Jézus és Mária Alfeusnál

  Miután Jézus néhány hónapig körbejár Palesztinában, elhatározza, hogy ismét felkeresi Názáretet. Meg akarja látogatni édesanyját és a nagybátyját is, aki súlyos beteg.

-- Igazán Názáretbe megyünk? -- kérdik tőle unokatestvérei.

-- Igen. Beszélni akarok anyámmal, és... néhány egyéb dolgot is akarok tenni. Aki akar, jöjjön!

               Mindnyájan vele akarnak menni. Unokatestvérei a legboldogabbak.

-- Apám és anyám miatt, tudod?

-- Tudom. Menjünk Kánába, és utána oda.

-- Szegény atyám! Annyit szenved! Úgy érzi magát, mint a növény, amelyet gyökerestől kitéptek... és nem szeretne meghalni... -- mondja Jakab és Jézusra néz. Néma kéréssel... De Jézus nem adja jelét annak, hogy látja őt. -- József is így halt meg, fájdalmak között, ugye?

-- Igen -- válaszolja Jézus. -- De ő kevésbé szenvedett, mert belenyugodott.

-- És azután te is vele voltál.

-- Alfeusnak is része lehetne ebben...

               Az unokatestvérek szomorúan felsóhajtanak.

* * *

Amikor elérkeznek Názáret széléhez, Jézus előre küldi Júdást és Jakabot, hogy szüleikhez siessenek. A názáretiek most is üdvözlik Jézust, de nem oly lelkesen, mint ahogy más város lakosai fogadták őt. Egy öreg názáreti bizalmasan megmondja neki, hogy nagybátyja, Alfeus, nagyon haragszik rá, és mivel nagy befolyása van a városban, sokan követik őt, és nem fogadják el Jézust a Messiásnak.

               Jézus előreküldi tanítványait a házához, és ő egyedül megy meglátogatni Alfeust. Már majdnem a ház küszöbénél van, amikor kilép onnan anyja, aki látogatóban van beteg rokonánál.

-- Mama!

-- Jézus!

               Két szeretetteljes felkiáltás. Jézus be akar lépni, de Mária azt mondja:

-- Nem, fiam. -- És kitárt karokkal a küszöbre áll, testével szeretetteljes gátat alkotva megismétli: -- Nem, fiam, ne tedd azt!

-- Engedj, Mama! Nem fog történni semmi. -- Jézus teljesen nyugodt, pedig Mária arcának sápadtsága bizonyára nyugtalanítja. Megfogja anyja csuklóját, leveszi az ajtófélfáról és bemegy.

               A konyha padlóján elszórva hever, összetörve a tojás, a szőlő, a mézesköcsög, amelyet Júdás és Jakab Kánából hozott atyjuknak. A másik szobából kihallatszik az öreg panaszos hangja. Átkozódik, vádol, siránkozik az igazságtalan és tehetetlen szenilis öregek haragjával, amit fájdalmas látni és elviselni.

--... íme, a házam tönkrement, az egész Názáret céltáblájává vált, és én itt vagyok egyedül, segítség nélkül, lesújtott szívvel, megalázva, szükséget szenvedve! Íme, mi maradt belőled, Alfeus, azért, mert igazi hívőként viselkedtél! És miért? Miért? Egy bolond miatt! Egy bolondért, aki elbolondította ostoba fiaimat. Ó, ó, micsoda fájdalmak!

               Feleségének, Máriának siralmas hangja könyörög hozzá:

-- Jó Alfeus, jó! Látod, milyen szenvedést okozol magadnak? Gyere, segítelek téged lefeküdni... Te mindig jó voltál, mindig igazságos... Miért támadsz így magadra, rám és gyermekeidre?...

