Júdás Máriánál

  Júdás több hétig tartózkodott Názáretben. A következők csak egy napjáról számolnak be, amely után hamarosan elhagyta Máriát.

               Mária fürgén megy a galambok fészkéhez a kis forrás mellé, amely a kis barlang közelében csörgedez. Az itt viruló virágokat a házból is láthatja, még munkája közben is, a galambokkal együtt, amelyek az ösvényen táncolnak vagy körözve repülnek a ház és a kert felett.

               Belép a kertbe a kerióti Júdás is, virágokat és dugványokat hozva.

-- Üdvözöllek, Anya! Mindent odaadtak nekem, amit csak akartam. Siettem velük, hogy ne szenvedjenek. Remélem megerednek, mint a jerikói lonc. Jövőre kerted olyan lesz, mint egy virágkosár. Így mindig emlékezni fogsz majd a szegény Júdásra és az ő itt tartózkodására -- mondja, miközben gondosan kihúz egy tasakból egy virágot, amelynek gyökerét föld veszi körül, és levelei nedvesek. Egy másik tasakból a palántákat veszi ki.

-- Köszönöm neked, Júdás! Igazán, nagyon köszönöm. Nem tudod elhinni, milyen boldog vagyok, hogy a jerikói lonc a kis barlang mellett van. Kiskoromban, ott, annak a mezőnek a végén, amely akkor a mienk volt, volt egy még szebb barlang, és vadborostyán és jerikói loncok borították be az ágakat, és virágok vették körül és adtak menedéket az apró liliomoknak, amelyek a barlang belsejében nőttek, amely mindig zöld volt a vénuszhajtól. Mert ott volt egy valódi forrás. A Templomban mindig erre a barlangra gondoltam, és mondom neked, amikor a Szentek Szentjének függönye előtt imádkoztam, én a Templom szüze, nem éreztem jobban Isten jelenlétét. Meg kell mondanom azt is, hogy ott újból átálmodtam lelkem édes beszélgetéseit Urammal... Józsefem örömöt akart szerezni nekem azzal, hogy elkészítette annak a barlangnak kicsiny mását, egy kis vízérrel, ami hasznos is. És odaültetett egy jerikói loncot és a vadborostyánt is, ami még mindig él, míg az első elpusztult a számkivetés évei alatt... Utána újraültettem, de három éve elszáradt. Most te tetted vissza. Megeredt, látod? Nagyon jó kertész vagy!

-- Igen. Gyermekkoromban nagyon szerettem a növényeket, és a mamám megtanított gondozásukra... Most ismét gyermekké válok melletted, Anya, és ismét megtalálom múltbeli képességemet. Azért, hogy örömöt szerezzek neked. Olyan jó vagy hozzám! -- válaszolja Júdás, szakértőként dolgozva a palánták legmegfelelőbb helyre való ültetésén. És odamegy a sövény mellé, ahol az éjjeli virágok vannak. -- Itt jó helyük lesz -- mondja, lenyomva egy kis kapával a földet az elültetett gyökerek fölött. -- Ezek szeretik az árnyékot. Nem akarta odaadni nekem őket Eleázár szolgája, de addig erősködtem, amíg megkaptam.

-- Ezeket az indiai jázminokat sem akarták odaadni Józsefnek, de ő elvégzett nekik valami munkát ingyen, hogy megszerezze nekem. Egyre jobban virulnak.

-- Íme, kész vagyok, Anya. Most meglocsolom őket, és minden jól megy majd.

               Meglocsolja, majd megmossa kezét a forrásnál.

               Mária figyeli őt. Olyan más, mint a Fia, de nagyon különbözik attól a Júdástól is, akinek néha viharzik a lelke. Vizsgálja, gondolkodik, melléje megy, és egyik kezével megfogja a karját, és kedvesen megkérdezi tőle:

-- Jobban vagy, Júdás? Lelkileg, akarom mondani.

-- Ó, Anya! Sokkal jobban! Békét élvezek. Látod, kedvemet találom az egyszerű munkákban és a veledlétben. Sose szabadna elhagynom ezt a békét, ezt az összeszedettséget. Itt... milyen távol van a világ ettől a háztól! -- és Júdás végignéz a kerten, a virágokon, a házon... Befejezi: -- De ha itt maradnék, itt sose lennék apostol. És én az akarok lenni...

