Júdás anyjánál

Mária egy ideig még Betszúrban marad, hogy segítse régi barátnőjét, Elízát a teljes felgyógyulásban. Vele marad a zelóta Simon. Amikor Júdás ezt kifogásolja, Jézus megokolja:

-- Júdás, nem engedhettem meg, hogy Anyám egyedül maradjon egy szegény asszonnyal, aki még beteg. És helyes volt, hogy otthagyjam őt. Anyám befejezi azt, amit én megkezdtem. De nem hagyhattam ott unokatestvéreimmel, sem Andrással, Jakabbal vagy Jánossal, és még veled sem. Ha nem érted meg okaimat, nem tudom, mit mondjak...

-- Mert Anyád fiatal, szép, és az emberek...

-- Nem! Az emberek gondolatai, ajka, keze és főleg szíve mindig szennyes, a becstelen ember mindenkire kivetíti saját érzelmeit, de ezzel a szennyel én nem törődöm. Amikor megszárad, lehull. Azért választottam Simont, mert öreg és nem emlékezteti nagyon az elcsüggedt asszonyt elhunyt fiaira. Ti, fiatalok, felidéztétek volna emléküket... Simon tud őrködni, nem hallatja szavát, nem kíván soha semmit, tud részvéttel lenni, tud vigyázni saját magára. Választhattam volna Pétert. Ki jobb Anyám mellett? De még nagyon lobbanékony. Látod, arcába mondhatom ezt, és ő nem sértődik meg. Péter őszinte, és szereti az őszinteséget akkor is, ha káros számára. Választhattam volna Natánaelt. De ő sose volt Júdeában. Simon azonban jól ismeri, és ez nagyon értékes lesz számára ahhoz, hogy elvezesse Anyámat Keriótba. Tudja azt is, hol van a te vidéki házad, és a városban levő is, és nem fog...

-- De... Mester!... Anyád valóban eljön az enyémhez?

-- Amint megígérte. Amikor megígér valamit, azt megteszi... Ziv hónapjának második felében mindnyájan anyádnál leszünk. Mi, azaz Anyám is Simonnal. Jelenleg ő hirdeti az evangéliumot Betszúrnak, amint Johanna teszi ezt Jeruzsálemben, Lázár Mártával és az öreg Izraellel Betániában, Sára Juttában és amint Keriótban bizonyára a te Anyád beszél a Messiásról. Nem mondhatod, hogy Júdeát elhanyagolom. Sőt, a legkedvesebb hangokat küldöm hozzá, az asszonyokét. Az asszonyok beszédjükben mindig egyesítik az asszonyi művészetet, mesteri módon kifejezve a lelkeknek, amit akarnak.

(3-490)  

Jézus beszél a kerióti zsinagógában, utána Júdás anyjának házába mennek.

               Marciam veszi észre először Mária közeledtét:

-- Íme, az Anya, az Anya Simonnal! -- mondja, amikor látja, hogy Mária és Simon felfelé jönnek a teraszra. Mindnyájan felállnak és eléjük mennek. Mária először Jézust üdvözli, utána pedig Júdás anyját, aki mélyen meghajol, de Mária felegyenesíti, és úgy megöleli, mintha rég nem látott barátnőjével találkozna.

               Visszamennek a teraszon levő szobába, és Júdás anyja ételeket hozat szolgáival az újonnan jöttek számára.

-- Íme, Fiam, Elíza üdvözlete -- mondja Mária, és egy kis tekercset ad át Jézusnak, aki kibontja és elolvassa. Utána megjegyzi:

-- Tudtam. Biztos voltam benne. Köszönöm, Anyám! A magam részéről és Elíza részéről is. Te valóban a betegek gyógyítója vagy!

-- Én? Te, Fiam. Nem én.

-- Te. Te vagy az én legnagyobb segítőtársam. -- Utána az apostolokhoz és a nőtanítványokhoz fordul, és azt mondja:

-- Elíza írja: ,,Jöjj vissza, Békém! Nemcsak szeretni akarlak téged, hanem szolgálni is''. Így megszüntettük egy teremtmény aggodalmát, lehangoltságát, és egy nőtanítványt nyertünk benne. Igen, visszatérünk...

