József halála

  Jézus József műhelyében dolgozik egy nagy gyalupadon. Egyedül van. Kitartóan, kimérten dolgozik. Nincs egyetlen felesleges, türelmetlen mozdulata sem.

               Időnként felemeli a fejét és a zárt ajtó felé néz, mintegy hallgatózva. Majd odamegy az utcára nyíló ajtóhoz, kinyitja, mintha várna valakit. Utána visszatér a munkájához. Nem szomorú, de komoly.

               Belép az Édesanyja. Sötétkék ruhában van fátyol nélkül. Odasiet Jézushoz. Szomorúan hívja a fiát, és megragadja a karját mindkét kezével, könyörgő, fájdalmas mozdulattal. Jézus megsimogatja a vállát, és vigasztalja őt, majd kimegy vele együtt, azonnal otthagyva munkáját és letéve kötényét. Mária csak annyit mondott neki:

-- Ó, Jézus! Gyere! Gyere! Rosszul van!

               Remegő ajakkal mondta ezt, és könnyek csillogtak kivörösödött, fáradt szemében. Jézus csak annyit mondott: ,,Mama!'', de ebben a szóban minden benne volt.

               Belépnek a szomszédos szobába, amelybe besüt a nap a nyitott ablakon, amely a kertre nyílik. A szoba szegényes, de rendezett. Van benne egy alacsony fekvőhely. Rajta fekszik József, sok párnával feltámasztva. Haldoklik. Világosan látszik ez szürke arcáról, fénytelen szeméről, levegő után kapkodó melléről, egész testének elernyedéséről.

Mária baloldalára megy, megfogja ráncos kezét, amely véraláfutásos a körménél. Simogatja, megcsókolja, egy kendővel letörli verítékét beesett halántékáról, könnyét szemének sarkából. Egy vízbe mártott ruhával megnedvesíti az ajkát.

               Jézus a jobb oldalára áll. Megigazítja vánkosait, gondosan felemelve a testét, és Mária segítségével kényelembe helyezi őt. Megsimogatja a haldokló homlokát, és igyekszik lelket önteni bele.

               Mária csendesen, hangtalanul sír. A könnyek legördülnek sápadt arcáról a ruhájára.

               József kissé felélénkül és Jézusra néz. Megfogja a kezét, mintha mondana valamit, és azért is, hogy kapcsolatban legyen az istenivel, erőt merítsen az utolsó megpróbáltatásban. Jézus lehajol József kezéhez és megcsókolja. József mosolyog: Utána Mária felé fordul, az ő tekintetét keresve, és őrá is rámosolyog. Mária letérdel az ágy mellé, igyekszik mosolyogni, de nemigen sikerül neki. Lehajtja fejét. József Mária fejére teszi a kezét, megsimogatja, amely áldásnak látszik.

Jézus az ágy másik oldalára megy, vesz egy széket, és leülteti Máriát, ismét egyetlen szóval, ,,Mama''. Utána visszatér a helyére, ismét kezébe veszi József kezét. Majd a haldokló fölé hajolva egy zsoltárt suttog:

-- Védelmezz, Istenem, hozzád menekülök... Beléd helyezem reményemet... Áldom az Urat, aki tanácsot ad nekem... Mindig szemem előtt lebeg az Úr. Ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a romlást. Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége. (Zsolt 16)

József egészen felélénkül, és rámosolyog Jézusra, megszorítva a kezét. Jézus egy mosollyal válaszol a mosolyára, és simogatással a kézszorítására, és nevelőatyja fölé hajolva, kedvesen folytatja:

-- Mily szeretetreméltóak hajlékaid, ó, Uram! Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba... A veréb is otthont talál magának, a fecske fészket, hogy kicsinyeit oda rejthesse, oltáraidnál, Seregek Ura, én Istenem és királyom! Boldogok, akik a házadban laknak... Boldog az az ember, akinek ereje benned gyökeredzik, szívében elhatározza, hogy felmegy a siralmak völgyéből a választott helyre. Ó, Uram, hallgasd meg imámat... Ó, Isten, fordítsd felém arcodat, és lásd felkented arcát... (Vö. Zsolt 84)

József egy sóhajjal Jézusra néz, és olyan mozdulatot tesz, mintha áldást akarna adni, de nem képes rá. Nem tud beszélni. Mégis boldog, és élénken, bizalommal néz Jézusára.

