A tanítványok Máriánál

  Mária mezítláb jár-kel, frissen, kora hajnalban otthonában. Halványkék ruhájában olyan, mint egy gyenge pillangó, amely minden zaj nélkül száll le a falra és a tárgyakra. Odamegy az ajtóhoz, amely az utcára nyílik, és nagy gonddal nyitja ki, hogy ne csináljon vele zajt. Félig nyitva hagyja, miután egy pillantást vetett az elhagyott utcára. Rendet csinál, kinyitja az ajtókat és az ablakokat. Bemegy a műhelybe, ahol most, miután az ,,ács'' elhagyta, ott vannak a szövőszékei. Mária ott is tevékenykedik. Gondosan betakarja az egyik szövőszéket, amelyben egy megkezdett munka van, és elmosolyodik egy gondolatára...

Kimegy a kertbe. A galambok a vállaira szállnak, rövid repüléssel egyik válláról a másikra, hogy jobban elhelyezkedjenek. Buzgón kísérik Máriát lépésről lépésre az éléskamráig. Magokat vesz ki, és azt mondja nekik:

-- Itt, ma itt esztek. Ne verjetek zajt! Nagyon fáradt.

               Utána lisztet vesz magához, bemegy egy kis szobába a kemence mellett, és nekiáll kenyeret csinálni. Dagaszt és mosolyog. Ó, hogyan mosolyog ma a mama! Oly fiatal mamának látszik, mint amilyen Jézus megszületésekor volt, annyira megfiatalítja az öröm. A kenyértésztából kivesz egy adagot és félreteszi, befedi, majd kimelegedve folytatja a munkát. Haját a finom lisztpor kissé világosabbá teszi.

Mária, Alfeus felesége csendesen belép.

-- Már dolgozol?

-- Igen. Kenyeret készítek, és nézd, mézespogácsát, amit ő nagyon szeret.

-- Csináld csak, de a kenyértészta nagyon sok, azt majd én megdolgozom.

               Alfeus felesége erőteljes, inkább falusinak látszó asszony. Kitartóan dolgozik a kenyéren, míg Mária összekeveri a mézet a vajjal, és sok kerek pogácsát csinál belőle, amit egy lemezre tesz.

-- Nem tudom, hogyan figyelmeztessem Júdást. Jakab nem meri, és a többiek sem... -- Alfeus felesége felsóhajt.

-- Ma jön Simon Péter. Mindig a szombat utáni második napon jön a hallal. Őt küldjük majd Júdáshoz.

-- Ha akar majd menni...

-- Ó, Simon sose mond nekem nemet.

               Megjelenik Jézus.

-- Béke legyen ezen a napotokon! -- mondja.

-- Már felkeltél? Miért? Szerettem volna, ha alszol.

-- Aludtam, a bölcsőről álmodva, mama. Te nem aludtál...

-- Néztelek téged, miközben aludtál... Mindig így tettem, amikor kicsi voltál. Álmodban mindig mosolyogtál, és mosolyod velem maradt egész nap, a szívemben, mint egy gyöngy... De ezen az éjjelen nem mosolyogtál, fiam. Sóhajtottál, mint aki szomorú... -- Mária aggódva nézi őt.

-- Fáradt voltam, mama. És a világ nem olyan, mint ez a ház, ahol minden becsületes és szeretetteljes. Te, te tudod, ki vagyok, és meg tudod érteni, mit jelent számomra a világgal való érintkezés. Olyan, mintha valaki bűzös és sáros utcán járna. Mégha figyel, akkor is rátapad egy kis sár, és a bűz átjárja akkor is, ha nem akarja belélegezni. És ha olyan emberről van szó, aki szereti a tisztaságot és a tiszta levegőt, akkor elképzelheted, milyen kellemetlen ez a számára...

-- Igen, fiam, megértem, de fáj nekem, hogy te szenvedsz...

-- Most veled vagyok, és nem szenvedek. Ez csak emlék... De szebbé teszi a veled való együttlét örömét. -- És Jézus lehajol, hogy megcsókolja a mamáját. Megsimogatja a másik Máriát is, aki belép, egészen kivörösödve, mert a kemence közelében volt.

