Magdolnával - 1. rész

  Júdás súlyosan megbetegedett, és nagyon félt attól, hogy meghal. A nőtanítványok és Mária nagy gonddal ápolták, ami nagy hatással volt rá, úgyhogy kijelentette Jézusnak, amikor visszatért Getszemániba az asszonyokkal:

-- Anyád igazi anya volt számomra, kedves és szeretetteljes. Sose fogom elfelejteni.

(4-629)  

Mária Magdolna eltűnik megtérése után. Márta, a nővére, nagyon aggódik miatta, hogy talán meggyilkolták, vagy a tóba esett. Jézus megnyugtatja:

-- Egy közeli helyen, amely ismeretlen számodra, Mária (Magdolna) érzi, hogy eloszlik utolsó kételye az elnyert bocsánat végtelenségét illetően. Sírása mosollyá változik, sötétsége világossággá. A te gyötrelmed vezette el őt oda, ahol béke van, oda, ahol a lelkek újjászületnek a szeplőtelen Szülő mellett, aki mellett annyian elnyerték az Életet, és aki a világnak Krisztust adta, aki maga az Élet. Nővéred Anyámnál van. Ó, nem ő az első, aki leereszti a vitorlákat abban a békés kikötőben, miután az élő Csillag, Mária, kedves sugara odahívta őt arra a szeretetteljes kebelre, Fiának néma, de tevékeny szeretete által. Nővéred Názáretben van.

-- De hogyan ment oda, ha nem ismeri Anyádat, házadat? Egyedül. Éjjel... Így... Kocsi nélkül... Abban a ruhában... Oly nagy utat... Hogyan?

-- Hogyan? Hogyan megy a fecske, miután megunta fészkét, amelyben született, átszelve a tengereket és hegyeket, legyőzve a viharokat, ködöket, ellenséges szeleket? Hogyan mennek a fecskék azokra a helyekre, ahol telelnek? Ösztönük vezeti, a nap csalogatja őket. Ő is elment a fénysugárhoz, amely hívta őt... az egyetemes Anyához. És hajnalban meglátjuk őt, amint visszatér, boldogan, végleg elhagyva a sötétséget, egy Anyával az oldalán, az enyémmel, hogy többé ne legyen árva. El tudod ezt hinni?

-- Igen, Uram.

(4-688)  

Reggel Péter észreveszi az égboltról, hogy vihar készülődik, és erről beszél Jézusnak és Tamásnak.

-- Simon, gyere velem! Hívd Márta szolgáját és unokatestvéremet, Jakabot is. Hozzatok egy nagy vitorlát. Hosszút és széleset. Két asszony úton van, és eléjük kell mennünk.

               Péter kíváncsian néz rá, de engedelmeskedik, nem vesztegetve az időt. Csak mikor már úton vannak dél irányában, akkor kérdezi meg:

-- De kik azok?

-- Anyám, és a magdalai Mária.

               Péter annyira meglepődik, hogy egy pillanatra mintegy földbe gyökerezik a lába. Megáll, és kérdezi:

-- Anyád, és a magdalai Mária?!!! Együtt?!!! -- Utána ismét útnak ered, mert Jézus nem állt meg, sem Jakab, sem a szolga. Megismétli: -- Anyád és a magdalai Mária! Együtt!... De mióta?

-- Amióta már nem más, mint Jézus Máriája. Igyekezz, Simon! Jönnek az első cseppek...

               A szél erősödik, már felkorbácsolja a tó vizét.

-- Ki tudja, mennyire félnek azok az asszonyok! -- mondja Péter nagyokat lihegve.

-- Anyám nem. Nem tudom, fél-e a másik. De biztos, hogy eláznak, ha nem sietünk.

               Kafarnaumot már elhagyták száz méterrel, amikor látják, hogy két asszony fut, hogy védelmet keressen egy sűrűlombú fa alatt.

-- Íme, ők azok! Fussunk!

               Jézus és Jakab már beburkolta a két asszonyt a vitorlába, mire a rövidlábú Péter is odaért.

-- Itt nem maradhatunk! Ki vagyunk téve a villámoknak, és hamarosan zuhogni fog az eső. Menjünk, Mester! Legalább az első házig -- mondja Péter, levegő után kapkodva.

