Betániában - 1. rész

Másnap Jézus apostolaira bízza, hogy miként töltik a napot. Ő maga felkeresi a környékbeli leprásokat. Ezeket egyik apostola, Simon, aki a környéken élt, amikor ő is leprás volt, jól ismeri és összegyűjti. Önként Jézussal megy János és testvére, Jakab, Jézus két unokatestvére: Júdás és Jakab, András és Péter.

               Mária előre megy Jeruzsálembe Marciammal, és ott vár Péterre, hogy bevásárolják a megígért köpenyt a gyermeknek.

               Jézus két helyen keresi fel a leprásokat, és meggyógyítja közülük azokat, akik hisznek benne, és kérik ezt.

-- Most menjünk Anyámhoz! -- mondja utána az apostoloknak, akik kíséretében vannak.

Elmennek az Ofel nevű városrészbe, Annalia anyjának házába. A házból kihallatszik Mária kedves hangja, és Annalia ezüstösen csilingelő beszéde. A leány imádattal leborul Jézus előtt, anyja letérdel, Mária állva fogadja Fiát. Szeretnék ott tartani mindnyájukat, de Jézus megígéri, hogy egy másik napon majd visszatér. Áldását adja rájuk, és Péter boldogan elindul Máriával és a gyermekkel, akit mindketten kezénél fognak. Az utcán sokan megfordulnak, hogy őket nézzék. Jézus mosolyogva tekint rájuk.

-- Péter boldog! -- kiált fel a zelóta Simon.

-- Miért mosolyogsz, Mester? -- kérdi Jakab, Zebedeus fia.

-- Azért, mert nagy ígéretet látok ebben a csoportban.

-- Mit, testvérem? Mit látsz? -- kérdi Júdás Tádé.

-- Ezt látom: nyugodtan elmehetek, amikor eljön az ideje. Nem kell félnem Egyházam miatt. Akkor kicsiny és zsenge lesz, mint Marciam. Ott lesz Anyám, hogy ugyanúgy kezénél fogja, és Anyja legyen. És ott lesz Péter, hogy Atyja legyen. Az ő becsületes és kérges kezébe aggodalom nélkül beletehetem megszülető Egyházamat. Ő erőteljesen megvédelmezi. Anyám erősíti szeretetével. És az Egyház növekedni fog... mint Marciam... A gyermek valóban jelkép! Isten megáldja Anyámat, Péteremet, és az ő és a mi gyermekünket!

Estefelé ismét mindnyájan Betániában vannak. Sokan korán lefekszenek, mert fáradtak. Péter azonban fel-le jár az ösvényen, gyakran a terasz felé nézve, ahol Jézus és Mária ül, egymással beszélgetve.

               Mária már sokat beszélt előzőleg, mert Jézus azt mondja:

-- Mindaz, amit mondtál nekem, nagyon helyes, és tekintetbe fogom venni. Annalia számára adott tanácsod is helyes. Jó jel, hogy a férfi készségesen fogadja. Jeruzsálem felső rétege tele van korlátoltsággal és rosszindulattal, sőt, mondhatnám szennyel. De az egyszerű emberek között oly gyöngyök találhatók, amelyek értékét nem ismerik fel. Örülök neki, hogy Annalia boldog. Inkább az égben él, mint a földön. És talán jegyese, aki most lelkiesebbé vált, felfogja ezt, és tisztelettel tekint rá. Ezt mutatja gondolata, hogy máshová megy, nehogy emberi érintéssel megzavarja a leány tiszta fogadalmát.

-- Igen, Fiam. A férfi érzi a szűzi illatot... Emlékszem Józsefre. Én nem tudtam, hogyan fejezzem ki magamat. Ő nem ismerte titkomat... Mégis segített engem, hogy megmondjam azt. Szentül megértett. Érezte lelkem illatát... Látod Jánost is?... Mily béke!... És mindnyájan keresik társaságát... még kerióti Júdás is, jóllehet... Nem, Fiam. Júdás nem változott meg. Én tudom ezt, és te is tudod. Nem beszélünk róla, mert nem akarunk háborút kezdeni. De ha nem beszélünk is róla, a többiek felfogják... Ó, Jézusom! A fiatalok elmondták nekem ma reggel Getszemániban, ami Magdalában történt, és ami szombat reggel történt. De még az idősek is látják... Nem tévednek. Ő egy állhatatlan teremtés... Minden állhatatlan benne... és én félek miatta, és ugyanazt mondom róla, amit a kis Benjámin mondott Magdalában és Marciam a Getszemáni kertben, mert ugyanazt az undort éreztem Júdás iránt, mint a gyermekek. (Ezek a gyermekek őszintén kijelentették, hogy Júdást nem tartják jó embernek.)

