Az anya és fia

Estefelé érnek el a galileai Betlehembe. Jézus előreküldi a kerióti Júdást és a zelóta Simont, hogy szállást keressenek, és így fordul Anyjához:

-- Most más lesz, mint a másik Betlehemben. Szállást fogsz találni, Anyám. Kevesen vannak úton ebben az évszakban, és nem adtak ki semmiféle rendeletet.

-- Ebben az évszakban kellemes lenne a mezőkön is az alvás, vagy a pásztorok és a juhok között -- mondja Mária, miközben Fiára mosolyog és a pásztorokra, akik kíváncsian nézik őt. Úgy mosolyog, hogy az egyik oldalba böki a másikat, és halkan azt suttogja:

-- Nem lehet más, csak ő. -- És előre lépve biztosan szól: -- Üdvözöllek, Mária, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr?

               Mária még kedvesebb mosollyal felel:

-- Íme, itt az Úr -- és Jézusra mutat, aki unokatestvérei felé fordulva velük beszélget, megbízva őket, hogy adjanak alamizsnát a szegényeknek, akik már rimánkodva közelednek feléjük. Az Anya gyengéden megérinti Fiát, és azt mondja neki:

-- Fiam, ezek a pásztorok téged keresnek, és felismertek engem. Nem tudom, hogyan...

-- Bizonyára erre járt Izsák, és hátrahagyta a kinyilatkoztatás illatát. Ifjú, gyere ide!

               A pásztorfiú, egy barna hajú, tizenkét-tizennégy éves, aki sovány volta ellenére erőteljes, szénfekete szemmel, ébenfekete, lehulló sörénnyel, báránybőrbe burkolva -- olyan, mint az Előfutár lehetett ifjúkorában -- boldog mosollyal közeledik, mintegy elbűvölve, Jézushoz.

-- Béke veled, gyermek! Hogyan ismerted fel Máriát?

-- Csak az Üdvözítő Anyja mosolyoghatott így, és csak neki lehet ilyen tekintete. Azt mondták nekem: ,,Angyali a tekintete, csillagszemei vannak és mosolya édesebb, mint az anyai csók, édes, mint a neve, Mária, oly szent, hogy az újszülött Isten fölé hajolhatott.'' Ezt láttam benne, és üdvözöltem, mert téged kerestelek. Téged kerestelek, Uram, és... nem mertelek téged üdvözölni először.

-- Kik beszéltek neked rólunk?

-- Izsák, aki megígérte nekünk, hogy elvezet bennünket hozzád az ősszel.

-- Itt volt Izsák?

-- Még ezen a vidéken van, sok tanítvánnyal. De hozzánk, pásztorokhoz ő beszélt. És mi hittünk szavának. Uram, engedd meg, hogy mi is imádjunk téged, amint azok a társaink tették a boldog éjjelen. -- És miközben letérdel az út porába, odakiált a többi pásztornak, akik megállították a nyájat a város kapujánál, ott, ahol Jézus is megállt, hogy bevárja az asszonyokat, és velük együtt lépjen be a városba.

-- Atyám, testvéreim és barátaim, megtaláltuk az Urat! -- kiáltja feléjük. -- Gyertek és imádjuk!

               A pásztorok jönnek, és a nyájjal körülveszik Jézust. Kérik, hogy ne menjen máshová, hanem fogadja el az ő szegényes házukat, ami kissé távolabb van, és ott pihenjen meg barátaival.

-- Egy tágas akol -- magyarázzák --, mert Isten oltalmaz minket, és vannak ott szobák és árkádok, tele illatos szénával. A szobák az Anya és nővérei számára, mert asszonyok. De neked is jut egy. A többiek velünk aludhatnak az árkádok alatt a szénán.

-- Én is szívesen maradok veletek. És oly jól fogok pihenni, mintha a király szobájában aludnék. Menjünk azonban előbb értesíteni Júdást és Simont.

-- Megyek én, Mester -- mondja Péter és elmegy Jakabbal, Zebedeus fiával együtt.

               Megállnak az út szélén, hogy megvárják a négy apostol visszaérkezését.

