Menekülés Egyiptomba

Éjszaka van. József a kis szobájában alszik. Nyugodtan pihen, mint az, aki kifáradt a becsületes munkában.

               Álmában mosolyog, mint akinek valami kellemes látomásban van része. Aztán mosolya szomorúságra változik. Mélyen felsóhajt, mint akinek nyomasztó gondja van, és hirtelen felébred.

               Felül az ágyban, megdörzsöli a szemét és körülnéz. Az ablakra néz, ahol beszűrődik a holdsugár. Még éjjel van, de ő felveszi a ruháját, amit az ágy lábához tett le.

               Bekopog a mellette lévő szoba ajtaján. Kezében lámpással belép a hívó hangra. Ez a szoba alig nagyobb az övénél. Egy ágy van benne, mellette bölcsővel, amelynél már ég egy lámpás. Mária a bölcső mellett térdel és imádkozik virrasztva nyugodtan alvó fia mellett.

-- Nem alszol? -- kérdi József halk, csodálkozó hangon. -- Talán Jézus nem érzi jól magát?

-- Ó, nem, ő jól van. Imádkozom. Majd később alszom. Miért jöttél, József? -- Mária térdenállva marad, miközben beszél.

               József nagyon halkan beszél, hogy ne ébressze fel a gyermeket, de izgatottan.

-- Azonnal el kell mennünk innen... Készítsd el a ládát és egy zsákot mindazzal, amit csak beléjük tudsz tenni. Én elkészítem a többit, amennyit el tudok vinni... Hajnalban elmenekülünk. Már előbb is indulnánk, de beszélnem kell a ház úrnőjével...

-- De miért ez a menekülés?

-- Utána majd elmondom. Jézus miatt. Egy angyal azt mondta nekem: ,,Vedd a gyermeket és anyját, és menekülj velük Egyiptomba!'' Ne veszítsünk időt! Megyek elkészíteni, amit tudok.

               Nem szükséges mondani, hogy Mária nem vesztegeti az időt. Amint hallja, hogy az angyal Jézusról és menekülésről beszélt, felfogja, hogy gyermeke veszélyben van. Feláll, arca a viasznál is fehérebb. Aggódva szívére szorítja a kezét. Azonnal csomagolni kezd.

               Aggodalma ellenére sem veszíti el a fejét. Gyorsan, de rendszerezve tesz mindent. Valahányszor elmegy a bölcső mellett, ránéz a gyermekre, aki alszik.

-- Segítsek? -- kérdi újra meg újra József, benézve az ajtón.

-- Nem, köszönöm! -- válaszolja mindig Mária.

               Csak amikor megtelik a zsák, ami nehéz lehet, hívja Józsefet, hogy segítsen bekötni és leemelni az ágyról. József nem akarja, hogy Mária is emelje a zsákot, ő maga leemeli azt és a szobájába viszi.

-- Vigyük a gyapjútakarókat is? -- kérdi Mária.

-- Vigyünk mindent, amit tudunk. A többit elveszítjük. De amit lehet, vegyük magunkhoz. Hasznos lesz számunkra, mert nagyon hosszú út áll előttünk.

               József nagyon szomorúan mondja ezt. Mária mélyet sóhajtva összehajtja saját pokrócát és Józsefét is, és összeköti egy kötéllel. József mondja:

-- Itt hagyjuk a paplant és a gyékényt. A szamarakat sem terhelhetjük meg túlságosan. Hosszú és nehéz lesz az utunk, részben a hegyeken, részben sivatagon keresztül. Burkold be jól Jézust! Az éjszakák nagyon hidegek a hegyekben és a sivatagban. Magamhoz vettem a bölcsek ajándékait, mert azokra szűkségünk lesz ott lenn. Minden pénzünket áldozzuk fel, hogy vehessünk két szamarat. Meg kell vásárolnunk azokat, mert nem tudjuk őket visszaküldeni. Megyek, nem várom meg a hajnalt. Tudom, hol keressem. Te meg fejezd be az előkészületet.

               József kimegy.