-- Nem lehet mindenki János!

-- Nem is várom el ezt! Az Mennyország lenne itt a földön! De látod, te beszéltél nekem a másik Jánosról... aki gyilkolt... de ő csak részvétet keltett bennem. Júdástól azonban félek.

-- Szeresd őt, Anyám! Szeresd őt az én szeretetemért!

-- Igen Fiam. De még az én szeretetem sem fog segíteni rajta. Csak szenvedést okoz nekem, és bűnösebbé teszi őt. Ó, miért lépett ő egyáltalán be apostolaid közé?! Mindenkit megzavar, megsérti Pétert, aki minden tiszteletre méltó.

-- Igen, Péter nagyon jó. Őérte mindent megtennék, mert megérdemli.

-- Ha hallana most téged, őszintén mosolyogva azt mondaná: ,,Oh, Uram, ez nem így van.'' És oka lenne erre.

-- Miért, Anyám? -- de Jézus már jelzi mosolyával, hogy megértette.

-- Mert nem elégítetted ki őt azzal, hogy egy gyermeket adtál volna neki. Elmondta nekem minden reményét, vágyait... és te visszautasítottad.

-- És nem mondta el neked az okot, amely igazolta azt?

-- De igen. Elmondta nekem, és hozzátette: ,,Igaz... de én férfi vagyok, egy szegény férfi. Jézus makacsul egy nagy embert lát bennem. De én tudok igazán férfias lenni, és azért... adhatna nekem egy gyermeket. Azért vettem feleséget, hogy gyermekem legyen... és meghalok anélkül, hogy lenne...'' És rámutatva a gyermekre, -- akit boldoggá tett a Péter által neki vett ruha és ezért megcsókolta e szavakkal: ,,Szeretett apám!'' -- Péter azt mondta: ,,Látod, amikor ez a kis emberke, akit tíz nappal ezelőtt még nem is ismertem, apjának nevez engem, akkor jobban ellágyulok, mint a vaj, és édesebb ez számomra méznél, és sírok, mert... minden nap, ami elmúlik, jobban eltávolítja tőlem ezt a gyermeket...''

Mária elhallgat, figyelve Jézust, tanulmányozva tekintetét, várva egy szavára... De Jézus könyökével térdén, fejét kezében tartva hallgat, és a távolba néz, a gyümölcsöskert zöldje felé.

               Mária megfogja kezét, megsimogatja és azt mondja:

-- Simonnak ez a nagy vágya... Miközben vele mentem csak erről beszélt nekem, és oly igaz érvekkel, hogy... nem tudtam semmit mondani elhallgattatására. Ugyanazok voltak az érvei, amelyekre mi, nők és anyák mindnyájan gondolunk. A gyermek nem erős. Ha olyan lenne, mint te voltál... ó, akkor félelem nélkül járhatná a tanítványok útját. De oly gyenge!... Nagyon értelmes, és nagyon jó... de nem több. Amikor egy kis galamb gyenge, nem lehet azonnal elvárni, hogy repüljön, mint az erősek. A pásztorok jók... de mind férfiak. A gyermekeknek szükségük van az asszonyokra. Miért nem engeded át Simonnak? Megértem, hogy megtagadtad tőle azt, hogy saját gyermeke legyen. A kisgyermek olyan, mint egy horgony. És Simon, akinek oly nagy szerepet szántál, nem horgonyozhatja le magát. Az visszatartaná őt. De neki egyszer mindazoknak a gyermekeknek ,,atyjává'' kell lennie, akiket reá hagysz. Hogyan lehet atyává, ha nem tanulta meg ezt egy gyermekkel? Az atyának kedvesnek kell lennie. Simon jó, de nem kedves. Heves természetű, és hajthatatlan. Nincs kisgyermeke, aki megtaníthatná őt a gyengék iránti részvét művészetére... Gondolj Simon jövőjére... Ő lesz a te utódod! Ó, hogy ki kell mondanom e kegyetlen szót! De a fájdalom miatt, amivel ki kell mondanom ezt, hallgass meg engem! Sose tanácsoltam neked olyan dolgot, ami nem lett volna jó. Marciam... Te tökéletes tanítványoddá akarod tenni őt... De ő még gyermek. Te... te elmész, mielőtt ő férfivá cseperedne. Kinek adod akkor, hogy teljessé tegye kiképzését? Ki lenne erre jobb Simonnál? És végül, tudod, mennyit szenvedett Péter miattad anyósától; és mégis egy éve hűségesen követ téged, pedig anyósa emiatt nem hagy nyugtot neki, és te sem tudtad elhallgattatni őt. És az ő szegény felesége? Mennyire vágyakozik arra, hogy szeressen és szeressék. Az anya... ó, a férje? Egy kedves zsarnok... Sose mutatta ki érzelmét anélkül, hogy sokat ne kívánt volna... Szegény asszony!... Engedd át neki a gyermeket! Hallgass meg Fiam! Jelenleg velünk van. Én is eljövök Júdeába. Elviszel magaddal egy templombeli régi társnőmhöz, aki távoli rokonunk, mert Dávidtól származik. Betszúrban lakik. Szívesen látom őt viszont, ha még él. Utána visszatérünk Galileába, és odaadjuk őt Porfireának (Péter feleségének). Amikor Betszaida közelében leszünk, Péter magához veszi őt. Amikor ide jövünk, messzire, akkor a gyermek velünk marad. Oh, már mosolyogsz! Akkor megelégedetté teszed Mamádat. Köszönöm, Jézusom!