A pásztorok úgy néznek Jézusra, mintha már Istent látnák dicsőségében. A fiatalabbak igazán boldogok, és úgy tűnik, hogy meg akarják jegyezni emlékezetükben Jézusnak és Máriának minden vonását. Mária lehajolva simogatja a báránykákat, amelyek bégetve térdéhez dörzsölik orrukat.

-- Volt egy bárány, rokonom, Erzsébet házában, amelyik megnyalta a hajamat minden alkalommal, amikor meglátott. Barátomnak hívtam, mert valóban barátom volt, mint egy gyermek, és amint lehetett, hozzám futott. Ez egészen rá emlékeztet, ezzel a kétféle színű szemmel. Ne öljétek le! Azt a másikat is életben hagyták azért, mert úgy szeretett engem.

-- Egy nőstény bárány, Asszony, és el akartuk adni, mert kétféle színű szeme van, és azt hiszem, az egyikkel alig lát. De megtartjuk, ha te úgy akarod.

-- Ó, igen! Én szeretném, ha sose ölnének meg egyetlen báránykát sem... Oly ártatlanok, hangjuk olyan, mint egy mamáját hívó gyermeké. Nekem úgy tűnne, mintha egy gyermeket ölnének meg, amikor ezek egyikét megölik.

-- De akkor, Asszony, nem lenne többé hely számunkra a földön, ha minden bárány életben maradna -- mondja a legöregebb pásztor.

-- Tudom. De én az ő szenvedésükre gondolok, és anyjuk fájdalmára. Annyira sírnak, amikor elveszik tőlük gyermeküket. Valóban anyáknak látszanak, mint mi. És én nem tudom nézni, hogy bárki is szenvedjen, hanem fáj nekem az anya gyötrelme. Ez a fájdalom különbözik minden mástól, mert nemcsak szívünket és agyunkat gyötri egy gyermekünk halála, hanem az egész bensőnket. Mi anyák mindig egyesülve maradunk gyermekünkkel. És szenvedést okoz az ő minden szenvedésük. -- Mária többé nem mosolyog, hanem könny csillog kék szemében, és Jézusra néz, aki hallgatja őt és reá néz. Mária félkarjával átkarolja Fiát, mintha attól félne, hogy elszakítják őt oldalától.

A poros úton kis fegyveres csoport közeledik. Hat férfi, akiket kiáltozó emberek kísérnek. A pásztorok nézik őket, és halkan egymás között beszélnek. Utána Máriára és Jézusra tekintenek. A legöregebb megszólal:

-- Most jó, hogy nem mentél be Betlehembe ezen az estén.

-- Miért?

-- Mert ezek az emberek, akik most beléptek a városba, azért mennek, hogy elszakítsanak egy gyermeket az anyjától.

-- Ó, de miért?

-- Hogy megöljék.

-- Ó, nem! Mit csinált?

               Jézus is ezt kérdezi, és az apostolok körülveszik, hogy hallják.

               A pásztorok elmondják, hogy a fiatalembert gyilkossággal gyanúsítják, de a pásztorok nem hiszik, hogy igaz a vád. Ők azt hiszik, hogy a vádlók az ifjú fiatal anyját, aki özvegy, akarják megszerezni.

-- Értem -- mondja Jézus. -- Menjünk, barátaim! Ti asszonyok, maradjatok itt a pásztorokkal! Hamarosan visszatérek.

-- Nem, Fiam! Én veled megyek!

               Jézus már gyorsan megy a város belseje felé. Mária, és a másik Mária, Alfeus felesége is követi Jézust és az apostolokat.

               Az ifjú anyja tanúskodik arról, hogy a gyilkosság idején az ifjú otthon volt. A fiatalember is hangoztatja ártatlanságát. Az anya belekapaszkodik a fiába, és csak miután véresre verték, tudják kiszakítani a kezéből. A fiú már búcsúzik anyjától, amikor Jézus megérkezik, és megállítja a fegyvereseket. A hamis tanúk erőteljesen tiltakoznak közbelépése miatt. Jézus erre port kever egy pohár vízbe, és az ifjúval is, a hamis tanúkkal is itat belőle egy kortyot. Az ifjúnak semmi baja nem történik, a másik három azonban rögtön leprássá válik. Erre az egyik, aki a meggyilkolt szolgája volt, bevallja, hogy a másik kettő lefizette őt, és ő tartóztatta vissza urát egy elhagyott helyen, ahol a másik kettő meggyilkolta.

