Búcsú Máriától

  Esteledik. Jézus a názáreti ház kis szobájában ül az asztalnál és eszik. Mária szolgál fel neki. Jön, megy. Jézus kétszer vagy háromszor is mondja, hogy üljön le, és ő is egyen; de ő nem akar. Szomorkásan mosolyogva rázza a fejét. Hozza a kifőtt zöldséget, a sült halakat, utána a lágy sajtot és a kis, sötét olajbogyókat. A kenyér már az asztalon van. Kerek és lapos, körülbelül akkora, mint egy tányér. Elég sötét a színe. Egy vizeskorsó és egy pohár is van Jézus előtt. Csendben eszik, szeretetteljes fájdalommal nézve a mamájára.

Mária szemmel láthatólag szenved. Jár, kel, hogy uralkodni tudjon magán. Jóllehet még elég világos van, meggyújt egy lámpást és Jézus mellé teszi. Megsimogatja fiának a fejét. Felnyit egy tarisznyát, ami vízálló gyapjúból van szőve, keresgél benne, majd kimegy a kert végébe, ahol egy kamra van. Meglehetősen összeráncosodott almákkal jön ki a kamrából. Ezeket biztosan még nyáron tették el. Beteszi a tarisznyába, utána vesz egy kenyeret, egy kis sajtot, és azokat is melléjük teszi, jóllehet Jézus nem akarja, mondván, hogy már elég az, ami ott van.

Utána Mária megint az asztalhoz megy. Megáll Jézus balján és nézi őt, amint eszik. Gyötrődve és imádattal nézi. Arca sápadtabb a szokásosnál. A szenvedés mintha megöregítette volna. Szemei nagyobbaknak látszanak és karikásak, látszik rajtuk, hogy sírt. Most is könny gyűlik a szemébe. Fájdalmas és fáradt a tekintete.

               Jézus lassan eszik, és látszik, hogy erőlteti az evést, mert azt akarja, hogy Édesanyja elégedett legyen. A szokásosnál jobban elmélyed gondolataiban. Felemeli a fejét, és Máriára néz. Látja, hogy annak arca könnyben ázik. Lehajtja fejét, hogy engedje szabadon sírni. Megelégszik azzal, hogy kezébe veszi Mária finom kezét, amellyel ő az asztalra támaszkodik. Arcához emeli, mintegy hagyva, hogy megsimogassa őt, utána megcsókolja, nagy szeretettel és tisztelettel.

Mária ajkához emeli a szabad balkezét, mintegy elfojtva egy sóhajtást, utána letörli könnyeit az arcáról. Jézus folytatja az evést. Mária gyorsan kimegy a kertbe, ahol már elég sötét van, és eltűnik.

               Jézus bal könyökére támaszkodva, homlokát kezébe hajtja, abbahagyja az evést és elmerül a gondolataiban. Utána figyel és feláll.

               Ő is kimegy a kertbe, és miután körülnéz, annak jobb oldalára megy. Onnan belép az asztalosműhelybe, ahol most minden teljesen rendben van. Nincsenek fadarabok, forgácsok, nem ég a tűz. Ott van a gyalupad, ott vannak a szerszámok, ez minden.

Mária a gyalupadra hajolva sír. Kislánynak látszik. Fejét balkezével tartva, csendesen, de nagy fájdalommal sír. Jézus csendesen lép be, és oly gyengéden közelíti meg, hogy ő csak akkor veszi észre jelenlétét, amikor fia a kezét az ő fejére teszi, megsimogatva őt, szeretetteljes szemrehányással csak annyit mondva: ,,Mama!''

               Mária felemeli a fejét, és könnyeinek fátyolán keresztül Jézusra néz. Összetett kezeivel Jézus jobb karjára támaszkodik. Jézus bő ingujjának egyik szárnyával felszárítja Mária könnyeit, majd átöleli, szívére szorítja, és a homlokán megcsókolja őt. Jézus méltóságteljes. A szokásosnál férfiasabbnak látszik, Mária pedig inkább gyermeknek, az arcát kivéve, amelyen látszik a fájdalom.

-- Gyere, Mama -- mondja Jézus, és jobb kezével magához szorítva őt visszatér vele a kertbe, ahol leül egy padra a ház fala mellett.

               A kert csendes és már sötét. Csak a hold szép fénye és az ebédlőből kiszüremlő fény világítja meg. Az éj nyugodt. Jézus beszél Máriához. Először olyan halkan, hogy nem értek belőle semmit. Mária bólint rá.