-- Meg akarja ismerni a nőtanítványokat is. Lassan halad előre, de megállás nélkül. Szegény kedves! Néha még vannak félelmetes pillanatai. Nemde, Simon? Egy nap meg akarta próbálni, hogy kijöjjön a házból velem, de meglátta Dánieljének egy barátját... és nagy fáradozásunkba került, hogy lecsillapítsuk a sírását. De Simon oly ügyes! Azt ajánlotta nekem, hogy ha Elíza jelét adja annak, hogy visszatérjen a világba, hívjuk meg Johannát, mert Betszúr nagyon tele van számára emlékekkel. És ő elment, hogy meghívja. Visszatért az ünnepek után Beterbe pompás júdeai rózsái közé. Simon azt mondta, álomszerűnek tűnt neki, amikor a rózsákkal borított dombok között ment. Azt hitte, a mennyországban van. És Johanna azonnal eljött. Ő meg tud érteni egy anyát, aki fiait siratja, és együtt tud érezni vele! Elíza nagyon kedveli őt, és én eljöttem. Johanna rá akarja bírni, hogy menjen el Betszúrból az ő kastélyába. És sikerülni fog neki, mert kedves, mint egy galamb, és erős, mint a gránit, amikor akar valamit.

-- Visszafelé elmegyünk Betszúrba, és utána elválunk. Ti, nőtanítványok Elizával és Johannával maradtok egy ideig.

               Mi Júdeában maradunk, és Pünkösdkor Jeruzsálemben találkozunk.

* * *

Júdás anyját is Máriának hívják. Együtt van Jézus Anyjával a vidéki házban. Az apostolok Jézussal együtt távol vannak, a nőtanítványok Marciammal a pompás gyümölcsösben tartózkodnak.

               Jézus és Júdás anyja egy szobában a félhomályban beszélget. Júdás anyja azt mondja:

-- Ezek a békés napok kedves álomként maradnak bennem. Nagyon rövidek! Nagyon! Megértem, hogy nem szabad önzőnek lennem, és hogy helyes, ha ti elmentek ahhoz a szegény asszonyhoz és sok más szerencsétlenhez. De ha tudnál! Ha tudnál itt maradni egy ideig, vagy ha veletek mehetnék!... De nem tehetem. Nincsenek rokonaim fiaimon kívül, és gondoskodnom kell a házról...

-- Megértem... Fájdalmas dolog elválnod fiadtól. Mi anyák szeretnénk mindig gyermekeinkkel lenni. De nem veszítjük el őket, amikor Istennek adjuk valamilyen nemes célból. Még a halál sem veszi el tőlünk a gyermekeinket, ha ők és mi is Isten kegyelmében vagyunk. De mi még a földön vagyunk velük együtt, akkor is, ha Isten akarata elszakítja őket keblünktől, hogy a világ javára annak adja őket. Mindig találkozhatunk velük, és már munkájuk visszhangja is kedves simogatás szívünknek, mert műveik lelküktől illatoznak.

-- Mi számodra a Fiad, Asszony? -- kérdi csendesen Júdás anyja.

-- ÔŐ az én örömöm! -- válaszolja Mária biztosan.

-- A te örömöd!!! -- Júdás anyjának hangja sírásban csuklik el, amit lehajolva igyekszik elrejteni. Annyira lehajol, hogy homloka majdnem a térdeit érinti.

-- Miért sírsz, kedves barátnőm? Miért? Mondd meg nekem! Én boldog vagyok anyaságomban, de meg tudom érteni a boldogtalan anyákat...

-- Igen. Nem vagyok boldog. A boldogtalanok egyike vagyok. A te Fiad a te örömöd... Az enyém az én fájdalmam. Legalábbis az volt. Most, amióta a te Fiaddal van, nem sújt le annyira. Ó, mindazok között, akik a te szent Gyermekedért imádkoznak, hogy jól menjen a sora és diadalmaskodjék, nincs egy sem, te utánad, boldog, aki annyit imádkozna, mint ez a boldogtalan, aki veled beszél... Mondd meg az igazat, mit gondolsz fiamról? Két anya vagyunk, egyik a másik előtt, Isten van közöttünk. És gyermekünkről beszélgetünk. Neked könnyű a tiedről beszélned. Én... nekem erőltetni kell magamat, hogy róla beszéljek. De mennyi jó, vagy mennyi fájdalom jöhet számomra ebből a beszélgetésből! És akkor is, ha fájdalmat okoz, mindig enyhülésemre fog szolgálni, hogy beszéltem...

Az az asszony Betszúrban szinte megőrült fiai halála miatt, igaz? De esküszöm neked, hogy valahányszor szép Júdásomra nézek, aki egészséges, értelmes, de nem jó, nem erényes, nem egyeneslelkű, nem egészséges érzelmeiben, szívesebben siratnám őt halottként, minthogy azt tudjam... hogy Isten elátkozza őt. Mondd meg nekem, mit gondolsz fiamról? Több mint egy éve ég ez a kérdés a szívemben. De kit kérdezzek meg? A polgártársakat? Ők még nem tudtak arról, hogy a Messiás létezik, és hogy Júdás vele akar járni. Én tudtam. Nekem megmondta, amikor idejött húsvét után, lelkesedve, erőszakosan, mint mindig, amikor erőt vett rajta egy szeszély, és mint mindig, megvetve anyjának tanácsát. Meg kell kérdeznem jeruzsálemi barátait? A szent óvatosság és jámbor remény visszatartottak ettől. Nem akartam megmondani nekik, akiket nem szerethetek, mert egyáltalán nem szentek, hogy: ,,Júdás a Messiást követi''. Remélem, hogy szeszélye elmúlik, mint sokszor máskor, mint mindig, inkább könnyeket és lehangoltságot okozva, mint több mint egy leánynak, akikbe itt és másutt beleszeretett, de akiket sose jegyzett el.