-- Semmit! Semmit! Ne érints engem! Nem akarom! Jók a gyermekek? Ah, igen! Igazán! Két hálátlan! Mézet hoznak nekem, miután eltöltöttek keserűséggel. Tojást és gyümölcsöt hoznak, miután beleharaptak a szívembe! Menj, menj, mondom neked! El! Nem akarlak látni téged! Máriát akarom. Ő tudja, hogyan kell ezt tenni. Hol van most az a gyenge asszony, aki nem képes arra, hogy engedelmességre kényszerítse fiát?

               A kidobott feleség belép a konyhába és látja, hogy Jézus éppen be akar menni Alfeushoz. Sírva borul a nyakába, miközben Mária, Jézus anyja alázatosan és türelmesen bemegy a haragvó öreghez.

-- Ne sírj, nagynéném! Most bemegyek én -- mondja Jézus.

-- Neeem! Ne tedd ki magad a sértegetésnek! Őrültnek látszik. Bot van nála. Nem, Jézus, nem! Még a fiait is megütötte.

-- Nem fog semmit sem csinálni velem -- mondja Jézus és határozottan, jóllehet kedvesen, félretolja a nagynénjét és belép.

-- Béke veled, Alfeus!

               Az öreg, aki lefeküdni készül, ezernyi panasz és korholás közben, hogy Mária nem tudja őt kellőképpen segíteni (pedig az előbb azt mondta, hogy csak ő ért ehhez), hirtelen megfordul:

-- Itt vagy? Itt, hogy kigúnyoljál? Még ezt is?

-- Nem. Azért, hogy békét hozzak neked. Miért vagy ilyen nyugtalan? Ezzel betegebbé teszed magad. Mama, engedd! Én segítem majd őt. Nem teszek rosszat veled, és nem fáraszt ki. Mama, emeld le a pokrócot! -- és Jézus oly gyengéden veszi karjába a panaszkodó, nyomorúságos öreget, mint egy újszülöttet, és gondosan beteszi az ágyba. -- Íme, így. Amint atyámmal tettem. Magasabbra teszem ezt a vánkost. Így könnyebben lélegzel. Mama, tedd ide, a veséje alá azt a kis vánkost. Puhább lesz. Most ide tesszük a lámpást, hogy ne essen a fény a szemébe, és bejöhessen a friss levegő. Már kész is van. Most... láttam a tűzön főni valamit. Hozd be, mama. Nagyon éhes. Egészen átizzadtál, és most fázol. Jót fog tenni neked.

Mária engedelmesen kimegy.

-- De én... de én... Miért vagy jó hozzám?

-- Mert jót akarok neked, tudod.

-- Én is jót akartam... de most...

-- Most többé nem akarsz. Tudom. De én azt akarom neked, és ez elég számomra. Később majd szeretni fogsz engem...

-- És akkor... jaj, jaj... milyen fájdalmak! És akkor, ha igaz, hogy jót akarsz nekem, miért bántod meg ősz fejemet?

-- Semmiféle módon sem bántalak meg téged, Alfeus. Tisztellek téged.

-- Tisztelsz?! Názáret céltáblája vagyok...

-- Alfeus, miért beszélsz így? Miben tettelek céltáblává?

-- Gyermekeimben. Miért lázadoznak? Miattad. Miért nevetnek ki? Miattad.

-- Mondd, ha Názáret dicsérne téged fiaid sorsa miatt, ugyanezt a fájdalmat éreznéd?

-- Akkor nem! De Názáret nem dicsér engem. Dicsérne engem, ha te valóban hódító lennél. De elhagynak engem valakiért, aki kis híján gyengeelméjű, aki azért megy a világba, hogy gyűlöletet és gúnyt vonjon magára, egy szegény a szegények között! Ó, ki nem nevetne?! Szegény házam! Dávid szegény háza, mi lett a véged! És nekem azért kellett oly sokáig élnem, hogy ezt a szerencsétlenséget lássam? Lássalak téged, a dicsőséges törzs utolsó vesszejét tönkretenni magadat őrülten a túlságosan szolgai lelkület által! Ó, szerencsétlenség jött ránk attól a naptól kezdve, hogy az én gyengeelméjű testvérem hagyta, hogy összekössék őt azzal a bamba és mégis hatalmaskodó asszonnyal, aki mindenben parancsolt neki. Megmondtam neki akkor: ,,József, nem neked való ez a házasság! Szerencsétlen leszel!'' És az volt. Te nem tudod, ő milyen volt. Nem akart sose hallani a házasságról. Átkozott az öröklő árvákra vonatkozó törvény! Átkozott a sors! Átkozottak az ilyen házasságok!

