Jézus nagykorú lesz 2. rész

A 12 éves Jézus elvesztésével kapcsolatban a következőkről számol be a nagy életrajz.

(Jézus mondja:)

               Amikor a férfiak és az asszonyok csoportja egyesült, és nem találták Jézust, Mária felfogta, hogy én nem vagyok Józseffel. Nem emelte fel a hangját, nem vádolta keményen jegyesét. Minden más asszony ezt tette volna. Sokkal kevesebbért ezt teszitek, megfeledkezve arról, hogy mindig a férfi a ház feje.

               De Mária fájdalma, amely meglátszik az arcán, minden feddésnél jobban átdöfi József szívét. Mária nem rendez drámai jeleneteket. Ti sokkal kevesebbért ezt teszitek, hogy felfigyeljenek rátok és részvéttel legyenek irántatok. De annyira nyilvánvaló magába zárt fájdalma a remegéséből, sápadt arcából, szemeiből, hogy az minden sírásnál és jajgatásnál jobban megindít.

Nem érez többé fáradtságot, sem éhséget, pedig hosszú utat tett meg, és oly sok órája már, hogy megpihent! De ő otthagy mindent, mind a tábort, amelyet elkészítettek, mind az ételt, amit hamarosan kiosztanak. Visszafordul. Este van, leszáll az éj. Nem számít! Minden lépés közelebb viszi őt Jeruzsálemhez. Megállítja a karavánokat, a zarándokokat. Érdeklődik tőlük. József követi és segíti őt. Egy napig mennek visszafelé, és utána szomorúan keresik őt a városban.

               Hol lehet, hol lehet Jézusa? És Isten megengedi, hogy ő ne tudja meg hosszú órákon keresztül, hogy hol keressen engem. Egy gyermeket a templomban keresni értelmetlen dolog volt. Mit tehetett volna egy gyermek a templomban? Legfeljebb, ha elveszett a városban, és visszatért a templomba, és sírásával magára vonta volna a felnőttek figyelmét és a papokét, hirdetményt tettek volna a kapukra, keresve a szülőket. De semmiféle hirdetmény nem volt ott. A városban senki sem tudott erről a gyermekről. Szép? Szőke? Erőteljes? Ó, olyan sokan ilyenek!

Később, három nap után, ami jelképe a másik három, aggodalomban eltöltött napnak, ami majd eljön, a kimerült Mária bemegy a templomba. Végigfutja az udvarokat és a csarnokokat. Semmi. Fut, fut a szegény mama oda, ahol egy gyermek hangját hallja. Még a bárányok bégetését is gyermekhangnak véli. De Jézus nem sír. Ő tanít. Íme, Mária hallja az emberek sáncán keresztül az ő tiszta hangját, amint mondja:

-- Ezek a kövek megremegnek majd...

               Igyekszik áthatolni a tömegen, és nagy erőlködés után sikerül neki. Íme, itt van a fia, kitárt karokkal, a doktorok közt állva.

Mária az okos szűz, de ez alkalommal a szomorúság felülkerekedik tartózkodásán. Legyőz minden akadályt. A fiához fut, átöleli, leemelve őt a zsámolyról, a földre állítja, és így szól hozzá:

-- Ó, miért tetted ezt velünk? Három napja keresünk! A mamád hamarosan meghal a fájdalomtól, fiam. Atyád kimerült a fáradtságtól. Miért, Jézusom?

               Az ember nem kérdezi, hogy ,,Miért?'', attól, aki tudja, mit miért tesz. Nem kérik, hogy okolja meg eljárását. Akiket hív, nem kérdezik: ,,Miért?'', hanem mindent elhagynak és követik Isten hangját. Én a Bölcsesség voltam, tudtam. Én ,,hivatást kaptam'' egy küldetésre, és teljesítettem azt. A földi atya és anya felett ott van Isten. Az Atyaisten. Az Ő érdekei felülmúlják a mieinket, az Ő érzelmei minden más érzelem felett állnak. Ezt megmondom Anyámnak. A doktoroknak adott tanítást a Máriának, a doktorok Királynőjének adott tanítással fejezem be. És ő többé nem felejtette el ezt. A napsugár visszatért a szívébe, amikor az ő kezét fogva, alázatosan és engedelmesen vele mentem, szavaimat pedig szívébe zárta.

Sok napfény és sok felhő jelentkezett az égen az alatt a huszonegy év alatt, amelyben még a földön voltam. Sok öröm és sok sírás váltakozott a szívében a következő huszonegy év alatt. De ő nem kérdezte többé: ,,Fiam, miért tetted ezt?''

               Tanuljatok ebből, ti arcátlan emberek!