Otthon a fény ünnepén -1.rész

Jézus késő este érkezik Názáretbe. Mielőtt bekopogtatna, figyelmesen hallgatózik az ajtónál, hall-e valami hangot? Semmi...

-- Késő van már -- sóhajt fel. -- Megvárom a hajnalt, és csak akkor kopogok be.

               De mielőtt még eltávozna, meghallja a szövőszék ütemes zaját. Elmosolyodik. Azt mondja:

-- Fenn van. Sző... Biztosan ő az... Ez a Mama üteme.

               Bekopogtat. A zaj egy pillanatra elhallgat, majd hallatszik az elmozdított szék zaja, azután pedig az ezüstös hang kérdezi:

-- Ki kopog?

-- Én, Mama!

-- Fiam!

               Örömteljes kiáltás, jóllehet csendes hangon. Kinyílik az ajtó, és Mária Jézus karjába esik, ott a küszöbön, mintha egy pillanatig sem tudna várni arra, hogy fogadja őt, ő pedig, hogy Fia Szívére boruljon.

-- Fiam! Fiam! Fiam! -- Csókok és kedves szavak: ,,Mama!'', Fiam!'' -- Utána bemennek, és az ajtót csendesen becsukják.

               Mária halkan magyarázza:

-- Mindnyájan alszanak. Én virrasztottam... Amióta Jakab és Júdás visszatért, mondván, hogy te követed őket, mindig késő estig vártam rád. Átfáztál, Jézus? Igen. Jéghideg vagy... Gyere! Ég a tűz a kályhában. Rádobok egy köteget és megmelegszel -- és kézen fogva oda vezeti, mintha még mindig a kis Jézus lenne.

               A tűz vidáman lobog a kályhában. Mária Jézust nézi, aki kezét a lángok fölé tartja, hogy fölmelegedjen.

-- Milyen sápadt vagy! Nem voltál ilyen, amikor elhagytunk... Egyre soványabb és sápadtabb leszel, Gyermekem. Egykor tej-és rózsaszínű voltál, de most olyannak tűnsz, mint a régi elefántcsont. Mi történt megint, Fiam? Mindig a farizeusok?

-- Igen... meg más is, de most boldog vagyok melletted, és hamarosan jól leszek. Ebben az évben itt ünnepeljük meg a Fény ünnepét, Mama! Itt, a te oldalad mellett jutok el a tökéletes életkorra.

-- Igen, de a tökéletes életkor számodra, szívem, még távol van... Fiatal vagy, és számomra mindig az én Gyermekem. Íme, a tej meleg. Itt akarod meginni, vagy ott?

-- Ott, Mama. Már felmelegedtem. Megiszom majd, miközben te befeded a szövőszékedet.

               Visszatérnek a szobácskába, és Jézus leül a ládapadra az asztal mellé, és issza a tejét. Mária nézi és mosolyog. Még jobban mosolyog, amikor megérinti Jézus zsákját, és egy kis asztalra teszi. Annyira mosolyog, hogy Jézus megkérdezi:

-- Mire gondolsz?

-- Arra gondolok, hogy te pont a mi Betlehembe indulásunk évfordulójára érkeztél meg... Akkor is voltak zsákok és nyitott ládák, tele ruhákkal és főleg kis ruhadarabokkal... egy Kisded számára, aki megszülethet, mondtam Józsefnek, akinek meg kell születnie, mondtam magamban, Júda Betlehemében... Elrejtettem a mélyre, hogy József ne féljen emiatt. Nem tudta még, hogy Isten Fiának születése nem lesz alávetve sem Ő maga, sem a Mamája számára a szüléssel járó közönséges nyomorúságoknak. Nem tudta, és félt attól, hogy ebben az állapotban távol legyen Názárettől. Én biztos voltam benne, hogy ott fogok szülni. Te nagyon örvendeztél bennem annak, hogy elérkeztél a születésnapodhoz és a Megváltás születésnapjához, ezért nem ámítottam magam. Az angyalok forgolódtak az Asszony körül, aki téged hordozott, Istenem! Többé nem a fenséges főangyal, se nem az én kedves őrangyalom volt ott, mint az első hónapokban. Most az angyalok karainak sokasága jött le az égből az én kis Egemhez, az én méhemhez, ahol te voltál... Hallottam énekelni őket, és amint fényes szavaikkal beszéltek egymással, vágyakozva, hogy meglássanak téged, a megtestesült Istent... Hallottam őket, amint szeretetteljesen kiáramlottak a Paradicsomból, hogy eljöjjenek imádni téged, az Atya Szeretetét, aki elrejtőzött az ölemben. És igyekeztem megtanulni a szavaikat, énekeiket és buzgóságukat... De egy emberi teremtmény nem tudja elmondani és birtokolni azt, ami az Éghez tartozik...

