Lázár birtokán mondja el Jézus a tékozló fiú példabeszédét az apostolok, Mária, Márta és Lázár jelenlétében. Csak Júdás hiányzik. Marciam is ott van, és utána, amikor a ház felé mennek, megfogja Mária kezét, és azt mondja neki:

-- Jöjj velem! Mondanom kell neked valamit, egyedül.

               Elkanyarodnak a kút felé, és egy sűrű lugas mögött ott áll a kerióti.

-- Júdás, mit akarsz? Menj, Marciam... Beszélj! Mit akarsz?

-- Vétkeztem... Nem merek a Mesterhez menni, sem a társak szeme elé kerülni... Segíts rajtam...

-- Segítek. De nem gondolsz arra, hogy mennyi fájdalmat okozol? Fiam sírt miattad. És társai szenvedtek ezért. De jöjj! Senki sem fog semmit se szólni. És ha képes vagy rá, ne essél többé vissza ebbe a bűnbe. Méltatlan ez egy férfihez, és szentségtörés Isten Igéje ellen.

-- És te, Anya, megbocsátasz nekem?

-- Én? Én nem számítok melletted, aki oly nagynak érzed magadat. Én vagyok az Úr legkisebb szolgálóleánya. Hogyan aggódhatsz miattam, ha nem vagy tekintettel Fiamra?

-- Nekem is van egy anyám, és ha te megbocsátasz nekem, úgy tűnik számomra, hogy ő is megbocsátott.

-- Ő nem tud erről a bűnödről.

-- De ő megesketett engem arra, hogy jó leszek a Mesterrel szemben. Hamisan esküdtem. Érzem anyám lelkének feddését.

-- Érzed azt? És az Atya és az Ige feddését nem érzed? Nyomorúságos alak vagy, Júdás! Fájdalmat vetsz el magadban és abban, aki szeret téged.

Mária nagyon komoly és szomorú. Nem használ éles szavakat, de nagyon komolyan beszél. Júdás sír.

-- Ne sírj, hanem javulj meg! Jöjj! -- és kézen fogva bevezeti őt a konyhába. Mindnyájan nagy meglepetéssel nézik őket. De Mária megelőz minden szeretetlen megjegyzést. Azt mondja:

-- Júdás visszatért. Tegyetek úgy, mint az elsőszülött tett, miután beszélt atyjával. János, menj, értesítsd Jézust!

               János elmegy. Csend nehezedik a konyhára... Utána Júdás ezt mondja:

-- Bocsássatok meg, elsősorban te, Simon. Atyai szíved van. Én is egy árva vagyok.

-- Igen, igen, megbocsátok neked. Kérlek, ne beszélj róla többet! Testvérek vagyunk... és nem tetszenek nekem ezek a magas és alacsony dolgok, bocsánatkérések és visszaesések. Megalázzák azt, aki teszi, s aki adja. Íme, Jézus. Menj hozzá! Ez elég.

(3-437)  

Jelen van Mária a tíz szűzről szóló példabeszédnél is. Eközben, az alázatosságról beszélve, mondja Jézus:

-- Az alázatosság a fehér fátyol, amely védőn eltakarja a jót, amit teszünk és az Istentől kapott javakat. Nem dicsekszik ostoba emberi dicsekvéssel az Istentől kapott kiváltságokkal. Ha ezt tenné, azonnal elvesztené az ajándékokat. Ehelyett lelkében, szívében énekel Istennek: ,,Magasztalja lelkem az Urat... mert rátekintett szolgálója kicsinységére.'' (Vö. Lk 1,46-48)

               Jézus itt rövid szünetet tart és egy pillantást vet Anyjára, akinek arca lángol fátyla alatt. Mária egészen lehajol, mintha a lábánál ülő Marciam haját hozná rendbe, valójában azonban azért, hogy eltitkolja felindulását visszaemlékezése miatt.

(3-445)  

Jézus utolsó példabeszéde Lázár birtokán a királyi menyegzőről szól. Ezt is hallgatja Mária a többi asszonnyal és jelenlevővel együtt. Végül Jézus áldást ad és Péterrel együtt elmondja a Miatyánkot. Marciam, aki Mária előtt térdel, összetett kézzel, angyali mosollyal nézi Jézust, és csendesen mondja:

-- Nézd, Anyám, milyen szép! És milyen szép apám is! Mintha az égben lenne... Itt van a mamám is, és lát minket?

               Mária suttog neki valamit, és utána megcsókolja:

-- Igen kedvesem. Ő itt van. És megtanulja az imát.

-- És én, én is megtanulom?

-- Ő lelkedbe suttogja azt, miközben alszol, és te elismétled napközben.

A gyermek Mária keblére hajtja barna fejét, és úgy áll, miközben Jézus megáldja őket az ünnepélyes mózesi áldással.

               Utána Lázár kifejezi fájdalmát, hogy el kell búcsúznia Jézustól, aki másnap elhagyja birtokát Anyjával és apostolaival együtt. Megemlíti, hogy még a pogányok is mily csodálattal vannak eltelve iránta. Erre a kerióti Júdás megjegyzi, hogy tőle is érdeklődtek a pogányok, és várták őt az Antónia mellett, de talán Jézus félt odamenni.

               Jézus emlékezteti Júdást arra, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor még nem ismerték őt, megtisztította a templomot az árusoktól, tehát nem fél ő senkitől sem. De undorodott a Templomban ismét folytatott üzéreskedéstől, és mivel kitiltották onnan, azért nem ment oda.

-- Még nincs itt az ideje, hogy megöljenek engem. Sok embernek szüksége van rám, és apostolaim még nem elég erősek arra, hogy karjukba vegyék gyermekemet: a Világot. Ne sírj, Anyám, bocsáss meg, te jóságos, hogy Fiadnak meg kellett ezt mondania azoknak, akik ámítani akarják magukat, vagy becsaphatják magukat. Meg kellett mondanom az igazságot, amit ismerek... Hallgatok... De jaj azoknak, akik miatt az Isten hallgat!... Anyám, Marciam, ne sírjatok!... Kérlek titeket. Senki se sírjon!

               Azonban mindnyájan többé kevésbé fájdalmasan sírnak.

               Az asszonyok vigasztalják Máriát, aki sír, és a gyermeket, aki azért sír, mert sírni látja Máriát.

Lázár és az apostolok szomorúak. Jézus hozzájuk megy. Ismét kedvesen mosolyog, miközben átöleli Anyját, és megsimogatja a gyermeket. Elbúcsúzik azoktól, akik itt maradnak, és megígéri nekik, hogy hamarosan visszatér.

-- Jöjj, Anyám, pihenj le! Béke mindenkinek! Isten veletek!

               Ismét megáldja őket, és elmegy, a gyermek kezét fogva és Anyját átölelve...

(3-450)