Az anyai szív

Jézus a zelóta Simonnal és Marciammal Betániából a Getszemáni kert felé megy. Csatlakozik hozzájuk Anastasica is, aki egészen fátyolába burkolózik. (Anastasicát útközben haldokolva találta Jézus, és meggyógyította. A fiatal nőt férje egy másik nő kedvéért bélpoklosnak mondta, és elűzte magától, pedig tudta, hogy nem bélpoklos. Már három napja nem evett, amikor Jézus rátalált. Magával hozta, hogy rábízza Elízára, akit előzőleg gyógyított ki búskomorságából.) Jézus a zelótával megy, Marciam pedig Anastasicával. Beszélgetnek egymással.

               Anastasica azt mondja Marciamnak:

-- Alig várom az órát, hogy megismerjem Máriát. Hidd el, hogy nem voltam ekkora izgalomban, amikor a menyegzőre mentem, vagy amikor leprásnak nyilvánítottak. Hogyan üdvözöljem?

               Marciam kedves mosollyal, ugyanakkor komolyan mondja:

-- Ó, az ő igazi nevén szólítsd! Mama!

-- De én nem ismerem őt. Nem túlságosan bizalmas ez? Elvégre is, ki vagyok én őhozzá hasonlítva?

-- Az, aki én voltam tavaly. Sőt, sokkal több vagy nálam! Én csak egy szegény, piszkos, félénk és durva, árva gyermek voltam. Ő mégis mindig fiának szólított, az első pillanattól kezdve, és igazi anyámmá vált. Tavaly remegtem az izgalomtól arra várakozva, hogy meglássam őt. De utána, amint megláttam, többé nem remegtem. Egészen elmúlt a félelmem, amely véremben volt azóta, amióta gyermekszemeimmel először láttam a természet dühöngését, amely teljesen lerombolta otthonomat és családomat, és utána... és utána ezekkel a gyermekszemeimmel láthattam, kellett látnom, hogy az ember kegyetlenebb vadállat a sakálnál és a vámpírnál. Mindig remegni... mindig sírni... egy csomót érezni itt, amely szorít, kemény, fájdalmas a félelem miatt, a büntetés, a gyűlölet, minden miatt... Néhány hónap alatt megismertem a világ minden rosszát, szenvedését és vadságát... És többé nem tudtam hinni abban, hogy van még jóság, szeretet, védelem...

-- Hogy lehet az? Amikor a Mester magához vett téged... És amikor az ő tanítványai között voltál, akik oly jók?

-- Akkor még remegtem, nővérem... és még gyűlöltem. Szerettem volna, ha az idő megszüntette volna félelmemet. És még jobban szerettem volna, ha letehettem volna gyűlöletemről, amely miatt szenvedett a lelkem, mert megismertem, hogy mivé lehet egy ember: ördöggé a vadállat bőrében. Amikor valaki gyermek, a szenvedés mély nyomot vés a lelkébe... Jelet hagy benne, mert a szíve még gyengéd, lágy az anyai csóktól, jobban szomjazza a csókokat, mint ahogy valaki a kenyérre éhezik. És ehelyett ütéseket kap...

-- Szegény gyermek!

-- Igen, szegény, nagyon szegény. Többé már nem reméltem az Istenben, és nem becsültem az embert... Féltem az embertől. Még Jézus közelében, még Péter karjaiban is féltem... Azt mondtam: ,,Lehetséges ez? Ó, ez nem fog így tartani sokáig! Ők is belefáradnak majd abba, hogy jók legyenek...'' És sóhajtoztam Mária után. Egy mama mindig mama marad, igaz? És valóban, amikor megláttam őt, amikor karjában tartott többé nem féltem. Megértettem, hogy a múlt teljesen befejeződött, és hogy a pokolból átmentem a paradicsomba... Utolsó fájdalmam az volt, hogy úgy láttam, megfeledkeznek rólam, mellőznek... Mindig rosszat sejtettem. És nagyon sírtam. Ó, akkor... mekkora szeretettel vett magához! Nem, attól a pillanattól kezdve nem sirattam a mamámat, többé nem remegtem... Mária a szerencsétlenek számára kedvesség és a béke...

-- És én is rászorulok a kedvességre és a békére... -- sóhajt fel a nő.

-- Hamarosan részed lesz benne. Látod azt a zöld foltot ott lenn? Ott rejtőzik, a Getszemáni kert házában.

-- És ott lesz Elíza is? De mit mondjak neki? Mit mondanak majd nekem?

-- Nem tudom, hogy Elíza ott van-e. Beteg volt.

-- Ó, csak nem fog meghalni?! Akkor ki fogadna el leányának?

-- Ne félj! Ő azt mondta: ,,Lesz anyád és otthonod''. És így is lesz. Menjünk egy kicsit gyorsabban! Én nem tudom fékezni magamat, amikor Mária közelében vagyok.

               (Felgyorsítják lépteiket, és a látnok többé nem hallja, mit beszélnek...)

A zelóta nézi őket, és megjegyzi Jézusnak:

-- Olyanok, mintha testvérek lennének. Nézd, milyen jó barátok!

