Jónás Máriánál

Jézus megígéri a pásztor Jónásnak, aki a kegyetlen farizeusnál, Dorasnál szolgál, hogy Anyja meglátogatja őt. Közben azonban Jónást kegyetlen ura úgy összeverte, hogy az haldokolva fekszik nyomorúságos ágyán. Jézus elmegy hozzá tanítványaival, hogy elhozza őt urától, aki jó összegért hajlandó volt eladni őt Lázár közvetítésével a zelóta Simonnak.

               Jónás csontvázzá soványodva, félmeztelenül, nehezen lélegezve, lázasan fekszik nyomorúságos gyékényén, egy foltozott ruhán. Takarója egy még nyomorúságosabb köpeny. Egy fiatal leány ápolja, amennyire tudja.

-- Jónás! Barátom! Eljöttem, hogy magammal vigyelek!

-- Te? Uram! Meghalok... de boldog vagyok, hogy itt vagy!

-- Hűséges barátom, most szabad vagy, és nem fogsz itt meghalni. Elviszlek a házamba.

-- Szabad? A házadba? Miért? Oh, igen! Megígérted, hogy meglátom Anyádat.

               Jézus szeretetteljesen lehajol a nyomorúságos ágyra. Jónás szinte feléled az örömtől.

-- Péter, te erős vagy. Emeld fel Jónást, és ti adjátok neki a köpenyeteket. Nagyon kemény ez az ágy olyannak, aki ilyen állapotban van.

               A tanítványok készségesen levetik köpenyüket, többszörösen összehajtják, és leterítik. Egyesek vánkost készítenek belőle. Péter ráhelyezi Jónást, és Jézus betakarja őt saját köpenyével.

-- Menjünk! Bátorság, Jónás! Még egy kis fáradtság, és utána oly nagy lesz a békéd házamban, Máriánál...

-- Mária... igen... ó! A te házad! -- Nagy gyengeségében sír a szegény Jónás. Csak sírni tud.

               Ápolója is sírva búcsúzik tőle, s kéri, hogy imádkozzék érte.

               A tanítványok útnak indulnak szánalmas terhükkel. Jézus Jónás mellett megy, kezét fogva, Jónás mintha aludna.

               Csendben mennek. Az út hosszú Ezdrelontól Názáretig, és elhagyott, nem megy rajta egy kocsi sem. Csak estefelé éri utol őket egy római katonai kocsi.

-- Isten nevében álljatok meg! -- mondja Jézus, felemelve karját.

               A két katona megáll.

-- Mit akarsz? -- kérdezik Jézustól.

-- A barátom haldoklik. Helyet kérek számára a kocsitokon.

-- Nem lenne szabad, de... szálljatok fel! Mi sem vagyunk kutyák...

               A katonák útközben elbeszélgetnek Jézussal. Hírből már ismerik, és nagyra becsülik. Názáret határában a katonák megállnak a kocsival, mert nem akarják, hogy valaki meglássa, megsértették a szolgálati rendet. Jézus és a tanítványok gyalog folytatják az utat, Jónást szállítva.

-- Hamarosan megpihensz, Jónás -- bátorítja Jézus.

Jónás mosolyog. Mind nyugodtabbá válik, amint lassan leszáll az éj, és biztos benne, hogy távol van Dorastól.

               János előre fut testvérével, hogy értesítse Máriát. És amikor a kis kíséret megérkezik a szinte teljesen elhagyatott Názáretbe, Mária már a küszöbön várja Fiát.

-- Anyám, íme Jónás! Menedéket talál a te kedves hajlékodban, hogy megkezdje Paradicsomának megízlelését. Boldog vagy, Jónás?

-- Boldog! Boldog! -- mormolja mintegy elragadtatva nagy gyengeségében.

               Beviszik abba a kis szobába, ahol József meghalt.

-- Itt vagy, atyám ágyán. És itt van Anyám, és itt vagyok én. Látod? Názáret Betlehemmé vált, és te vagy a kis Jézus a kettő között, akik szeretnek téged, és akik tisztelik benned a hűséges szolgát. Az angyalokat nem látod, de feletted lebegnek ragyogó szárnyukkal és a születési zsoltár szavait éneklik...

Jézus kiönti kedvességét a szegény Jónásra, aki pillanatról pillanatra gyengébb lesz. Úgy látszik, egészen eddig ellenállt a halálnak, hogy itt haljon meg... de boldog. Mosolyog, és igyekszik megcsókolni Jézus kezét, és Máriáét, és mondani, mondani valamit..., de nehezen kap levegőt, és ez megakadályozza őt a beszédben. Csak azt ismétli: ,,Igen... igen'', boldog mosollyal, csontvázszerű arcán.

               A tanítványok a kertre nyíló ajtón keresztül megindulva, csendben figyelik.

-- Isten meghallgatta régi kívánságodat. A te hosszú éjszakád csillaga a te örök hajnalod csillagává változott. Te tudod a nevét -- mondja Jézus.

-- Jézus, a tied! Ó, Jézus! Az angyalok... Ki énekli nekem az angyali éneket? A lélek hallja, de a fül is hallani akarja... Ki hagy engem boldogan elaludni? Annyit álmodtam! Annyit fáradoztam! Annyit sírtam! Annyi bántalomban volt részem! Doras... megbocsátok neki, de nem akarom a hangját hallani... Olyan, mint a sátán hangja halálom mellett. Ki nyomja el ezt a hangot a Paradicsomból jövő hanggal?

               Mária az, aki halkan énekli altató dalát:

-- Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az embereknek.

               És kétszer, háromszor elismétli, mert látja, hogy Jónást megnyugtatja annak hallása.

-- Nem beszél többé Doras -- mondja egy idő múlva. -- Csak az angyalok... Volt egy Gyermek... egy jászolban... egy ökör és egy szamár között... és a Messiás volt... És én imádtam... és vele volt József és Mária... -- A hang kialszik egy rövid bugyborékolással, és utána csend.

-- Béke az égben a jóakaratú embernek! Meghalt. A mi szegényes sírunkba tesszük. Megérdemli, hogy igazságos atyám mellett várja a halottak feltámadását -- mondja Jézus.

(2-445)