Az irgalmasság anyja -1. rész

Jézus Názáret felé megy apostolaival és Anyjával, valamint Alfeus feleségével. Mielőtt elválnának egymástól, és Jézus Tibériásba menne apostolaival, betérnek egy házba, ahol már előzőleg is szívesen fogadták őket. Jézus bemutatja a gazdasszonynak -- aki éppen kenyérsütéshez készülődik -- anyját és rokonát:

-- Béke veled, asszony! Elkísértem hozzád Anyámat, amint megígértem. Íme, itt van! És ez az ő rokona, Jakab és Júdás anyja. Hol van Dina és Fülöp?

               Az asszony, miután üdvözölte a két Máriát, azt mondja:

-- Dinának tegnap megszületett a harmadik kisleánya. Egy kicsit szomorúak vagyunk, mert fiút vártunk. De megelégedettek is, igaz, Matatia? -- mondja férjének.

-- Igen, mert szép kisleány, és mégis a mi vérünk. Megmutatjuk neked. Fülöp elment, hogy elhozza Annát és Noémit szüleitől. Hamarosan visszatér.

               Jézus felajánlja, hogy megáldja az újszülöttet, Mária pedig kijelenti:

-- Megyek üdvözölni az anyát.

               A fáradt apostolok leülnek egy fa árnyékába, és hamarosan elalszanak. Mária máris jön az újszülöttel, akinek csak a feje és két keze látszik ki a fehér pólyából.

-- Nézd, Jézus, milyen szép kisleány! Hasonlít kissé hozzád, amikor egynapos voltál. Ilyen szőke voltál, annyira, hogy alig látszott volna a hajad, ha nem lett volna hullámos, és neked is ilyen rózsás színed volt. És nézd, nézd, most, hogy kinyitja szemecskéit, és keresi a mellbimbót, olyan sötétkék szeme van, mint neked... Ó, kedves! De nekem nincs tejem, kicsinykém, rózsácskám, galambocskám! -- és a Szűzanya ringatja a kisdedet, ami lecsillapítja, nyöszörgését galambturbékolássá változtatja, és elalszik.

-- Mama, így tettél velem is? -- kérdi Jézus, aki figyeli Anyját, amint ringatja a kicsinyt, arcával annak szőke fejét érintve.

-- Igen, fiam. De neked azt mondtam: ,,kis bárányom''. Szép, ugye?

-- Nagyon szép és erős. Az anya boldog lehet -- erősíti meg Jézus, ő is föléje hajolva, hogy megfigyelje az ártatlan álmát.

-- De nem az... A férje dühös, mert minden gyermeke leány. Igaz, hogy a birtokunkban levő mezőkön hasznosabbak a fiúk, de ez nem a leányunk hibája... -- sóhajt fel a háziasszony, aki éppen odaért.

-- Fiatalok. Szeretik egymást, és lesz fiúgyermekük is -- mondja biztosan az Úr.

-- Íme, Fülöp... Most el fog borulni... -- mormolja zavarodottan a háziasszony. És hangosabban hozzáteszi: -- Fülöp, itt van a názáreti Rabbi.

-- Nagyon örülök neki, hogy látom. Béke veled, Mester!

-- Veled is, Fülöp! Láttam szép kisleányodat. Isten megáld téged szép, egészséges, jó gyermekekkel. Nagyon hálásnak kell lenned ezért... Nem válaszolsz? Gyötör valami?

-- Én reméltem, hogy fiú lesz!

-- Csak nem akarod azt mondani nekem, hogy igazságtalanul vádolod az ártatlant azért, mert leány, és még kevésbé azt, hogy durva vagy jegyesedhez? -- kérdi szigorúan Jézus.

-- Én fiút akartam! Az Úrért és számomra! -- kiált fel sértődötten Fülöp.

