-- Csodákat tesznek majd? -- kérdi nevetve a kerióti.

-- Néhányan csodákat is tesznek. De ne építsetek a csodákra, mint valami lényeges dologra. Ők, a szent asszonyok, sok csodát tesznek majd imáikkal megtérítve az embereket.

-- Hm! Az asszonyok addig imádkoznak, amíg csodát nem tesznek? -- dörmög Natanael.

-- Ne légy korlátolt, mint egy írástudó, Bertalan. Szerinted mi az ima?

-- Istenhez fordulás a szövegekkel, amelyeket ismerünk.

-- Ennél több. Az ima a szív beszélgetése Istennel, és az ember szokásává kellene válni. Az asszony nálunk jobban képes erre a beszélgetésre, mert jobban visszavonult az élete, mint a mienk, és érzelmei is erősebbek a mieinknél. Ebben nyer ő vigasztalást szenvedéseiben, enyhülést fáradalmaiban, amelyek nemcsak a házimunkákkal és a gyermekszüléssel kapcsolatosak, hanem azzal is, hogy elviselnek minket, férfiakat. Az ima szárítja fel könnyeiket, és csal ismét mosolyt az ajkukra. Mert az asszony tud beszélni Istennel, és a jövőben még inkább ért majd ehhez. A férfiak lesznek az óriások a tudományok területén, az asszonyok lesznek mindig azok, akik támogatják az óriásokat és a világot fenntartják, mert sok szerencsétlenséget hárítanak majd el imáikkal és sok büntetést visszatartanak. Ezért csodákat tesznek, amelyek nagyobb részt láthatatlanok lesznek, és csak Isten ismeri azokat, de ezért még valóságosak.

-- Ma te is láthatatlan, de biztosan valóságos csodát tettél, igaz, Mester? -- kérdi Tádé.

-- Igen, testvérem.

-- Jobb lett volna, ha látható lett volna -- jegyzi meg Fülöp.

-- Azt szeretted volna, ha fiúvá változtattam volna át a kisleányt? A csoda valójában az elhatározott dolgok megváltoztatása, egy jótékony rendetlenség, mert Isten azáltal, hogy meghallgatja az imát, megmutatja, hogy szereti az embert, vagy pedig meggyőzi őt létezéséről. De mivel Isten maga a rend, nem sérti meg túlzott módon a rendet. A gyermek leánynak született, és az is marad.

-- Annyira lesújtott voltam ma reggel! -- sóhajt fel Mária.

-- Miért? Nem a tied volt a kisleány, akit nem szerettek -- mondja Zsuzsanna. És hozzáteszi: -- Én amikor látok valami balsorsot egy gyermekben, azt mondom: ,,Jó, hogy nem az enyém!''

-- Ne mondd ezt, Zsuzsanna! Ez nem szeretetteljes. Én inkább mondhatnám, mert az én egyetlen anyaságom felülmúlja a természetes törvényeket. De nem mondom, hanem mindig arra gondolok: ,,Ha Isten nem akarta volna, hogy szűz legyek, talán velem történt volna ez, és én lennék ennek a szerencsétlennek az anyja. És így irgalmas vagyok mindenkihez...'' Mert azt mondom: ,,Az én gyermekem lehetett volna, és mint anya, szeretném, ha minden gyermekem jó, egészséges, szeretett és szeretetreméltó lenne, mert ezt kívánják az anyák gyermekeik számára'' -- válaszol kedvesen Mária. És Jézus annyira tündöklik, mintha fénybe öltözött volna, amikor sugárzó szemmel tekint anyjára.

-- Ezért vagy irgalmas irántam -- mondja Júdás csendesen.

-- Mindenki iránt. Még Fiam gyilkosa iránt is ezt tenném. Mert arra gondolok, hogy neki van leginkább szüksége a bűnbocsánatra... és szeretetre. Mert biztosan az egész világ gyűlölné őt.

-- Asszonyom, nagyon sokat kellene fáradoznod, hogy megvédd, és időt adj neki a megtérésre... Én azonnal eltávolítanám őt körünkből, elsőnek... -- mondja Péter.

-- Íme, itt a hely, ahol elbúcsúzunk egymástól. Anyám, Isten legyen veled! És veled, Mária! (Alfeus felesége.) És veled is, Júdás...

               Megcsókolják egymást, és Jézus még hozzáfűzi:

-- Ne felejtsd el, hogy nagy dolgot engedtem meg neked, Júdás. Használd fel jóra, ne a rosszra. Isten veled!

Jézus és a tizenegy vele maradt apostol kelet felé megy, Mária, rokona és a kerióti pedig egyenesen tovább.

(4-872)