Tibériásban - 1. rész

Jézus egy este a kőpadon ül Máriával együtt a ház mellett. A sötét éjszakát csak az ebédlőből kiszűrődő lámpafény világítja meg. De ez elég ahhoz, hogy ki lehessen venni arcélüket, amint bensőséges beszélgetésben töltik az időt.

               Rokonaikról beszélgetnek... Józsefről, Alfeus fiáról, aki még mindig makacs, Simonról, aki nem nagyon bátor hitének megvallásában, és még mindig testvérének befolyása alatt áll. József pedig éppoly megrögzött felfogásában, mint amilyen az apja volt. Nagy fájdalom ez anyjuk számára, aki szeretné, ha Jézus mindegyik unokatestvére az Ő tanítványa lenne.

Jézus vigasztalja őt, és mentegeti unokatestvérét annak erős zsidó hitével:

-- Azt mondod, egy akadály? Egy igazi akadály. Mert minden formula és parancs akadály az igazi messiási eszmény elfogadása előtt. Könnyebb megtéríteni egy pogányt, mert lelke még nincs teljesen megromolva. A pogány elgondolkozik, és látja a különbséget az ő Olimpusza és az én Országom között. De Izrael... Izrael a maga részéről műveltebb. Azért fáradságosabb számára az új felfogást követni...

-- Íme, mindig ez a felfogás!

-- Igen. És mindig ez a Tízparancsolat, mindig ezek a jövendölések, de meghamisítva az ember által. Fogja, és a természetfeletti síkról leviszi azt a föld síkjára, a világ légkörébe, belekeveri a saját emberi elgondolásait, és megváltoztatja azokat. A Messiás, a nagy Ország lelki Királya, akit Izrael királyának neveznek, mert a Messiás Izrael trónjáról születik, de akit helyesebben nevezhetnek Krisztus Királynak, mert Krisztus összpontosítja azt, ami a legjobb Izraelben, jelenleg és a múltban, és azt felemeli saját isten-emberi tökéletességében. A Messiás számukra nem lehet egy szelíd, szegény ember, aki nem vágyakozik hatalomra, gazdagságra, engedelmeskedik azoknak, akik isteni büntetésként uralkodnak rajtunk, mert az engedelmesség szent, amikor nem gyengíti a nagy Törvényt. És ezért azt lehet mondani, hogy az ő hitük hadakozik az igazi Hit ellen. Nagyon sok ilyen ember van, aki meg van győződve igazságáról. Sokan vannak minden néposztályban, rokonaim és apostolaim között is. Hidd el, Anyám, hogy ezért állnak ellen oly makacsul annak, hogy higgyenek az én szenvedésemben. Ez az eredete téves ítéletüknek. És makacs ellenkezésüké is, amellyel a pogányokra, a bálványimádókra néznek, nem az embert tekintve, hanem az ember lelkét, azt a lelket, amelynek csak egyetlen eredete van, és amelynek Isten csak egyetlen célt tűzött ki: az eget. Nézd Bertalant... Egy példa erre. Nagyon jó, bölcs, hajlandó mindenre, hogy megtiszteljen és megvigasztaljon engem. De nem tud letenni a pogányok megvetéséről, és még az én példám sem győzi meg őt. Sem pedig szavaim, hogy én mindenkiért jöttem. És ez nemcsak egy Aglaéra vagy Sinticára vonatkozik, aki már egy virág a szegény Aglaéval összehasonlítva, akit csak a bűnbánat hoz vissza a sárból a virágzáshoz, hanem egy leányra, egy szegény leányra is, akinek sorsa részvétet kelt mindenkiből, és akinek ösztönszerű szemérmessége csodálkozásra indít.