               Középen az asszonyokkal, fejük felett tartva a vitorlát, mennek. Magdolna még abban a ruhában van, amelyben Simon farizeus házában Jézus lába elé borult, de Máriának egyik köpenye van rajta. Jézus első szava hozzá:

-- Félsz, Mária?

-- Nem, Uram -- mormolja lehajtott fejjel, a futástól kibomlott hajjal.

               A Szűzanya is elvesztette egyik fésűjét, és kisleánynak néz ki a vállára omló hajjal. De Fiára mosolyog, aki mellette megy, és ezzel a mosolyával beszél hozzá.

-- Nagyon átáztál, Mária -- mondja neki Jakab, megérintve a Szűzanya fátylát és köpenyét.

-- Nem tesz semmit! És most többé nem ázunk. Ugye, Mária? Ő megmentett minket az esőtől is -- mondja kedvesen Mária Magdolnának, akinek fájdalmas zavarát megérzi. Ő bólintással válaszol.

-- Nővéred örülni fog, amikor viszontlát téged. Kafarnaumban van. Keresett téged -- mondja neki Jézus.

               Magdolna egy pillanatra Jézusra néz, aki oly természetes hangon beszél hozzá, mint ahogy a többi nőtanítványhoz szokott. De nem szól semmit. Túl erősek az érzelmei.

               Jézus befejezi:

-- Örülök neki, hogy itt maradt. Miután megáldottalak titeket, útnak indulhattok.

Jézus szavai egy közelben lecsapódó villám csattanásában vesznek el. Magdolna összerezzen. Kezét arca elé tartja, és sírni kezd.

-- Ne félj! -- vigasztalja Péter. -- Már elmúlt. És Jézus társaságában sose kell félni.

               Jakab, aki Magdolna mellett megy, szintén vigasztalja: -- Ne sírj! Már közel vannak a házak.

-- Nem félelemből sírok... Azért sírok, mert ő azt mondta, hogy megáld engem... Én... én... -- többet nem tud mondani. A Szűzanya közbelép, hogy lecsillapítsa őt szavával:

-- Mária, már túl vagy a te viharodon. Ne is gondolj többet rá! Most minden nyugodt és békés, igaz, Fiam?

-- Igen, Anyám. Teljesen igaz. Hamarosan visszatér a nap, és minden még szebb, tisztább, frissebb lesz, mint tegnap. Így lesz veled is, Mária.

               Az Anya ismét megszorítja Magdolna kezét:

-- Megmondom Mártának, amit mondtál. Örülök neki, hogy hamarosan megláthatom, és megmondhatom neki, hogy Máriája tele van jóakarattal.

               Péter, mit sem törődve az esővel, kilép a vitorla alól, hogy egy közeli háznál érdeklődjék.

-- Ne menj, Simon! Szívesebben visszatérünk a mi házunkba, nem így van? -- mondja Jézus.

               Mindnyájan helyeslik, és Péter visszatér a vitorla alá. Kafarnaum elhagyatott. Csak a szél, eső, mennydörgés, villámok fénye, és most a jégeső uralkodik benne. A tó háborog. A parti házak mellé kihúzott bárkák tele vannak vízzel, mintha elmerültek volna.

Futva érkeznek meg házuk udvarába, amely sártenger. A konyhában már mindenki vár rájuk. Miután a két nővér egymás nyakába borulva üdvözli egymást, Márta megkérdezi:

-- De miért mentél Máriához?

               Magdolna lehajtja fejét. A Szűzanya segítségére siet, megfogva a kezét:

-- Úgy jött hozzám, mint egy vándor, aki elmegy egy helyre, ahol megmondhatják neki az utat, amelyen célhoz érhet. És azt mondta nekem: ,,Taníts meg engem arra, mit kell tennem, hogy Jézussal lehessek!'' Ó, mivel az ő akarata igazi és teljes, azonnal felfogta és megbecsülte ezt a bölcsességet! És én azonnal alkalmasnak találtam őt arra, hogy így, kezénél fogva hozzád vezessem, Fiam, és hozzád, jó Márta, és hozzátok, tanítvány-testvérek, és azt mondom nektek: Íme, a nőtanítvány és a nővér, aki ezentúl csak természetfeletti örömöt fog adni Urának és testvéreinek. Higgyétek el nekem, és szeressétek őt mindnyájan, amint Jézus és én szeretjük őt!

