Fájdalmas búcsú

Jézust megkérdezi unokatestvére, Simon:

-- Hol van Anyád?

-- Kenyeret készít.

               Simon gyermekei odamennek Máriához. Egyikük, egy kislány, hamarosan visszatér:

-- Mária sír. Miért? Jézus, miért sír a Mamád?

-- Sír... Ó, a drága! Megyek hozzá -- mondja Szalóme.

               Jézus megmagyarázza:

-- Azért sír, mert elmegyek... De te vele leszel, ugye? Megtanít téged hímezni, te pedig felvidámítod őt. Megígéred nekem?

-- Én is eljövök, most, hogy atyám megengedi -- mondja Alfeus, Simon fia, miközben egy meleg pogácsát eszik, amit az imént kapott.

               Később megjelenik Mária is. Az arcán jól láthatók a sírás nyomai.

(5,10, 12)  

János és Sintica már készen áll az antiochiai útra. Éjjel fognak eltávozni Názáretből, hogy a lakosság ne vegye észre őket. Péter bérelt számukra egy kocsit. Mindenki nagyon szomorú a búcsúzás miatt, de szükség volt erre a lépésre, hogy Jézus megmentse Jánost és Sinticát a nagytanács tagjainak kellemetlenkedéseitől.

               Mária és Alfeus felesége szomorúan, anyai gondoskodással jön-megy, és szolgálja ki a jelenlevőket. Marciam megfogadta, hogy egy kegyelem elnyeréséért egy ideig lemond az édességekről, de most, hogy endori Jánost kínálgatják vele, ő is szeretne venni belőle. Előbb azonban megkérdezi Máriát:

-- Ehetek belőle? Még öt nap hiányzik a fogadalmam végétől.

-- Igen, fiam, ehetsz belőle -- mondja Mária, megsimogatva őt.

               A gyermek még mindig bizonytalan, de akkor Mária, hogy eloszlassa aggályát, Fiához fordul:

-- Jézus, Marciam kérdezi, hogy ehet-e az árpakásából, a méz miatt, ami édessé teszi, tudod...

-- Igen, igen, Marciam, ezen az estén felmentelek téged az áldozatod alól, feltéve, hogy János is eszik a mézeskalácsból. Látod, mennyire kívánja ez a gyermek? -- mondja Jánosnak. -- Segítsd hát, hogy teljesüljön a kívánsága.

               János, akinek a szomorúságtól elment az étvágya, erre, erőltetve, megeszi a kását. Mária, Alfeus felesége most egy tál sült körtével kínálja meg őt.

-- Köszönöm, Mária, de többet nem eszem -- mondja János, visszautasítva a gyümölcsöt.

-- Ezt nem utasíthatod vissza, ezt Mária sütötte. Semmibe veszed az általa készített ételt? Nézd, milyen jól elkészítette! Ez felmelegít és meggyógyít. Mária, mondd meg neki te, milyen jót tett Alfeusomnak is, amikor beteg volt. De azt akarta, hogy te készítsd el. A te kezed szent, és egészséget ad. Áldottak az ételek, amelyeket te készítesz. Alfeusom megnyugodott, miután ezeket a körtéket ette. Könnyebbé vált a lélegzete. Szegény férjem!

               Mária most újra belép, egyik kezét Sintica vállára teszi, aki Jézus előtt ül, Simon és Máté között.

-- Rajta, egyetek! Úgy akartok elmenni, hogy aggódjam értetek, mert üres gyomorral indultatok útnak?

-- Ettem, Anya -- mondja Sintica, felemelve fáradt tekintetét, amely a többnapos sírás nyomait viseli. Utána Mária kezére hajtja a fejét. Mária megsimogatja őt a másik kezével.

-- Egyél, János! Igazán jót tesz neked. Szükséged van rá, hogy ne fázz meg. Te, Simon, gondoskodj arról, hogy minden este meleg mézes tejet adj neki, vagy legalábbis meleg mézes vizet. Ne felejtsd el!

-- Gondoskodom róla én is, Anya! Biztos lehetsz benne -- mondja Sintica.