-- Igazad van. Éppen Bertalan és a kerióti Júdás, a két legképzettebb, vagy legalábbis: a képzett Bertalan és a kerióti Júdás, akiről nem tudom pontosan, milyen osztályba lehetne helyezni, de aki beitta a Templom légkörét és egészen eltelt vele. De Bertalan jó, és az ő ellenállása még menthető. Júdásé nem. Hallottad, mit mondott Máté, aki szándékosan Tibériásba ment. Máté jártas az életben, és főleg ebben az életben. És helyes Jakabnak, Zebedeus fiának az észrevétele: ,,De ki az, aki annyi pénzt ad Júdásnak?'' Mert ez az életmód költséges. Szegény Mária, Simon felesége! (Júdásnak az anyja)

Jézus egy kézmozdulatot tesz, ami kifejezi: ,,Így van...'', és sóhajt egyet. Utána azt mondja:

-- Hallottad? A római nők Tibériásban vannak... Valéria nem adott semmit sem tudtomra. De nekem tudnom kell, mielőtt ismét útra kelek. Azt akarom, hogy egy ideig velem légy Kafarnaumban, Mama. Utána te visszatérsz ide, én pedig elmegyek a szír-főníciai vidékekre, majd visszatérek, hogy üdvözöljelek téged, mielőtt lemegyek Júdeába, Izrael konok juhához.

-- Fiam, holnap este elmegyek... Magammal viszem Máriát, Alfeus feleségét. Aurea Simonhoz, Alfeus fiához megy, mert megvádolnák, ha több napon keresztül itt maradna veletek... Ilyen a világ... És én elmegyek... Kána lesz az első állomás, onnan hajnalban elmegyek, hogy megálljak Szalóme anyjánál. Azután este elindulunk, és még világos lesz, amikor megérkezünk Tibériásba. Elmegyek József tanítvány házába, mert én személyesen akarok Valériához menni, és ha Johannához mennék, ő szeretne elmenni hozzá... Nem. Én, az Üdvözítő Anyja más leszek az ő szemében, mint az Üdvözítő nőtanítványa, és nekem nem fog nemet mondani. Ne félj, Fiam!

-- Nem félek. De elszomorít a fáradságod.

-- Ó, azért, hogy megmentsünk egy lelket?! Mi ez a semmiség, ez a mintegy húsz mérföld a jó évszakban?

-- Lelkileg is fárasztani fog. Kérni, és esetleg megaláztatást szenvedni...

-- Csekélység, ami elmúlik. De egy lélek megmarad!

-- Olyan leszel, mint egy eltévedt fecske a romlott Tibériásban. Vidd magaddal Simont!

-- Nem, Fiam! Csak mi ketten, két szegény asszony... De két anya és két nőtanítvány. Azaz két nagy erkölcsi erő. Hamarosan elvégzem. Engedj elmenni!... Csak add áldásodat!

-- Igen, Mama. Egész fiúi szívemmel, és egész isteni hatalmammal. Menj, az angyalok kísérjenek utadon!

-- Köszönöm, Jézus. Akkor menjünk be. Hajnalban fel kell kelnem, hogy mindent előkészítsek annak számára, aki elmegy, és aki itt marad. Mondd el az imát, Fiam...

               Jézus feláll Máriával együtt, és elmondják a Miatyánkot... Utána visszatérnek a házba, bezárják az ajtót... a fény eltűnik, és megszűnik minden emberi hang. Csak az enyhe szellő lengeti az ágakat, és a víz csobogását lehet hallani a víztartály felől.

(6-970)  

Tibériás már a látóhatáron van, miközben a két vándor fáradtan halad a leszálló szürkületben.

-- Hamarosan besötétedik, és mi még a mezők között vagyunk... Két asszony, egyedül. És a közelben egy nagy város, telve... ó, milyen emberekkel! Belzebubok. A többségük Belzebub... -- mondja Mária, Alfeus felesége, félénken körülnézve.

-- Ne félj, Mária! Belzebub nem árthat nekünk. Csak azoknak árthat, akik befogadják őt a szívükbe...

-- De ezek a pogányok befogadták!

-- Tibériásban nemcsak pogányok laknak. És a pogányok között is vannak igazak.

-- Ugyan már! Nem imádják a mi Istenünket!

               Mária nem vitatkozik, mert úgy látja, hogy hasztalan lenne. Jó rokona egyike azoknak az izraelitáknak, akik azt hiszik, hogy csak ők erényesek... mert izraeliták.

               A csendben csak a fáradt és poros lábak szandáljainak csoszogása hallatszik.

-- Jobb lett volna a megszokott úton mennünk, amit ismerünk. Azon több ember jár. Ezen... a kertek között... elhagyatott, ismeretlen úton... Azért félek!

