* * *

Egy este vacsora után beszélgetnek. Péter is Názáretben van. Szeretnék tudni, mi vár rájuk a jövőben, de Jézus kitérő választ ad.

-- És a következő évben hol leszünk, Uram? -- kérdezi a zelóta Simon.

-- Ott, ahol az Örökkévalónak tetszik. Előre akarod ismerni a távoli időt, amikor még az a pillanat sem biztos, amelyben élünk, hogy befejezhetjük-e? Ami a többit illeti, bárhol is lesz a jövőben a Fény ünnepének a helye, mindig szent lesz, ha ott teljesítitek Isten akaratát.

-- Teljesítitek?... És te? -- kérdi Péter.

-- Én mindig ott leszek, ahol szeretteim lesznek.

Mária nem szól bele a társalgásba, de a szemét egy pillanatra sem veszi le Fiának arcáról, kutatva annak kifejezéseit... Marciam kérdése megszakítja őt ebben a figyelésben.

-- Anya, miért nem tetted a mézeskalácsot az asztalra? Jézus szereti, és János torkának is jót tesz. És apám is szereti...

-- És te is -- fejezi be Péter.

-- Számomra... mintha nem is lenne... Én megígértem...

-- Ezért nem tettem az asztalra, kedvesem... -- mondja Mária, megsimogatva őt.

-- Nem, nem. Idehozhatod. Sőt, ide kell hoznod, és én adok belőle mindenkinek.

Sintica odahozza a mézeskalácsot, és Marciam először Jézusnak, utána Máriának, Péternek, a zelótának és Sinticának ad belőle. Jánosnak kettőt ad, és megcsókolja hálából azért, amire tanította.

(4-1218)

Egy esős, téli reggelen Jézus a műhelyben dolgozik. Belép Mária, kezében egy tálon gőzölgő tejjel.

-- Igyál, Jézus! Már olyan régóta felkeltél! Nedves és hideg az idő...

-- Igen, de legalább be tudtam fejezni mindent. Ez a nyolcnapos ünnep megbénította a munkát.

               Jézus leül egy padra, iszik a tejből, míg Mária megfigyeli a Sintica számára készített szövőszéket, és megsimogatja.

-- Megáldod, Mama? -- kérdi Jézus mosolyogva.

-- Nem, azért simogatom, mert te készítetted. Te áldottad meg azzal, hogy elkészítetted. Jól tetted. Sintica megérdemli, nagyon ügyesen sző. És ez segíteni fogja őt abban, hogy megközelítse az asszonyokat és a lányokat. Mi mást készítettél még, mert látom, hogy finom forgács van az esztergapad mellett?

-- Jánosnak készítettem hasznos dolgokat. Látod? Egy tokot az íróvesszők számára, és egy kis íróasztalt. És ezeket az állványokat a könyveinek. Nem tudtam volna ezeket elkészíteni, ha Simon, Jónás fia, nem gondolt volna a kocsira. De most ezeket is elvihetjük, és ők érezni fogják, hogy ezekben a kis dolgokban is szeretjük őket.

-- Szenvedsz amiatt, hogy távol lesznek tőled, igaz?

-- Szenvedek... Nekem és nekik is fájdalmas lesz ez. Eddig az óráig vártam arra, hogy beszéljek nekik róla... Szenvedést okozott a szívemnek ez a sok lámpa fénye ellenére ezekben a napokban. (A Fény ünnepét lámpások gyújtásával ünnepelték meg. Ez volt Jézus születésnapja is egyben.) A szenvedés, amit most másoknak kell okoznom... Ó, Mamám, szeretném, ha ezt egyedül csak én szenvedném el!

-- Jó Fiam! -- Mária simogatja őt, hogy megvigasztalja. Egy ideig hallgatnak, utána Jézus ismét beszélni kezd:

-- Felkelt már János?

-- Igen. Hallottam köhögni. Talán a konyhába ment, hogy tejet igyon. Szegény János! -- egy könnycsepp gördül végig Mária arcán.

               Jézus feláll:

-- Megyek... Mennem kell, hogy megmondjam neki. Sinticával sokkal könnyebb lesz, de neki... Mama, menj Marciamhoz, keltsd fel, és imádkozzatok, míg én ezzel a férfival beszélek. Olyan, mintha a bensejében kellene vájkálnom... Megölhetem vele, vagy megbéníthatom a lelki erejét... Mennyire nehéz, Atyám! Megyek... -- és valóban nagyon szomorúan megy ki...

Jézus hosszasan beszélget Jánossal. Utána kijön, közben János sír, és csókolgatja, simogatja a falakat és a bútorokat a kis vendégszobában. Együtt lép be Mária Marciammal.

-- Ó, Anya! Hallottad? Tudtad?

-- Tudtam. És fájt nekem. De én is el vagyok választva Jézustól. És az anyja vagyok.

-- Igaz... Marciam, gyere ide! Tudod, hogy elmegyek, és többé nem látjuk egymást?

(4-1221)