-- Marciam ért ahhoz, hogy mindenkivel megtalálja a megfelelő hangot. Ez nagyon nehéz erény, és nagyon szükséges számára jövendő küldetéséhez. Igyekszem növelni benne ezt a hajlamot, mert nagy szolgálatot fog tenni neki.

-- Őt kedvedre alakíthatod Igy van, Mester?

-- Igen. A kora megengedi ezt.

-- De az öreg Jánost is alakítani tudtad...

-- Igen, de azért, mert engedte, hogy teljesen leromboljam a múltját és újjáteremtsem őt.

-- Igaz. Észrevettem, hogy a legnagyobb bűnösök, amikor megtérnek, felülmúlnak minket az életszentségben, minket, akik aránylag nem vagyunk oly bűnösek. Miért van ez?

-- Mert a bűnbánatuk arányos a bűneikkel. Végtelen. Így megőrli őket a fájdalom és az alázatosság malomköve.

* * *

Anastasica nem mer bemenni a házba, ahol Mária van, hanem leül egy kiszögellésre, hogy bevárja Jézust. Marciam eltűnt.

               Mielőtt Jézus odaérne hozzá, máris jön ki a házból Mária, rokonával, Szalóméval, Porfíreával és Bertalan, valamint Fülöp feleségével. Jézus messziről üdvözli őt, és odamegy Anastasicához, megfogja a kezénél, és úgy vezeti őt anyja felé.

-- Íme, Anyám, ő ennek a húsvétnak a virága. Csak egy ebben az évben. De kedves lesz számodra, mert én vezetem őt hozzád.

               A nő letérdel.

               Mária fölé hajol és felemeli őt, mondván:

-- A leányok a mamájuk szívén vannak, nem a lábánál. Jöjj, leányom! Ismerjük meg egymást arcunkról, amint lelkünk már ismeri egymást. Íme, a jelenlevő nővérek. A többiek később jönnek ide. Kedves család ez, amelynek tagjai szeretik egymást, és teljesen Isten dicsőségére szentelik magukat.

A nőtanítványok is megcsókolják és szeretettel nézik. A férfiak Jézussal együtt alkotnak egy csoportot a ház teraszán, a nők pedig az új jövevény körül csoportosulnak. Visszaérkezik Zsuzsanna a városból, férjével együtt. Jön Johanna a gyermekekkel. Angyali arcával megjelenik Annalia. Jaírus, leányával együtt az asszonyok csoportjához megy, Mária közelébe, aki megsimogatja a leányt.

               Vacsora után Jézus hívja Anyját és Alfeus feleségét, hogy menjenek vele és a tanítványokkal a csendes olajfakertbe. Ott felolvassa nekik endori János és Sintica levelét.

               Utána András lehajol, hogy valamit kérdezzen Máriától, és megdöbbenve látja a könnyeket annak arcán.

-- Sírsz? --kérdezi tőle.

-- Miért sírsz? Mi történt, Anya? -- kérdik sokan.

-- Én tudom, miért sír -- mondja Marciam.

-- Miért?

-- Mert János megemlítette az Úr halálát.

-- Igazán? De honnan tudja, hiszen már nem volt velünk, amikor te megjövendölted azt -- kérdezik Jézustól.

-- Tőlem tudja, vigasztalására megmondtam neki.

-- Vigasztalására...?

-- Igen, a vigasztalására. Megígértem neki, hogy nem kell sokáig várnia az Országra. Ő megérdemelte ezt, mert felülmúlt titeket akaratával és engedelmességével.

(5-440)  

Másnap az asszonyok megbeszélik teendőiket. Anastasica még nem eléggé jártas ezekben, ezért talajt vesztve, kissé távolabb áll tőlük, gondolataiba merülve. Mária, aki Marciammal beszélgetett, látja őt, odamegy hozzá, és egyik karjával átöleli a derekát.

-- Egy kicsit egyedül érzed magadat, leányom? De ma jobban fog menni. Látod? Fiam szétküldi az apostolokat a nőtanítványok házaihoz, hogy összegyűjtsék őket délutánra Johanna házában. Biztosan beszélni akar hozzánk, főleg hozzánk, nőkhöz, és előzőleg biztosan ad neked egy anyát. Jót, tudod? Ismerem őt abból az időből, amikor a Templomban voltam. Már akkortól kezdve anyjuk volt a legkisebbeknek a szüzek között. És megérti majd a szívedet, mert ő is sokat sírt. Fiam tavaly meggyógyította őt halálos búskomorságából, ami erőt vett rajta két fiának halála után. Ezeket azért mondom el neked, hogy tudd, ki az, aki ezentúl szeretni fog téged, és akit te is szeretni fogsz. De, amint tavaly Péternek mondtam, amikor fiává fogadta Marciamot, most neked is azt mondom: ,,Ez az érzelem ne tegye lanyhává a szívedet, akaratodat illetően, hogy Jézust szolgáld.'' Ha ez történne, Isten ajándéka veszélyesebb lenne számodra a lepránál, mert kioltaná benned a jóakaratot, amelynek révén egy napon birtokolhatod majd az Országot.