-- Kegyelmedet, Uram, kiárasztottad földedre, Jákob sorsát jóra fordítottad... Mutasd meg, Urunk, irgalmadat, adj nekünk kegyesen szabadulást! Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, Ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá. Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik Őt félik, s dicsőség lakik majd földjükön... Igazság és hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált. A földről kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le. Igen, az Úr kiárasztja áldását, és földünk meghozza termését. Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában. (Zsolt 85)

Atyám, te láttad ezt az órát, és ezért fáradoztál. Te elősegítetted, hogy ez az óra eljöjjön, és az Úr megjutalmaz érte. Én mondom ezt neked -- teszi hozzá Jézus, felszárítva egy örömkönnyet, amely legördült József arcán.

               Utána folytatja:

-- Emlékezzél, Uram, kegyesen Dávidra, emlékezzél minden fáradozására. Hogy esküdött meg az Úrnak, hogyan tett ígéretet Jákob Erősének: ,,Nem lépek addig házam belsejébe, és nem fekszem le nyugvóhelyemre, nem engedek addig álmot a szememnek és szempillámnak nyugalmat, amíg helyet nem találok az Úrnak, lakást Jákob Erősének...'' Indulj el Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája. (Mária megérti, és sírásban tör ki.) Papjaid öltözzenek igazságba, akik hűek hozzád, örömükben ujjongjanak! Szolgádnak, Dávidnak kedvéért, ne vesd meg fölkented arcát! Az Úr megesküdött Dávidnak igaz esküvel és attól nem áll el: ,,Testedből utódot emelek trónodra...'' Az Úr kiszemelte lakóhelyét... Dávid hatalmát ott megerősítem, fáklyát állítok fölkentemnek. (Zsolt 131)

-- Köszönetet mondok neked, Atyám, azért, amit értem és Anyámért tettél. Te igaz életű Atyám voltál, és az Örökkévaló téged bízott meg Krisztusának és Szövetségládájának őrzésével. Te voltál a meggyújtott fáklya számára, és szeretted a szent méh Gyümölcsét. Menj békében, Atyám! Az özvegy nem marad segítség nélkül. Az Úr előre rendelkezett, hogy ne maradjon egyedül. Menj nyugodtan nyugvóhelyedre! Én mondom neked.

               Mária sír a takarók fölé hajolva (amelyek köntösöknek látszanak), amelyekbe József testét beburkolták, mert fázott. Jézus meggyorsítja vigasztalását, mert József lélegzete mind nehezebbé válik, és szeme elfátyolosodik.

-- Boldog az az ember, aki féli az Urat, kinek öröme telik törvényében... igazsága megmarad örökre. A jóknak világít, mint fény a sötétben, kegyes, igazságos és irgalmas... az igaz örök emlékezetben marad... igazsága megmarad örökre. Feje dicsőségesen felemelkedik. (Zsolt 112)

               Neked részed lesz ebben a dicsőségben, Atyám. Hamarosan eljövök, hogy téged felvigyelek a pátriárkákkal, akik megelőztek téged, a dicsőségbe, ami rád vár. Örvendezzék lelked szavamnak.

               -- Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él... Te ott vagy, Atyám... Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől... téged nem ér baj... mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. Mert reméltél az Úrban, mondja neked, Atyám, hogy megszabadít és megvéd téged. Mert hozzá emelted fel szavadat, meghallgat téged, veled lesz az utolsó megpróbáltatásban, megdicsőít téged ez után az élet után, megláttatja már veled Üdvösségét. Belépsz a másik életbe, az Üdvösség által, aki most megvigasztal téged, és hamarosan, ó, hamarosan eljön, ismétlem neked, hogy isteni ölelésével átkaroljon téged és magával vigyen az összes pátriárkák élén oda, ahol hajlékot készített Isten Igazának, aki az én áldott atyám volt. (Vö. Zsolt 90)

-- Menj előttem, mondd meg a pátriárkáknak, hogy az Üdvösség a világon van és Isten országa hamarosan megnyílik számukra. Menj, Atyám! Áldásom kísér téged!