-- Hidd el, jobb neked egy igaz léleknek lenned, mint egy rossz apostolnak. Ha felfogod, hogy a világgal való érintkezés megzavar téged, ha felfogod, hogy az apostolokra halmozott dicséret és megtiszteltetés árt neked, mondj le róla, Júdás! Jobb neked egy egyszerű hívőnek lenned, aki hűséges Jézusomhoz, aki egy szent hívő, mint egy bűnös apostolnak.

               Júdás elgondolkozva hajtja le a fejét. Mária engedi, hogy elmélkedjék, és belép a házba, hogy dolgát végezze.

               Júdás egy ideig állva marad, utána fel-alá jár a lugasban. Karját összefonja, fejét lehajtja. Gondolkozik, gondolkozik, beszél magában, és gesztikulál hozzá... Szavait nem lehet megérteni. De kézmozdulataiból ki lehet venni, hogy gondolatai nagyon ellenkeznek egymással. Úgy tűnik, mint aki könyörög és aki visszaüt, vagy panaszkodik, vagy elátkoz valamit. Arckifejezése hol kérdést árul el, hol félelmet, aggodalmat. Legrosszabb pillanataiban hirtelen megáll az ösvény közepén, és úgy marad egy ideig, igazán démoni arckifejezéssel... Utána arcához emeli a kezét és elmenekül az olajfák közé, ahol Mária nem láthatja, és sír, kezébe rejtett arccal, míg végre megnyugszik, és ülve marad, hátával egy olajfának támaszkodva, mintegy elkábultan...

Amikor beesteledik, Názáret megnyitja ajtóit, amelyeket napközben zárva tartottak a nagy nyári hőség miatt. Az asszonyok, a férfiak és a gyermekek kimennek a kertekbe vagy az utakra, amelyek még melegek, de többé nem naposak, hogy levegőzzenek, a forráshoz menjenek, játsszanak, beszélgessenek... miközben a vacsorára várakoznak. Az emberek üdvözlik egymást, csevegnek, nevetnek, kiáltoznak.

               Júdás is kimegy a forráshoz a rézkorsókkal. A názáretiek látják és ,,a Templom tanítványának'' nevezik. Júdás füleinek ez kellemes muzsikaként hangzik. Kedvesen üdvözli az embereket, de még tartózkodóan, ami ha még nem is dölyfös kevélység, de közel áll hozzá.

-- Legyél nagyon jó Máriához, Júdás! -- mondja neki egy szakállas názáreti.

-- Ő megérdemli ezt és még többet. Igazán nagyszerű asszonya Izraelnek. Boldogok lehettek, hogy polgártársatok.

               Názáret asszonyának dicsérete félrevezet sok názáretit, akik elismétlik egymásnak, amit Júdás mondott.

               Ő közben megérkezik a kúthoz, megvárja, amíg rá kerül a sor, udvariasan segíti vinni egy öregasszony korsóit, aki nem győzi áldani őt, és vizet merít két asszony számára, akik gátolva vannak ebben, mert karjukon hordják kisgyermeküket. Kissé félrehúzzák a fátylukat és azt mormolják: ,,Isten fizesse meg!''

-- A felebarát szeretete Jézus barátjának első kötelessége -- válaszolja meghajolva Júdás. Megtölti saját korsóit, és visszafelé indul a házba.

               Útközben megállítja őt a zsinagógafőnök, és meghívja, hogy a következő szombaton beszéljen a zsinagógában.

-- Több, mint két hete vagy velünk, és csak irántunk való nagy udvariasságoddal adtál leckét nekünk -- mondja panaszkodva a zsinagógafőnök, és vele együtt a vidék más vezetői.

-- De ha ti nem veszitek szívesen, hogy a ti nagyobb földitek beszéljen hozzátok, szívesen fogadhattok-e engem, az ő tanítványát, aki ráadásul még júdeai is? -- válaszolja Júdás.

-- A te gyanúd igazságtalan és fájdalmat okoz nekünk. Mi őszintén hívunk téged. Te tanítványa vagy, és júdeai. Ez igaz. De te a Templomból való vagy. Azért beszélhetsz. Mert a Templomban van a tudás. József fia csak egy ács...

-- De ő a Messiás!

-- Ezt mondja ő... De igazán az lesz? Vagy csak képzelődik?