Amíg Jézus igazságot szolgáltat, és a három leprás leverten elvonul, Mária és Alfeus felesége az elájult anya segítségére siet. Utána Jézus is odamegy. Az anya lassan magához tér, fia simogatja és csókolgatja. Betlehem népe megrettenve a történtektől, nagy tisztelettel kéri Jézust:

-- Beszélj hozzánk, Urunk! Te valóban hatalmas vagy. Valóban te vagy az, akiről az az ember beszélt nekünk, aki erre járt a Messiást hirdetve.

-- Este majd beszélek a pásztorok karámjánál. Most megyek, hogy segítsek az anyán.

               Az anya Máriának, Alfeus feleségének ölében ül, és mindinkább magához tér. Szeretettel néz Máriára, aki reá mosolyog. Az anya, kezére boruló fiának fejére néz, és megkérdi:

-- Én is meghaltam? Ez a limbus?

-- Nem, asszony. Ez a föld, ez a fiad, aki megmenekült a haláltól. És ez Jézus, az én Fiam, az Üdvözítő.

               Amikor az asszony magához tér, annyira hálás Jézusnak, hogy kéri, engedje meg, hadd kísérhesse ő is fiával együtt, mindenét elhagyva. Jézus megengedi nekik.

               Jézus Anyjával és Alfeus feleségével visszamegy a pásztorokhoz. Azok már nagy tábortüzet gyújtottak, hogy megvilágítsák az összegyűlteket. Köztük van a megmentett ifjú, Ábel is.

(4-763)  

Másnap a kerióti Júdás szóbahozza az anya fájdalmát fia miatt, valamint a Keresztelő elfogatását, és okosabbnak tartja, ha Jézus nem kockáztatja, hogy hasonló sorsra jusson.

               Jézus erre odahívja Anyját:

-- Anyám, gyere ide!

               Mária Jézushoz siet és megkérdi:

-- Mit akarsz, Fiam?

-- Anyám, a kerióti Júdás védelmedre kelt, mert szeret téged és engem is.

-- Védelmedre? Miben?

-- Meg akar győzni engem arról, hogy bölcsebb lesz, ha elkerülöm rokonunknak, a Keresztelőnek a sorsát. Azt mondja, hogy tekintettel kell lenni az anyákra, meg kell őket kímélni ettől, mert így kívánja a negyedik parancsolat. Te mit mondasz? Átadom neked a szót, Anyám, hogy kedvesen kioktasd erről ezt a Júdásunkat.

-- Én azt mondom, hogy nem szeretném többé Fiamat, mint Istent, és kételkednék abban, hogy nem estem-e csalódásba az ő természetét illetőleg, ha azt látnám, hogy emberi megfontolások miatt tökéletlenül cselekedne, elveszítve az emberfeletti szempontokat szeme elől: azaz a megváltást, az emberek megváltásának keresését, mert szereti őket és mert meg akarja dicsőíteni Istent akkor is, ha ez neki szenvedésbe kerül és gyűlölik miatta. Szeretném akkor még őt, mint egy gonosz erőtől tévútra vitt gyermeket, kegyeletből, mert az én fiam, mert szerencsétlen lenne, de többé nem a szeretetnek azzal a teljességével, amellyel most szeretem őt, amikor látom, hogy hűséges az Úrhoz.

-- Önmagához, akarod mondani.

-- Az Úrhoz. Most ő az Úr Messiása, és hűségesnek kell lennie az Úrhoz úgy, mint bárki másnak, sőt, még inkább, mert neki minden eddiginél nagyobb küldetése van, ami csak valaha volt és lesz a földön, és biztos, hogy Isten ennek megfelelően segíti őt ebben a nagy küldetésben.

-- De ha baja lenne, nem sírnál?

-- Minden könnyemet kisírnám. De könnyeket és vért sírnék, ha látnám, hogy hűtlenné lett Istenhez.