-- Legyen, amint te akarod! -- Jézus feláll, és hangosan kiáltja:

-- Simon, Jónás fia, gyere ide!

               Péter ugrik egyet, és felfut a lépcsőn.

-- Mit kívánsz, Mester?

-- Gyere ide, te bitorló és megrontó!

-- Én? Miért? Mit tettem Uram?

-- Megrontottad Anyámat. Csak ezért akartál egyedül lenni vele! Mit kell tennem veled?! -- De Jézus mosolyog, és Péter biztosnak érzi magát.

-- Ó -- igazán megijesztettél engem! De most nevetsz... Mit kívánsz tőlem, Mester? Az életemet? Nincs már másom, mert mindent elvettél tőlem. De ha akarod, neked adom.

-- Nem akarok elvenni tőled semmit sem, hanem adni akarok valamit neked. De ne hasznosítsd győzelmedet, és ne mondd el a titkot másoknak, te mindenkinél ravaszabb ember, aki legyőzted a Mestert az anyai szó fegyverével. Tied lesz a gyermek, de...

               Jézus nem tud többet mondani, mert Péter, aki térden állt, felugrik és megcsókolja Jézust oly lendülettel, hogy az elfojtja a szavakat.

-- Neki köszönd meg, ne nekem! De ne felejtsd el, hogy ennek segítenie kell téged, nem pedig gátolnia...

-- Uram, nem fogod megbánni ajándékodat... Ó, Mária! Légy mindig áldott, te szent és jó!

És Péter, aki ismét térdre ereszkedett, most igazán sírva csókolja meg Mária kezét.

(3-389)  

Amikor Aglae megérkezik Betániába, Jézus titokban fogadja őt. Főleg Júdás előtt kívánja titokban tartani. Mária hívja Jézust:

-- Fiam, megérkezett Jeruzsálemből Zsuzsanna, családjával együtt, és elhozta hozzám Aglaet is. Akarsz beszélni vele amíg egyedül vagyunk?

-- Igen, Anyám. Azonnal. És senki se jöjjön fel a teraszra, amíg mindent be nem fejeztünk. Remélem, mindennel végzek, mielőtt a többiek visszatérnek. De kérlek téged, őrködjél, hogy ne kíváncsiskodjék senki tapintatlanul... senki... és főleg ne Júdás, Simon fia.

-- Gondosan őrködni fogok.

               Mária kimegy, és hamarosan visszatér Aglaeval, kézen fogva őt. Aglae lehajtja fejét, és minden lépésnél még jobban elpirul. Ha Mária nem vonszolná őt kedvesen Jézus felé, talán letérdelt volna a küszöbön.

-- Íme, Fiam, az, aki oly régóta keres téged. Hallgasd meg! -- mondja Mária, amikor Jézus közelébe ér. Utána visszavonul, és bezárja, elfüggönyözi a teraszra vezető ajtót.

