Mária véleménye az apostolokról

Jézus Mária mellett ül a kőpadon a házzal szemben a kertben. A vacsorát már befejezték, és a tanítványok nyugovóra tértek. Az anya és a fia kedvesen beszélgetnek. Jézus elbeszéli anyjának az evangélium hirdetésének első napjait, első hódításait. Mária csüng Jézusának az ajkán.

               Mária soványabb és sápadtabb, mintha szenvedett volna ezekben az időkben. Két árnyék van a szeme alatt, mint annak, aki sokat sír és gondolkodik. De most boldog és mosolyog. Mosolyogva simogatja Jézusának a kezét és boldog, hogy vele van, szív a szív mellett a leszálló este sötétjében.

Nyár lehet, mert az első fügék már megértek, és Jézus leszed belőlük néhányat. A legszebbeket anyjának adja, lehámozva, a tenyerén felajánlva neki. Mosolyog, amikor látja, hogy a mamájának ízlik.

               Utána hirtelen megkérdi:

-- Mama, láttad a tanítványokat? Mit gondolsz róluk?

               Mária, aki éppen a harmadik fügét emeli a szájához, felemeli a fejét, félbehagyja a mozdulatát, összerezzen, Jézusra néz.

-- Mit gondolsz róluk, most, hogy mindegyiket megmutattam neked? -- kérdi újra Jézus.

-- Azt hiszem, hogy szeretnek téged, és sokat tudsz elérni velük. János... szeresd Jánost úgy, amint csak szeretni tudsz. Egy angyal. Békét érzek, amikor arra gondolok, hogy ő veled van. Péter is... jó. Keményebb, mert öregebb, de hamisítatlan és meggyőződött. És testvére. Ők úgy szeretnek téged, ahogy csak képesek erre jelenleg. Utána jobban fognak szeretni. Unokatestvéreink is, most, hogy meggyőződtek, hűségesek lesznek hozzád. De a Keriótból való ember... az nem tetszik nekem, fiam. A szeme nem tiszta, és a szíve még kevésbé. Félelmet kelt bennem.

-- Irántad nagyon tiszteletteljes.

-- Túlzott tisztelet. Téged is nagyon tisztel. De nem neked való, Mester. Az eljövendő királyt látja benned, s reméli, hogy hasznos lesz számodra és tündökölni fog. Egy senki volt, alig valamivel több a keriótiaknál. Reméli, hogy oldalad mellett fontos szerepet kap, és... ó, Jézus, nem akarom megsérteni a szeretetet, de azt gondolom, akkor is, ha nem akarok rá gondolni, hogy ha csalódik benned, nem habozik majd magát tenni a helyedbe, vagy legalábbis megkísérelni. Törekvő, sóvár és gonosz. Alkalmasabb arra, hogy egy földi király udvaronca legyen, mintsem a te apostolod, fiam. Félelmet kelt bennem! -- és a mama Jézusára néz, rémült szemmel, sápadt arccal.

Jézus felsóhajt. Gondolkodik. Anyjára néz. Rámosolyog, hogy felbátorítsa:

-- Erre is szükség van, mama. Ha nem ő lenne, lenne valaki más. Apostolaim társaságának képviselnie kell a világot, és a világon nem mindnyájan angyalok, és nem mindenki olyan, mint Péter és András. Ha csak a tökéleteseket választottam volna, hogyan mernék a szegény beteg lelkek remélni, hogy tanítványaimmá legyenek? Én azért jöttem, hogy megmentsem azt, ami elveszett, mama! János önmagától is jó. De milyen sokan nem azok!

-- Lévitől nem félek. Őt megmentetted, mert azt akarta, hogy megmentsed. Elhagyta bűnét, vámos asztalával együtt, és új lélekké lett, hogy veled járjon. De a kerióti Júdás nem. Sőt, a kevélység mindinkább magáévá teszi az ő régi, sötét lelkét. De te tudod ezeket a dolgokat, fiam. Miért kérdezel engem? Én nem tudok mást tenni, csak imádkozni és sírni érted. Te vagy a Mester. A te szegény mamád számára is...

(2-397)