-- Ez nagyban csökkenti azok bűnét, akik üldözik őt.

-- Miért?

-- Mert mind te, mind ő mintegy igazoljátok őket.

-- Ne gondold! A bűn mindig ugyanolyan nagy lesz Isten szemében, akár elkerülhetetlennek ítéljük azt mi, akár úgy ítélünk, hogy Izraelben egyetlen embernek sem szabad vétkezni a Messiás ellen.

-- Izraelben? És ha pogányok tennék, nem lenne az ugyanaz?

-- Nem. A pogányok számára ez csak egy hozzájuk hasonló ellen elkövetett bűn lenne. Izrael tudja, kicsoda Jézus.

-- Sokan nem tudják Izraelben.

-- Nem akarják tudni! És szándékosan hitetlenek. Hitetlenségük társul szeretetlenségükhöz, és tagadja a reményt. Lábbal taposni a három legfőbb erényt nem csekély bűn, Júdás. Súlyos, lelkileg súlyosabb, mint a Fiam ellen elkövetett tettlegességek.

Júdás kifogy az érvekből, lehajol, hogy megkösse egyik szandálját, és hátramarad.

(4-777)  

Miközben Jézus apostolaival Sicaminon vidékét járja, a nőtanítványok kimossák ruháikat és megszárítják a szél és a nap segítségével. Mária Magdolna is velük van, de a szobában várja, amíg kimosott ruhái megszáradnak. Zsuzsanna megjegyzi:

-- Sose panaszkodik! Nem gondoltam, hogy ilyen jó.

-- És ilyen alázatos, mondhatnánk; és kevés beszédű. Szegény leány! Valóban az ördög gyötörte! Miután Jézusom megszabadította, ismét olyanná vált, mint amilyen biztosan volt gyermekkorától fogva.

               Így beszélgetnek egymással, miközben visszatérnek a házba a kimosott ruhákkal.

               A konyhában Márta szorgoskodik az ételek elkészítésével, és Szűz Mária segít neki a zöldségek megtisztításában egy kis rézedényben, és utána forró vízben kifőzi a vacsorához.

Már messziről látják, amikor öt bárka megérkezik Jézussal és a tanítványokkal. Az asszonyok eléjük mennek.

-- Isten áldjon meg téged, Fiam! -- üdvözli Mária Jézust, amint az partra száll.

-- Isten áldjon téged, Mama! Aggódtál értem? Nem volt Szidonban az, akit kerestünk. Elmentünk egészen Tírusig. És ott megtaláltuk. Jöjj, Hermasteus... Íme, János. Ez a fiatalember oktatásban akar részesülni. Reád bízom.

-- Nem fogok neked csalódást okozni abban, hogy kioktassam őt tanításodról. Köszönöm, Mester! Sokan várnak itt rád -- válaszol endori János.

-- Van itt egy szegény, beteg gyermek is, Fiam, és anyja vágyakozik utánad.

-- Azonnal megyek hozzá.

-- Tudom, ki az, Mester. Elkísérlek. Gyere te is, Hermasteus! Kezdd el megismerni Urunk végtelen jóságát -- mondja az endori.

               A második bárkából kiszáll Péter, a harmadikból Jakab, a negyedikből András, az ötödikből János, a négy kormányos, akiket követ a többi apostol és a tanítványok, akik velük voltak, és akik most körülveszik Jézust és Máriát.

-- Menjetek a házhoz! Én is azonnal jövök. Közben készítsétek el a vacsorát, és mondjátok meg a várakozóknak, hogy a vecsernye után beszélek hozzájuk.

-- És ha vannak ott betegek?

-- Azokat először meggyógyítom, még vacsora előtt, hogy boldogan térhessenek vissza otthonukba.

               Elválnak. Jézus endori Jánossal és Hermasteussal a város felé megy, a többiek pedig elindulnak a homokos, kavicsos tengerparton, elbeszélve, mit láttak és hallottak. Megelégedettek, mint a gyermekek, akik visszatérnek anyjukhoz. Júdás is megelégedett. Megmutatja mindazokat az ajándékokat, amelyeket a bíborhalászok adtak neki, és főleg egy értékes anyagot tartalmazó kis batyut.

