Szüzek királynéja

Délután Johanna házában gyülekeznek a tanítványok a nőtanítványokkal együtt. Jézus a zelóta Simonnal az első lépcsősorhoz érkezik, amikor Jaírus leánya és Annalia oly gyorsan jön le rajta, hogy szinte repülni látszanak.

-- Mester! Uram! -- kiáltják.

-- Isten legyen veletek! Hová mentek?

-- Törülközőkért. Johanna szolgálóleánya küldött minket. Beszélsz, Mester?

-- Minden bizonnyal!

-- Ó, akkor fuss, Mirjam! Csináljuk gyorsan! -- mondja Annalia.

-- Van bőven időtök megtenni azt, amit tennetek kell. Más személyeket is várok. De leányom, mióta hívnak téged Mirjamnak? -- kérdezi Jaírus lányára nézve.

-- Mától fogva. Mostantól. Anyád adta nekem ezt a nevet. Mert... igaz, Annalia? Ma nagy nap van négy szűz számára...

-- Ó, igen. Megmondjuk az Úrnak, vagy engedjük, hogy Mária mondja meg neki?

-- Mária, Mária. Menj, menj, Urunk! Anyád beszélni fog veled -- és könnyedén elfutnak, ifjúságuk első virágzásában, emberi alakban, de angyalian sugárzó tekintettel...

* * *

Mária Fia mellett áll. A szokásosnál is fiatalabbnak látszik, mintha csak nővére lenne a legfiatalabb tanítványnak.

-- Anya, a feleségem szokatlan módon beszélt... Mi történt vele, mert azt lehetne mondani, hogy egyszerre megcsonkítva és megkoronázva érzi magát? -- kérdi Fülöp.

               Mária kedvesen mosolyog, miközben nézi őt. Bizalmasan megfogja a kezét és megkérdezi tőle:

-- Képes Lennél Jézusomnak adni a számodra legkedvesebbet? Valójában meg kellene ezt tenned... mert Ő az eget adja neked és az utat, hogy eljuss oda.

-- Minden bizonnyal, Anya, ha tudnám... és főleg, ha boldoggá tenném őt ezzel.

-- Azzá teszed. Fülöp, a másik leányod is az Úrnak szenteli magát. Az imént mondta ezt nekem és anyjának, sok nőtanítvány jelenlétében...

-- Te?! Te?! -- kérdi Fülöp elképedve, ujjával a gyengéd leányra mutatva, aki Máriához simul, mintha védelmét keresné. Az apostol nehezen tudja lenyelni ezt a második csapást, amely mindörökre megfosztja őt reményétől, hogy unokái lesznek. Letörli izzadságát, amit a váratlan hír váltott ki belőle. Megfordul, és végignéz a körülötte levő arcokon. Küzd... Szenved...

               A leány röstellkedve mondja:

-- Atyám, add bocsánatodat... áldásodat... -- és a lábához csúszik.

               Fülöp gépiesen megsimogatja barna haját, és a torkát reszeli, amely összeszorult. Végül megszólal:

-- Azoknak a gyermekeknek bocsátanak meg, akit vétkeztek. Te nem vétkeztél, amikor a Mesternek szentelted magadat. És... és a te szegény atyád nem tehet mást, csak azt mondhatja neked... csak azt mondhatja neked: ,,Légy áldott!''. Oh, lányom! Lányom! Milyen kellemes és félelmetes az Isten akarata! -- lehajol, felemeli, átkarolja, megcsókolja a homlokán, haján, sírva... és utána, még mindig karjaiban tartva, Jézus felé megy, és azt mondja neki:

-- Íme, én nemzettem őt, de te vagy az Istene... A te jogod több az enyémnél... Köszönöm... köszönöm, Uram, az örömöt, hogy... -- nem tudja tovább folytatni. Térdre esik Jézus lábánál, lehajol, hogy megcsókolja a lábát, nyögve:

-- Soha, soha nem lesznek unokáim! Az én álmom! Öregségem mosolya! Bocsásd meg ezt a sírást, Uram! Egy szegény ember vagyok...

-- Kelj fel, barátom! És örvendj annak, hogy az angyali virágágy első virágait adod. Jöjj! Jöjj ide, közém és Anyám közé! Halljuk tőle, hogyan történt a dolog, mert biztosítalak arról, hogy részemről nem vagyok bűnös benne, se nem az én érdemem.

