Így mondta Jézus, sokkal jobban, mint ahogy én elmondtam. De legalábbis ezek voltak a gondolatai.

-- János, te pontosan elismételted azt, amit a Mester mondott. Csak azt hagytad ki, amit ő a te képességedről mondott: azért tudod így felfogni Istent, mert nagylelkűen neki adod magadat. Te jó vagy, János! A legjobb köztünk! Megtettük az utat anélkül, hogy észrevettük volna. Íme, ott van Názáret, a dombokon. A Mester néz minket és mosolyog. Csatlakozzunk hozzá, hogy együtt lépjünk be a városba!

-- Köszönöm neked, János! -- mondja a Szűzanya. -- Nagy ajándékot adtál a Mamának.

-- Én is köszönöm. A szegény Magdolnának megnyitottad a végtelen látóhatárokat...

-- Miről beszéltek annyit? -- kérdezi Jézus, amikor elérik őt.

-- János elismételte azt, amit a Tábor-hegyén mondtál. Tökéletesen. És örültünk neki.

-- Örülök neki, hogy Anyám hallotta. Az ő neve kapcsolatban áll a tengerrel, és az ő szeretete oly végtelen, mint a tenger.

-- Fiam, te vagy birtokában annak, mint Ember, és semmi az a te végtelen szereteteddel, mint az isteni Igéjével összehasonlítva! Kedves Jézusom!

-- Jöjj, Anyám, oldalamra! Menjünk úgy, mint amikor visszatértünk Kánából, vagy Jeruzsálemből gyermekkoromban, amikor a kezemet fogtad.

               És szeretettel néznek egymásra.

(4-739)  

A galileai Betlehem felé vezető úton, egy magaslaton, ahonnan szép kilátás nyílik a Kármel-hegyére, megpihennek. Egyesek alszanak, Jézus félrevonul imádkozni, János felmegy egy magaslatra, ahonnan megláthatja az ő kedves tengerét.

               Magdolna, aki kibontotta a haját, most ismét rendbehozza azt, és kijelenti:

-- Elmegyek Jánoshoz, aki a zelóta Simonnal van, és megnézem az ő tengerüket.

-- Én is megyek -- mondja Mária.

               Mielőtt elérnék a két apostolt, elhaladnak a mellett a hely mellett, ahol Jézus egyedül imádkozik.

-- Fiam az imában talál pihenést -- mondja halkan Mária.

-- Azt hiszem, hogy elengedhetetlenül szükséges számára az egyedüllét is, hogy fenntartsa csodálatos önuralmát, amellyel rendelkezik, és amit a világ oly súlyos próbának tesz ki -- mondja Magdolna. -- Tudod, Anya? Megtettem, amit mondtál nekem. Minden éjjel hosszabb-rövidebb ideig elvonulok, hogy helyreállítsam magamban azt a nyugalmat, amelyet sok dolog megzavar. Utána sokkal erősebbnek érzem magamat.

-- Jelenleg erősebbnek, később pedig boldoggá tesz. Hidd el, Magdolna, hogy az örömben éppúgy, mint a fájdalomban, a békében, mint a küzdelemben a mi lelkünknek szüksége van arra, hogy egészen elmerüljön az elmélkedés óceánjában azért, hogy helyreállítsa azt, amit a világ és az események elgyöngítenek, és hogy új erőre tegyen szert a mind magasabb szárnyaláshoz. Izraelben használjuk a szóbeli imát, és vissza is élünk vele. Nem akarom azt mondani, hogy az hasztalan és Isten nem nézi jó szemmel. De igenis állítom, hogy mindig hasznosabb a léleknek az értelem felemelése Istenhez, az elmélkedés, amelyben szemléljük az ő isteni tökéletességét és a mi nyomorúságunkat, vagy a sok szegény lélekét, nem azért, hogy elítéljük őket, hanem, hogy részvéttel legyünk irántuk, és megértsük őket, és hogy hálásak legyünk az Úrnak azért, hogy segítségével elkerülhettük a bűnt, vagy azért, hogy megbocsátott nekünk, és nem engedte, hogy bűneinkben maradjunk. Így eljutunk oda, hogy igazán imádkozunk, azaz szeretünk. Mert az imának szeretetnek kell lennie ahhoz, hogy igazán imává legyen. Egyébként csak az ajkak motyogása, miközben a lélek távol van.

-- De szabad-e beszélni Istennel, amikor az ajkak még piszkosak a sok közönséges beszédtől? Én, összeszedettségem óráiban, amelyeket úgy végzek, amint te tanítottál rá, kedves apostolom, visszaszorítom szívemet, amely azt szeretné mondani Istennek: ,,Szeretlek!''

-- Miért?

-- Mert nekem szentségtörésnek tűnik szívem felajánlása neki...