Mária még összeszed néhány dolgot, utána Jézusra néz, majd kimegy és visszatér a kis ruhákkal, amelyek még vizesnek látszanak. Talán tegnap mosta ki őket. Nincs semmi több. Körülnéz, és egy sarokban meglátja Jézusnak egy játékát, egy fából faragott kisbárányt. A fán meglátszanak Jézus kis fogainak a nyomai, és a bárány fülei egészen le vannak rágva. Mária megsimogatja az értéktelen dolgot, amely szegényes puhafából készült, de amely oly értékes számára, mert tanúskodik József szeretetéről Jézus iránt, és gyermekéről beszél neki. Ráteszi ezt is a bezárt ládára a többi holmi mellé.

Most már valóban nem maradt kint semmi, csak Jézus a bölcsőben. Mária arra gondol, hogy jó lesz felkészíteni az útra a gyermeket is. Odamegy a bölcsőhöz és megérinti egy kicsit, hogy felébressze, de ő csak nyöszörög, megfordul, aztán tovább alszik. Jézus kinyitja a szájacskáját, és ásít egyet. Mária föléje hajol, és megcsókolja az arcát. Jézus felébred. Kinyitja a szemét. Látja a mamáját, rámosolyog, és felé nyújtja a kezecskéit.

-- Fölébredt a mama kincse! Itt van a tejecske. A szokottnál korábban... Ad a mama enni, aranyos, szent báránykám!

Jézus nevet és játszadozva mozgatja lábacskáját a takarón kívül, és mozgatja a kezeit is a kisdedek vidámságával, amit olyan jó látni. Kis ingecskéjében nagyon szép, rózsás, mint egy gyönyörű virág.

               Mária föléje hajlik, mintegy védve őt. Sír és mosolyog egyszerre, miközben a gyermek csicsereg a kisdedek módján olyan szavakkal, amelyeknek látszatra nincs értelmük, kivéve a köztük gyakran megismétlődő szót: ,,Mama!'' Csodálkozva nézi, hogy a mama sír. Egyik kezével a csillogó könnyek felé nyúl, és megsimogatja anyja arcát, majd a szívére simul, megsimogatva őt.

Mária megcsókolja a haját, karjába veszi, leül, felöltözteti. Íme, a kis gyapjúruhát már rátette és a kis szandálokat is. Tejet ad neki, és Jézus mohón szívja mamájának jó tejét. Amikor úgy látszik, hogy jobb melléből már csak kevés jön, megkeresi a balt és nevet közben, felnézve a mamájára. Utána elalszik anyja ölében.

               Mária csendesen feláll, és leteszi őt ágyának paplanjára. Betakarja a köntösével. Odamegy a bölcsőhöz, összehajtja a kicsiny pokrócot. Azon gondolkodik, jó lenne magával vinni a kis matracot is, hiszen olyan kicsi! Ezt elvihetné! Odateszi a párnával együtt a ládára, és sír az üres bölcső fölött. Szegény mama, akinek a gyermekét máris üldözik...

József visszatér.

-- Készen vagy? És Jézus is? Magadhoz vetted a pokrócát és a kis ágyát? Nem vihetjük el a bölcsőt, de legalább lesz kis matraca a szegény kicsinknek, akit halálra keresnek!

-- József! -- Mária felkiált, miközben megfogja József kezét.

-- Igen, Mária, halálra. Heródes a halálát akarja, mert fél tőle... Félti emberi országát ettől az ártatlantól. Nem tudom, mit tesz majd, amikor felfogja, hogy elmenekült, de akkor mi már messze leszünk. Nem hiszem, hogy megbosszulja magát egészen Galileáig keresve őt. Túl nehéz lenne számára kideríteni, hogy mi galileaiak vagyunk, és még inkább, hogy Názáretből valók, és hogy kik vagyunk pontosan. Hacsak a sátán nem segíti őt, meghálálva neki, hogy oly hűséges szolgája. De ha ez történne, Isten maga fog megsegíteni minket. Ne sírj, Mária! Téged sírni látni fájdalmasabb számomra, mint az, hogy számkivetésbe kell mennünk.