-- Értesíteni kellene Júdást -- mondja ki gondját Alfeus felesége.

-- Nem szükséges. Júdás ma itt lesz.

-- Honnan tudod?

               Jézus mosolyog és hallgat.

-- Fiam, minden héten ezen a napon jön Simon Péter. El akarja hozni nekem az első vigíliákon fogott halat. A nap első órájának vége felé érkezik. Ma boldog lesz. Simon jó, segít minket azokban az órákban, amikor itt van. Ugye, Mária?

-- Simon Péter becsületes és jó -- mondja Jézus. -- De a másik Simon is, akit hamarosan meglátsz, csupa szív. Eléjük megyek. Hamarosan megjönnek.

               Jézus kimegy, míg az asszonyok beteszik a kemencébe a kenyeret és visszatérnek a házba, ahol Mária felveszi a szandált, és egy teljesen tiszta ruhában tér vissza. Egy kis ideig várakoznak. Alfeus felesége azt mondja:

-- Nem tudtad idejében befejezni azt a munkát.

-- Hamarosan befejezem, és Jézusom felüdül majd az árnyékban.

               A kapu kinyílik.

-- Mama, itt vannak a barátaim! Lépjetek be!

               Belépnek csoportokban a tanítványok és a pásztorok. Jézus megfogja a két pásztor vállát, és anyjához vezeti őket.

-- Íme két fiú, akik egy anyát keresnek. Légy örömükre, Asszony!

-- Üdvözöllek titeket... Te?... Lévi... és te? Nem tudom, de korodnál fogva, ő azt mondta, biztosan te vagy József. Ez a név kedves és szent itt nálunk. Jöjj, jöjjetek! Örömmel mondom nektek, otthonom befogad, és egy anya átkarol benneteket, emlékezve arra, mi mindent tettetek ti, te az atyád által, szeretetből a gyermekemért.

               A pásztorok elragadtatottnak látszanak, olyan boldogok.

-- Igen, Mária vagyok. Te láttad az anyát boldogan. Mindig az vagyok. Most is boldogan látom a fiamat a hűséges szívek között.

-- Ő meg Simon, mama!

-- Te megérdemelted a kegyelmet, mert jó vagy. Tudom. Isten kegyelme legyen mindig veled!

               Simon, aki a legjártasabb a világi szokásokban, földig hajol, karját a mellén keresztben tartva, és üdvözli:

-- Üdvözöllek, a Kegyelemnek igazi Anyja, és nem kérek mást az Örökkévalótól, most, hogy megismertem a Világosságot és téged, aki a holdnál is kedvesebb vagy.

-- És ő Júdás, Keriótból.

-- Van egy anyám, de elenyészik az iránta érzett szeretetem azzal a tisztelettel összehasonlítva, amit irántad érzek.

-- Nem. Ne irántam. Iránta. Én azért vagyok, mert ő létezik. Semmit sem akarok magamnak. Csak az ő számára kérek. Tudom, mennyire megtisztelték a fiamat a te szülővárosodban. Mégis azt mondom neked, a szíved legyen az a hely, ahol ő teljes tiszteletben részesül tőled. Akkor megáldalak téged az anya szívével.

-- Szívemet a fiad lába elé helyezem. Boldog alárendeltség! Csak a halál vet majd véget hűségemnek.

-- És ő a mi Jánosunk, mama.

-- Nyugodt vagyok, amikor tudom, hogy te Jézus mellett vagy. Ismerlek téged, és megnyugszom lélekben, amikor te a fiammal vagy. Légy áldott, én nyugalmam! -- megcsókolja őt.

               Péter érdes hangja hallatszik kívülről:

-- Íme, itt a szegény Simon, aki üdvözletét hozza, és...

               Belép és majd földbe gyökeredzik a lába. Utána azonban a földre teszi kerek kosarát, és kedvesen szemére veti Jézusnak, hogy őt nem vitte magával júdeai körútjára. Megígéri, hogy ezentúl árnyékként fogja kísérni őt.

Jézus bemutatja neki az új tanítványokat: a kerióti Júdást, akit Péter látásból már ismer és nem sokra becsül, és a leprás Simont, akit már szintén ismer és nagyra értékel. Utána Jézus meghívja a tanítványokat a lugasba, amíg az asszonyok elkészítik az ebédet. Lévit, a pásztort elküldi egy másik pásztorhoz, Illéshez, Mária üdvözletével.

