A tanítónő

Jézus megmentett egy 12-13 éves leányt egy rómaitól, aki rabszolgaként tartotta. Néhány asszonnyal és pásztorral előreküldte őt Názáretbe az üzenettel, hogy néhány nap múlva ő is megérkezik.

               Unokatestvérei, Tamás és a zelóta Simon társaságában Jézus Názáret felé megy, a többi apostolt pedig Kafarnaumba küldi a kerióti Júdással együtt, aki később csatlakozott hozzájuk, és így nem tud a megmentett leányról, Aureáról.

               Tamás már messziről észreveszi, hogy füst száll fel Mária házának kéményéből.

-- Anya otthon van, és kenyeret süt... -- mondja olyan gyengéden, mintha saját anyjáról lenne szó.

A zelóta mosolyogva hozzáteszi:

-- Igen. És az ő békéje már elér a szívünkbe.

-- Menjünk gyorsan -- mondja Jakab. -- Gyertek ezen az ösvényen, hogy a názáretiek ne lássanak meg, különben feltartóztatnának...

-- De akkor nem megyünk el a ti házatok mellett... A ti anyátok is vágyakozik rá, hogy viszontlásson titeket.

-- Ó, biztos lehetsz, Simon, hogy anyánk Máriánál van. Szinte mindig ott van. És ott lesz, mert kenyeret készítenek a beteg leány számára. (Aurea ugyanis lázas lett útközben, és betegen érkezett Názáretbe.)

               Amikor az ösvényen elérkeznek Mária kertjéhez, Jézus azt ajánlja, hogy ne a kerten keresztül menjenek be a házba, hanem az utcára nyíló ajtón kopogtassanak be.

-- Anyámnak fájdalmat okozna, ha látná, hogy sövényét szétromboltuk.

-- Az ő zárt kertje! -- kiált fel Júdás Tádé.

-- Igen, és ő benne a rózsa! -- mondja Tamás.

-- A liliom a tövisek között -- mondja Jakab.

-- A lepecsételt forrás -- teszi hozzá a zelóta.

-- Még inkább: A kertnek forrása élő víz kútfeje, amely a Libanonról csörgedezik alá, amely az Élő Vizet adja a földnek, és illatos szépségével az ég felé szökell -- egészíti ki Mária dicséretét Jézus.

-- Hamarosan boldog lesz, hogy láthat téged -- mondja Jakab.

-- Testvérem, mondj meg nekem valamit, amit már jó ideje szeretnék tudni. Te miként látod Máriát? Mint Anyát, vagy mint alattvalódat? Ő a te Anyád, de asszony, és te Isten vagy... -- kérdezi Tádé.

-- Mint nővéremet és jegyesemet, mint akiben Istennek kedve telik, és akiben megnyugszik, és mint az Ember vigaszát. Én mindezt látom és birtokolom Máriában, mint Isten és mint Ember. Ő a Háromság második Személyének Gyönyörűsége volt az égben. Gyönyörűsége az Igének, az Atyának és a Léleknek, és Gyönyörűsége a Megtestesült Istennek, és az lesz a megdicsőült Istenembernek.

-- Mily nagy titok! Isten tehát kétszeresen megfosztotta magát azoktól, akikben tetszését nyerte? Benned, és Máriában, és a földnek adott titeket... -- elmélkedik a zelóta.

-- Mily nagy szeretet! Ezt kell mondanom. A szeretet ösztökélte a Háromságot, hogy Máriát és Jézust a földnek adja -- mondja Jakab.

-- És nem magadért, aki Isten vagy, hanem Rózsádért nem féltél az emberekre bízni őt, akik teljesen méltatlanok arra, hogy őrködjenek felette? -- kérdi Tamás.

-- Tamás, az Énekek Éneke megválaszol neked: ,,A békeszeretőnek volt egy szőleje, és rábízta azt a vincellérekre, azokra a megszentségtelenítőkre, akiket felbujtogatott a gonosz, hogy nagy összeget adjanak érte, azaz mindenképpen igyekezzenek elcsábítani. De az Úr szép Szőleje megőrizte magát, és nem akarta másnak adni gyümölcsét, hanem csak az Úrnak, és csak neki nyílt meg, hogy a felbecsülhetetlen Kincset, az Üdvözítőt megszülje.'' (Vö. Én 8, 11-12)

Elérkeznek a ház ajtajához. Miközben Jézus kopog, Júdás megjegyzi:

-- Azt mondhatnánk: ,,Nyiss ajtót nekem, nővérem, jegyesem, kedvesem, galambom, szeplőtelen...''

               De amikor az ajtó kinyílik, és megjelenik Mária kedves arca, Jézus nem mond mást, csak a legkedvesebb szót, kitárt karokkal fogadva őt: ,,Mama!''

-- Ó, Fiam! Te áldott! Lépj be, a béke és a szeretet legyen veled!