-- Ez a Mesteré. Ha ő nem viseli, egyáltalán ki viselheti? Félrevontak engem, és azt mondták: ,,Értékes kagylóink vannak a bárkában, és van egy gyöngyünk is. Egy kincs! Nem tudom, miért volt ilyen szerencsénk. De örömmel neked adjuk a Mester számára. Jöjj és nézd meg!'' Elmentem, hogy eleget tegyek kérésüknek, miközben a Mester visszavonult egy barlangba imádkozni. Gyönyörű koralljaik voltak és egy gyöngy, ami nem volt nagy, de szép volt. Azt mondtam nekik: ,,Ne fosszátok meg magatokat ezektől! A Mester nem hord ékszereket. Inkább adjatok nekem egy keveset abból a bíborból, hogy díszítsük vele a ruháját.'' Ezt a halmot mindenáron nekem akarták adni. Vedd, Anya, készíts belőle egy szép ruhát Urunknak. De ő ne vegye észre, mert akkor azt akarja, hogy adjuk el a szegények számára. És nekünk tetszene, ha úgy látnánk őt öltözni, amint megérdemli. Nemde?

-- Ó, valóban! Szenvedek, amikor látom, hogy oly egyszerű ő, a Király, a többiek között, rosszabbul öltözik, mint a rabszolgák, és mindenki rojtokkal ellátott, ragyogó ruhában van. Úgy néznek rá, mint egy szegényre, aki méltatlan hozzájuk! -- mondja Péter.

-- Láttátok, mint nevettek azok az urak Tirusban, amikor elbúcsúztunk a halászoktól? -- mondja Péter testvére.

-- Azt mondtam nekik: ,,Szégyelljétek magatokat, ti kutyák! Az ő fehér ruhájának egy foszlánya többet ér, mint a ti összes cafrangotok!'' -- mondja Jakab, Zebedeus fia.

-- Szeretném, ha elkészítenéd neki ezt a sátoros ünnepre -- mondja Júdás Tádé.

-- Sose fontam bíbort. De megpróbálom... -- mondja Mária, megérintve a selymes, könnyű, puha, pompás színű szálacskákat.

-- Az én dajkám szakértő ebben. Cezareában megtaláljuk őt. Megmutatja neked. Azonnal megtanulod, mert te mindent jól tudsz csinálni. Én készítenék egy szegélyt a nyakra, a kézujjakra és a ruha aljára. A bíbor a fehér vásznon vagy gyapjún nagyon jól állna, pálmákkal és rózsákkal, mint a Szentély márványán, és középen Dávid csatjával -- mondja Magdolna, aki szakértő a szép dolgokban.

Márta hozzáteszi:

-- Anyánk ezt a mintát készítette Lázár ruhájára, amikor az Szíriába ment, hogy átvegye birtokát. Megőriztem, mert ez volt anyánk utolsó műve. Elküldöm majd neked.

-- Miközben készítem, imádkozni fogok édesanyádért.

(4-797)  

Mária, Alfeus felesége megsejti, hogy fia, Júdás, akiről Jézus bizalmasan beszélt testvérével, Jakabbal, vértanúhalált fog halni. Jakab titokban tartja előtte, amit Jézus mondott neki, de az anya továbbra is nagyon nyugtalan.

               Szűz Mária igyekszik megvigasztalni rokonát, aki sóhajtozik:

-- Mondd meg neki te, hogy ne, hogy ne, Júdásom ne halljon meg...

               Mária még rokonánál is jobban elsápad, és azt válaszolja:

-- Kérhetem-e ezt számodra, ha még saját gyermekem számára sem kérhetem, hogy megmeneküljön a haláltól? Mária, mondd velem: ,,Legyen meg a te akaratod, Atyám, az égben, a földön és az anyák szívében.'' Számunkra, anyák számára megváltó vértanúság az, hogy elfogadjuk Isten akaratát gyermekeink sorsát illetően... És másrészről... Nem mondták, hogy Júdásnak vértanúhalált kell halnia, vagy hogy megölik, mielőtt te meghalnál. Mennyire nyomná lelkedet mostani imád, amikor az Igazság és Szeretet Országában a dolgokat Isten fényében látod majd, és anyaságod átszellemül, ő pedig túlél téged a földön. Akkor, és erről biztos vagyok, azt szeretnéd mint boldog és mint anya is, hogy Júdás hasonlóvá legyen Jézusomhoz megváltó sorsában, és égnél a vágytól, hogy hamarosan veled legyen ismét és mindörökre. Mert az anyák számára gyötrelem, hogy távol vannak gyermekeiktől. Oly nagy gyötrelem, hogy azt hiszem megmarad, mint szeretetteljes vágyakozás még az égben is, amely befogad minket.

Máriának, Alfeus feleségének a sírása oly erős a hajnali csendben, hogy mindnyájan visszafordulnak, hogy megtudják, mi történt, és így hallják Mária szavait, és ők is meghatódnak.

               Mária Magdolna könnyezve suttogja:

-- És én mily gyötrelmet okoztam anyámnak már a földön!

               Márta is könnyezik, és azt mondja:

-- Kölcsönös fájdalom a gyermekek és anyák számára az, hogy távol vannak egymástól.

               Péter szemei is nedvesek, és a zelóta azt mondja Bertalannak:

-- Mily bölcs szavak, amelyek megmagyarázzák, hogy milyen lesz egy üdvözült anyasága!

-- És hogy egy üdvözült anya miként fogja kiértékelni a dolgokat az átszellemült anyaság isteni fényében... Az ember lélegzete is eláll a ragyogó titok előtt -- válaszolja neki Natanael.

               A kerióti azt mondja Andrásnak:

-- Az anyaság elveszti az érzékek minden súlyát és egészen felemelkedik, mintha szárnyakat kapna, hogy így mondjuk. Anyáink már úgy tűnnek előttünk, hogy átváltoztak, felfoghatatlanul megszépültek.

-- Igaz. A mienk, Jakab, így fog szeretni minket. Képzeld el, milyen tökéleten lesz akkor a szeretete -- mondja János a testvérének, és ő az egyetlen, aki mosolyog arra a gondolatra, hogy anyja elérkezik a tökéleten szeretetre, és ez a gondolat örömmel tölti el.

-- Sajnálom, hogy oly nagy fájdalmat okoztam -- mentegetőzik Jakab, Alfeus fia. -- De jobban belelátott abba, amit nem mondtam... Hidd el nekem, Jézus.

-- Tudom, tudom. De anyád dolgozik saját tökéletesítésén, és ez erősebben formálja, mint egy véső. Megszabadítja sok halott tehertől -- mondja Jézus.

-- Anyám, elég a sírásból! Ez fájdalmat okoz nekem. Úgy szenvedsz, mint egy szegény asszonyka, aki nem ismeri Isten Országának bizonyosságát. Egyáltalán nem hasonlítasz a makkabeus gyermekek anyjához (Ld. 2Mak 7) -- korholja meg szigorúan Júdás Tádé, de ugyanakkor átölelve anyját, és megcsókolva őszülő haját. -- Olyannak tűnsz, mint egy kisleány, aki fél az árnyékoktól és a meséktől, amelyeket azért mondanak neki, hogy megfélemlítsék. De te tudod, hol találsz meg engem: Jézusban. Milyen mama! Milyen mama! Akkor kellett volna sírnod, ha azt mondták volna neked, hogy a jövőben én leszek Krisztus elárulója, aki elhagyja őt, és elkárhozik. Akkor igen! Sőt, véres könnyeket kellett volna sírnod. De, ha Isten segít, ezt a fájdalmat sose okozom neked, anyám. Veled akarok lenni az egész örökkévalóságban...

A szemrehányás, és az azt követő kedveskedés megszünteti Alfeus feleségének sírását, és most már szégyenli gyengeségét.

(4-809)  

Amikor elérkeznek Magdolna volt dajkájához, az öreg dajka sietve úrnője elé megy. De Magdolna mond neki valamit, és ő azonnal Máriához fordul:

-- Bocsáss meg... De oly nagy öröm látnom őt, hogy csak őt látom. Jöjj, áldott! A nap tüze éget. A kocsiban árnyék van.