               Jézus kedvesen beszélget Aglaeval, biztosítja őt bűneinek bocsánatáról, és azt ajánlja neki, vonuljon el egy elhagyatott helyre, és ott vezekeljen. Megígéri neki, hogy feltámadása után hamarosan magához veszi.

               Aglae illatos kenettel megkeni Jézus lábát, és nála hagyja utolsó ékszereit a szegények számára. Miután elmegy, Jézus a teraszról Anyját hívja:

-- Mama!

               Mária fürgén felmegy a lépcsőn.

-- Boldoggá tetted őt, Fiam. Megerősödve és békében ment el.

-- Igen, Anyám. Amikor visszatér András, küldd el őt mindjárt hozzám. (András segítette Aglaet a megtérésben.) Amikor András megérkezik, Jézus ezt mondja neki:

-- Gyere ide! Senki se tudja meg, de méltányos, hogy neked megmondjam. András, adj hálát Isten nevének egy lélekért.

-- Hálát? Kiért?

-- Nem érzed ezt az illatot? A Fátyolozott emléke. Eljött. Megtért.

               András elpirul, térdre esik, és nem talál szavakat.

               Végül azt mondja:

-- Most boldog vagyok. Áldott legyen az Úr!

(3-401)  

Elérkezett Marciam nagykorúságának ünnepe. Júdás kivételével az összes apostol elkíséri őt Jézussal és Máriával együtt a Templomba. A vizsga előtt Marciam izgul, és Máriához fordul:

-- Imádkozzál! Imádkozzál...!

-- Igen, kedvesem, ne félj! Oly sokat tudsz, és jól tudod...

(4-408)  

Egy napon Jézus Lázár lenföldjén imádkozik, amikor látogatói érkeznek. A tanítványok kiáltozva keresik őt, és mikor meglátják, János felkiált:

-- Anya! Itt van a Mester, a lenföldön.

               Miközben Jézus az ösvényen a ház felé közeledik, Mária csatlakozik hozzá.

-- Mit kívánsz, Anyám?

-- Fiam, megérkeztek a pogányok az asszonyokkal. Azt mondják, Johannától tudják, hogy te itt vagy. Azt is mondják, hogy ezekben a napokban vártak rád az Antónia vár mellett...

-- Ah, értem! Azonnal jövök. Hol vannak?

-- Lázár házában, a kertben. Őt szeretik a rómaiak, és nem húzódozik tőlük úgy, mint mi. A kocsiban hagyta bejönni őket kertjébe, hogy senki se ütközzék meg rajtuk.

-- Rendben van, Anyám. Római katonák és úriasszonyok. Tudom.

-- És mit akarnak tőled?

-- Azt, amit Izraelben sokan nem akarnak: világosságot.

-- De minek hisznek téged? Talán Istennek?

-- Az ő módjukon, igen. Számukra könnyebb elfogadni egy Isten megtestesülését halandó testben, mint számunkra.

-- Akkor elérkeztek ahhoz, hogy higgyenek benned...

-- Még nem, Mama. Előbb le kell rombolnom az ő hitüket. Jelenleg számukra egy bölcs, egy filozófus vagyok, amint ők mondják. De legyen az a bölcseleti tudás iránti vágyakozásuk, így hajlamuk, hogy elfogadják egy Isten megtestesülését, ez nagyon segít engem abban, hogy elvigyem őket az igaz hitre. Azt hiszem, sokkal inkább őszinték gondolkozásukban, mint sokan Izraelben.

-- De őszinték lesznek?... Azt mondják, hogy a Keresztelő...

-- Nem. Ha rajtuk állt volna, János szabad lenne és biztonságban. Aki nem lázad fel ellenük, azt békén hagyják. Sőt, mondom neked, hogy ők nagyra becsülik a prófétákat -- akiket ők filozófusoknak neveznek, mert számukra a természetfeletti bölcsesség mindig filozófia. Ne aggódj, Mama. Nem történik semmi bajom...

-- De a farizeusok... ha megtudják, mit mondanak Lázárról? Te... Te vagy, és neked el kell vinni az Igét a világnak. De Lázár már annyi bántalmat szenvedett el tőlük!

-- Ő érinthetetlen. Tudják, hogy Róma megvédi.

-- Elengedlek, Fiam. Íme Maximinus, hogy elvezessen téged a pogányokhoz -- mondja Mária, aki eddig Fia oldala mellett haladt, de most gyorsan visszavonul, és a zelóta háza felé megy, miközben Jézus belép a kert vasajtaján.

(3-428)