               Utána hallom:

-- Engedd, hogy a rokonok ide jöjjenek. Ne maradj egyedül! Akkor nyugodtabb leszek, Anyám, és te tudod, hogy nyugodtnak kell lennem ahhoz, hogy betöltsem küldetésemet. Nem csökken irántad érzett szeretetem. Gyakran el fogok jönni, és értesítelek, amikor Galileában leszek, ha nem tudok hazajönni. Akkor majd te jössz el hozzám. Mama, ennek az órának el kellett jönnie! Itt kezdődött, amikor az Angyal megjelent neked. Most ütött az óra, és nekünk át kell élnünk, ugye, mama? Utána, a kiállt megpróbáltatás után, eljön a béke és az öröm. Ahhoz azonban, hogy belépjünk az Ígéret Földjére, előbb át kell mennünk ezen a pusztaságon, mint az ősatyáknak. De az Úristen megsegít minket, mint ahogy őket is megsegítette. És lelki mannaként adja nekünk a segítségét, hogy táplálja lelkünket az erős megpróbáltatásban. Mondjuk el együtt a Miatyánkot...

Jézus feláll, Mária vele együtt, és arcukat az égre emelik, két élő Ostyaként, akik világítanak a sötétben. Jézus lassan mondja, de tiszta hangon, hangsúlyozva a szavakat, különösen ezeket: ,,Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod.'' Szünetet tartva elválasztja ezeket a többiektől. Kitárt karokkal imádkozik, de nem keresztalakban, hanem mint amikor a papok ,,Az Úr legyen veletek!'' szavait mondják. Mária összetéve tartja a kezét.

               Utána visszatérnek a házba. Jézus egy kancsóból kis fehér bort tölt egy pohárba és az asztalhoz viszi. Kézen fogja Máriát, leülteti maga mellé, és odaadja neki ezt a bort, amelybe belemárt egy kenyérdarabot, hogy igyon a borból, és egye meg a belemártott kenyeret. A maradék bort Jézus issza meg. Utána átöleli anyja vállát és így tartja őt a szívére vonva.

Nem beszélnek többet. Várnak. Mária megsimogatja Jézus jobb kezét, Jézus meg anyja karját és fejét.

               Utána Jézus feláll, vele együtt Mária is. Szeretettel átölelik és megcsókolják egymást. Úgy látszik, el akarnak válni egymástól, de Mária visszafordul, és magához szorítja gyermekét. Ő a Szűzanya, de végül is édesanya, egy mama, akinek el kell szakadnia a fiától, és aki tudja, hová vezet ez az elszakadás. Senki se mondja többé, hogy Mária nem szenvedett!

               Jézus veszi sötétkék köpenyét, a vállára teríti, és fejére teszi a csuklyát. Utána átveti vállán a tarisznyát, hogy ne akadályozza a járásban. Mária segít neki, és annyira kedveskedik, hogy nem tudja abbahagyni köpenyének és csuklyájának az igazgatását.

Jézus a kijárat felé megy, miután a szobában az áldás jelét adta. Mária követi őt, és a már kinyitott ajtóban ismét megcsókolják egymást.

               Az út csendes és elhagyatott. A hold fehér. Jézus útnak indul. Még kétszer hátrafordul, hogy a mamájára nézzen, aki az ajtófélfához támaszkodna maradt és fehérebb a holdnál. Az arca csupa könny. Jézus mind távolabbra megy a fehér úton. Mária még mindig az ajtóban sír. Utána Jézus eltűnik az útkanyarban.

               Elkezdődött az Evangéliumot hirdető útja, amely a Golgotán fog befejeződni. Mária bemegy a házba, sírva, és bezárja az ajtót. Az ő számára is elkezdődött az út, amely elviszi majd a Golgotára.

(2-9)  

Jézus magyarázata az előzőkhöz:

-- Ez Máriának, Isten Anyjának a negyedik fájdalma. Az első a bemutatás a templomban, a második az egyiptomi menekülés, a harmadik József halála, a negyedik az elszakadás tőlem.

               Az én eltávozásom szemléléséből főleg azok a szülők és gyermekek tanulhatnak, akiket Isten akarata arra hív, hogy kölcsönösen lemondjanak egymás társaságáról egy magasabb szeretetért. Másodsorban szól mindazoknak, akik fájdalmas lemondás előtt állnak.