-- De az ő életszentsége, názáretiek! Az ő életszentsége! -- Júdás megütközik a názáretiek hitetlenségén.

-- Nagy. Az igaz. De ez még nem elég ahhoz, hogy a Messiás legyen! És azután... Miért beszél olyan keményen?

-- Keményen? Nem! Nekem nem tűnik keménynek. Hanem inkább, valóban, úgy van, túlságosan őszinte és hajlíthatatlan. Nem enged eltakarni egyetlen bűnt sem, nem habozik elítélni a visszaélést... és ez nem tetszik az embereknek. Ujját pontosan a seb közepére teszi. És ez fáj neki. De azért teszi ezt, mert szent. Ez biztos! Csak ezért jár el így. Én többször megmondtam neki: ,,Jézus, te ártasz ezzel magadnak!'' De nem akarja belátni, hogy igazam van!

-- Te nagyon szereted őt, és mivel tanult vagy, irányíthatod.

-- Ó, tanult nem... De jártas, az igen! A Templom dolgaiban, tudjátok?! Ismerem a szokásokat. Vannak barátaim. Annás fia olyan, mintha testvérem lenne. Ha valamit akartok a nagytanácstól, csak mondjátok meg nekem... De most hagyjátok, hogy hazavigyem a vizet Máriának, aki vacsorára vár engem.

-- Gyere vissza utána! Az én teraszom hűvös. Ott lesznek a barátaim, és beszélgetünk egymással...

-- Jól van. Isten veletek! -- és Júdás hazamegy, és mentegetődzik Máriának a késésért, mert a zsinagógafőnök és a vezetők feltartották. Ezzel fejezi be: ,,Szeretnék, ha beszélnék szombaton... A Mester nem parancsolta meg ezt nekem. Te mit mondasz, Anya? Irányíts!''

-- Beszélni a zsinagógafőnökkel... vagy beszélni a zsinagógában?

-- Az egyiket is és a másikat is. Én nem szeretnék beszélni senkivel sem, mert ellenkeznek Jézussal, és mert ahol csak neki van joga beszélni, mivel ő a Mester, ott szentségtörésnek tűnik számomra, hogy én beszéljek. De annyira erőltették! Beszélni akarnak velem vacsora után... Ezt szinte megígértem nekik. És ha te úgy gondolod, hogy megtehetem, elmegyek, és beszélek velük, hogy megszüntessem ellenállásukat a Mester iránt, ami olyan fájdalmas számomra. De nehezemre esik ez. Igyekszem nagyon türelmes lenni makacsságukkal szemben. Mert felfogtam, hogy ha kemény vagyok, azzal csak rosszabbá teszem a helyzetet. Nem akarok ismét olyan hibát elkövetni, mint Esdrelonban tettem. A Mesternek nagyon visszatetszett! Nem szólt nekem semmit, de észrevettem. Többé nem teszem. De szeretném úgy elhagyni Názáretet, hogy előbb meggyőzzem őket arról, hogy a Mester a Messiás, és hinniük kell benne, és szeretniük kell őt.

Júdás Jézus szokott helyén ül az asztalnál, és miközben eszi a Mária által elkészített ételeket, mondja az előzőket. Mária hallgatja őt, és édesanyjaként szolgálja ki. Válaszol neki:

-- Valóban jó lenne, ha a názáretiek felfognák és elfogadnák az igazságot. Én nem tartalak vissza téged. Menj csak! Senki se mondhatja nálad jobban, hogy Jézus szeretetet érdemel. Gondolj csak arra, mennyire szeret téged, amit megmutat azzal, hogy mindig menteget, és igyekszik boldoggá tenni, amennyire csak képes rá... Ha erre gondolsz, szavaid és cselekedeteid szentek lesznek.

A vacsorát hamar befejezik. Júdás előbb megöntözi a virágokat a kertben, utána kimegy, Máriát a teraszon hagyva, ahol összehajtja a ruhákat, amelyeket kitett oda, hogy megszáradjanak.

               Júdás útközben üdvözli Alfeust, Sára fiát és Mária Kleofást, akik együtt beszélnek az utóbbi házának kapujában, és egyenesen a zsinagógafőnök házába megy. Jelen vannak az Úr unokatestvérei közül Simon és József, és hat vezető férfiú.