-- Ugyan, Mária! Nézd! A város ott van, két lépésnyire. És ezeket a csendes kerteket Tibériás lakosai művelik, és ott van a folyó is a közelben. Azt akarod, hogy a folyó mentén menjünk? Ott találkozunk halászokkal... Nem kell mást tennünk, csak keresztül mennünk ezeken a kerteken.

-- Nem, nem! Azzal csak újból eltávolodnánk a várostól! És utána... A bárkások szinte mindnyájan görögök, krétaiak, arabok, egyiptomiak, rómaiak...

               Alfeus felesége úgy említi ezeket a neveket, mintha pokolbéli csoportokat sorolna fel. Mária nem tudja visszatartani mosolygását fátyla mögött.

               Tovább mennek. Az út fasorrá változik. Azért még több az árnyék, mint eddig... és Mária, Alfeus felesége, még jobban fél. Segítségül hívja Jahvét minden lépésnél, és lelassul a járása.

-- Előre, erőteljesen! Siess, ha félsz! -- ösztökéli Mária rokonát, akinek minden fohászára ,,Jöjj el, Uram!''-mal válaszol. De Alfeus felesége megáll, és megkérdezi:

-- De miért akartál ide jönni? Talán a keriótival akarsz beszélni?

-- Nem, Mária. Vagy legalábbis nem éppen ezért. Azért jöttem, hogy Valériával, a római nővel beszéljek.

-- Irgalom! Az ő házába megyünk?! Ó, nem, Mária! Ne tedd azt! Én... én nem kísérlek el! De mit akarsz itt tenni? Attól a... attól a... attól az átkozottól...!

               Mária kedves mosolya komoly arckifejezéssé változik, és megkérdezi:

-- Elfelejtetted, hogy meg kell mentenünk Aureát? Fiam kezdte el a megszabadítását. Én fejezem be. Így gyakorlod te a szeretetet a lelkek iránt?

-- De nem izraelita...

-- Igazában te még nem értettél meg egy szót sem a Jó Hírből! Nagyon tökéletlen nőtanítvány vagy... Nem dolgozol a te Mesteredért, és nagy fájdalmat okozol nekem.

               Mária, Alfeus felesége lehajtja fejét... De szíve tele van az izraeliták előítéleteivel, jóllehet természeténél fogva jó. Hirtelen sírva fakad, és átkarolja Máriát, kérve:

-- Bocsáss meg! Bocsáss meg! Ne mondd, hogy fájdalmat okozok neked, és hogy nem szolgálom Jézusomat! Igen, igen! Nagyon tökéletlen vagyok, megérdemlem a korholást... De többé nem teszem... Jövök, jövök! Még a pokolba is, ha te oda mégy, hogy megments egy lelket és Jézusnak add... Csókolj meg, Mária, annak jeléül, hogy megbocsátasz nekem...

Mária megcsókolja őt, és tovább mennek, gyorsan, a szeretettől fellelkesülve.

               Íme, itt van Tibériás, a halászok kikötőjével. Megkeresik Józsefnek, a halász tanítványnak a házát. Megtalálják. Bekopogtatnak.

-- Mesterem Anyja! Lépj be, Asszonyom! Isten legyen veled és velem, aki szállást adok neked. Lépj be te is, és béke legyen veled, apostolok anyja!

               Belépnek, miközben a halász felesége és fiatal leánya odasietnek, hogy üdvözöljék őket, nyomukban egy fészekrevaló kisebb gyermekkel...

               Gyorsan magukhoz veszik a szegényes vacsorát, és Mária, Alfeus felesége visszavonul a gyermekekkel együtt pihenni, mert fáradt. A halász, feleségével és Máriával együtt a teraszon marad, ahonnan látni lehet a tavat -- vagy inkább hallani, mert a hold még nem jött föl -- amint a hullámok a parthoz csapódnak. A halász felesége fejét mellére hajtva alszik.

-- Fáradt... -- mentegeti őt József.

-- Szegény! A háziasszonyok mindig fáradtak este.

-- Igen, ők dolgoznak. Nem olyanok, mint azok ott, akik csak az időt töltik! -- mondja a halász megvetéssel, a kivilágított bárkák felé mutatva, amelyek énekszóval épp eltávolodnak a folyótól. -- Ők most mennek ki! Számukra most kezdődik a fáradozás! Amikor a jó emberek alszanak. És kárt okoznak a munkásoknak, mert halászatot tettetve a legjobb helyekre mennek, és a halak elmenekülnek. Pedig ez a mi kenyérkeresetünk a családunk számára...