-- Biztos vagyok. De ezt akkor fogod te tenni, amikor letelepedtetek Antiochiában. Egyelőre Simon, Jónás fia fog gondoskodni erről. És ne felejtsd el, Simon, hogy sok olajat adj neki. Ezért adtam neked azt az olajos korsót. Vigyázz, nehogy eltörjön! És ha látod, hogy nehezen lélegzik, tedd azt, amit mondtam a másik balzsamos edénnyel kapcsolatban. Vegyél belőle annyit, amennyi elég arra, hogy megkend a mellét, a vállát, a veséit. Előbb melegítsd meg annyira, hogy megérinthesd anélkül, hogy megégetnéd magadat. Utána takard be azonnal azzal a gyapjúkötéssel, amit adtam neked. Erre a célra készítettem. És te, Sintica, jegyezd meg az összetételét, hogy újra el tudd készíteni. Mindig találhatsz liliomot és kámfort, ezerjófüvet és gyantát, szegfűt, babért, ürmöt és sok egyebet. Hallottam, hogy Lázár Antigóniában levő kertjében termeszti ezeket.

Amikor befejezik az étkezést, Mária összegyűjti a megmaradt körtéket, és egy edénybe téve odaadja azokat Andrásnak, hogy vigyék magukkal az útra.

               János Jézus keblére borulva keservesen sír a búcsúzáskor. Mária és Sintica igyekszik megnyugtatni őt, és Mária, aki mindig annyira tartózkodó, magához vonja őt Jézustól, átöleli, és így szól:

-- Kedves Fiam, nagyon kedves Fiam!

               Végül Jézus áldását adja Sinticára, fejére téve a kezét, és imádkozik érte. Mária odavezeti Jánost, és letérdelteti Sintica mellé:

-- Őt is áldd meg, Fiam, hogy szentül és megbékélve szolgáljon téged.

Jézus megismétli az áldást János lehajtott fején. Utána mindketten felállnak, és Jézus Mária kezébe teszi kezüket, mondván:

-- És ő legyen az utolsó, aki itt megsimogat titeket -- és gyorsan kimegy.

-- Anya, Isten veled! Sose felejtem el ezeket a napokat! -- sóhajt János.

-- Én sem felejtelek el téged, kedves fiam!

-- És én sem, Anyám. Isten veled! Engedd, hogy még egyszer megcsókoljalak... Ó, oly sok éven keresztül éheztem az anyai csókokra! Most már többé nem... -- Sintica sír Mária karjában, aki megcsókolja őt.

               János nem tartja vissza sóhajait. Mária őt is átkarolja. Most mindkettőt karja között tartja, a Keresztények igazi Anyja, és megcsókolja János ráncos arcát tiszta, de annyira szeretetteljes csókkal. És csókjával ott marad a könnye is a sovány arcon.

Mária Sintica kezét fogja, Marciam pedig Jánosét, amikor elhagyják a názáreti házat.

(5-18)  

Miután Jézus elkíséri egy darabig Jánost és Sinticát, egy barlangban bevárja a velük menő tanítványok visszaérkezését. Utána a föníciai tengerparton meglátogat néhány várost, majd visszatér Názáretbe Péterrel és Tamással. Előbb azonban megkérdezi őket:

-- Szívesen jöttök velem Názáretbe?

-- Még kérded? -- válaszol Péter boldogan.

               Tamás nyugodtabb, de az ő arca is ragyog az örömtől, és kijelenti:

-- Nem tudod, hogy Anyád közelében lenni oly kellemes, hogy azt szavakkal nem is lehet kifejezni? Mária az én szerelmem. Nem vagyok szűz, és gondoltam a családalapításra, már szemelgettem is a leányokat, de még nem voltam biztos abban, kit válasszak jegyesemül. De most! De most! El vele! Szerelmes vagyok Máriába. Nem érzéki szerelemmel! Az érzékek meghalnak már pusztán a rá gondolásnál! Vidámító lelki szeretet ez. Mindazt, amit a nőkben láttam, még a számomra legkedvesebbekben is mint anyámban és drágagyöngyömben, mindazt a jót, amit felfedeztem bennük, ha összehasonlítom azzal, amit Anyádban vettem észre, azt mondom magamban: ,,Benne van minden szentség, minden báj és szépség. Mennyei virágoskert az ő szeretetreméltó lelke, egy költemény a tekintete...'' Mi, izraeliták, nem merünk az angyalokra gondolni, és rettegő tisztelettel figyeljük a Szentek Szentjének kerubjait! Milyen ostobák vagyunk! Nem nézünk legalább tízszer akkora tisztelettel és félelemmel őrá! Őrá, aki -- biztos vagyok benne -- felülmúlja Isten szemében az összes angyalok szépségét...