Nem tudod, hogy vannak helyek, ahová ő többé nem megy, mert igazságos büntetést vonhatna magára? A Templomhoz tartozása is szeszélyből eredt. Nem tudja, mit akar. Sose volt szavam a két férfi mellett a házamban. Csak sírnom kellett és jóvátenni mindenféle megaláztatás árán... Amikor Johanna meghalt -- és jóllehet senki sem mondta, én tudom, hogy a fájdalom ölte meg, amikor egész ifjúkorában őrá várakozva, Júdás kijelentette, hogy nem akarja feleségül venni. Ugyanakkor azonban mindenki tudta, hogy barátait Jeruzsálembe küldte, hogy megkérjék egy gazdag asszony leányát, akinek egészen Ciprusig voltak üzleti összeköttetései. Nekem sokat kellett sírnom, mert sok szemrehányásban részesültem a meghalt leány anyjától, mintha én fiam bűntársa lettem volna. Nem. Nem vagyok az. De semmi sem vagyok mellette.

A múlt évben, amikor itt volt a Mester, felfogtam, hogy Ő megértett mindent, és beszélni akartam vele. De fájdalmas, fájdalmas, ha azt kell mondania egy anyának ,,Félj a fiamtól! Sóvárgó, keményszívű, bűnös hajlamai vannak, kevély és állhatatlan.'' Ez ő. Én... én imádkozom, hogy Ő tegyen csodát, mert oly sokat tett, fiammal, Júdással... De te, te, mondd meg nekem: Mit gondolsz róla?

               Mária, aki eddig hallgatott, részvevő tekintettel az anyai fájdalomra, amit egyenes lelkével nem cáfolhatott meg, halkan azt mondja:

-- Szegény anya! Mit gondolok? Igen, a te fiad nem tiszta lélek, mint János, se nem szelíd, mint András, se nem erős, mint Máté, aki meg akart változni, és megváltozott. Állhatatlan, igen, az. De imádkozzunk sokat érte, te és én. Ne sírj! Talán anyai szeretetedben, amely szeretne megdicsőülni fiában, te torzabbnak látod őt, mint amilyen...

-- Nem! Nem! Én jól látom, és nagyon félek.

               A szoba tele van Júdás anyjának zokogásával, és a félhomályban Mária arca még haloványabbá válik ettől az anyai vallomástól, amely megerősíti az Úr Anyjának gondját. De ő uralkodik magán. Magához vonja a boldogtalan anyát, simogatja, míg ez áttörve a tartózkodás minden gátját, zavarosan, szomorúan elmondja, Júdás minden durvaságát, követelőzését, erőszakosságát, és ezzel fejezi be:

-- Pirulok miatta, amikor látom, hogy a szeretet jelét mutatja Fiad iránt! Én nem hiszek neki. Hanem azt hiszem, hogy csak az Ő jósága tartja vissza attól, hogy azt mondja Júdásnak: ,,Gondolj arra, hogy így bánj anyáddal!'' Most, most nagyon jónak látszik... Ó, bár igaz lenne! Segíts engem, segíts imáddal, te, aki szent vagy, hogy fiam ne legyen méltatlan a nagy kegyelemre, amit Isten megadott neki! Ha nem akar engem szeretni, ha hálátlan irántam, aki világra szültem és felneveltem őt, az nem számít. Csak tudja igazán szeretni Jézust, csak tudja hűségesen és hálásan szolgálni Őt! Ha ezt nem tudja megtenni, akkor... akkor Isten vegye el az életét. Szívesebben látnám őt a sírban, halottként, jóllehet rossz apostol volt. Akkor végül az enyém lenne, mert addig, amíg az eszét használta, nagyon ritkán volt az enyém. Imádkozhatom így? Mit mondasz?

-- Imádkozz az Úrhoz, hogy fordítson mindent jóra. Ne sírj tovább! Láttam Fiam lábánál a kéjnőket, és a pogányokat, és velük vámosokat és bűnösöket. Mindnyájan bárányokká váltak kegyelme által. Remélj, Mária, remélj! Nem tudod, hogy az anyák szenvedései megmentik gyermekeiket...?

(3-517)