               Mindnyájan felszállnak és ott várják be a férfiakat, akik nagyon hátramaradtak. Míg várakoznak, Sintica felölti azt a ruhát, amelyben tegnap Magdolna volt, és megcsókolja annak lábát, annak ellenére, hogy mondták neki, számukra nincs se szolga, se rabszolga, hanem csak vendég Jézus nevében. Szűz Mária megmutatja az értékes batyucskát, amely a bíborszálakat tartalmazza, és megkérdezi, hogyan fonhatja össze a rövid szálakat fonallá, amikor azok nem veszik be a nedvességet és merevek.

-- Nem úgy használják ezeket, Asszonyom! Porrá zúzzák, és úgy használják, mint bármely más festéket. Ez a kagyló váladéka, nem haj, se nem bőr. Látod, milyen törékeny most, hogy kiszáradt? Finom porrá töröd össze, átszitálod, hogy ne maradjon közte egy hosszú szál sem, amely foltossá tenné a szálat vagy az anyagot. Legjobb, ha a fonalköteget fested meg. Amikor biztos vagy benne, hogy az egész porrá vált, feloldod, mint ahogy a bíbortetűvel vagy a sáfránnyal teszik, vagy az indigóval vagy fakéreggel, gyökerekkel, gyümölcsökkel, és azt használod. Rögzítsd a festéket erős savban.

-- Köszönöm, Noémi. Úgy teszek, amint kioktattál. Hímeztem már bíbor fonalakkal, de azokat már használatra készen kaptam... Íme Jézus már közel van. Itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk egymástól, leányaim. Megáldalak mindnyájatokat az Úr nevében. Menjetek békében, és vigyétek el a békét és az örömöt Lázárnak.

               Isten veled, Magdolna! Ne felejtsd el, hogy első boldog sírásodat az én keblemen sírtad el. Azért anyád vagyok, és mindig az maradok. Amit a legkedvesebb nővér, a legszeretőbb dajka mondhat neked, tőlem jön. Mindig meg foglak érteni. Amit nem mertél megmondani Jézusomnak, mert még átjárt az emberi gyöngeség, amit ő nem akar benned látni, azt elmondtad nekem. Mindig részvéttel leszek hozzád. És ha majd el akarod mondani nekem diadalmaidat is -- de jobban szeretném, ha ezeket őneki mondanád el, mint illatos virágokat, mert ő a te Üdvözítőd, nem én, -- akkor veled együtt örvendezek majd.

Isten veled, Márta! Most boldogan mész el, és ez a természetfeletti boldogság tartós lesz. Nincs azért másra szükséged, csak arra, hogy tovább haladj az életszentségben abban a békében, amit többé semmi sem zavar meg benned. Tedd ezt Jézus iránti szeretetből, aki annyira szeretett téged, hogy te is szeresd őt, aki teljesen szeret téged.

               Isten veled, Noémi! Menj megtalált kincseddel! Amint egykor tejeddel tápláltad, most táplálkozz te a szavakkal, amelyeket ő és Márta mond neked, és eljutsz majd oda, hogy Fiamban sokkal többet látsz egy ördögűzőnél, aki megszabadítja a szíveket a gonosztól.

Isten veled, Sintica, Görögország virága, aki magadtól meg tudtad érteni, hogy van valami, ami több a testnél. Most Istenben virágzol, és légy te Görögország első új virága Krisztus számára.

               Nagyon meg vagyok elégedve azzal, hogy így egyesülve hagylak el titeket. Szeretettel megáldalak mindnyájatokat.

(4-824)  

Jézus felmegy a Kármel-hegyére Jakabbal, Alfeus fiával, apostolait pedig addig Máriára bízza, és megmondja nekik, mit tegyenek.

-- Anya, a te kezedben vagyunk. Irányíts minket, mert... semmire sem vagyunk képesek -- vallja be alázatosan Péter.

               Mária megnyugtatja őt mosolyával, és azt mondja neki:

-- Nagyon egyszerű. Nem kell mást tenni, mint engedelmeskedni Jézus rendelkezéseinek, és mindent jól tesztek. Menjünk!

(4-836)