Jézus hallgatja őt az asztalnál ülve. Ő az asztal mellett áll, álmodozva, boldogan, félkezével az asztalon, a másikkal a szívénél... És Jézus betakarja Mária kis fehér, finom kezét az ő hosszabb és sötétebb kezével, és megszorítja ezt a szent kezecskét. Amikor Mária elhallgat, mintegy sajnálkozva, hogy nem tudta megtanulni az angyalok szavait, énekeit és buzgóságát, Jézus azt mondja:

-- Az angyalok minden szava, éneke, buzgósága nem tett volna engem boldoggá a földön, ha nem lett volna részem a tiédben, Mamám... Te azt mondtad és adtad nekem, amit ők nem voltak képesek adni. Nem te tanultál tőlük, hanem ők tőled... Gyere ide, Mama, mellém, és beszélj még! Nem az akkoriakról, hanem a mostaniakról... Mit csináltál?

-- Dolgoztam...

-- Tudom. De mi volt az? Fogadom, hogy értem fáradoztál. Lássuk...

               Mária jobban elpirul, mint amilyen piros a szövőszéken levő anyag, amelyet Jézus, odamenve, megfigyel.

-- Bíbor? Ki adta ezt neked?

-- A kerióti Júdás. A szidoni halászoktól kapta, azt hiszem. Azt akarja, hogy egy királyi ruhát csináljak neked... Igen, a ruhát elkészítem. De neked nincs szükséged bíborra ahhoz, hogy király legyél.

-- Júdás makacsabb az öszvérnél -- ez egyetlen megjegyzése az ajándékba kapott bíborra. Utána Anyjához fordul:

-- És egy egész ruhára telik abból, amit neked adott?

-- Ó, nem, Fiam! Csak a ruha és a köntös szegélyére lehet elég, nem többre.

-- Rendben van. Értem, miért az alsó szegélyre használod. Akkor... Mama, nekem tetszik a gondolat. Tartsd meg ennek a szegélynek egy részét, és egy napon majd szólok neked, hogy használd fel egy szép ruhára. De most még van idő, ne fáraszd magad vele.

-- Dolgozom, amikor Názáretben vagyok.

-- Rendben van... És a többiek mit csináltak ez alatt az idő alatt?

-- Oktatásban részesültek.

-- Vagyis inkább: Te oktattad őket. Mi a véleményed?

-- Ó, három jó ember. Rajtad kívül sosem volt kedvesebb és figyelmesebb tanítványom, mint ők. Igyekeztem egy kissé felerősíteni a szegény Jánost. Nagyon beteg, nem sokáig fog élni...

-- Tudom. De számára ez áldás. Ő maga is ezt kívánja. Magától megértette a szenvedés és a halál értékét. És Sintica?

-- Fájdalmas lesz elválni tőle. Felér száz tanítvánnyal életszentség és a természetfeletti dolgok megértése tekintetében.

-- Megértem. De ezt kell tennem.

-- Amit te teszel, azt mindig jól teszed, Fiam.

-- És a gyermek?

-- Ő is tanul. De nagyon szomorú ezekben a napokban... Visszaemlékezik a mintegy egy évvel ezelőtt történt eseményekre... Ó, nincs sok vidámság itt! János és Sintica sóhajtozik arra gondolva, hogy el kell menniük innen, a gyermek meg sír meghalt mamájára gondolva...

-- És te?

-- Én... Tudod, Fiam. Nincs napsugár, amikor te távol vagy tőlem. Még akkor sem lenne, ha szeretne téged a világ. De akkor legalább nyugodt lennék. Ehelyett azonban...

-- Sírsz, szegény Mama!... Nem kérdezősködtek tőled János és Sintica felől?

-- Ki kérdezősködött volna? Mária, Alfeus felesége tudja, de hallgat. Alfeus, Sára fia már látta Jánost, de nem kíváncsi természetű. ,,A tanítványnak'' hívja őt.

-- És a többiek?

-- Márián és Alfeuson kívül senki sem jön hozzám, csak néhány asszony valamilyen munkáért vagy tanácsért, de Názáret férfiai nem lépik át többé a küszöbömet.

-- Még József és Simon sem?

