. Gyűlölködő vénember!

-- És oly készséges arra, hogy újrakezdje! -- kiált fel Tamás.

               Jézus szigorúan megfordul:

-- Engem követtek, vagy az ördögöt? Távozzatok tőlem, ti irgalmatlan szívűek! Fájdalmas számomra a jelenlétetek! A három ott helyben megáll, kővé dermedve a feddéstôl.

-- Fiam! Már annyi fájdalmad van! És nekem is annyira fáj! Ne csatold hozzá ezt, nézz rájuk! -- könyörög Mária.

               Jézus megfordul, és ránéz a háromra... Három lesújtott arc, de remény és fájdalom tükrözôdik a szemükbôl.

-- Jöjjetek ide! -- parancsolja Jézus.

Ó, a fecskék nem olyan sebesek, mint ez a három!

-- Ez az utolsó alkalom legyen, hogy ilyen beszédet hallok! Neked, Máté, nincs ehhez jogod! Te, Tamás, még nem haltál meg, hogy megítéld, ki a tökéletlen, és hogy üdvözültnek hidd magadat. Te pedig, Simon, Jónás fia, úgy tettél, mint az, aki nagy fáradsággal felcipelt a csúcsra egy nagy sziklát, és utána legördítette a völgybe. Értsétek meg ezért, mit akarok mondani... Itt, a zsinagógában és a városban hasztalanul beszélek. Beszélni fogok a bárkáról, a tavon. Készítsetek elő annyi bárkát, amennyire szükség van, és elmegyünk egy nyugodt estén, vagy friss reggelen...

(6-1038)  

(Tamásnak igaza volt. A farizeus nem tért meg, hanem ott volt a kereszt alatt Jézus gúnyolói között. Jézus előre tudta ezt, mégis megbocsátott neki!)

* * *

Jézus a Genezáreti-tó túlsó partján jár, és sok beteget visznek elé. Ő meggyógyítja őket. Mária is vele van. Egy asszony leborul előtte, és kéri: .

-- Anyaságodra kérlek, légy irgalmas hozzám! -- mondja az asszony, aki gyermeket szeretne, de terméketlen. Mária lehajol fölé, és megkérdezi tőle:

-- Mit akarsz, nővérem?

-- Hogy anyává legyek... Egy gyermeket! Csak egyet! Gyűlölnek magtalanságom miatt. Hiszem, hogy Fiad mindent meg tud tenni, de oly nagy a belé vetett hitem, hogy azt gondolom, mivel tőled született, téged oly szentté és hatalmassá tett, mint amilyen Ő. Most kérlek téged, anyai örömödre kérlek, tégy engem termékennyé! Érints meg kezeddel, és boldog leszek...

-- Nagy a te hited, asszony. De abban kell hinni, akinek joga van erre: Istenben. Jöjj azért Jézusomhoz... -- megfogja a kezét, és kéri a tömeget, hogy engedjék őt Fiához menni.

               A többi nőtanítvány követi őt az úton, amit a tömeg nyit számára. Amikor megérkeznek Jézushoz, Mária kéri Őt:

-- Jézus, hallgass meg! Itt van egy asszony, aki kegyelmet kér. Terméketlen...

-- Ne zavard a Mestert őérette, asszony! Méhe elhalt -- mondja valaki, aki nem tudja, hogy Isten Anyjához beszél.

               Amikor figyelmeztetik erre, megzavarodik, és igyekszik eltűnni, miközben Jézus egyszerre válaszol neki és a könyörgőnek:

-- Én vagyok az Élet. Asszony, legyen a te hited szerint! -- és kezét egy pillanatra annak fejére teszi.

(6-1065)

Következő