-- És azt reméled, hogy elnyered azt igazságtalanságod és lázadásod által? Talán ismered Isten gondolatait? Több vagy nála, hogy azt mondod neki: ,,Tegyél így, mert ez az igazságos?!'' Ez az asszony, nőtanítványom, és gyermektelen. És azt mondta nekem: ,,Áldom terméketlenségemet, amely szabaddá tesz arra, hogy kövesselek téged.'' És ez, négy fiú anyja, arra vágyakozik, hogy a négy fia ne legyen többé az övé. Nemde, Zsuzsanna és Mária? Hallod? És te, aki néhány éve vetted feleségül ezt a termékeny asszonyt, aki meg van áldva három rózsás szájacskával, amelyek szeretetedet kérik, te méltatlankodsz? Ki ellen? Miért? Nem akarod megmondani? Megmondom én: Azért, mert önző vagy! Hagyj fel azonnal a haragoddal! Tárd ki karodat e felé a te magodból született gyermek felé, és szeresd őt! Gyerünk! Vedd át őt! -- és Jézus fogja a pólyába burkolt gyermeket, és fiatal atyjának a karjába teszi. Jézus folytatja: -- Menj feleségedhez, aki sír, és mondd meg neki, hogy szereted őt. Különben Isten igazán sose ad neked egy fiút. Én mondom neked! Menj!...

A férj felmegy a szobába, ahol a felesége van.

-- Köszönöm, Mester! -- suttogja az anyósa. -- Tegnaptól fogva nagyon kegyetlen volt...

               A férj néhány pillanat múlva visszajön, és azt mondja:

-- Megtettem, Uram. Az asszony hálás neked. És azt mondja, kérdezzem meg tőled, mi legyen a kicsi neve..., mert én igazságtalan gyűlöletemben nagyon csúnya nevet szántam neki...

-- Nevezd őt Máriának. Keserű könnyeket ivott az első tejcsöppekkel, keserűket, a te durvaságod miatt, azért Máriának lehet nevezni, és Mária szeretni fogja. Ugye, Anyám?

-- Igen, szegény kisleány. És annyira kedves. Biztosan jó lesz, és az ég egy csillaga lesz belőle.

               Az apostolok még alszanak, a kerióti Júdást kivéve, aki mintha tűkön ülne.

-- Rám vársz, Júdás? -- kérdi tőle Jézus.

-- Nem, Mester, de nem sikerül aludnom, és szeretnék kimenni egy kissé.

-- Ki tiltja meg neked? Én is kimegyek. Felmegyek arra a kis dombra. Egészen árnyékban van... Ott pihenek, imádkozva. Velem akarsz jönni?

-- Nem, Mester. Zavarnálak téged, nem vagyok olyan állapotban, hogy imádkozzam. Talán... talán nem érzem jól magamat, és ez zavar...

-- Maradj akkor! Senkit sem kényszerítek. Isten veled! Isten veletek, asszonyok! Anyám, amikor endori János felébred, küldd hozzám, egyedül.

-- Igen, Fiam. Béke legyen veled!

               Jézus kimegy. Mária és Zsuzsanna a szövőszék fölé hajolva figyeli a rajta levő anyagot. Mária leül, kezét ölébe téve, kissé meghajolva. Talán ő is imádkozik.

               Alfeus felesége hamarosan belefárad a szövőszék figyelésébe. Leül egy sötét sarokba, és mindjárt elalszik. Zsuzsanna jónak látja követni. Csak Mária és Júdás van ébren. Az egyik teljesen összeszedetten. A másik nem veszi le róla tágranyílt szemét.

               Végül feláll, és lassan hozzá megy, semmi zajt nem okozva. Halkan megszólítja:

-- Mária!

-- Mit kívánsz tőlem, Júdás? -- kérdi Mária kedvesen, és nagy szeretettel néz rá.

-- Szeretnék beszélni veled...

-- Beszélj! Hallgatlak.

-- Nem itt... Nem akarom, hogy mások meghallják... Nem jönnél ki velem egy kicsit? Ott is van árnyék...

-- Menjünk hát. De látod... Mindnyájan alszanak... itt is beszélhettél volna -- mondja Mária. De feláll és kimegy vele. -- Mit kívánsz tőlem, Júdás? -- kérdezi ismét, élesen az apostolra nézve, aki megzavarodik egy kissé, mintha nem találná a szavakat. -- Rosszul érzed magad? Vagy rosszat tettél, és nem tudod, hogyan fejezd ki magadat? Vagy kísértést éreztél arra, hogy rosszat tegyél, és nehéz bevallanod? Beszélj, fiam! Amint meggyógyítottam a testedet, meggyógyítom a lelkedet is. Mondd meg nekem, mi zavar, és ha tudlak, megnyugtatlak. Ha nem tudom egyedül megtenni, megmondom Jézusnak. Mégha sok bűnöd lenne is, ő megbocsát neked, ha én kérek bocsánatot számodra. Valójában Jézus is azonnal megbocsátana neked... De talán előtte, a Mester előtt, szégyenled magad. Én egy édesanya vagyok... Én nem szégyenítlek meg...

