Aurea áldozata
 

Megérkezik Simon és Tamás Aureával, aki Máriához fut. Jézus Anyjánál hagyja őt, és bemegy a házba az apostolokkal.

-- Sokat imádkoztál, leányom, és a jó Isten meghallgatott téged -- kezdi Mária --, de a leány félbeszakítja, örömmel felkiáltva:

-- Veled maradok! -- és a nyakába ugrik, hogy megcsókolja. Mária viszonozza a csókot, és még mindig karjában tartva, mondja:

-- Amikor valaki nagy kegyet gyakorol velünk, viszonozni kell, igaz?

-- Ó, igen. És én nagy szeretettel viszonzom a tiedet!

-- Igen, leányom. De Isten felettem van. És Ő tette veled ezt a nagy kegyet, hogy befogadott téged népének tagjai közé, és az Üdvözítő Mester tanítványává tett. Én csak a kegyelem eszköze vagyok, de a kegyelmet a Magasságbeli adta neked. Mit adsz majd tehát a Magasságbelinek, hogy kifejezzed háládat?

-- De... nem tudom... Mondd meg nekem te, Anya!

-- Szeretetet, ez biztos. De ahhoz, hogy a szeretet igazi legyen, társulnia kell hozzá az áldozatnak, mert ha valami sokba kerül, több az értéke, igaz?

-- Igen, Anya.

-- Íme, akkor én azt mondanám, hogy ugyanazzal az örömmel, amellyel azt kiáltottad: ,,Veled maradok!'', azt kellene kiáltanod; ,,Igen, Uram!'', amikor én, az Ő szegény szolgája, megmondom neked az Úr rád vonatkozó akaratát.

-- Mondd meg nekem, Anya! -- mondja Aurea, komollyá vált arccal.

-- Isten akarata két jó anyára bíz téged, Noémire és Mirtára...

A leány tiszta szemében nagy könnyek csillognak, és lefolynak rózsás arcocskájára.

-- Jók. Kedvesek Jézusnak és nekem. Egyiküknek Jézus megmentette a fiát, a másikét én magam szoptattam. És te is láttad, hogy jók...

-- Igen, de én reméltem, hogy veled maradok.

-- Leányom, nem részesülhetsz mindenben! Látod, hogy én magam sem maradok Jézusommal. Nektek adom Őt, és távol maradok, nagyon távol tőle, míg Ő körbejár Palesztínában, hogy tanítson, gyógyítson és megmentse a leányokat...

-- Igaz.

-- És ha én meg akartam volna tartani Őt magamnak, nem mentett volna meg téged... Ha én magamnak akartam volna Őt, a ti lelketeket nem mentette volna meg. Gondold csak el, milyen nagy az én áldozatom. Nektek adom Fiamat, hogy feláldozzák Őt a ti lelketekért. Azonkívül te és én mindig egyesülve leszünk, mert a nőtanítványok mindig egyesülnek Krisztus körül, egy nagy családot alkotva, amelyet az Ő iránta érzett szeretet egyesít.

-- Igaz. És akkor... ide jövök majd, ugye? És még látjuk egymást?

-- Minden bizonnyal. Addig, amíg Isten akarja.

-- És te mindig imádkozni fogsz értem...

-- Igen, mindig imádkozni fogok érted.

-- És amikor együtt leszünk, még tanítani fogsz engem?

-- Igen, leányom...

-- Oh, szeretnék olyanná lenni, mint amilyen te vagy! Képes leszek erre valamikor? Tudni, hogy jó legyek...

-- Noémi egy zsinagógafőnöknek és az Úr tanítványának az anyja. Mirta fia kiérdemelte a csoda kegyelmét, és jó tanítvány. És a két asszony jó és bölcs azon felül, hogy el van telve szeretettel.

-- Biztosítasz engem erről?

-- Igen, leányom.

-- Akkor... áldj meg, és legyen meg az Úr akarata, amint Jézus imája mondja. Oly sokszor elmondtam! Igazságos, hogy most megtegyem azt, amit mondtam, hogy elérjem, többé ne menjek a rómaiak közé...