-- Kik ezek?

-- Rómaiak és hozzájuk hasonlók. És a hasonlók között van Heródes felesége és fajtalan leánya, valamint más zsidó nők is. Mert sok Mária Magdolnánk van... Azt akarom mondani, a bűnbánat előtti Máriánk...

-- Szerencsétlenek...

-- Szerencsétlenek? Mi vagyunk a szerencsétlenek, akik nem kövezzük meg őket, hogy kiűzzük őket Izraelből, amit megrontanak, és ránk hozzák Isten átkát.

               Valóban, más bárkák is elindulnak, és a tó piroslik a bárkák vidám utasainak lámpásaitól.

-- Érzed a gyanták bűzét? Először megrészegednek a füsttől, utána csinálják a többit lakomázásuk közben. Képesek arra, hogy elmenjenek a túlsó parton lévő meleg forrásokhoz. Azokban a meleg forrásokban... pokoli dolgok következnek! Hajnalban térnek vissza, talán később... részegen, egymáson fekve, mintha zsákok lennének, férfiak és nők, és a rabszolgák beviszik őket a házakba, hogy kialudják tobzódásukat. Ma este minden szép bárka kimegy! Nézd! Nézd! De én inkább haragszom a zsidókra, akik közéjük keverednek. Ők... tudjuk! Féktelen állatok. De mi! Asszonyom, tudod, hogy itt van Júdás apostol?

-- Tudom.

-- Tudod, hogy nem ad jó példát?

-- Miért? Ezekkel megy?...

-- Nem. De... bűnös társakkal... és egy nővel. Én nem láttam... Senki se látta őt így. De a farizeusok megvetnek minket, s azt mondják: ,,Apostolotok mestert cserélt. Most van egy nője, és a nyilvános bűnösök jó társaságában van.''

-- Ne ítélj, József, abból, amit csak másoktól hallottál. Tudod, hogy a farizeusok nem szeretnek minket, és a Mestert sem dicsérik.

-- Ez igaz. De a hír körüljár, és árt...

-- Amint keletkezik, úgy meg is szűnik. Te ne vétkezzél testvéred ellen. Hol lakik? Tudod?

-- Igen. Azt hiszem, egy barátjánál, akinek kocsmája és fűszerkereskedése van. A harmadik kocsma a piactól keletre, a forrás után...

-- Minden római egyforma?

-- Ó, nagyjából! Akkor is, ha nem mutatkoznak, rosszat tesznek.

-- Kik azok, akik nem mutatkoznak?

-- Azok, akik húsvétkor Lázártól jöttek. Inkább visszavonultak... akarom mondani, nem mennek mindig a lakomákra. De még elég gyakran mennek ahhoz, hogy tisztátalanoknak mondhassuk őket.

-- De azért mondod ezt, mert biztos vagy benne, vagy mert zsidó előítéleted beszél belőled? Vizsgáld csak meg magadat...

-- Igazában véve... nem tudom... Nem látom többet őket a piszkos bárkákon... De éjjel ők is kimennek bárkával a tóra.

-- Te is kimész.

-- Minden bizonnyal! Ha halászni akarok!

-- Olyan meleg van! Csak a tavon hűvös az éjszaka. Te magad mondtad ezt vacsora közben.

-- Ez igaz.

-- Akkor miért nem tételezed fel, hogy csak ezért mennek ki a tóra?

               A férfi elhallgat... Utána azt mondja:

-- Késő van. A csillagok állása szerint a második őrség ideje van. Én lepihenek. Asszony, nem jössz?

-- Nem. Itt pihenek imádkozva. Hamarosan kimegyek. Ne csodálkozz, ha nem találsz itt hajnalban.

-- A tetszésed szerint tégy, amint akarod. Anna! Kelj föl! Menjünk aludni! -- és felrázza feleségét, aki mélyen alszik.

Mária egyedül marad. Letérdel, és imádkozik, imádkozik... de nem téveszti szem elől a vitorlás bárkákat, az úri bárkákat, amelyek teljesen kivilágítva mennek, felvirágozva, éneklés és tömjénfüst közepette. Sok megy, megy, megy kelet felé, mind kisebbeknek látszanak, ahogy távolodnak, énekük hangja már nem ér ide. Csak egy ragyogó bárka marad a közelben a felkelő holdvilág által megvilágított tavon. Lassan vitorlázik fel, le... Mária figyeli, amíg csak nem látja, hogy orrát a part felé fordítja.