Az ,,öröklő'' szűz visszatér az itallal, éppen akkor, amikor hallhatja rokonának siralmait. Most még sápadtabb. De türelmes jóságát ez nem zavarja meg. Alfeushoz megy, és kedves mosollyal segít meginni a teát.

-- Igazságtalan vagy, Alfeus. De olyan beteg vagy, hogy mindenre bocsánatot nyersz -- mondja Jézus, miközben Alfeus fejét feltámasztja.

-- Ó, igen! Nagyon beteg! Azt mondod, hogy te vagy a Messiás. Csodákat teszel. Így mondják. Legalább gyógyíts meg engem, hogy megfizessél azért, mert elvetted tőlem a fiaimat. Gyógyíts meg engem... és megbocsátok!

-- Bocsáss meg fiaidnak! Értsd meg lelkületüket, és én enyhülést adok neked. Ha haragos vagy, semmit sem tudok tenni.

-- Megbocsátani? -- az öreg hirtelen mozdulatot tesz, ami természetesen felújítja fájdalmait, és ezért újból megvadul. -- Megbocsátani? Soha! Menj el! Menj, ha ezt kell mondanod nekem! El! Meg akarok halni anélkül, hogy többé zavarnának!

               Jézus megadó mozdulatot tesz.

-- Isten veled, Alfeus! Elmegyek! Igazán el kell mennem? Nagybátyám... igazán el kell mennem?

-- Ha nem teszel eleget kérésemnek, igen, menj el innen! És mondd meg annak a két kígyónak, hogy öreg apjuk rájuk haragudva hal meg.

-- Nem. Ezt ne tedd! Ne veszítsd el a lelkedet! Ne szeress engem, ha így akarod. Ne higgyél abban, hogy a Messiás vagyok. De ne gyűlölj! Ne gyűlölj, Alfeus! Nevess ki engem. Nevezz bolondnak. De ne gyűlölj!

-- De miért akarsz nekem jót, ha én megbántalak?

-- Mert az vagyok, akinek te nem akarsz elismerni. A szeretet vagyok. Mama, én hazamegyek.

-- Igen, fiam. Hamarosan jövök.

-- A békémet hagyom neked, Alfeus. Ha akarsz engem, küldj valakit, hogy elhívjon és bármely órában eljövök.

               Jézus kimegy, nyugodtan, mintha semmi sem történt volna. Csak sápadtabb.

-- Ó, Jézus, Jézus, bocsáss meg neki! -- nyögi Alfeus felesége.

-- Igen, Mária. De erre nincs is szükség. Annak, aki szenved, minden meg van bocsátva. Most már nyugodtabb. A kegyelem működik a szívekben akkor is, ha nem tudnak róla. És utána ott van a te sírásod, és biztosan Júdás és Jakab fájdalma és hivatásukhoz való hűségük. Béke a te meggyötört szívednek, nagynéném!

               Megcsókolja, és kimegy a kertbe, hogy hazamenjen.

               Jézus megvigasztalja a szomorkodó Júdást és Jakabot, hogy atyjuk már nyugodtabb, és minden békésre fordul. Belép Mária is, és odasiet a két lesújtott fiúhoz. Megsimogatja Júdás fejét és Jakab arcát. Sápadt, mint egy liliom. Júdás fogja a kezét és megcsókolja. Megkérdezi:

-- Mit csinál?

-- Alszik, fiam. A mamád csókját küldi neked -- és megcsókolja mindkettőjüket.

(2-387)