               Nagy ünnepélyességgel köszöntik egymást, és utána leülnek, komolyan, a díszes vánkosokra, és ánizzsal vagy mentával ízesített frissítőket isznak.

-- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, és eljöttél. Fiatal vagy. Egy kis szórakozás jót tesz neked -- mondja a zsinagógafőnök, nagy tisztelettel kezelve Júdást.

-- Attól féltem, hogy alkalmatlankodom, azért nem jöttem korábban. Tudom, hogy ti lenézitek Jézust és az ő követőit...

-- Lenézzük? Nem. Nem hiszünk... és megvagyunk sértve... -- valljuk be igazában -- az ő túlságosan durva igazsága által. Mi azt hittük, hogy te vetsz meg minket, és azért nem hívtunk meg előbb.

-- Megvetni, én? Sőt, ellenkezőleg! Nagyon jól megértelek titeket... De meg vagyok győződve arról, hogy végül helyreáll a béke köztetek és ő közte. Erre neki is szüksége van, és nektek is. Neki, mert mindenkire rászorul, és nektek, mert méltatlan hozzátok, hogy a Messiás ellenségének nevezzenek titeket.

-- És te valóban hiszed, hogy ő a Messiás? -- kérdi József, Alfeus fia. -- Nincs benne semmi királyi vonás, amiről a próféták beszéltek nekünk. Talán azért nem látjuk ezt, mert mi ácsként ismerjük őt... De... Hol van benne a szabadító király?

-- Dávid is csak pásztorgyereknek látszott. De tudjátok, hogy nem volt Dávidnál nagyobb király. Salamon, minden dicsőségében sem volt nagyobb. Mert végül is, Salamon csak folytatta, amit Dávid megkezdett, és sose kapott annyi sugalmazást, mint ő. Míg Dávid!... Figyeljétek csak meg Dávid alakját! Ő egy óriás! Országa az égig ér majd. Ne gondoljátok, hogy Krisztus származása miatt kételkedhettek királyságában. Dávid király és pásztor. Vagy helyesebben pásztor és utána király. Jézus király és ács. Vagy helyesebben ács, és utána király.

-- Te úgy beszélsz, mint egy rabbi. Érezni lehet szavaidból, hogy a Templomban nevelkedtél -- mondja a zsinagógafőnök. -- Tudathatnád a nagytanáccsal, hogy énnekem, a zsinagógafőnöknek a Templom segítségére van szükségem egy magánügyben?

-- Minden bizonnyal! Beszélek Eleazárral. Képzeld el! És utána az öreg Józseffel, tudod, Arimatea gazdag férfiával. És utána az írástudó Szádokkal... és utána... ó, csak mondd meg, és szólok nekik.

-- Akkor holnap légy a vendégem. Beszélgetünk.

-- Vendéged? Nem. Nem hagyom el azt a szent és lesújtott asszonyt, Máriát. Éppen azért jöttem, hogy társasága legyen.

-- Mi van a rokonunkkal? Tudjuk, hogy egészséges, és szegénysége ellenére boldog -- mondja Simon, Alfeus fia.

-- Igen. És mi nem hagyjuk őt magára. Anyám mindig a közelében van. És én is, és a feleségem. Jóllehet... Jóllehet én nem tudom megbocsátani neki gyengeségét Fia iránt. És a fájdalmat sem, amit Jézus okozott atyámnak, akinek halálakor csak két fia volt jelen az ágyánál. És azután! És azután!... De a rokonság szomorúságát nem hirdeti az ember a háztetőről! -- sóhajt fel József, Alfeus fia.

-- Igazad van. A pince mélyén susogja az ember egy baráti szívnek. Így van ez sok fájdalommal. Nekem is megvannak a fájdalmaim, mint tanítványnak... De ne beszéljünk róluk!

-- Beszéljünk csak róluk! Mi az? Jézus durvasága? Mi nem helyeseljük a viselkedését. De mindig rokonai vagyunk. És készen állunk arra, hogy melléje álljunk ellenségeivel szemben. Beszélj! -- mondja ismét József.

-- Durvasága? Ó, nem! A tanítványnak oly sok fájdalma van! Nemcsak az, hogy fáj látni, miként bánik a Mester a barátaival és az ellenségeivel, kárt okozva saját magának, hanem az is, amikor látjuk, hogy nem szeretik őt. Azt szeretném, ha ti mindnyájan szeretnétek őt...