-- És az én Mamámmal, a házzal, és azzal, aki benne van! -- mondja Jézus, miközben belép, a többiektől követve.

-- Ott van anyátok, míg a két nőtanítvány a kenyérkészítéssel és a mosással van elfoglalva... -- magyarázza Mária, miután kölcsönösen üdvözölték egymást az apostolokkal és az unokatestvérekkel. És ezek tapintatosan visszavonulnak, hogy egyedül hagyják az Anyát Fiával.

-- Íme, itt vagyok, Anyám. Egy ideig együtt maradunk. Milyen édes a hazatérés az otthonba, és főleg hozzád, Anyám, miután annyit jártam az emberek között!

-- Akik mindinkább megismernek téged, és ez a megismerés két csoportra osztja őket: azokra, akik szeretnek, és azokra, akik gyűlölnek. És az utóbbi a nagyobb csoport...

-- A gonosz érzi, hogy hamarosan vereséget szenved, és dühöng... és mások dühét is felkelti... Hogy van a leány?

-- Kissé jobban. De közel állt a halálhoz... Szavai azonban most, hogy már nem beszél félre, mint amikor lázas volt, megfelelnek, ha tartózkodóbban is, azoknak, amelyeket önkívületi állapotában mondott. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem ismerjük a történetét... Szerencsétlen!

-- Igen. De a Gondviselés őrködött felette.

-- És most?

-- És most... Nem tudom. Aurea nem tartozik hozzám, mint ember. A lelke az enyém, a teste Valériáé (aki kiváltotta őt rabszolgaságából.) Egyelőre itt marad, hogy feledjen...

-- Mirta szeretné őt.

-- Tudom... De nincs jogom rendelkezni a római nő engedélye nélkül. Azt sem tudom, hogy pénzen szerezte-e meg őt, vagy ígéretek révén... Amikor a római nő majd visszakéri őt...

-- Én elmegyek helyetted, Fiam. Nem lenne jó, ha te mennél oda... Engedd át ezt a Mamádnak. Mi asszonyok... jelentéktelenek vagyunk Izrael szemében, azért nem figyelnek meg minket annyira, ha elmegyünk beszélni a pogányokkal.

-- Elmehetnél Johanna házába... és ott beszélhetnél az úrnővel...

-- Így teszek, Fiam. Legyen egy gonddal kevesebb a szíveden, Jézusom! Annyira le vagy sújtva... Megértem, és annyit szeretnék tenni érted!

-- És annyit teszel, Mama! Hála mindazért, amit teszel.

-- Ó, nagyon szegényes az én segítségem, Fiam! Mert nem sikerül elérnem, hogy szeressenek téged, hogy örömöd legyen... amíg meg van engedve neked, hogy egy kissé részed legyen benne. Ugyan, mi is vagyok én? Egy ugyancsak szegény nőtanítvány.

-- Mama! Mama! Ne mondd ezt! Az én erőm a te imáidból fakad. Megnyugszik értelmem, amikor rád gondolok, és íme, most megvigasztalódik a szívem, hogy így a te áldott szívedre hajthatom fejemet... Mamám! -- Jézus magához vonja Anyját, aki mellette állt, míg ő a fal melletti ládapadon ült, és homlokát Mária keblére helyezi, aki gyengéden simogatja a haját...

Egy ideig élvezik egymás szeretetét.

               Utána Jézus felemeli fejét, és feláll. Azt mondja:

-- Menjünk a többiekhez! És a leányhoz -- teszi hozzá, és kimegy Anyjával a kertbe.

               Jézus odamegy a szobához, amelyben a még mindig súlyosan beteg Aurea alszik. Még álmában is beszél, és gesztikulál, mintha valakit távol akarna tartani. Alfeus felesége, Mirta és Noémi aggódnak életéért. Már nagyon megszerették. De a leány meg akar halni, hogy többé ne lásson rómaiakat.

               Jézus részvéttel nézi. Utána hangosan megszólítja:

-- Aurea! Jöjj! Itt van az Üdvözítőd!

               A leány hirtelen felül az ágyában, meglátja Jézust, egy kiáltással leszáll az ágyról, és hosszú tunikájában Jézus lába elé veti magát:

-- Uram! Igen, most megszabadítottál engem!

-- Meggyógyult. Látjátok? Nem halhatott meg, mielőtt meg ne ismerte volna az Igazságot -- mondja Jézus. És a leánynak, aki megcsókolja a lábát, azt mondja:

-- Kelj fel, és élj békében! -- közben kezét fejére teszi, amely már nem lázas.

(6-944)  

Jézus názáreti tartózkodása alatt mondja el a lépcsőfestésről szóló példabeszédet, amelynek végét Aurea is hallja. A kenyérkészítés közben Mária is mondott neki két rövid példabeszédet.

