A nőtanítványok

Jézus Jakab és János otthonában van. Rajtuk kívül vele van még Péter és András, a zelóta Simon, kerióti Júdás és Máté.

               Jakab és János boldog. Mennek és jönnek anyjuktól Jézusig és vissza, mint a pillangók, amelyek nem tudják eldönteni, melyik virágot szeressék jobban a két egyformán kedvelt közül. Mária Szalóme minden alkalommal megsimogatja fiait, boldog, miközben Jézus mosolyog. Már étkezés után vannak, mert az asztalon még ott láthatók a tálak. Azonban a kettő erőlteti Jézust, hogy egyen a fehér szőlőből, amelyet anyjuk eltett számára, és amelyik édes, mint a méz. Mit nem adnának Jézusnak!

Szalóme azonban valami többet akar adni a szőlőnél és a kedveskedésnél. És miután egy ideig nagyon elgondolkozva nézi Jézust, majd Zebedeust, dönt. A Mesterhez megy, aki vállával az asztalnak támaszkodva ül, és letérdel előtte.

-- Mit akarsz, asszony?

-- Mester, te elhatároztad, hogy Anyád és Jakab és Júdás anyja veled menjenek, és Zsuzsanna is ide jön, és biztosan itt lesz a nagy Johanna is, Kúza felesége. Minden asszony, aki tisztel téged, eljön, ha egyikük eljön. Velük szeretnék lenni én is. Fogadj el, Jézus! Szeretettel szolgállak majd téged.

-- Neked gondoskodni kell Zebedeusról. Nem szereted már őt?

-- Ó, dehogynem szeretem! De téged jobban szeretlek. Ó, nem azt akarom mondani, hogy mint ember szeretlek. Hatvanéves vagyok, és mintegy negyven éve élek a férjemmel, és sose láttam a férjemen kívül más férfit. Nem követek el bolondságot most, amikor megöregedtem. És remélem, öreg korom miatt szeretetem sem fog meghalni Zebedeus iránt. De te... Nem tudom kifejezni magamat. Csak egy szegény asszony vagyok. Úgy fejezem ki magam, ahogy tudom. Íme, Zebedeust éppúgy szeretem most, mint azelőtt. Téged, téged mindazzal szeretlek, ami szavaiddal, és azzal, amit Jakab és János mondott nekem, belém jött. És az egészen más dolog, de olyan szép!

-- Nincs szebb dolog, mint a legjobb házastárs szeretete.

-- Ó, nem! Ez sokkal szebb!... Ó, ne érts félre, Zebedeus! Téged még mindig mindenestől szeretlek, amim van. De őt szeretem valamivel, ami még Mária, de ami többé már nem Mária, a szegény Mária, a te feleséged, hanem több... Ó, nem tudom kifejezni magam!

               Jézus mosolyog az asszonyra, aki nem akarja megsérteni a férjét, de nem tudja elhallgatni nagy, új szeretetét. Zebedeus is mosolyog, feleségéhez menve, aki még mindig térdenállva, hol férjéhez, hol Jézushoz fordul.

-- De felfogod, Mária, hogy el kell hagynod a házadat? Neked annyi mindened van itt! Galambjaid... virágaid... és ez a szőlőtő, amely azokat a pompás szőlőket adja... és a méheid, amelyek a leghíresebbek a vidéken... és ráadásul a szövőszékedet, amelyen oly sok vásznat és gyapjúszövetet készítettél kedveseid számára... És unokáid? Mit fogsz csinálni unokáid nélkül?

-- Ó, de Uram! Mit akarsz, hogy jelentsenek számomra a falak, a galambok, a virágok, a szőlőtő, a méhek, a szövőszék, minden jó, kedves dolog, ami azonban oly csekélység hozzád és a te szeretetedhez mérve! Az unokák... oh, igen fájdalmas lesz, hogy többé nem altathatom el őket ölemben, és nem hallom hangjukat... De te több vagy! Ó, több vagy mindannál, amit említettél. De ha együttesen, gyengeségem miatt, kedvesebbek lennének számomra, mint a te szolgálatod és követésed, akkor is sírva, egy asszony könnyeivel félredobnám azokat, hogy lelkem nevetésével kövesselek téged. Fogadj el engem, Mester! Mondjátok neki ti, János, Jakab... és te, férjem! Legyetek jók! Segítsetek nekem mindnyájan!

-- Rendben van. Te is eljössz a többiekkel. Azt akartam, hogy jól megfontold a múltat és a jelent, amit elhagysz, amit kapsz. Jöjj csak, Szalóme! Te érett vagy ahhoz, hogy belépj a családomba!

(3-53)