               Akkor Mária feláll, és imádkozik:

-- Uram, segíts! Tedd, hogy ez legyen... -- és utána könnyedén lemegy a lépcsőn, csendben belép egy szobába, amelynek ajtaja félig van betéve. A holdfénynél ki lehet venni egy ágyat. Mária föléje hajol:

-- Mária! Mária! Ébredj fel! Menjünk!

               Mária, Alfeus felesége, az álomtól még kábultan igyekszik kinyitni a szemét:

-- Már ideje van, hogy menjünk? Hogyan hajnalodott ki ilyen gyorsan?!

               Annyira álmos, hogy még nem fogja fel, nem a hajnal fényét látja, hanem a holdét, ami bevilágít a nyitott ajtón. Észreveszi azonban, amikor már kinn van a ház előtt.

-- De hiszen éjjel van! -- kiált fel.

-- Igen. De előbb tesszük, és előbb megyünk ki ebből a városból... legalábbis remélem. Jöjj! Oda, a folyó mellé. Gyorsan! Mielőtt a bárka kiköt.

-- A bárka? Miféle bárka? -- kérdi Mária. De fut Szűz Mária mögött, aki gyorsan megy az elhagyatott parton a kis kikötő felé, ahová a bárka tart.

Lihegve érnek oda, valamivel ő előttük... Mária élesen figyel. Felkiált:

-- Dicséret Istennek! Ők azok. Most te jöjj utánam... mert oda kell mennünk, ahová ők mennek... Nem tudom, hol laknak...

-- De Mária! Irgalom!... Azt hiszik, mi is kéjnők vagyunk!

               A Legtisztább a fejét csóválva mondja:

-- Elég, hogy nem vagyunk azok. Gyere! -- és magával húzza őt egy ház árnyékába.

               A bárka kiköt, és közben megáll ott egy gyaloghintó, várakozva. Két asszony beszáll, míg másik kettő gyalog megy mellette. A gyaloghintót négy numídiai viszi, akik nagyon rövid tunikát viselnek csak, ami alig fedi el testüket.

Mária utánuk megy, Alfeus feleségének tiltakozása ellenére:

-- Két asszony, egyedül, ezek után! Félmeztelenek... Jaj nekem!...

               A gyaloghintó hamarosan megáll. Az egyik nő kiszáll, miközben első kísérőjük bezörget egy ajtón.

-- Isten veled, Lídia!

-- Isten veled, Valéria! Üdvözöld Fausztínát helyettem. Holnap este még nyugodtan olvasni fogunk, miközben a többiek dorbézolnak...

               A kapu kinyílik, és Valéria a rabszolganőjével, vagy felszabadított rabszolgájával be akar lépni.

               Mária előre lép, és megszólítja:

-- Úrnő, egy szóra!

Valéria nézi a két zsidó köpenybe burkolódzó asszonyt, akik nagyon egyszerűek és el vannak fátyolozva. Koldusoknak gondolja őket. Rendelkezik:

-- Barbara, adj nekik alamizsnát!

-- Nem, Úrnő! Nem pénzt kérek. Mária vagyok, a názáreti Jézus Anyja, és ez az én rokonom. Az Ő nevében jövök, hogy kérjek tőled valamit.

-- Asszony! Talán... üldözik Fiadat...

-- Nem jobban a szokásosnál. De Ő szeretne...

-- Lépj be, Asszony! Nem méltó, hogy az utcán maradj, mint egy koldus.

-- Nem. Gyorsan elmondom, ha titokban meghallgatsz...

-- Menjetek el mind! -- rendelkezik Valéria a szolgáknak és a gyaloghintót vivőknek. -- Egyedül vagyunk. Mit kíván a Mester? Azért nem mentem az S városába, hogy ne ártsak neki. Ő pedig talán azért nem jött, hogy ne ártson nekem, a férjemre való tekintettel?

-- Nem. Én tanácsoltam neki. Fiamat gyűlölik, Úrnő.

-- Tudom.

-- És csak a küldetése jelent számára vigasztalást.

-- Tudom.

Tibériásban - 2. rész