               Utána Aurea kéri Jézust, hogy ne küldje el őt Máriától.

-- Nem mennél szívesen Mirtával és Noémivel? -- kérdi tőle Jézus.

-- Szívesebben maradnék itt... De... velük is. Csak a rómaiakkal ne, Uram!...

-- Imádkozzál, leányom! -- mondja neki Jézus, szőke hajára téve kezét. -- Megtanultad az imádságot?

-- Ó, igen! És oly szép azt mondani: ,,Atyám...'' és az égre gondolni... De... Isten akarata félelemmel tölt el... mert nem tudom, hogy Isten akarja-e azt, amit én akarok...

-- Isten a te javadat akarja.

-- Igen? Te mondod? Akkor többé nem félek... Úgy érzem, hogy Izraelben maradok, hogy mindig többet tudjak meg erről az Atyámról... És... hogy Gallia első nőtanítványa legyek, Uram!

-- Hited meghallgatást nyert, mert jó. Menjünk!...

               Mindnyájan kimennek, hogy megmosakodjanak a víztartályban, míg Aurea gyorsan Máriához fut. Hallják a két női hangot, Máriáét, aki gyorsan beszél, és Aurea bizonytalan, szavakat kereső beszédét és csengő nevetését, amikor Mária kedvesen kijavítja valamelyik beszéd közben ejtett hibáját...

-- Gyorsan és jól tanul ez a leány -- jegyzi meg Tamás.

-- Igen. Jó és készséges.

-- És azután! Anyád a tanítónője!... Még a sátán sem állna ellen neki! -- mondja a zelóta.

               Jézus felsóhajt anélkül, hogy valamit mondana.

-- Miért sóhajtasz így, Mester? Nem jól mondtam?

-- Nagyon jól. De vannak emberek, akik a sátánnál is jobban ellenállnak. A sátán legalábbis elfut Mária láttára. De vannak emberek, akik a közelében maradnak, és annak ellenére, hogy ő tanítja őket, nem javulnak meg...

-- Nem rólunk van szó, ugye?

-- Nem rólatok... Menjünk! -- és bemennek a házba...

(6-956)  

Szombaton a názáreti házban is pihennek. Befedik a szerszámokat, és szép rendben helyükre rakják.

               Pénteken este, amikor elérkezett a napnyugta, Mária felkel a nagy kerti almafa alatt levő kisebb szövőszéke mellől, lefödi azt, és Tamás segítségével visszaviszi a házba, a helyére. Hívja Aureát, aki egy kis zsámolyon ült Mária lábánál, és még ügyetlen kezekkel varrta a római nőktől neki adott ruhákat, hogy azokat átalakítsa saját termetére. Összehajtatja vele a munkáját, és mindent bevitet kis szobájának asztalára. Miközben Aurea ezzel van elfoglalva, Mária belép Tamással a műhelybe, ahol Jézus a zelótával együtt éppen helyükre teszi a szerszámokat.

Aurea elbeszélget Tamással arról, hogy a rabszolgakereskedők miként csapták be vevőiket etiópiaknak mondva a pusztán naptól lebarnított lányokat.

-- Hallod, Mester? Mennyi mindenről nem tudtunk mi! -- mondja Tamás Jézusnak.

-- Hallom. De a legszomorúbb nem a vevő becsapása, hanem ezeknek a leányoknak a sorsa.

-- Igaz. Mindörökre megszentségtelenített lelkek. Elveszettek...

-- Nem. Isten mindig közbeléphet.

-- Velem ez történt. Te megmentettél engem! -- mondja Aurea, az Úr felé fordulva, tiszta, nyugodt tekintetével. -- És nagyon boldog vagyok! -- fejezi be szavait.

Mivel nem tud Jézushoz menni, hogy átölelje, félkarjával átöleli Máriát, szőke fejét az ő vállára hajtva, bizalmas szeretetének jeléül. Nagyon kedves jelenet. De Mária a vacsorára gondol. Kibontakoznak az ölelésből, és elmennek.

               Közben váratlanul megérkezik Péter, Andrással, Jánossal és a testvérével, Jakabbal, valamint Jézus unokatestvérei: Júdás és Jakab. Aurea értesíti erről Máriát, aki belép.

-- Béke veled, Mária! -- mondják a Kafarnaumból jövők.

-- Béke veletek! Nem tudtam, hogy itt vagytok. Azonnal gondoskodom rólatok is. Addig jöjjetek be...

-- Jön anyánk különféle ételekkel, és Szalóme is. Ne legyen ezzel gondod, Mária! -- mondja Jakab, Alfeus fia.

-- Menjünk a kertbe! Jön az esti szél, és kellemes lesz ott -- mondja Jézus.

               A kertben itt-ott leülnek és beszélgetnek egymással, míg Mária, Alfeus felesége, Aureával és Máriával elkészíti az ételeket a vendégeknek.

(6-958)