Mária megmagyarázza:

-- Én is csak keveset tudok. Mi asszonyok beszélgettünk egymás között, amint gyakran megtörténik, kérdezősködtek a szüzességi fogadalmam felől. Megkérdezték azt is, hogyan lesznek a jövőben a szüzek, mi lesz a feladatuk, milyen dicsőségben részesülnek énszerintem. Válaszoltam nekik, ahogy tudtam... Jövőjüket illetőleg előre láttam, hogy életüket imában és az én Jézusom megvigasztalásában töltik, hogy enyhítsék a szenvedését, amelyet a világ okoz neki. Azt mondtam: ,,A szüzek lesznek azok, akik fenntartják az apostolokat, akik megmossák a piszkos világot, tisztaságukba öltöztetve azt, illatossá teszik, angyalok lesznek, akik dicsérő énekükkel elfödik a káromlásokat. És Jézust ez boldoggá teszi, és kegyelmet ad a világnak, és irgalmaz neki, ezekért a bárányokért, akik szét vannak szórva a farkasok között...'' -- és más egyebeket is mondtam. Akkor kért Jaírus leánya: ,,Adj nekem egy nevet, Anya, szűzi jövőm számára, mert én nem engedhetem meg, hogy egy férfi örvendjen a testnek, amelyet Jézus élesztett újra. Ez a testem egyedül az övé lesz egészen addig, amíg a test a síré lesz, a lélek pedig az égé.'' És Annalia azt mondta: ,,Én is úgy éreztem, hogy így kell tennem. És ma boldogabb vagyok a fecskénél, mert minden köteléktől megszabadultam.'' Akkor történt, hogy leányod, Fülöp, azt mondta: ,,Én is olyan leszek, mint ti. Szűz, mindörökké!'' Az anya, aki íme, jön, figyelmeztette őt, hogy ily nagy elhatározást nem lehet így tenni. De ő nem változtatta meg a véleményét. Megkérdezték tőle, hogy régen gondolt-e már erre. ,,Nem'' -- válaszolta. Arra a kérdésre, hogy miként jutott erre az elhatározásra, azt mondta: ,,Nem tudom. Mint egy fényes nyíl érte a szívemet, és megértettem, mennyire szeretem Jézust.''

Fülöp felesége megkérdezi férjét:

-- Hallottad?

-- Igen, asszony. A test nyöszörög, pedig dalolnia kellene, mert ez megdicsőíti. A mi nehézkes testünk két angyalnak adott életet. Ne sírj, asszony! Te mondtad az előbb: ,,Ő megkoronázott téged... A királynő nem sír, amikor megkoszorúzzák...''

               De Fülöp is sír, és sírnak sokan a férfiak és az asszonyok közül, akik körülveszik őket. Mária, Simon felesége egy sarokban zokogva sír... Mária Magdolna egy másik sarokban sír. Anastasica kezével igyekszik eltakarni könnyes arcát.

-- Miért sírtok? -- kérdi Jézus.

               Senki se válaszol. Jézus odahívja Anastasicát, és ismét megkérdezi őt. Ő ezt feleli:

-- Azért, Uram, mert egy undorító gyönyör által egyetlen éjszaka elveszítettem annak lehetőségét, hogy egyik szüzed lehessek.

-- Minden életállapot jó, ha az Urat szolgálják abban. A jövő Egyházban lesznek szüzek és matrónák. Mindnyájan elősegítik Isten Országának diadalát a világban, és paptestvéreik munkáját. Betszúri Elíza, jöjj ide! Vigasztald meg ezt a még szinte leányt...

               És Anastasica kezét Elíza kezébe teszi. Jézus nézi, miként simogatja őt Elíza, és a másik miként engedi át magát anyai ölelésének. Utána megkérdezi:

-- Elíza, ismered az ő történetét?

-- Igen, Uram. És nagyon fáj nekem. Szegény, fészek nélküli galamb.

-- Elíza, szereted ezt a nővért?

-- Szeretem-e? Nagyon! De nem nővérként. Ő a leányom lehetne. És most, hogy karjaim között tartom, úgy tűnik nekem, hogy ismét a boldog anya vagyok, mint a múltban. Kire bízod ezt a kedves gazellát?

-- Terád, Elíza.

-- Rám? -- az asszony csodálkozva, hitetlenkedve néz Jézusra.

-- Rád. Nem akarod?

-- Ó, Uram! Uram! Uram...! -- Elíza térdre ereszkedik Jézus előtt, és nem tudja, mit mondjon, nem tudja, hogyan fejezze ki örömét.