               Mennyi van ebből az életben! Ezek a tövisek a földön, amelyek átdöfik a szívet. Tudom. De akik megadással elfogadják azokat -- figyeld meg, nem azt mondom: ,,akik vágyakoznak rájuk és örömmel fogadják őket'', ez már tökéletesség; azt mondom, ,,megadással'' -- azok örök rózsákká változtatják át azokat. De kevesen fogadják megadással. Mint a nyugtalan szamarak, rugdalóztok az Atya akarata ellen és megcsökönyösödtök...

Ne mondjátok: ,,Én csak ebben a jóban részesültem, és Isten elvette tőlem...'' ,,Én csak ezt a szeretetet élveztem, és Isten megfosztott tőle.'' Máriának is csak egyetlen java, egyetlen szerelme volt a földön: a fia. Ő volt a kegyelemmel teljes, a gyengéd asszony, aki szerette a tökéletességet, és akiben tökéletes volt a szeretet és érzelem minden megnyilatkozása. Szülei már régen meghaltak, József néhány éve halt meg, nem maradt számára más rajtam kívül. Csak én szerettem és éreztettem vele, hogy nincs egyedül. A rokonok énmiattam kissé ellenségesek voltak, mert nem tudtak isteni eredetemről. Nehezteltek rá, mint egy anyára, aki nem tudja elérni a fiánál, hogy az használja a józan eszét, és ne utasítsa vissza a neki ajánlott házasságokat, amelyek dicsőségére váltak volna a családnak, és segítséget is jelentettek volna.

A rokonok a közvéleménytől, az emberi véleménytől befolyásolva -- amit ti józan gondolkozásmódnak neveztek, de ami csak emberi gondolkodásmód, azaz önzés -- szerették volna, ha úgy teszek, amint ők helyesnek tartották. A háttérben mindig az a félelem volt, hogy egy napon majd kellemetlen helyzetbe kerülnek miattam, aki már annyira túl eszményi gondolatokat mertem hangoztatni, amelyek -- szerintük -- megbánthatják a zsinagógát. A zsidóság történelme tele volt a próféták sorsáról szóló tanítással. Nem volt könnyű a próféta sorsa, és gyakran őrá magára halált hozott, rokonságára pedig kellemetlenségeket. A háttérben mindig ott volt, hogy egy napon nekik kell majd gondoskodniuk Anyámról.

Azért bántotta őket, amikor látták, hogy ő semmiben sem akadályozott engem, hanem állandóan imádott. Ez még inkább bántotta őket működésem három éve alatt, amíg elérte csúcspontját a nyilvános korholásban, amikor a tömeg között találtak engem, és szégyenkeztek az én -- szerintük -- őrületem miatt, amellyel megbántottam az uralkodó néposztályt. Korholtak engem és őt, az én szegény Mamámat!

               Mária is ismerte rokonainak felfogását. Nem mind voltak olyanok, mint Jakab, Júdás és Simon, és anyjuk Mária, Alfeus felesége. Mária előre látta jövőbeli magatartásukat is. Ő tudta, mi vár rá ez alatt a három év alatt, és ennek a végén. Ismerte az én sorsomat is. Mégsem lázadozott ellene, mint ti. Sírt. De ki nem sírt volna, amikor el kellett válnia egy olyan fiútól, aki úgy szerette őt, mint én? Ki ne sírt volna, aki előre látta a hosszú napokat, nélkülem, egyedül a házában? Ki ne sírt volna ismerve fiának sorsát, tudván, hogy rosszindulatú bűnösök bosszúja vár rá, ami addig fajul, hogy megölik őt?

Sírt, mert ő Társmegváltó és az Istennek újjászült emberi nemnek az Anyja volt. Sírnia kellett mindazokért az anyákért, akik nem tudtak örök dicsőségük számára koronát csinálni anyai fájdalmukból.

               Mily sok anya van a világon, akinek karjából a halál kitépi gyermekét! Mily sok anya oldaláról szakítja el a természetfeletti hívatás a gyermeket! Mária sírt minden gyermekéért, mint a keresztények Anyja, minden nővéréért, aki elvesztette gyermekét. És minden asszonytól született gyermekért, akiknek hivatásuk, hogy Isten apostolai legyenek, vagy vértanúk Isten szeretetéből és az Isten iránti hűségük vagy az emberek vadsága miatt.