-- Igen. Nem szégyenítesz meg, mert édesanya vagy és nagyon jó. Valóban a béke vagy közöttünk. Én... Én nagyon meg vagyok zavarodva. Nagyon jellemtelen vagyok, Mária. Nem tudom, mi van a véremben és a szívemben... Időnként nem tudok többé uralkodni magamon... és akkor a legkülönösebb... és legrosszabb dolgokat teszem.

-- Még Jézus közelében sem sikerül ellenállnod annak, aki kísért?

-- Még az ő közelében sem. És, hidd el, szenvedek miatta. De így van. Szerencsétlen vagyok.

-- Imádkozni fogok érted, Júdás.

-- Az nem elég.

-- Imádkoztatok másokat is anélkül, hogy megmondanám nekik, kiért lesz az ima, amit az igazaktól kérek.

-- Nem elég.

-- Imádkoztatom a gyermekeket. Oly sokan jönnek hozzám, a kertembe, mint a madarak a magot keresve. És a mag, amit nekik adok, a simogatás és szavaim. Istenről beszélek nekik. És ők, az ártatlanok, jobban szeretik ezt a játékoknál és a meséknél. A gyermekek imája kedves az Úr előtt.

-- Sose annyira, mint a tied. De még az sem elég.

-- Megmondom Jézusnak, hogy imádkozzon az Atyához érted.

-- Még az sem elég.

-- De ennél több nincsen! Jézus imája még az ördögöket is legyőzi...

-- Igen. De Jézus nem imádkozna állandóan. És én visszatérnék ahhoz, ami vagyok... Jézus mindig azt mondja, hogy egy napon elmegy. Nekem gondolnom kell arra az időre, amikor nélküle leszek. Jézus most szét akar küldeni minket igehirdetésre. Én félek attól, hogy elmenjek ezzel az ellenségemmel, amely én magam vagyok, hogy elhintsem Isten szavait. Szeretném, ha mostanára már kialakultam volna.

-- De, fiam, ha még Jézusnak sem sikerül elérnie azt, amit akarsz, ki képes erre?

-- Te, Anya! Engedd meg, hogy egy ideig veled lehessek. Voltak veled pogányok és kéjnők. Én is veled lehetek. Ha nem akarod, hogy én ott tartózkodjam, ahol te élsz, éjjelre elmegyek Alfeushoz és Mária Kleofáshoz aludni, de a napot veled töltöm. Egyszer megpróbáltam, hogy magamban legyek, és még rosszabbá váltam. Ha Jeruzsálembe megyek, ott sok gonosz barátom van, és abban az állapotban, amelyben akkor vagyok, amikor erőt vesz rajtam ez a dolog, az ő cinkostársukká leszek... Ha más városba megyek, hasonló a helyzet. Ha Keriotba megyek, anyámhoz, a kevélység rabszolgájává leszek. Ha egyedül maradok, a csend felerősíti a sátán hangját. De nálad... ó, érzem, hogy nálad más leszek!... Engedd meg, hogy veled menjek! Mondd Jézusnak, hogy engedje meg! Azt akarod, hogy elvesszek? Félsz tőlem? A megsebzett gazella szemével nézel rám, amelynek nincs többé ereje ahhoz, hogy elmeneküljön támadóitól. De én nem bántalak téged. Nekem is van anyám... és téged anyámnál is jobban szeretlek. Légy irgalmas egy bűnös iránt, Mária! Nézd: sírok lábaidnál... Ha te elutasítasz engem, az lelki halálomat jelentheti... -- és Júdás igazán sír Mária lábánál, aki irgalmasan tekint rá, de egyúttal aggódva és félve. És nagyon sápadt.

Mária Júdás barna hajára teszi kezét:

-- Hallgass! Nehogy meghalljanak! Beszélek Jézussal. És ha ő akarja... akkor az én házamba jössz. A világ ítéletével nem törődöm. Az nem sebzi meg az én lelkemet. Csak attól irtózom, hogy én bűnt kövessek el Isten ellen. A rágalom közömbösen hagy. De nem fognak rágalmazni, mert Názáret tudja, hogy leánya nem hoz botrányt városára. De elvégre, bármi történjék is, a fontos, hogy te megmentsd a lelkedet. Megyek Jézushoz. Nyugodj meg!