-- De hogyan tehetnénk? Te mondod, hogy sajátos módon viselkedik... Nem volt így, mielőtt elhagyta Anyját -- védekezik a zsinagógafőnök. -- Nem így van? Mondjátok meg ti mindnyájan!

Mindnyájan komolyan helyeslik, megemlékezve, hogy Jézus előzőleg csendes, szelíd és visszavonult volt.

-- Ki gondolhatta volna, hogy olyanná válik, mint amilyen most? Csak otthona és rokonsága érdekelte. És most? -- mondja egy nagyon idős názáreti.

               Júdás felsóhajt:

-- Szegény asszony!

-- De végül is mondd, mit tudsz? Beszélj! -- kiáltja József.

-- Semmivel sem többet, mint amit te tudsz. Azt hiszed, kellemes számára, hogy el van hagyatva?

               Az egyik szolga újabb italokat hoz be, és meggyújtja a mécseseket. Kínálják Júdást, de ő szabadkozik:

-- Köszönöm! Nem maradok tovább. Kötelességeim vannak Mária iránt -- mondja, miközben feláll. Alfeus két fia is feláll, és kijelenti:

-- Veled megyünk. Mi is arra lakunk... -- és nagy búcsúzkodás után kettészakad a gyűlés. Az utak már elhagyottak.

               Alfeus két fia és Júdás néhány métert csendben tesz meg. Akkor József megáll, megfogja Júdás egyik kezét:

-- Ide hallgass! Úgy vettem észre, hogy tudsz valamiről, de nem akartál beszélni róla az idegenek jelenlétében. De most nekem el kell mondanod! Én vagyok a legidősebb a házban, jogom és kötelességem, hogy mindenről tudjak.

-- És én azért jöttem ide, hogy megmondjam nektek, és megvédjem a Mestert, Máriát, testvéreit és az ő nevüket. Nagyon fájdalmas dolog erről beszélni, és ezt hallani. Mert árulkodásnak látszik. De kérlek titeket, jól értsetek meg engem! Nem az! Csak szeretet és bölcsesség. Én sok mindent tudok, ami számotokra sem ismeretlen. A Templomban szerzett barátaimtól tudom. És tudom, hogy veszélyben van Jézus élete és a család jó hírneve. Én igyekeztem megértetni a Mesterrel. Nem sikerült. Sőt! Minél több tanácsot adtam neki, ő annál helytelenebbül cselekedett, és mind több bírálatot és gyűlöletet vont magára. Azért van ez, mert ő oly nagy szent, hogy nem képes megérteni, mi a világ. De szomorú dolog nézni, hogy elvész egy szent dolog az alapító oktalansága miatt.

-- De végül is, miről van szó? Mondj el mindent! És mi majd gondoskodunk róla. Nemde, Simon?

-- Minden bizonnyal! De számomra lehetetlennek tűnik, hogy Jézus oktalanul cselekedjék, és küldetése ellenére...

-- De ha ez a derék ifjú, aki ugyancsak szereti Jézust, mondja?! Látod, milyen vagy? Mindig ugyanaz. Bizonytalan. Habozol, mindig egyedül hagysz engem a kritikus pillanatban. Az egész rokonság ellenem van. Nem vagy részvéttel hírnevünk iránt és szegény testvérünk iránt, aki tönkreteszi magát!

-- Nem! Nem teszi tönkre magát! De veszít értékéből! Íme.

-- Beszélj! Beszélj! -- sürgeti József, miközben Simon zavartan hallgat.

-- Én beszélnék... De szeretnék biztos lenni arról, hogy nem mondjátok meg Jézusnak, hogy tőlem hallottátok. Esküdjetek meg rá!

-- A Szent Függönyre megesküszünk. Beszélj!

-- De még anyátoknak sem, és még kevésbé testvéreiteknek nem szabad elmondanotok, amit tőlem hallotok.

-- Biztos lehetsz hallgatásunkról!

-- És hallgatni fogtok Mária előtt is? Nehogy fájdalmat okozzatok neki. Amint én is teszem, hallgatok, és gondoskodom ennek a szegény anyának a békességéről...

-- Mindenki előtt hallgatunk. Esküszünk neked erre.