-- Kelj fel, és légy neki szentül anyja, és ő legyen neked szentül leányod, és mindketten haladjatok előre az Úr útján. Magdolna, miért sírsz, te, aki kevéssel ezelőtt oly vidám voltál? Hol van a tíz virág, akiket nekem akartál hozni?

-- Egészségesen alszanak a napfényben, Mester... És én sírok, mert többé nem rendelkezem a szüzek tisztaságával, és lelkem mindig sírni fog, sose elégül ki, mert... mert vétkeztem...

-- Az én bocsánatom és a te sírásod tisztábbá tesznek téged ezeknél. Jöjj ide! Ne sírj többé! Hagyd a sírást azoknak, akiknek szégyenkezniük kell valami miatt. Fel a fejjel! Menj, hozd ide virágaidat! Menjetek ti is, jegyesek és szüzek! Menjetek, mondjátok meg a vendéglátóknak, hogy menjenek Jeruzsálembe a kapuzárás előtt.

Elmennek engedelmesen, csak Jézus marad a helyén, simogatva a két gyermeket: Máriát és Mátyást. Mária részvéttel hajol Júdás anyja fölé. Jézus észreveszi ezt, és ő is odamegy. Kezét Júdás anyjának fejére teszi, és megkérdezi:

-- Miért sírsz, asszony?

-- Ó, Uram, Uram! Én egy ördögöt szültem! Izraelben nincs még egy anya, akinek ilyen fájdalma lenne!

-- Mária, egy másik anya, ugyancsak ezért mondta és mondja ezt nekem. Szegény anyák!

-- Ó, Uram, van-e még egy más valaki, aki mint az én Júdásom, hűtlen és elvetemült irántad? Ó, nem lehetséges! Ő, akinek része van benned, tisztátalan cselekedetekre adta magát. Ő, aki a te lélegzetedet szívja be, érzékies és tolvaj, és talán gyilkossá válik. Ő... ó! Hazugság az ő gondolata! Láz az élete. Tedd, hogy meghaljon, Uram! Irgalomból! Tedd, hogy meghaljon!

-- Mária, a te szíved rosszabbnak mutatja őt, mint amilyen. A félelem megőrjít téged. Nyugodj meg, és gondolkodj! Milyen bizonyítékod van tetteiről?

-- Irántad semmi. De lavinaként zúdul alá. Megleptem, és nem tudta elrejteni a bizonyítékokat, amelyek... Íme itt vannak... De könyörületből, hallgass! Figyel engem. Gyanakszik. Ő az én fájdalmam. Nincs nálam szerencsétlenebb anya Izraelben!

               Mária suttogja:

-- Én... Mert az én fájdalmamhoz hozzácsatolom minden szerencsétlen anya fájdalmát... Mert az én fájdalmamat nem egy valakinek a gyűlölete okozza, hanem az egész világé.

Johanna elhívja Jézust, és Ő odamegy hozzá. Közben megérkezik Júdás, és anyja felé megy, akit Mária vigasztal. Ráförmed:

-- Elmondtad esztelenségeidet? Megrágalmaztál? Most boldog vagy?

-- Júdás! Így beszélsz anyádhoz? -- kérdezi szigorúan Mária.

-- Igen! Mert belefáradtam abba, hogy üldöz engem.

-- Ó, fiam, ez nem üldözés! Ez szeretet. Te betegnek tartasz engem. De te vagy a beteg! Te azt mondod, hogy én megrágalmazlak, és ellenségeidre hallgatok. De te vagy igazságtalan velem szemben, mert te követed a gonoszokat, akik megváltoztatnak téged. Mert te gyenge vagy, fiam, és ők ravaszok... Adj igazat anyádnak! Hallgass Ananiásra, aki öreg és bölcs. Júdás! Júdás! Légy irgalmas irántam! Júdás!!! Hová mégy, Júdás?!

Júdás, aki szinte futva megy el a teraszról, megfordul és azt kiáltja:

-- Oda, ahol hasznos vagyok, és ahol tisztelnek -- és gyorsan lemegy a lépcsőn, miközben a szerencsétlen anya utána kiáltja:

-- Ne menj! Ne menj! Ők pusztulásodat akarják! Fiam! Fiam! Fiam!...

               Júdás eltűnik a fák között.

-- Elment!... A kevélység elnyeli őt! -- nyögi az anyja.

-- Imádkozzunk érte, Mária! Imádkozzunk mi ketten, együtt... -- mondja Szűz Mária, fogva a szomorú anya kezét.

(5-476)