-- Jó leány vagy! És Isten mindig segíteni fog téged. Jöjj, menjünk megmondani Jézusnak, hogy legfiatalabb nőtanítványa ért ahhoz, hogy teljesítse Isten akaratát... -- és kezénél fogva a leányt, visszatér vele a házba.

(6-981)  

Egy szombati nap kezdete előtt megérkezik Mirta, Noémi és Ábel a názáreti házba.

-- Béke veled, Mester, és tanítványaiddal! -- üdvözlik az asszonyok Jézust, Tamást és Simont.

-- Béke veletek! Nagyon hűségesek vagytok! Eljöttetek ebben a melegben!

-- Ó, semmi! Olyan jó itt lenni, hogy mindent elfelejtünk. Hol van Anyád?

-- Ott. Éppen befejez egy ruhát Aurea számára. Menjetek csak!

               A két asszony gyorsan elmegy, és csak hangjuk hallatszik, amint belevegyül Aurea és Mária hangjába.

-- Most boldogok lesznek! -- mondja Tamás.

-- Igen. Jó asszonyok -- válaszolja Jézus.

               Megérkezik a többi apostol is, a kerióti Júdás kivételével. Mindegyik hoz valami ajándékot. Máté egy facsemetét ad Máriának:

-- Jó a gyümölcse és szép, a virágjának pedig kellemes illata van. Olyan, mint egy viaszcsillag, egy csillag, mint a te neved. Íme! -- és átadja a fácskát Máriának.

-- De mennyit fáradoztál ezzel a súllyal, Máté! Hálás vagyok neked! Egyre szebbé teszitek a kertemet! Porfirea kámfora, Johanna rózsái, és a te ritka fád, Máté, és a többi virág, amelyeket a kerióti Júdás hozott... Mennyi szép dolog, milyen jók vagytok mindnyájan Jézus Anyjához!

               Az apostolok mind meghatódnak, csak Júdás nevének említésére néznek egymásra.

-- Igen, jót akarnak neked. De én is azt akarom -- mondja komolyan József, Alfeus fia, aki szintén eljött.

-- Minden bizonnyal! Ti Alfeusnak, rokonomnak, és Máriának kedves fiai vagytok. És jót akartok nekem. De ez természetes. Rokonok vagyunk. Ezek azonban nem vérrokonaink, mégis olyanok számomra, mintha fiaim lennének, mintha Jézus testvérei lennének, annyira szeretik és követik Őt...

               József felfogja a célzást, és torkát köszörülve keresi a szavakat. Amikor megtalálja, így válaszol:

-- Igen! De ha én még nem tartok velük, az azért van mert arra gondolok, mi lenne ennek a következménye az Ő számára és a te számodra... és... és... Elvégre is! Az enyém is szeretet, főleg irántad, szegény asszony, aki oly sokáig egyedül maradsz. És azért jöttem, hogy megmondjam Jézusnak, meg vagyok elégedve vele, hogy Ő is gondolt Anyjának szükségleteire, hasznos munkát végzett itt. Most látszik, hogy ennek az asszonynak van egy fia! Örülök neki, hogy ismét megtalálom az én bölcs Jézusomat, József fiát. Brávó, brávó!

Jézus mosolyogva fogadja József tekintélyt sugárzó szavait, s ezzel fékentartja apostolaiban a kitörni készülő megjegyzéseket.

               Józsefet ez felbátorítja, és folytatja:

-- Szeretném remélni, hogy mostantól fogva Názáret többé nem lát egy szegény anyát, akit fia oktalanul elhagyott, hogy letérve a járt ösvényről, bizonytalan utakra térjen. Beszélek majd barátaimmal, a zsinagógafőnökkel... Meg fogunk bocsátani neked... Ó, Názáret nagyon boldog lesz, hogy ismét karjába fogadhatja visszatérő fiát. Holnap én magam kísérlek el a zsinagógába, és...