Akkor az apostolok hozzá mennek, és üdvözlik új növérüket. Péter józan érzékkel mondja:

-- Minden rendben van. Ti biztosítjátok őt segítségtekről és szent barátságtokról. De gondolni kell arra is, hogy az Anya és a nővér nagyon átázott... Mi is nemkülönben... De ők még inkább. Hajukról csurog a víz a vihar után, mint a fűzfákról, ruhájuk sáros és át van ázva. Csináljunk tüzet, kérjünk ruhákat, készítsünk meleg ételt.

               Márta a szobába vezeti a két elázott utast, míg a többiek felélesztik a tüzet, és kiterítik eléje a köpenyeket és a vizes ruhákat. Márta ismét feltalálja magát, és mint a legkitűnőbb háziasszony jön-megy, gondoskodva meleg vízről, meleg tejről, és a háziasszony által kölcsönzött ruhákról a két Mária számára.

(4-690)  

Másnap Jézus unokatestvérei azon tűnődnek, hogy az ő anyjuk miért nem jött Máriával. Talán beteg? Mária válaszol nekik:

-- Jól érzi magát. Én akartam, hogy ő elkerülje a megerőltetést ebben a melegben. Úgy szöktünk meg, mint két gyermek, ugye, Mária? Mária késő este jött és hajnalban elindultunk. Alfeusnak, Sára fiának csak ennyit mondtam: ,,Íme a kulcsok! Hamarosan visszatérek. Mondd meg Máriának!'' És eljöttem.

-- Együtt térünk vissza, Anyám. Amint jó lesz az idő, és Máriának lesz egy megfelelő ruhája, elmegyünk, mindnyájan együtt, Galileán keresztül, elkísérve a két nővért a biztonságosabb útig. Így megismeri őket Porfirea és Zsuzsanna, és a ti feleségetek és leányaitok is, Fülöp és Bertalan.

Mária kedvesen mosolyog Fiára.

-- Hova megyünk először, Mester?

-- Betszaidába. Utána Magdalába, Tibériásba, Kánába és Názáretbe, onnan Jaffán és Szemeronon keresztül a galileai Betlehembe, azután Sicaminonba és Cezareába...

               Magdolna sírni kezd. Jézus ránéz, és folytatja:

-- Cezareában találjátok a kocsitokat. Oda rendeltem a szolgátokat, és Betániába mentek. Ott majd viszontlátjuk egymást a sátoros ünnepen.

               Utána Jézus megmagyarázza, hogy azért akarja végigvezetni Magdolnát azokon a városokon, ahol botrányokat okozott, hogy lássák, megtért, és ő megerősödjék elhatározásában. Ha most nem néz szembe a világgal, később sem meri megtenni. Magdolna vállalkozik az áldozatra.

Mindnyájuk jelenlétében mondja el Jézus a halakról, gyöngyökről és a családatyákról szóló példabeszédeket...

(4-696)  

Tibériásban egy írástudó megfeddi Jézust azért, mert Magdolnának megengedi, hogy vele járjon. Jézus kijelenti, hogy ő a bűnösökért jött, és figyelmezteti az írástudót saját bűnére: a kevélységre. Az azonban ostobának nevezi ezért Jézust.

-- Ezt az én bűnöm okozta, Mester! -- mondja Magdolna. És amikor látja, hogy a Szűzanya elsápad, felsóhajt: -- Bocsáss meg nekem! Miattam sértegetik a Fiadat. Visszavonulok...

-- Nem. Te maradj ott, ahol vagy. Ezt akarom! -- mondja Jézus parancsoló hangon. Utána szelídebben megismétli: -- Maradj, ahol vagy. Ha valaki nem tudja elviselni közellétedet, az a valaki menjen el, ő egyedül!

Tovább mennek, de Magdolna csendesen sír a fátyla alatt. A Szűzanya megvigasztalja:

-- Ne sírj, Mária! Később majd megbecsül téged a világ. Az első napok a legfájdalmasabbak.