               Mária beburkolózik kendőjébe, amely fehér, mint a ruhája, és gyorsan megy az ösvényen, amely az olajfákkal borított kis dombra vezet. Keresi Jézusát, és megtalálja őt imába mélyedve.

-- Fiam, én vagyok... Hallgass meg!

-- Ó, Mama! Eljöttél, hogy velem imádkozzál? Milyen öröm, milyen vigasztalás számomra!

-- Mi van veled, Fiam? Lelkileg elfáradtál? Szomorú vagy? Mondd meg a Mamádnak!

-- Jól mondtad, elfáradtam, és le vagyok sújtva. Nem annyira a fáradtságtól és a nyomorúságtól, amit a szívekben látok, mint inkább azok megváltoztathatatlansága miatt, akik barátaim. De nem akarok igazságtalan lenni velük szemben. Csak egy szomorít el engem. És az Júdás, Simon fia.

-- Fiam, azért jöttem, hogy róla beszéljek...

-- Rosszat tett? Fájdalmat okozott neked?

-- Nem. De fáj nekem, amikor látok valakit, aki nagyon meg van fertőzve... Szegény gyermek! Mennyire beteg a lelke!

-- És te könyörületet érzel iránta? Nem félsz többé tőle? Egy időben féltél...

-- Fiam, könyörületem még nagyobb, mint a félelmem. És szeretnélek segíteni téged és őt abban, hogy lelke üdvözüljön. Te mindent meg tudsz tenni, és nincs szükséged rám. De te azt mondod, hogy mindenkinek közre kell működnie Krisztussal a megváltásban... és ez a gyermek annyira rászorul a megváltásra!

-- Mit kell tennem, amit még nem tettem meg érte?

-- Te már nem tehetsz többet. De megengedheted, hogy én tegyek valamit. Kért engem, hogy engedjem őt házunkban tartózkodni, mert úgy tűnik neki, hogy ott megszabadulna szörnyetegétől... Te fejedet rázod? Nem akarod? Megmondom neki...

-- Nem, Mamám. Nem, hogy nem akarom. Azért rázom a fejemet, mert tudom, hogy hasztalan. Júdás olyan, mint az, aki fuldoklik, de annak ellenére, hogy érzi fuldoklását, kevélyen visszautasítja a kötelet, amelyet feléje vetettek, hogy a partra húzzák. Hiányzik belőle az akarat ahhoz, hogy kijöjjön a partra. Időnként, a megfulladástól való félelmében keresi a segítséget, és kéri is, igénybe is veszi, de utána ismét felülkerekedik benne a kevélysége, és elengedi a segítő kezet, ellöki magától, önmaga akarja megmenteni magát... és mindig jobban elmerül az iszapos vízben, ami elnyeli. De nehogy azt mondja, nem próbálkoztunk meg egy ellenszerrel, tegyük meg ezt is, szegény Mamám... Igen, szegény Mamám, aki a lelkek iránti szeretetből kiteszed magad annak, hogy közeledben legyen... az, akitől félsz.

-- Nem, Jézus. Ne mondd ezt! Én egy szegény asszony vagyok, mert még alá vagyok vetve az ellenszenvnek. Korholj meg érte. Megérdemlem. Az irántad való szeretetből nem lenne szabad, hogy bárkitől is undorodjam. De nem más miatt vagyok szegény. Ó, ha visszaadhatnám neked Júdást, lelkileg meggyógyulva! Aki egy lelhet ad neked, kincset ad. És aki kincset ad, az nem szegény. Fiam!... Megyek, megmondom Júdásnak, hogy te megengeded. Rendben van? Te azt mondtad: ,,Jön majd egy idő, amikor azt mondod: »Milyen nehéz a Megváltó Anyjának lenni!«''. Egyszer már mondtam... Aglae miatt... De mit számít egyszer? Oly sok ember van! És te mindenkinek a Megváltója vagy. Fiam! Fiam!... Amint karomban tartottam a kicsinyt, hogy hozzád vigyem áldásodért, engedd, hogy Júdást is karomban tartsam, hogy hozzád vigyem áldásodat kérve...