-- Bocsáss meg, József! Nem magamat siratom, sem azt a csekély jót, amit elveszítek. Miattad sírok... Már oly sok áldozatot kellett hoznod! És most nem lesz többé se munkád, se otthonod. Milyen sokba kerülök neked, József!

-- Sokba? Nem, Mária. Nem kerülsz nekem sokba, te mindig megvigasztalsz engem. Mindig. Ne gondolj a holnapra! Nálunk van a bölcsek gazdag ajándéka. Az kisegít majd az első időkben. Utána találok magamnak munkát. Egy becsületes és jó munkás hamarosan boldogul. Láttad itt is. Több munkám lesz, mint amennyit el tudok végezni.

-- Biztos, de ki enyhíti majd a honvágyadat?

-- És a te honvágyadat ki enyhíti a számodra oly kedves ház után?

-- Jézus. Amíg ő velem van, velem van az, akit ott fogantam.

-- Jézus mellett én is otthon érzem magam. Velem van az én Istenem. Látod, semmit sem veszítek el abból, ami számomra mindennél értékesebb. Elég Jézust megmentenünk, és akkor semmit sem veszítettünk. Akkor sem, ha többé nem láthatnánk ezt az eget, ezt a vidéket, sem a még kedvesebb Galileát, mégis mindig mindenünk meglesz, mert ő a miénk lesz. Mária, már pirkad a hajnal. Itt az ideje, hogy üdvözöljük vendéglátónkat és levigyük a holmikat. Minden jól fog menni!

Mária engedelmesen feláll. Beburkolódzik a köpenyébe, miközben József elkészíti az utolsó batyut és kiviszi.

               Mária gyengéden felemeli a gyermeket, beburkolja egy kendőbe, és a szívére szorítja. Nézi a falakat, amelyek hónapokon keresztül befogadták őket, és egyik kezével megérinti azokat. Boldog ház, amely megérdemelte, hogy Mária megszeresse és megáldja!

               Kimegy. Átmegy József kis szobáján, belép a nagy szobába. A ház úrnője könnyezve megcsókolja őt és üdvözli. Felemeli a kendő egyik sarkát, és megcsókolja a gyermek homlokát, miközben az nyugodtan alszik. Lemennek a külső lépcsőn.

Alig észrevehető módon hajnalodik. A szürkületben látják a három szamarat. A legerősebb viszi a felszerelést, a másik kettőn nyereg van. József jól megerősíti a ládát az első hátán. Ráköti a zsákot és az ácsszerszámait. Megint üdvözlik egymást és könnyeznek, utána Mária felszáll a szamarára. Ezalatt az úrnő Jézust a karjában tartja, és ismét megcsókolja, majd visszaadja Máriának. József is felszáll.

               Megkezdődik a menekülés, miközben Betlehem még a bölcsek fantasztikus jelenetéről álmodik. Nyugodtan alszik, nem tudva, mi vár rá...

(1-239)  

Jézus a következő magyarázatot fűzte az előzőkhöz:

               Megmutattuk neked azokat a jeleneteket, amelyek megelőzték, kisérték és követték eljövetelemet.

               Tettük ezt azért, mert bár jól ismertek ezek az események, a századok folyamán azonban olyan elemek rakódtak rájuk, amelyek emberi megfontolásokból eredtek. Istent akarták jobban megdicsőíteni ezzel, és azért megbocsáthatók, de a valóságnak meg nem felelőkké tették azt, ami úgy szép, ha meghagyják a maga eredetiségében. Mert ezek nem csökkentik az én emberségemet és Anyámét, amint nem sértik istenségemet, sem Atyám fenségét és a Szentháromság szeretetét. Amikor ezeket a dolgokat a maguk valóságában látják, még jobban ragyognak Anyám érdemei és az én tökéletes alázatosságom, valamint az Örök Úr mindenható jósága. Azért is mutattuk meg ezeket a jeleneteket, hogy természetfeletti módon magatokra alkalmazhassátok azokat, és irányt adjanak életetek számára.

A Törvény a Tízparancs, és az Evangéliumom jobban megvilágítja ezt a Törvényt, hogy szívesebben kövessétek. Ez a Törvény és ez a tanítás elégséges ahhoz, hogy szentekké tegye az embereket.