-- Nem... Simon küld nekem olajat, lisztet, olajbogyókat, fát, tojást... mintegy bocsánatot kérve azért, hogy nem ért meg téged, ajándékaival kifejezve ezt. De anyjának, Máriának adja ezeket, ő nem jön ide. De bárki is jönne, csak engem látna, mert Sintica és János visszavonul, amikor valaki zörög az ajtón...

-- Nagyon szomorú élet...

-- Igen. És a gyermek szenved miatta egy kicsit, annyira, hogy most Mária, Alfeus felesége magával viszi, amikor bevásárol nekem valamit. De most nem vagyunk többé szomorúak, Jézusom, mert te itt vagy!

-- Itt vagyok... Most menjünk aludni. Áldj meg, Mamám, mint amikor még kicsi voltam.

-- Te áldj meg engem, Fiam! A tanítványod vagyok.

               Megcsókolják egymást... Meggyújtanak egy mécsest, és nyugovóra térnek.

(4-1180)  

-- Mester! Mester! Mester! -- hangzik endori János hármas kiáltása, amikor kimegy a szobácskájából, hogy megmosakodjon a víztartálynál, és maga előtt látja Jézust, aki onnan jön.

               Felébreszti Marciamot, aki kifut a szobájából, pusztán csak rövid tunikájába öltözve, még mezítláb. Tágra nyitott szemmel és szájjal nézi és kiáltja: ,,Itt van Jézus!'' És teljes erejével fut, hogy a karjaiba ugorjon. Felébresztik Sinticát is, aki József volt műhelyében alszik, és néhány pillanat múlva már megjelenik felöltözve, de még kibontott hajjal, amint az vállaira omlik.

Jézus, még karjaiban a gyermekkel, üdvözli Jánost és Sinticát, és bekíséri őket a házba, mert az északi szél nagyon erős. Ő maga lép be elsőnek, karjában a félmeztelen gyermekkel, akinek vacognak a fogai lelkesedése ellenére. A tűzhöz viszi őt, ahol Mária már siet felmelegíteni a tejet, és utána Marciam ruháit, nehogy valamilyen betegséget kapjon. A másik kettő nem beszél, de látszik rajtuk, hogy elragadtatásban vannak az örömtől. Jézus leül a gyermekkel az ölében, míg Mária gyorsan felöltözteti őt a felmelegített ruhákba. Jézus felemeli a tekintetét, és rájuk mosolyogva mondja:

-- Megígértem nektek, hogy jövök. Ma vagy holnap itt lesz a zelóta Simon is. Megbízatásommal elment valahová, de hamarosan megérkezik, és sok napig együtt leszünk.

               Marciam felöltöztetése befejeződött, és visszatért a szín az arcára. Jézus leengedi őt a térdéről, és feláll. Átmegy a szomszédos szobába. Mindnyájan követik. Utoljára Mária jön, kezénél fogva a gyermeket. Kedvesen megfeddi őt:

-- Mit kellene most csinálnom veled? Engedetlen voltál. Megmondtam neked, maradj az ágyadban, amíg visszajövök. És te előbb kijöttél...

-- De felébresztett János kiáltása... -- védekezik Marciam.

-- Akkor is engedelmeskedned kellett volna. Ha valaki csak addig marad az ágyban, amíg alszik, az nem engedelmesség, és nem szerez érdemet vele. Meg kellett volna tenned, amikor érdemszerző, mert megköveteli az akaratot. Én elhoztam volna hozzád Jézust. Egészen a tied lett volna anélkül, hogy kockára tetted volna az egészségedet.

-- Nem tudtam, hogy olyan hideg van.

-- De én tudtam. Fájdalmat okoz nekem, amikor engedetlennek látlak.

-- Nem, Mama! Nekem fáj, hogy így látlak téged. Ha nem Jézusért lett volna, akkor nem keltem volna fel akkor sem, ha itt felejtettél volna anélkül, hogy enni adtál volna, szép Mama, Mamám!... Csókolj meg, Mama, tudod, hogy én csak egy szegény gyermek vagyok...

Mária a karjába veszi, és megcsókolja őt, megállítva így a könnyeket az arcocskáján. Ismét mosolyog és megígéri:

-- Többé nem leszek engedetlen, soha, soha, soha többé!

               Jézus közben beszélget a két tanítvánnyal. Tudomást szerez a Bölcsességben való előrehaladásukról, és mivel azt mondják, hogy Mária szavai világosítottak meg bennük mindent, kijelenti:

-- Tudom, Isten természetfeletti módon megvilágított Bölcsessége a legkeményebb szívekben is felfogott fénnyé válik, ha ő beszél róla. De ti nem vagytok keményszívűek, és ezért teljes hasznot merítetek az ő tanításából.