Az én véremnek és Anyám könnyeinek keveréke megerősíti ezeket a hősies sorsra kijelölteket. Ez semmisíti meg bennük tökéletlenségeiket, sőt, gyengeségből elkövetett bűneiket is, s adja meg nekik a vértanúságon felül azonnal Isten békéjét, és ha Istenért szenvedtek, az ég dicsőségét.

               Ez a melegítő láng a misszionáriusok számára a fagyos vidékeken, ez a harmat számukra a tűző napmelegben. A könnyek Mária szeretetéből és liliomtiszta szívéből fakadtak. A Szeretetnek eljegyzett szűzi szeretet tüzével rendelkeznek, és a szűzi tisztaság friss illatával, amely hasonlít a harmatos éjszaka után a liliom kelyhében összegyűlt vizéhez.

Ebben van részük a jól értett szerzetesi élet pusztaságában az Istennek szentelteknek, akik csak Istennel egyesülve élnek, és minden más érzelem természetfeletti szeretetté alakul át bennük rokonaik, barátaik, elöljáróik, alattvalóik iránt.

               Ebben részesülnek azok, akik a világban szentelik magukat Istennek. Abban a világban, amely nem érti meg és nem szereti őket. Ők is elhagyták ezt a világot, s úgy élnek, mintha egyedül lennének, annyira képtelenek megérteni őket, és annyira kinevetik őket az én szeretetem miatt.

               Részesülnek ebben az én kedves ,,áldozataim'' is, mert Mária lett először áldozattá Jézus szeretetéért. Minden követőjének anyai és orvosi kezével adja könnyeit, amelyek gyógyítanak, amelyek fellelkesítenek és képessé tesznek a legnagyobb áldozat vállalására is. Anyám szent könnyei!

Mária imádkozik. Nem hagy fel az imával azért, mert Isten fájdalmat okozott neki. Ne felejtsétek el ezt! Imádkozzatok vele együtt Jézushoz! Imádkozzatok az Atyához! Aki a mi Atyánk és a ti Atyátok.

               Az első Miatyánkot názáreti kertjében mondtuk el, hogy megvigasztaljuk Máriát fájdalmában, hogy felajánljuk a ,,mi'' akaratunkat az Örökkévalónak abban a pillanatban, amikor megkezdődött ennek az akaratnak, számára az állandóan növekedő lemondás időszaka, amely elérte csúcspontját számomra az életről való lemondásban, és Mária számára fiának halálában.

Ami minket illet, nekünk nem volt semmi vétkünk, amit az Atyának meg kellett volna bocsátania, pusztán alázatosságból kértük mi, akik bűn nélkül voltunk, az Atya bocsánatát, hogy méltóképpen kezdjük küldetésünket. Meg akartunk tanítani titeket arra, hogy minél inkább Isten kegyelmében van valaki, annál áldottabb és gyümölcsözőbb a küldetése. Meg akartunk tanítani titeket a tiszteletre Isten iránt és az alázatosságra. Az Atyaisten előtt semminek éreztük a mi férfi és női tökéletességünket, és bocsánatát kértük. Ugyanígy imádkoztunk ,,mindennapi kenyerünkért'' is.

Mi volt a mi kenyerünk? Ó, nem az, amit Mária tiszta kezei gyúrtak és sütöttek a kis kemencében, amelynek számára oly sokszor készítettem tűzifát. Az is szükséges volt, amíg a földön éltünk. De a mi mindennapi kenyerünk az volt, hogy napról napra teljesítsük küldetésünk ránk eső részét. Ebben volt örömünk.

               Mária velem együtt imádkozik. Gyermekeim, én vagyok az, aki igazzá teszlek titeket. Én teszem elfogadhatóvá és gyümölcsözővé imáitokat az Atyánál. Én mondottam: ,,Mindazt megkapjátok, amit az én nevemben kértek az Atyától.'' (Jn 16,23) És az Egyház megerősíti imáját: ,,Jézus Krisztus, a mi Urunk által''.

Amikor imádkoztok, mindig, mindig, mindig egyesüljetek velem! Én hangosan imádkozom értetek, elrejtve emberi hangotokat az én istenemberi hangom alá. Átszögezett kezembe veszem imáitokat, és felemelem az Atyához. Ezáltal végtelen értékű áldozattá válnak. Hangom egyesül a tiétekkel és gyermeki csókként száll fel az Atyához. Sebeim bíbora értékessé teszi imáitokat. Legyetek bennem, ha azt akarjátok, hogy az Atya bennetek, veletek legyen, általatok működjék.

(2-14)