-- Ó, nem magam miatt sírok! Őmiatta. Ha ártanának neki, nem bocsátanám meg magamnak. Hallottad, mit mondott az írástudó? Én veszélyt hozok rá.

-- Szegény leányom! Te nem tudod, hogy ezek a szavak kígyókként sziszegtek körülötte már akkor, amikor te még nem is gondoltál arra, hogy hozzá jöjj. Simon mondta nekem, hogy így vádolták őt a múlt évtől kezdve, mert meggyógyított egy leprást, egy bűnös nőt, akit csak a csoda pillanatában látott, többé nem, és aki idősebb volt nálam, aki anyja vagyok. Nem tudod, hogy menekülnie kellett Lázár egyik birtokáról, mert odament egy szerencsétlen nővéred, a megváltást keresve? Hogyan vádolhatják őt, a bűntelent? Hazugságokkal. Mibe akaszkodnak bele? Küldetésébe, ami az emberekhez szól. Jócselekedeteit bűnnek tudják be. És bármit tenne a Fiam, az mindig bűn lenne számukra. Ha bezárkózna egy remeteségbe, akkor bűnös lenne azért, mert elhanyagolja Isten népét. Ha leszáll a nép közé, bűnös azért, mert érintkezik velük. Az ő számukra ő mindig bűnös.

-- Akkor gyűlöletes módon gonoszok!

-- Nem. Makacsul bezárkóznak a Fény előtt. Ő, az én Jézusom az Örökké Felfoghatatlan. Mindig az, és mindinkább az lesz.

-- És nem szenvedsz emiatt? Oly nyugodtnak tűnsz előttem!

-- Hallgass! Olyan ez, mintha szívemet tüzes tüskék vennék körül. Minden lélegzetvételnél beleszúrnak. De ő ne tudja meg ezt! Erőltetett nyugalmammal őt akarom támogatni. Ha a Mamája nem vigasztalná meg, hol találna vigaszt az én Jézusom? Kinek a keblére hajthatná le a fejét anélkül, hogy megsebeznék vagy megrágalmaznák érte? Azért nagyon helyes, hogy én, a szívemet tépő tüskék ellenére, és a könnyek ellenére, amelyeket iszom az egyedüllét óráiban, a szeretet puha köntösét terítsem rá, mosolyogva, bármibe kerül is az nekem, hogy nyugodtabbá tegyem, nyugodtabbá addig... addig, amíg a gyűlölet hulláma oly naggyá nem lesz, hogy többé már semmi sem segít. Még a Mama szeretete sem... -- Mária sápadt arcán két patakban ömlik a könnye.

A két nővér megindulva nézi.

-- De mi szeretjük őt. És az apostolok is -- mondja Márta, hogy megvigasztalja.

-- Ti igen. Az apostolok igen. De még nagyon távol attól, ahogyan kellene... És az én fájdalmam még erősebb azért, mert tudom, hogy ő mindent tud.

-- Akkor azt is tudja, hogy én engedelmeskedni akarok neki akár az önfeláldozásig is, ha szükséges? -- kérdezi Magdolna.

-- Tudja. Te nagy örömöt szerzel neki kemény életútján.

-- Ó, Anya! -- és Magdolna megfogja Mária kezét, és érzelmesen megcsókolja.

(4-713)  

Amikor Jézus ismét meglátogatja Kánát apostolaival és a nőtanítványokkal, akik között ott van Anyja is, a háziasszony, Zsuzsanna kéri a nőtanítványokat, hogy segítsenek neki elkészíteni a fekvőhelyeket a férfiak számára.

-- Én is jövök, Zsuzsanna -- ajánlkozik azonnal a Szűzanya.

-- Nem. Elegen vagyunk, és ez segít abban, hogy megismerjük egymást, mert a munka barátokká tesz minket.

(4-727)  

Názáret felé haladva az egyik dombon János sajnálkozik, hogy nem látják onnan a tengert, amelyet ő annyira szeret, végtelensége miatt. Erre szóba hozzák, hogy amikor Jézussal a Tábor-hegyen jártak, elmondta nekik a teremtés történetét. Buzdítják Jánost, hogy ismételje el a nőtanítványoknak. Ő megteszi.