-- Mama... Mama... Ő nem érdemel meg téged...

-- Jézusom, amikor te haboztál Péternek adni Marciamot, azt mondtam neked, hogy ez segíteni fog rajta. Nem tagadhatod, hogy Péter megújult attól a pillanattól... Engedd, hogy megtegyem Júdással!

-- Legyen, amint akarod! És légy áldott irántam és Júdás iránt érzett szeretetteljes szándékodért! Most imádkozzunk együtt, Mama! Oly édes veled imádkozni!...

* * *

Estefelé elhagyják a házat, amely vendégül látta őket. Jézus endori Jánossal és Hermasteusszal megy, Mária az asszonyokkal együtt követi Fiát. Az apostolok beszélgetnek a nap eseményeiről.

-- Szép bolond ez a Fülöp! Azonnal megtagadta volna feleségét és leányát, ha nem érttetted volna meg vele eljárásának értelmetlenségét -- mondja Péter.

-- Reméljük, hogy kitart mostani bűnbánatában, és nem esik vissza azonnal az ostoba megvetésbe a nők iránt. Végül is az asszonyoknak köszönhető, hogy a világ még fennáll -- mondja Tamás, és sokan nevetnek következtetésén.

-- Biztos. Igaz. De tisztátalanabbak, mint mi, és... -- válaszolja Bertalan.

-- Ugyan menj! Ami a tisztátalanságot illeti, mi sem vagyunk angyalok. Szeretném tudni, hogy a megváltás után is mindig így lesz-e az asszonyokkal? Azt tanítják, hogy tiszteljük az anyát, a nővért, a leányokat, nagynéniket, menyet, minden rokont, és azután... kiátkozás itt, kiátkozás ott! A Templomban nem mehetnek bárhová... Vétkezett Éva? Elismerem. De Ádám is vétkezett. Isten ugyancsak szigorúan megbüntette Évát. Nem elég ez?

-- De Tamás! Még Mózes is tisztátalannak tekintette az asszonyt! (Vö. Lev 12; 15,19-30)

-- Aki a nők nélkül meghalt volna, a vízbe fulladva... (Vö. Kiv 2,1-10) De légy türelemmel, Bertalan, mert én nem vagyok olyan képzett, mint te, csak egy aranyműves vagyok, de Mózes azért említi a nő testi tisztátalanságát, hogy mi tiszteletben tartsuk (őt a szülés után), nempedig azért, hogy kiátkozzuk.

A vita fokozódik. Jézus, aki elöl ment az asszonyokkal, és Jánossal és a kerióti Júdással, megáll, megfordul, és közbeszól:

-- Isten előtt egy erkölcsileg és lelkileg képzetlen nép állt, amelyet a bálványimádókkal való kapcsolat megfertőzött. Testileg és lelkileg erős népet akart formálni belőle. Parancsokként adta az üdvös irányelveket a testi erőhöz és egészséghez, valamint a becsületes szokásokhoz. Nem tehetett másképpen ahhoz, hogy megfékezze a férfias vágyakat, nehogy megismétlődjenek azok a bűnök, amelyek miatt elmerült a vízözönben a föld, és elégett Szodoma és Gomorra. De a jövő korszakban a megváltott asszony nem lesz úgy elnyomva, mint ma. Megmaradnak a testi elővigyázatra vonatkozó tilalmak, de megszűnnek az akadályok, amelyek gátolták őket az Úrhoz jövetelben. Én már eltávolítom azokat, hogy előkészítsem a jövő korszak első papnőit.

-- Ó, papokká lesznek az asszonyok?! -- kérdi meghökkenve Fülöp.

-- Ne értsetek félre! Nem lesznek úgy papok a nők, mint a férfiak, nem változtatnak át és nem szolgáltatják ki Isten ajándékait, amelyeket ti most még ismertek. De a papi osztályhoz tartoznak ők is, közreműködve a papokkal sokféle módon a lelkek javára.

-- Prédikálni fognak? -- kérdi hitetlenkedve Bertalan.

-- Amint már Anyám prédikál.

-- Apostoli utakra vállalkoznak? -- kérdi Máté.

-- Igen. Nagyon messzire elviszik a hitet, és azt kell mondanom, hogy még nagyobb hősiességgel, mint a férfiak.

Az irgalmasság anyja - 2. rész