               Annyira akadályoz azonban titeket ember-voltotok, hogy nem tudjátok követni ezt az utat, és elbuktok. Az emberi természet nagyon uralkodik ugyanis bennetek a lélek fölött. Vagy ha nem buktok is el, elcsüggedtek és megálltok. Azt mondjátok magatokban, és azoknak, akik az Evangéliumot idézve előre akarnak vinni titeket: ,,De Jézus, Mária és József (és így tovább az összes szentek) nem olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk. Ők erősek voltak, a szenvedés közepette azonnal megvigasztalódtak, és nem is nagyon szenvedtek, nem érezték a szenvedélyek szavát. Ők már e világon kívül éltek!''

Nem nagyon szenvedtek! Nem érezték a szenvedélyeket!

               A szenvedés hűséges barátunk volt és a legkülönbözőbb módokon és nevekkel jelentkezett. A szenvedélyek... Ne használjátok helytelenül ezt a szót, s ne nevezzétek a szenvedélyeket bűnöknek, amelyek rossz utakra vezetnek titeket! Nevezzétek a titeket félrevezető dolgokat őszintén bűnöknek, mégpedig főbűnöknek!

               A szenvedélyeket mi is ismertük. Volt szemünk, és fülünk, láttunk és hallottunk, és a sátán táncoltatta előttünk és körülöttünk a bűnöket, megmutatta nekünk azok szennyes működését, és megkísértett minket is sugallataival. De mi csak Istennek akartunk tetszeni akaratunkkal, és azért ez a szenny, ezek a sugallatok nem a sátántól kívánt célt érték el bennünk, hanem annak éppen az ellenkezőjét. Minél inkább fáradozott ő, mi annál inkább Isten fényébe menekültünk, megvetve a szennyes sötétséget, amelyet ő mutatott meg nekünk testünk és lelkünk szemén keresztül.

Mi ismertük a bölcseleti értelemben vett szenvedélyeket. Szerettük hazánkat, és hazánkban a mi kis Názáretünket Palesztina minden más városánál jobban szerettük. Éreztük a vágyakozást házunk, rokonaink, barátaink után. Miért ne kellett volna éreznünk ezt? De nem váltunk rabszolgává, mert Istenen kívül semminek sem szabad uralkodnia felettünk. Ezek az érzelmek jó barátaink voltak.

               Anyám felkiáltott örömében, amikor körülbelül négy év múlva visszatért Názáretbe és belépett a házába. Megcsókolta a falakat, amelyek között ,,Igen''-je megnyitotta méhét Isten Igéjének befogadására. József örömmel üdvözölte rokonait és azok gyermekeit, akiknek száma megnövekedett és akik felcseperedtek. Örült annak, hogy polgártársai emlékeztek rá és rögtön felkeresték, hogy munkát adjanak neki. Én is örvendeztem az emberek barátságának, és Júdás árulása a lelki keresztrefeszítés gyötrelmeit okozta nekem. És mi következik ebből? Sem Anyám, sem József nem helyezte otthonunk vagy rokonaink szeretetét Isten akarata elé.

És én nem hallgattam el azokat a szavakat sem, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy magamra vonják a zsidók gyűlöletét és Júdás rosszakaratát. Tudtam és megtehettem volna, hogy pénzzel megvásároljam a szolgálatukat. Nem, mint a Megváltó, hanem mint a gazdag ember szolgálatát. Én, aki megszaporítottam a kenyeret, megszaporíthattam volna a pénzt is, ha akartam volna. De nem azért jöttem, hogy az emberi vágyakat elégítsem ki. Senkiét sem. Legkevésbé azokét, akiket meghívtam. Áldozathozatalt, elszakadást, tiszta életet, alázatosságot igénylő helyzetek keresését hirdettem. Milyen Mester, milyen Igaz lettem volna, ha valakinek pénzt adtam volna, mert csak ezzel tudtam volna megtartani őt, hogy kielégíthesse szellemi és testi érzékiségét?

Azáltal válnak naggyá az emberek országomban, hogy kicsinyekké lesznek. Aki ,,nagy'' akar lenni, a világ szemében, az nem alkalmas arra, hogy az én országomban uralkodjék. A világ nagysága ellentétben áll az Isten Törvényével.