Jézus nézi az Anyjába szerelmes Tamást, aki mintegy átszellemül, annyira áthatja arcát Mária iránti érzelme.

-- Íme, néhány óráig vele leszünk. Ott maradunk egészen holnaputánig. Utána elmegyünk Tibériásba, hogy lássuk a két gyermeket és bárkán Kafarnaumba menjünk.

-- És Betszaidába? -- kérdi Péter.

-- Visszafelé, Simon. Visszafelé odamegyünk, hogy magunkkal vigyük Marciamot a húsvéti zarándoklatra.

               Aznap este, miközben Péter és Tamás már alszik, Jézus kedvesen beszélget Anyjával.

-- Minden jól ment, Anyám. Ők most békét élveznek. A te imád segítette a vándorokat, és most, mint a harmat a virágon, amely kiszáradt, meggyógyítja fájdalmukat.

-- Szeretném meggyógyítani a tiedet, Fiam! Mennyit szenvedhettél! Nézd! Itt a halántékodon ráncok keletkeztek, és itt, az arcodon egy ránc úgy vágja át a homlokodat, mint egy kardcsapás emléke. Ki sebzett meg így, szívem?

-- A fájdalom, hogy fájdalmat kell okoznom, Mama.

-- Csak ez, Jézusom? Tanítványaid nem okoztak neked szenvedést?

-- Nem, Mama. Jók voltak, mint a szentek.

-- Azok, akik veled voltak. De azt mondom: mind...

-- Látod, elhoztam Tamást, hogy megjutalmazzam, és szerettem volna elhozni azokat is, akik nem voltak itt előzőleg. De máshová kellett küldenem őket, előre...

-- És kerióti Júdás?

-- Júdás velük van.

               Mária átöleli Fiát, és fejét a vállára hajtja, sírva.

-- Miért sírsz, Mama? -- kérdi Jézus, megsimogatva a haját.

               Mária hallgat és sír. Csak a harmadik kérdésre suttogja:

-- Mert félek... Szeretném mindig, ha elhagyna téged... Vétek azzal, igaz, hogy ezt kívánom? De olyan erős, olyan erős a tőle való félelmem, miattad...

-- Csak az változtatná meg a helyzetet, ha eltűnne a halálban. De miért kellene meghalnia?

-- Nem vagyok olyan rossz, hogy ezt kívánjam neki... Neki is van anyja! És van lelke... Lelke, amelyet még megmenthet. De... ó, Fiam, nem lenne talán jó számára a halál?

Jézus felsóhajt és egész halkan azt mondja:

-- Oly sok ember számára jó lenne a halál... -- És utána hangosan: -- Tudsz valamit az öreg Johannáról? Földjeiről?...

-- A jégverés után odamentem Máriával, Alfeus feleségével és Szalóméval, Simon feleségével. De az ő vetése, amelyet későn vetett el, még nem sarjadt ki, és nem szenvedett kárt. Három napja visszatért Mária, hogy lássa. Azt mondja, olyan mint egy szőnyeg. A legszebb mezők ezen a földön. Ráchel jól van, és az öreg asszony boldog. Mária, Alfeus felesége is örül most, hogy Simon egészen a tiéd. Holnap biztosan meglátod. Mindennap eljön. Ma épp az előtt ment haza, hogy megjöttél. Tudod? Senki sem vett észre semmit sem. Egyesek beszéltek arról, hogy észrevették volna, ha itt lettek volna. (Ez valószínűleg endori János és Sintica távozására vonatkozik.) De mondd el nekem, ha igazán nem vagy fáradt, az utadat.

Jézus elmond mindent, kivéve a szenvedését Jiftael barlangjában. Mária figyelmesen hallgatja...

(5-178)