Jézus felemeli a kezét, csendet parancsolva, és nyugodtan, de nagyon határozottan kijelenti:

-- A zsinagógába, mint hívő, biztosan elmegyek, amint más szombatokon is elmentem. De nem szükséges, hogy te beszélj az érdekemben. Mert néhány órával napnyugta után ismét útnak indulok, hogy folytassam a Jó Hír hirdetését, amint az kötelességem, engedelmeskedve a Magasságbelinek.

               Nagy pofon ez József számára! Nagyon nagy! Kedvessége mindjárt megszűnik, és ismét előtűnik ellenséges hajthatatlansága:

-- Rendben van! De ne jöjj majd hozzám a szükség idején! Én megtettem a kötelességemet, és nem okolhatnak engem a te szerencsétlenségedért. Isten veled! Nincs itt szükség rám, mert én nem tudlak megérteni téged, te pedig nem tudsz megérteni engem. Visszavonulok, harag nélkül, de nagyon szomorúan. Védelmezzen meg téged az Úr, amint védelmezze meg mindazokat, akik együgyűek, tökéletlenek gondolkozásukban... Isten veled, Mária! Légy bátor, szegény anya!

-- Isten veled, József! De nem Ő szorul rá bátorságomra, hanem te. Mert te vagy az, aki nem jársz Isten útján, és fájdalmat okozol nekem -- mondja Mária békésen, de határozottan.

-- Íme, milyen ostoba vagy! És ha nem lennél már a család feje, pofon vágnálak téged, aki vér szerint gyermekem vagy, de szellem szerint nem! -- kiabál Mária, Alfeus felesége. És többet is mondana, de Mária kéri őt:

-- Hallgass, az én szeretetemért.

-- Hallgatok, igen. De... De nézzétek, hogy fiaim között egy ilyen fattyat kell látnom!

               A fattyú közben elment, és a jó Mária, Alfeus felesége hordozza makacs fiának terhét. Nagy sírásban és sóhajtozásban tör ki, kimondva legnagyobb fájdalmát:

-- És nem lesz velem az égben, nem lesz! Gyötrelmek között fogom látni! Ó, Jézus! Tégy vele csodát!

-- Igen, Mária, igen. Ne sírj! Az ő órája is eljön majd. Tizenegykor, talán. De eljön. Biztosítalak róla. Ne sírj! -- vigasztalja őt Jézus.

(6-985)  

Szombat elmúltával Jézus útra készülődik az apostolokkal. Tamás, aki ittléte alatt buzgón dolgozott, mint aranyműves, ezüstből gyöngyvirágot készített, és most odaadja ajándékba Máriának.

-- Te nem fogod hordani, Mária, tudom, de fogadd el ugyanúgy. Akkor határoztam el a készítését, amikor egy napon Urunk rólad beszélt, és a gyöngyvirághoz hasonlított. Én nem csináltam semmit a te házad számára. De elkészítettem ezt, hogy Fiad dicséretének jelképe legyen számodra, aki minden más asszonynál jobban megérdemled ezt. És ha nem tudtam olyan hajlékonnyá tenni a fémet, mint az igazi növény szára, és nem tudtam illatossá tenni, őszinte, tiszteletteljes szeretetem irántad meglágyítják azt, és irántad, Urunk Anyja iránt táplált áhítatom illatossá teszi.

-- Ó, Tamás! Igazad van. Én nem hordok ékszereket, mert azok hiúságoknak tűnnek számomra. De ez nem olyan. Ez Jézusom szeretete és az ő apostoláé, és kedves nekem. Mindennap rá fogok nézni, és a jó Tamásra gondolok, aki annyira szereti Mesterét, hogy nemcsak tanítását jegyzi meg, hanem a legalázatosabb dolgokra, és még jelentéktelenebb személyekre vonatkozó legegyszerűbb szavait is. Köszönöm Tamás! Nem az értéke miatt, hanem a szereteted miatt, köszönöm!