-- Ne tedd ezt, leányom, ne tedd! A te szívedet Fiam bocsánata újra felszentelte, és az Atya csak ezt a bocsánatot látja. De még akkor is, ha Jézus nem bocsátott volna meg neked, de te egyedüllétedben, amely ugyanúgy lehet testi, mint erkölcsi, Istenhez kiáltanál: ,,Szeretlek, Atyám, bocsásd meg nyomorúságaimat, mert az visszatetsző nekem a fájdalom miatt, amit neked okozok'', hidd el, Magdolna, hogy az Atyaisten feloldozna téged, és kedves lenne neki szeretetteljes kiáltásod. Engedd át magadat, engedd át magadat a szeretetnek! Ne szorítsd vissza azt! Inkább engedd, hogy az szenvedélyes legyen, mint egy lángoló tűzvész. A tűzvész felemészt minden anyagot, de nem teszi tönkre a levegőnek legkisebb részecskéjét sem. Mert a levegő nem anyagi természetű. Sőt, megtisztítja az apró tisztátalanságoktól, amelyeket a szél odahordott, és könnyedebbé teszi. Így tesz a szeretet is a lélekkel. Megsemmisíti gyorsan az anyagiast az emberben, ha Isten megengedi, de nem teszi tönkre a lelket. Sőt, növeli annak elevenségét, megtisztítja és képesíti az Istenhez való felemelkedésre. Látod ott Jánost? Valójában egy gyermek. De tiszta és olyan, mint egy sas. Ő a legerősebb az összes apostol között. Mert felfogta az erő titkát, a lelki fejlődés titkát: a szeretetteljes elmélkedést.

-- De ő tiszta. Én... Ő egy gyermek. Én...

-- Nézd akkor a zelótát! Ő nem gyermek. Élt, küzdött, gyűlölték. Őszintén bevallja. De megtanult elmélkedni. És hidd el nekem, ő tiszta, és ugyancsak magasban van. Látod? Ez a kettő keresi egymás társaságát. Mert érzik, hogy egyenlők. Eljutottak ugyanarra a tökéletes lelki életkorra, ugyanazzal az eszközzel: az elmélkedő imával. Ezáltal a gyermek férfiassá vált lélekben, és ezáltal a már öreg és fáradt emberbe visszatért az erőteljes férfiasság. És ismersz egy másikat, aki anélkül, hogy apostol lenne, szintén nagyon előrehaladt, mert természetes hajlama van az elmélkedésre, amely azóta, hogy Jézus barátjává vált, lelki szükségletévé lett. A te testvéred.

-- Lázárom?... Ó, Anya! Mondd meg nekem, te, aki annyi dolgot ismersz, mert Isten megmutatja neked, miért bánt velem úgy Lázár első találkozásunkkor? Először megvetően hallgatott. De azért tette ezt, mert én nem tudom elviselni a megjegyzéseket. Nagyon durva voltam testvéreimhez... Most felfogom. Most, hogy tudja, hogy beszélhet, mit fog mondani nekem? Félek attól, hogy nyilvánosan megfedd. Ó, biztosan emlékeztet engem mindarra a fájdalomra, amit neki okoztam. Szeretnék Lázárhoz repülni, de félek tőle. Azelőtt odamentem anélkül, hogy meghalt mamám emlékei, az ő könnyei, amelyek még élnek az általa használt dolgokon, értem ontott könnyei, az én bűneim miatt, zavartak volna engem. Szívem cinikus volt, arcátlan, bezárult minden szó előtt, a rosszat kivéve. De most már többé nincs hatalma fölöttem a gonosznak, és félek... Mit tesz velem Lázár?

-- Kitárt karokkal fogad, és szívével inkább, mint ajkával, ,,kedves nővérének'' szólít. Annyira átalakult Istenbe, hogy csak így viselkedhet. Ne félj! Egy szót sem fog szólni a múltadról. Ő -- mintha csak látnám őt -- ott van Betániában, és hosszúnak tűnnek számára a várakozás napjai. Vár téged, hogy szívére öleljen. Hogy eltöltsön testvéri szeretetével. Neked nem kell mást tenned, csak úgy kell szeretned őt, amint ő szeret téged, hogy megérezzed, mily édes dolog az, hogy egy méhből születtetek.

-- Szeretném őt akkor is, ha megfeddne. Megérdemeltem.

-- De csak szeretni fog téged. Csak szeretni.

               Elérkeztek Jánoshoz és Simonhoz, akik az előttük álló útról beszélnek, és akik tisztelettel felállnak, amikor az Úr Anyja csatlakozik hozzájuk.

-- Mi is eljöttünk, hogy dicsérjük az Urat a szép dolgokért, amelyeket teremtett.

-- Láttad már a tengert, Anya?

-- Ó, láttam! Akkor nyugodtabb volt a vihar ellenére, mint az én szívem, és kevésbé sós, mint könnyeim, miközben a Vörös-tenger felé menekültem Gáza tengerpartján, Gyermekemmel a karomban, és félve Heródes kardjától. És láttam a visszatéréskor. De akkor tavasz volt a földön és az én szívemben. A hazámba való visszatérés tavasza. És Jézus tapsolt kezecskéivel, boldogan, hogy új dolgokat láthat... És én is boldog voltam Józseffel együtt. Az Úr jósága ezernyi módon megkönnyítette számunkra a számkivetést Matareában.

Társalgásuk így folytatódik egészen addig, amíg a látomás megszűnik.

(4-757)