-- Három dolog beszél leginkább az Istenről a teremtett világban, amely mind róla tanúskodik. A fény, az égbolt és a tenger. A csillagvilág és az időjárás rendje visszatükrözi az isteni rendet. A fényt csak Isten tudja létrehozni. A tenger Isten hatalmát tükrözi vissza, amelynek csak Isten tudott határokat szabni, miután megteremtette; ő adott neki mozgást, hangot, amely nélkül ez kárt okozna a földnek, mint a rendetlenség háborgó eleme, amelyet a föld hordoz a felszínén.

Mélyedjetek el a fény titkába, amely sose emészti fel magát. Emeljétek fel tekinteteteket az égre, ahol nevetnek a csillagok és a bolygók. Tekintsetek le a tengerre. Lássátok annak, ami. Nem elválaszt, hanem híd a népek között, amelyek a másik partján élnek, láthatatlanul, sőt, ismeretlenül, amelyeknek létezésében azonban hinnünk kell, már csak azért is, mert ez a tenger létezik. Isten nem alkotott semmit sem hiába. Nem alkotta volna tehát ezt a végtelenséget, ha annak nem lenne határa, ott, a látóhatáron túl, amelynek látásában gátol minket. Más vidékek vannak ott, más emberek laknak rajtuk, akik ugyanattól az egyetlen Istentől származnak, akiket Isten akaratából oda vittek a viharok és áramlatok, hogy benépesítsék a világrészeket és a vidékeket. És ez a tenger elhozza hullámaival és dagályaival a távollévők hívó szavát. Ösvény a tenger, nem pedig elválasztó. Ez az epedő vágy, Jánosnak ez a kedves vágya a tenger után jelzi a távoli testvérek hívását. Minél inkább a lélek uralkodik a test felett, annál inkább képes meghallani a lelkek hangját, akik egyesülnek velünk akkor is, ha el vannak választva tőlünk, úgy, mint az egy gyökérből származó ágak egyesülnek akkor is, ha egyik nem látja a másikat, mert valami akadály van köztük. A fény módjára nézzétek a tengert. Akkor látni fogjátok a földeket, amelyek a partján vannak, ahonnan jön az egyesült kiáltás: ,,Jöjjetek! Hozzátok el nekünk a Világosságot, amelynek birtokában vagytok! Hozzátok el az Életet, amelyben részesültetek! Mondjátok el szívünknek a beszédeket, amelyeket nem ismerünk, de amelyekről tudjuk, hogy a világegyetem alapját képezik: ami a szeretet. Tanítsatok meg minket arra, hogy el tudjuk olvasni a szavakat, amelyeket az égbolt és a tenger végtelen partjain kirajzolódva látunk: Isten. Világosítsatok meg minket, mert halljuk, hogy van egy még igazibb fény, mint az, amely bíborba öltözteti az eget és gyémántként csillogtatja a tengert. Árasszátok sötétségünkbe a Világosságot, amelyet Isten nektek adott, miután szeretetével létrehozta, és amit mindenki részére adott nektek, az ég és a föld számára egyaránt. Ti vagytok a csillagok, mi vagyunk a por. De alakítsatok ki minket, amint a Teremtő teremtette a földet a porból, hogy az ember benépesítse, imádva őt most és mindenkor, egészen addig, amíg csak el nem jön az óra, amikor többé nem lesz föld, hanem eljön az ő Országa. A fény, a szeretet, a béke Országa, úgy, amint az élő Isten mondta nektek, hogy eljön. Mi is ennek az Istennek a gyermekei vagyunk, és kérjük, hogy megismerjük Atyánkat''

Tudjatok járni a végtelen útjain, félelem és megvetés nélkül! Közeledjetek azokhoz, akik hívnak titeket, és sírnak! Azokhoz is, akik fájdalmat okoznak nektek, mert érzik, hogy van Isten, de nem tudják imádni őt. Ezek is megdicsőítenek majd titeket, mert nagyok lesztek annak mértékében, amint birtokoljátok a szeretetet, és ki tudjátok azt árasztani azáltal, hogy elviszitek az Igazságot azokhoz a népekhez, amelyek arra várakoznak.

 Magdolnával - 2. rész