-- Ugye, mama? -- kérdi anyjától.

-- Mondd meg neki, hogy megáldom őt, ugyanúgy Izsákot és a többieket is. A fiam megígérte, hogy magával visz... és eljövök hozzátok, gyermekem első barátai!

(2,321)  

Jézus ezekben a napokban oktatja tanítványait, egyszer a Názáret mellett lévő olajfaerdőben, máskor pedig a názáreti ház kertjében, miközben Mária tesz-vesz a házban és a kertben, s valahányszor elhalad a fűben ülő Jézus mellett, rámosolyog a fiára. Oktatás közben Jézus példaképként állítja Máriát tanítványai elé:

-- Vigyázzatok! Nagyon vigyázzatok! Állandóan. Nehogy holnap beleessetek abba, amit máig elkerültetek. Látjátok? Ma az ég elsötétült, jégeső közeledik. És mi az eget vizsgálva azt mondtuk: ,,Ne menjünk el hazulról!'' Nos, ha így meg tudjuk ítélni a dolgokat, hogy mennyire veszélyesek, de össze sem hasonlíthatók azzal a veszéllyel, amelyet a bűn jelent, megfosztva minket Isten barátságától, akkor miért nem értünk annak megítéléséhez, hogy mi lehet veszélyes a lélekre?

Nézzétek! Íme, ott van az Anyám. El tudtok képzelni benne rosszra való hajlamot? Jóllehet szeretete sürgeti őt, hogy engem kövessen, csak akkor hagyja el a házát, amikor az én szeretetem ösztönzi őt erre. Ő az én Tanítónőm. Ma reggel kért engem:

               ,,Tanítványaid között van az anyád is, fiam. Meg akarom ismerni tanításodat.'' Ő birtokában volt ennek a tanításnak a méhében és még előbb a lelkében. Isten ajándékba adta neki, mint Megtestesült Igéje jövendő Anyjának. Miután kért engem, azt mondta: ,,Azonban... ítéld meg te, hogy jöhetek-e én is anélkül, hogy elveszítsem Istennel való egyesülésemet. Anélkül, hogy a világ, amiről te azt mondod, hogy bűze átható, megrontaná a szívemet, amely teljesen Istené volt, most is az övé, és az övé akar maradni. Megvizsgálom magam és úgy találom, hogy meg tudom ezt tenni, mert... (és itt, anélkül, hogy tudatában lenne, a legnagyobb dicséretben részesíti önmagát), mert nem találom másnak tiszta békémet, amelyet akkor élveztem, amikor a templomnak egy virága voltam, és azt, aminek most vagyok birtokában, miután több mint harminc éve a ház asszonya vagyok. Én azonban méltatlan szolgálóleány vagyok, aki rosszul ismeri és még rosszabbul ítéli meg a lélek dolgait. Te vagy az Ige, a Bölcsesség és a Világosság. És világosság lehetsz szegény mamád számára, aki inkább elfogadja, hogy nem lát többé, mintsem hogy ne legyen kedves az Úr előtt.'' És nekem azt kellett mondanom neki, csodálattól remegő szívvel: ,,Mama, mondom neked, téged nem ront meg a világ. Sőt, bebalzsamozod a világot.''

Halljátok? Anyám felfogta a világban élés veszélyeit, amelyek veszélyek az ő számára is, még neki is. És ti, emberek, nem látjátok?! Ó, a sátán valóban lesben áll, és csak az éberek fognak győzni...

(2-331)  

A vihar utáni reggelen Jézus kimegy a teljesen elázott kertbe. Látja, hogy anyja lehajol a kis növények fölé. Üdvözli őt hozzá csatlakozva. Milyen édes az ő csókjuk! Jézus baljával átkarolja Mária vállát, magához vonja, és megcsókolja a homlokán, majd lehajol, hogy anyja is megcsókolja az ő arcát. Tekintetük, amely a csókot kíséri, teszi teljessé cselekedetük kedvességét. Jézus cselekedete kifejezi szeretete teljességét, amely méltóságteljes és oltalmazó; és Máriáét, amely éppoly tiszteletteljes, mint szeretetteljes. Amikor megcsókolják egymást, úgy tűnik, hogy Jézus az idősebb, és Mária egy fiatal leány, aki az atyjától, vagy sokkal idősebb testvérétől részesül a reggeli csókban.