               Mindenki csodálja Tamás tökéletes munkáját. Ő nagyon boldog. Elővesz egy még kisebb remekművet: három szál jázmint, amely egy apró ággal van összekötve kör alakban, és Aureának adja.

-- Mert nem sóvárogtál utána, mert akkor tartózkodtál itt, amikor a jázmin virágzik, és mert ezek a csillagocskák emlékeztetnek a mi Csillagunkra. De vigyázz! Neked erényeiddel kell illatosakká tenned a virágokat, és neked is virággá kell válnod, tisztává, széppé, ragyogóvá, amelynek illata felszáll az égbe. Ha nem teszel így, visszakérem a melltűt. Fel a fejjel, ne sírj, mert minden elmúlik, és... és hamarosan visszatérünk Máriához, vagy ő jön el hozzánk.

               Noémi, Mirta és Aurea szamárra ülnek. Mária és rokona még egyszer megcsókolják Aureát, és amikor látják Jézust jönni, megcsókolják a két nőtanítványt, és utoljára még egyszer üdvözlik Jézust, aki megáldja őket, mielőtt elindulna.

Mária és Mária Kleofás visszatérnek a házba. Mária megsimogatja a kis szövőszéket, amelyen Aureát dolgozni tanította. Könnyek csillognak a szemében.

-- Te szenvedsz, Mária! -- mondja Mária Kleofás, aki szintén sír, és nem is igyekszik visszatartani. -- Kedves volt számodra... Ide jönnek, azután elmennek... és mi szenvedünk.

-- Ez a mi életünk, mint nőtanítványoké. Hallottad, mit mondott ma Jézus: ,,Így tesztek majd a jövőben. Minden teremtményben testvéri lelket láttok, és azért szívesen befogadjátok őket. Természetfeletti módon lesztek vendégszeretők, érezve, hogy ti is vándorok vagytok, és vándorokként fogadjátok be őket. Segítséget nyújtotok nekik, felüdítitek őket, tanácsokat adtok, és utána engeditek, hogy testvéreitek menjenek saját rendeltetésükre anélkül, hogy féltékeny szeretettel visszatartanátok őket. Biztosak vagytok benne, hogy a halál után ismét találkoztok velük. Jönnek majd az üldöztetések, és sokakat elengedtek, hogy vértanúkká legyenek. Ne legyetek gyávák, és ne tanácsoljatok gyávaságot! Maradjatok imádkozva az üres otthonokban, hogy erősítsétek a vértanúk bátorságát, nyugodtan megerősítitek a gyengébbeket, erős lélekkel készen álltok, hogy kövessétek a hősöket. Szoktassátok rá magatokat az elszakadásra, a hősiességre, a testvéri szeretet apostolságára mostantól fogva...'' És mi ezt tesszük. Szenvedve, az igaz. Testtel rendelkező teremtmények vagyunk, de a lélek szellemi örömmel örvend azért, mert az Úr akaratát teljesíti, és közreműködik az ő dicsőségének növelésében. Másrészt pedig, én mindenkinek az Anyja vagyok, és nem szabad csak egyetlen egynek anyjává lennem. Nem vagyok kizárólagosan még Jézusé sem. Látod, miként hagyom elmenni anélkül, hogy visszatartanám. Szeretnék vele lenni, igen. De Ő úgy ítéli, hogy itt kell maradnom addig, amíg Ő nem mondja: ,,Jöjj!'' És itt maradok. Az Ő itt-tartózkodásai? Örömöt szereznek nekem, mint mamának. Vele való utazásaim? Örömömre szolgálnak, mint tanítványnak. Egyedüllétem itt? Örülök annak, hogy hűségesen teljesítem Uram akaratát.

-- Ez az Úr a te Fiad, Mária...

-- Igen, de mindig Uram... Velem maradsz, Mária?

-- Igen, ha engeded. És olyan szomorú az én házam az első órákban, amikor hiányoznak belőle gyermekeim! Holnap már más lesz a helyzet, de ez alkalommal még többet fogok sírni...