-- Akkor halljátok... Jézus többé nem korlátozza magát arra, hogy megközelítse a pogányokat, a nyilvános bűnösöket és a kéjnőket, amivel megbántja a farizeusokat és a többi vezetőt, hanem ugyancsak képtelen dolgokat művel. Fontoljátok meg, hogy a filiszteusok földjén volt, és ott vándoroltatott minket, magával hozva egy teljesen fekete kecskét. Utána egy filiszteust fölvett tanítványai közé. És előzőleg, az a gyermek, akit felszedett! Nem tudjátok, milyen megjegyzéseket tettek ránk! És néhány napja meg befogadott egy görög rabszolganőt, aki megszökött római urától. És utána beszédei, amelyek ellenkeznek a bölcsességgel! Összevéve mindent, bolondnak látszik. És kárát vallja. Filiszteában belopakodott egy boszorkányszertartásba, és versenyre hívta ki őt. Ő győzött, de...

Az írástudók és farizeusok már gyűlölik őt. De mi lesz, ha fülükbe jutnak ezek a dolgok? Nektek kötelességtek, hogy közbelépjetek és megakadályozzátok...

-- Ez súlyos. Nagyon súlyos. De honnan tudhattuk volna? Mi itt élünk... És most is, honnan tudhatjuk?

-- Mégis rátok tartozik, hogy közbelépjetek, és megakadályozzátok. Az Anya anya, és nagyon jó. Nektek nem szabad így magára hagynotok. Sem őmiatta, sem a világ miatt. Azután ott van az állandó ördögűzés is... Az a hír járja, hogy Belzebub segíti őt. Nézzetek utána, tudjátok-e őt segíteni ebben? És utána! De milyen király lehet belőle, ha a tömeg már most nevet rajta és megütközik a viselkedésén?

-- De... igazán ezeket teszi? -- kérdi hitetlenkedve Simon.

-- Kérdezzétek meg tőle. Azt fogja mondani, hogy igen. Mert még dicsekszik is vele.

-- Neked értesíteni kellett volna minket...

-- Igen, megteszem a jövőben. Amikor valami újat látok, értesítelek titeket. De kérlek titeket, hallgassatok erről most, és mindig, mindenki előtt!

-- Erre megesküdtünk. Mikor mész vissza?

-- A szombat után. Már nincs többé célja ittlétemnek. Megtettem a kötelességemet.

-- És mi hálásak vagyunk neked érte. Én mondtam, hogy ő megváltozott! Te, testvérem, nem akartál hinni nekem. Látod, hogy igazam van? -- mondj a József.

-- Én... én még igyekszem hinni benne, ha nehezemre esik is. Júdás és Jakab, elvégre, nem ostobák. Miért nem mondtak nekünk semmit? Miért nem gátolják meg ezeknek a dolgoknak a bekövetkezését? -- mondja Simon.

-- Ember, ne légy tiszteletlen irántam azáltal, hogy nem hiszel mindabban, amit mondtam! -- mondja sértődötten Júdás.

-- Nem... de... Elég! Bocsáss meg, ha azt mondom neked: hiszek, amikor látok.

-- Rendben van! Hamarosan látni fogod, és azt mondod nekem: ,,Igazad volt''. Itt van a házatok. Most elválunk egymástól. Isten veletek!

-- Isten veled, Júdás! És... ide hallgass! Te se beszélj erről másoknak! Az ő becsülete miatt.

-- Még a levegőnek sem mondom el. Isten veletek!

               Gyorsan hazamegy. Máriát a teraszon találja. Könnyezik.

-- Miért sírsz, Mária? -- kérdi aggódva.

-- Mert úgy tűnik nekem, hogy a világ jobban el van telve csalárdsággal, mint az ég csillagokkal. Ármánykodnak Jézusom ellen... -- Júdás figyelmesen, de megzavarodva hallgatja. Ő kedvesen fejezi be: -- De bátorságot önt szívembe a tanítványok szeretete... Nagyon szeressétek Jézusomat... Szeressétek őt... Itt akarsz maradni, Júdás? Én lemegyek a szobámba. Mária Kleofás már lefeküdt, miután elkészítette a holnapi ételeket.

-- Igen, itt maradok. Jó itt lenni.

-- Béke veled, Júdás...

-- Béke veled, Mária...

(4-888)