-- Most itt vagy te, Fiam. A tanítónő tanítvánnyá válik.

-- Ó, nem! Te továbbra is tanítónőként működj. Én ugyanúgy hallgatlak téged, mint ők. Csak ,,a Fiú'' vagyok ezekben a napokban. Te leszel a Keresztények Anyja és Tanítónője. Az vagy mostantól kezdve. Én, a te elsőszülötted vagyok az első növendéked, és ők, és velük Simon, amikor megjön, és a többiek... Látod, Anyám? Itt van a világ. A holnap világa a kis tiszta izraelitában, aki észre sem veszi, hogy ,,kereszténnyé'' válik. A világ, Izrael régi világa a zelótában, az emberiség Jánosban, a pogányság Sinticában. És mindnyájan hozzád jönnek, szent Dajka, aki a Bölcsesség és az Élet tejét adod a világnak és a századoknak. Mennyi ajak vágyakozott arra, hogy te tápláld őket! És mennyien teszik ezt a jövőben! Terád vágyakoztak a pátriárkák és a próféták, mert a te termékeny öledből jön az emberiség tápláléka. És téged fognak keresni az ,,enyéim'', hogy bocsánatot nyerjenek, oktatásban részesüljenek, megvédd, szeresd őket, mint mindmegannyi Marciamot. És boldogok azok, akik ezt teszik majd. Mert nem lesz képes kitartani Krisztus mellett az, akit nem erősít meg a kegyelem a te segítségeddel, ó, kegyelemmel teljes Anya!

Mária rózsának tűnik sötét ruhájában, annyira elpirul az arca Fiának dicsérete következtében. Gyönyörűséges rózsa az ugyancsak alázatos ruhában, a sötétbarna, durván szőtt gyapjúruhában.

               Kopogtatnak és egy csoportban lép be Mária, Alfeus felesége, Jakab és Júdás. Az utóbbiak vizeskorsókat és rőzseköteget hoznak. Kölcsönösen örülnek a viszontlátásnak. Örömük még fokozódik, amikor megtudják, hogy hamarosan megjön a zelóta is. Mária, Alfeus felesége felajánlja, hogy ő ad majd szállást a zelótának, de Jézus kijelenti:

-- Nem, Mária! Ő az én tetőm alatt fog élni. Sintica majd Anyámmal alszik, én Marciammal, Simon a műhelyben. Legjobb lesz mindjárt elő is készíteni, gyerünk!

És a férfiak kimennek a kertbe Sinticával, míg a két Mária a konyhába megy dolgozni.

(4-1185)  

Amikor a zelóta megérkezik, mély tisztelettel mondja:

-- Üdvözöllek, Uramnak Anyja, és áldom jóságodat, amiért megengeded, hogy a ti házatokban lakjam.

(4-1193)  

A szövőszéket nem használják, mert Mária és Sintica gyorsan varrja a zelóta által hozott anyagot. A már kiszabott ruhadarabok összehajtva, szép rendben fekszenek az asztalon, színek szerint, és időnként az asszonyok vesznek belőlük egy darabot, összefércelik az asztalon, míg a férfiak a sarokba szorulnak ahol a szövőszék áll. Őket nem érdekli a nők munkája. Jelen van a két apostol is, Júdás és Jakab, Alfeus fiai.

               A férfiak beszélgetnek a názáretiek magatartásáról. Júdás kijelenti, hogy legszívesebben nem jönne többé Názáretbe, hogy ne lássa ellenségeskedésüket.

-- Szegény mamád! Nagy fájdalmat okoznál neki -- jegyzi meg Mária közbeszólva.

               Marciam elalszik, Sintica térdére támasztva a fejét. Rá terelődik a szó, dicsérik értelmességét és tanulékonyságát. János visszaemlékszik arra, hogy egyszer nem tudott válaszolni Sintica és Marciam kérdéseire, és segítségül hívta az igazi Tanítónőt, mert könyveiben nem talált feleletet számukra.

-- És Anyám adott nektek választ azon a napon?

-- Tökéletes világossággal, tiszta szavakkal, amelyek alkalmasak arra, hogy egy gyermek és két különböző nemű felnőtt pirulás nélkül hallgassa.

-- Miről volt szó?

-- Az eredeti bűnről, Mester. Feljegyeztem Anyád magyarázatát, hogy visszaemlékezzek rá -- mondja Sintica.

(4-1196)  

Az Úr Jézus most mondja el az eredeti bűnnel kapcsolatos példabeszédét Sintica kérdésére...

* * *