               Jézus hangosabban beszél, hogy hangja behatoljon József értelmébe, aki elmerül a halál ködében. Közeli a vég. József fulladozik a fáradtságtól. Mária simogatja. Jézus ágyának szélére ül, és magához vonja a haldoklót, aki összeroskad és csendesen meghal.

               A jelenet ünnepélyes békét sugároz. Jézus visszateszi az ágyba a pátriárkát, és átöleli Máriát, aki az utolsó pillanatokban Jézus közelébe ment, amikor elhatalmasodott rajta a fájdalom.

(1-296)  

Jézus hozzáfűzi a fenti jelenethez:

-- Megtanítok minden feleséget, akit fájdalom gyötör, hogy kövesse Máriát özvegységében: egyesüljön Jézussal.

               Tévednek azok, akik azt gondolják, hogy Mária nem szenvedett szívében. Anyám szenvedett. Értsétek meg! De szentül szenvedett, mert benne minden szent volt, de nagyon élesen.

               Azok, akik azt gondolják, hogy Mária lagymatag szeretettel szerette jegyesét, mert lélekben volt jegyese és nem testben, hasonlóképpen tévednek. Mária bensőségesen szerette Józsefét, akivel harminc éven keresztül élt hűségesen. József atyja, jegyese, testvére, barátja, védelmezője volt neki.

Most egyedül érezte magát, mint a szőlővessző, amelyet levágtak a szőlőtőről, amely éltette. Mintha csak villám csapott volna a házába. Kettévált. Azelőtt egység volt, amelyben a tagok egymást támogatták. Most hiányzott a teherviselő főfal, az első csapás, amely ezt a családot érte, jelezve szeretett Jézusának közelálló elvesztését. Az Örökkévaló azt akarta, hogy jegyessé és anyává legyen. Most özveggyé tette, és azt akarta, hogy gyermeke is elhagyja. Mária könnyek között mondja ki: ,,Igen, Uram, legyen nekem a te Igéd szerint.''

               És azért, hogy ereje legyen ehhez az órához, átölel engem. Mária mindig közel volt Istenhez, életének legsúlyosabb óráiban is. A templomban meghívta az eljegyzésre, Názáretben az anyaságra, szintén Názáretben, könnyek között, az özvegységre, Názáretben a fiától való elszakadásra, a Kálvárián a gyötrelmekre, amikor meghajolni látott engem.

Tanuljatok tőle ti, akik sírtok. És tanuljatok ti, akik meghaltok. Ti, akik éltek, tanuljatok meg meghalni. Törekedjetek kiérdemelni azt, amit Józsefnek mondtam. Békét fog adni nektek halálküzdelmetekben. Ti, akik haldokoltok, tanuljátok meg kiérdemelni, hogy Jézus a közeletekben legyen, és vigasztaljon meg titeket. És ha nem érdemeltétek ki, akkor is legyen bátorságtok magatok mellé hívni engem. Én eljövök, kezem tele lesz kegyelmekkel és vigasztalással, Szívem tele lesz megbocsátással és szeretettel, ajkam feloldoz és bátorít titeket.

               A halál elveszti minden zordságát, ha karjaim között ér titeket. Higgyétek el! Nem tudom eltörölni a halált, de édessé teszem azok számára, akik bennem bízva halnak meg.

Krisztus mindnyájatok nevében mondotta a keresztjén: ,,Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!'' (Vö. Lk 23,46 Zsolt 31,6) Amikor ezt mondta, gondolt a saját halálára, a ti haláltusátokra, a ti rettegéstekre, a ti tévedéseitekre, a ti félelmetekre, a ti vágyatokra a bocsánat után. Megtört szívvel mondta ezt, még mielőtt lándzsával átdöfték volna, és inkább szenvedett lelkében, mint testében azért, hogy azok haláltusáját, akik reá gondolva halnak meg, az Úr megédesítse, és lelkük a halálból az Életbe menjen, a fájdalomból az örök örömbe.

(1-302)