-- Miért, Mária?

-- Mert tegnap óta telve vagyok sírással. Mint egy víztartály... Egy víztartály eső idején.

-- De miért, kedvesem?

-- József miatt... Tegnap... Ó! Nem tudom, mit tegyek? Menjek, és élesen megrójam őt, mert elvégre is az én fiam, mert ez a méh hordozta, és ezek az emlők táplálták, és nem ő az elsőszülött, aki anyja felett van, vagy pedig ne beszéljek hozzá többet, soha többet ehhez a fattyúhoz, akit szültem, és aki megbántja Jézusomat és téged...

-- Ezek egyikét se tedd. Te az ő számára mindig a ,,mama'' leszel. A mama, aki részvéttel van makacs, beteg, eltévelyedett fia iránt, és aki lecsillapítja őt jóságával, és Istenhez viszi imájával és türelmével... Fel, ne sírj! Jöjj inkább velem. Imádkozzunk a szobámban érte, azokért, akik úton vannak, a leányért, aki szenved kissé és szentté lesz... Jöjj, jöjj, Máriám! -- és magával viszi őt...

               Közben az utasok úton vannak délnyugati irányban. Elöl vannak az asszonyok szamárháton. A szamarak, miután megetették őket, és pihentek, vidáman ügetnek. Marciam és Abel Aurea mellett mennek, aki először van nyeregben, és vigyáznak rá. És ha fáradságos az utazás, jó arra, hogy elterelje a leány figyelmét fájdalmáról, amit a Máriától való elválás okozott neki.

Időnként Mirta megállítja a szamarát, hogy a két ifjú levegőhöz jusson, és csak akkor indul el ismét, amikor az apostolok csoportja eléri őket. A pihenőknél, amikor a lovaglás nem köti le többé a figyelmét, Aurea ismét elszomorodik... Marciam, aki megtapasztalta az árvák sorsát, és akit szeretetből gyermekévé fogadott egy anya, miután megismerte Máriát, vigasztalja őt, amint tudja. Felkelti érzelmeit az őt örökbe fogadó anya iránt, ,,aki igazán olyan, mintha a mi mamánk volna'', és elmondja saját benyomásait. Elbeszéli, milyen boldogok Mária és Mátyás Johannánál és Anastasica Elízánál.

Aurea hallgatja ezeket a beszámolókat, és amikor Marciam befejezi, azt mondja:

-- Elhiszem, hogy a nőtanítványok mind jók, és Jézus tudja, kinek adjon minket, szegényeket.

               Ábel kijelenti:

-- És nem kell bizalmatlannak lenned a mamám iránt, aki nagyon boldog azért, hogy te az övé leszel, és sokat imádkozott ezekben a napokban azért, hogy megkapjon téged Istentől.

               Aurea ezt válaszolja:

-- Elhiszem. És jót akarok neki. De Mária, Mária.., részvéttel kell lennetek irántam...

-- Igen. De rosszul esik nekünk, hogy szomorúnak látunk...

-- Ó, nem vagyok már olyan szomorú, mint a római házában, és mint megszabadulásom első óráiban... Csak... elveszett vagyok. Nekem sose voltak olyan éveim, amelyekben simogattak volna... Csak Mária adta meg nekem ezt, oly sok év után...

-- Lelkem! De itt vagyok én, hogy megadjam neked! Második Mária leszek számodra. Jöjj ide, a közelembe! Ha kisebb lennél, magamhoz vennélek a nyeregbe, mint Ábelemmel tettem, amikor kisgyermek volt. De már egy felnőtt nő vagy... -- mondja Mirta, közelébe menve, és megfogva kezét. -- Te vagy az én kisasszonyom, és sok dologra foglak tanítani téged, és amikor Ábel távol lesz, hogy a Jó Hírt hirdesse, én és te befogadjuk a vándorokat, amint az Úr mondta, és sok jót teszünk az ő nevében. Fiatal vagy, és segíteni fogsz nekem...

(6-992)