-- Kárt tett a tegnap esti jégeső és az éjjeli szél a virágaidban? -- kérdi Jézus.

-- Nincs kár, Mester. Csak nagyon összekuszálta az ágakat -- válaszolja egy kissé érdes hangon Péter, mielőtt még Mária felelni tudna.

               Jézus felemeli fejét, és látja Simon Pétert, aki rövid tunikába öltözve azon dolgozik, hogy kiegyenesítse a fügefa tetején az összekuszált ágakat.

-- Már dolgozol?

-- Ó, mi halászok úgy alszunk, mint a halak. Minden órában, minden helyen, de csak annyit, amennyit pihenni engednek. És ez szokássá válik. Ma reggel hallottam csikorogni az ajtót hajnalban, és azt mondtam magamban: ,,Simon, ő már felkelt. Gyorsan kelj fel! Menj nagy tenyereddel, és segíts neki!'' Gondoltam, hogy ő a virágaira gondol és a viharos éjjelre. És nem tévedtem. Oh, én ismerem az asszonyokat!... Feleségem is úgy forgolódik az ágyban, mint a hal a hálóban, amikor vihar van és a virágaira gondol...

Miközben Jézus elbeszélget Péterrel, megjelenik János is, és ő is felmászik a fügefára. Amikor dolgukat végezve a két halász leszáll a fáról, kijön a zelóta Simon is Józseffel és a kerióti Júdással.

               Mária friss kenyeret hoz nekik, kis sötét és kerek kenyereket. Péter a késével felvágja azokat, és kettévágott fügét tesz rájuk. Az elsőt Jézusnak nyújtja, utána Máriának és a többieknek. Jó étvággyal esznek a felfrissült kertben, amely nagyon szép a reggeli napsütésben. Az eső megtisztította a levegőt.

               Megérkezik a többi tanítvány is, akik úgy látszik, máshol aludtak: Tamás, András, Jakab, Fülöp, Bertalan és Júdás Tádé. Üdvözlik a többieket. Jézus azt mondja:

-- Maradjunk itt együtt. Így lesz egy új tanítványunk is. Mama, gyere!

               Leülnek Jézus körül, ki egy kőre, ki egy székre. Jézus mellett van az anyja, lábánál pedig János, aki közel akar lenni Jézushoz. Most mondja el nekik a példabeszédet a télről, a viharról és a kerti munkákról...

               Utána Jézus megvigasztalja unokatestvérét, Júdást, akinek atyja haldoklik. Megsimogatja őt:

-- Júdás... Én elhagytam anyámat, hogy küldetésemnek éljek. Ez eloszlatja minden kételyedet azt illetően, hogy becsületesen cselekszel-e. Ha ez nem lett volna jó cselekedet, megtettem volna-e én anyámmal szemben, akinek rajtam kívül nincs senkije?

Júdás megfogja Jézus kezét, arcához emeli, és lehajtja a fejét. Nem tud beszélni.

-- Menjünk mi ketten, egyedül, mint amikor gyermekek voltunk. Menjünk, vigyük el az öregnek ezeket a szép, aranysárga szőlőket. Nehogy azt gondolja, hogy nem törődöm vele, és ellensége vagyok. Tetszeni fog ez anyádnak és Jakabnak is. Megmondom neki, hogy holnap Kafarnaumban leszek, és hogy fia egészen az övé. Tudod, az öregek olyanok, mint a gyermekek, féltékenyek. És mindig gyanakodnak, hogy elhanyagolják őket. Részvéttel kell lennünk irántuk...

               Jézus eltűnik, a kertben hagyva a tisztelettől és fájdalomtól megnémult tanítványokat, akik látják, milyen ellentét van egy apa és egy gyermek között Jézus miatt. Mária elkíséri Jézust egészen a kapuig, és most visszatér, fájdalmasan felsóhajtva.

(2-336)