-- Ne félj, Anya! Amennyire rajtam áll, ebből az érzelemből lángot gyújtok, hogy mind buzgóbban szolgáljam az Üdvözítőt. Nem lesz az teher számomra, sem Elíza számára, hanem inkább együtt, szent vetélkedéssel arra törekszünk, hogy segítsük az Urat az ő útján.

(5-453)  

Jézus meggyógyított halálos betegségéből egy leányt, aki házasság előtt állt. A leány, Annalia, hálából lemondott a házasságról, és csak az Urat akarta szolgálni. Anyja nem akar ebbe belenyugodni. Jézus igyekszik meggyőzni őt:

-- Gondolj arra, asszony, hogy még Isten sem tudja elnyomni az ember szabad akaratát, Ők, Sámuel (a jegyes) és a te leányod jogosan követhetik azt, amit jónak látnak. Főleg Annaliának van erre joga...

-- De miért?

-- Mert Isten még Sámuelnél is jobban szereti őt. Mert ő jobban szereti Istent Sámuelnél. A te leányod Istené!

-- Nem! Izraelben ez nem áll. A nőnek meg kell házasodnia! Ő az én leányom. Eljegyzése békét adott nekem eljövendő napjaimra...

-- A te leányod már egy éve a sírban lenne, ha én nem gyógyítottam volna meg. Ki vagyok én számodra?

-- A Mester és Isten.

-- És mint Isten és Mester mondom, hogy a Magasságbelinek mindenki másnál több joga van gyermekeire. Sokan meg fognak változni a vallásban, és mostantól kezdve lehetséges lesz a szüzek számára, hogy azok legyenek mindörökre Isten szeretetéből. Ne sírj, anya! Hagyd el a házadat, és jöjj ma velünk! Gyere! Ott kinn van Anyám más hős anyákkal, akik gyermekeiket az Úrnak adták. Csatlakozzál hozzájuk...

-- Beszélj Annaliával... Próbáld meg, Uram! -- sóhajt az asszony.

-- Rendben van. Úgy teszek, amint akarod -- mondja Jézus. És kinyitva az ajtót, kiáltja:

-- Anyám, jöjj Annaliával!

               Ők sietve jönnek. Belépnek.

-- Leány, anyád azt akarja, hogy én mondjam neked, fontold meg még egyszer. Azt akarja, hogy beszéljek Sámuellel. Mit tegyek? Mit válaszolsz nekem?

-- Beszélj csak Sámuellel! Én is kérlek, tedd meg ezt! De csak azért, mert szeretném, hogy téged meghallgatva helyesen cselekedjen. Ami engem illet, te tudod. Kérlek, add anyámnak a legigazibb választ.

-- Hallod, asszony?

-- Mi tehát a válasz? -- kérdi megtört hangon az idős asszony, aki leányának első szavaira azt hitte, hogy az visszalépett, de utána megértette, hogy nem ez a helyzet.

-- A válasz az, hogy egy éve a te lányod Istené, és a fogadalom örök, amíg az élete tart.

-- Ó, én szerencsétlen! Van-e nálam szerencsétlenebb anya?

               Mária elengedi a leány kezét, hogy megfogja az asszony karját, és kedvesen mondja neki:

-- Ne vétkezzél gondolataiddal és nyelveddel! Nem szerencsétlenség Istennek adni egy gyermeket, hanem nagyon nagy dicsőség. Azt mondtad nekem egy nap, fájlalod, hogy csak egy leányod van, mert szerettél volna egy fiút, hogy az Úrnak szenteld őt. Nem egy fiad van, hanem egy angyal, egy angyal, aki az Üdvözítő előtt fog járni diadalában. És szerencsétlennek akarod mondani magadat? Anyám önként az Úrnak szentelt engem első szívverésemtől kezdve, amelyet méhében hallott, engem, akit idős korában fogant. És csak három évig tartott magánál. Én is csak a szívemben birtokoltam őt. Mégis, halálában békét adott neki, hogy engem átengedett Istennek. Jöjj, menjünk a Templomba, hogy dicsérd énekeddel azt, aki annyira szeret téged, hogy leányodat választotta jegyeséül. Legyen igazi bölcsesség a szívedben! Igazi bölcsesség, amely nem szab határt saját nagylelkűségének az Úr iránt.

Az asszony nem sír többé. Hallgatja őt... Utána dönt. Fogja a köpenyét, és magára teríti. De amikor elhalad leánya előtt, felsóhajt:

-- Előbb a betegség, utána az Úr... Ah, nem kellett volna az enyémnek lenned!

-- Ne, mama! Ne beszélj így! Sose voltam annyira a tied, mint most. Tied és Istené. Istené és a tied. Egyedül a tietek, mindhalálig... -- és kedvesen megöleli őt, kérve:

-- Áldásodat, anyám! Áldásodat... mert annyit szenvedtem amiatt, hogy szenvedést okozok neked. De Isten így akarta...

               Megcsókolják egymást, sírva. Utána kimennek a házból, Jézus és Mária után...

(5-456)