               A világ ,,nagyoknak'' hívja azokat, akik szinte mindig tilos eszközökkel jutottak el a ,,jobb helyek'' elfoglalásához, és ennek érdekében zsámolyukká tették embertársaikat, hogy azokat letaposva emelkedjenek fel. ,,Nagyoknak'' nevezik azokat, akik értenek hozzá, hogy gyilkoljanak hatalmuk birtoklása érdekében. Erkölcsileg vagy testileg gyilkolnak, és kicsikarják az állásokat és országokat és meggazdagodnak azáltal, hogy ,,eltulajdonítják'' az egyének vagy közösségek vagyonát. A világ gyakran ,,nagyoknak'' nevezi a bűnözőket. Nem! A ,,nagyság'' nem a bűnözésben van. A jóságban van, a becsületességben, a szeretetben, az igazságosságban. Nézzétek csak meg ,,nagyjaitokat'', milyen mérgezett gyümölcsöket nyújtanak nektek, amelyeket ördögi gonoszságuk belső kertjében termeltek!

Az utolsó jelenetről akarok beszélni, nem törődve a többivel. Az haszontalan lenne, mert a világ nem akarja hallani a rájuk vonatkozó igazságot. Meg akarok világítani egy idézetet, amelyet Máté Evangéliuma kétszer is említ: ,,Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és térj vissza Izrael földjére!'' (Mt 2,13.20) És láttad, hogy Mária egyedül volt szobájában a gyermekkel.

               Azok, akik szennyben élik le életüket, sokat hadakoznak Mária szülés után is megőrzött szüzessége és József tisztasága ellen, mert nem tudják elfogadni, hogy közülük valaki is felfelé tudjon szárnyalni és fénnyé tudjon válni.

Ezek a szerencsétlenek annyira megromlottak lelkükben, és annyira eladták a testüket, hogy képtelenek még elgondolni is, hogy egy hozzájuk hasonló ember tisztelni tudja a nőt, a lelket és nem a testet látva benne, és fel tudjon emelkedni a természetfeletti légkörbe, nem az után vágyakozva, ami a testé, hanem arra, ami az Istené.

               Nos, ezek, akik megtagadják a legszebbet, ezeknek a férgeknek, akik képtelenek pillangókká válni, akik képtelenek felfogni a liliom szépségét, én mondom, hogy Mária szűz volt és az is maradt, és csak lélekben jegyezte el magát Józseffel, amint kizárólag csak lélekben egyesült Isten Lelkével, és annak műve révén foganta meg az Egyetlent, akit méhében hordozott, engem, Jézus Krisztust, Isten és Mária egyszülöttjét.

Ez nem olyan hagyomány, amely csak később keletkezett a Boldognak szeretetteljes tiszteletéből, aki Anyám volt. Ez az első időktől fogva ismert igazság volt.

               Máté nem évszázadokkal később született. Ő Mária idejében élt. Nem erdőkben élő szegény tudatlan volt, aki könnyen elhisz minden kitalált mesét. Egy vámhivatalnok volt, amint ma mondjátok, egy vámos, amint mi neveztük annak idején. Értett ahhoz, hogy meglásson, meghalljon, megértsen dolgokat, hogy szétválassza az igazat attól, ami nem igaz. Máté nem a harmadik egyéntől hallotta a dolgokat, hanem Mária ajkáról jegyezte fel, akit kikérdezett, mert erre ösztönözte a Mester és az igazság iránt érzett szeretete.

Nem hiszem, hogy azok, akik tagadják Mária szüzességét, feltételeznék, hogy Mária hazudott. Maguk a rokonaim hazudtolták volna meg őt, ha más gyermekei lettek volna. Jakab, Júdás, Simon és József Mátéval együtt tanítványaim voltak. Ezek könnyen összehasonlíthatták volna a változatokat, ha különféle változatok lettek volna. Azt mondja: ,,Vedd anyját.'' Előbb azt mondta: ,,A Józseffel eljegyzett Szűz,'' ,,József jegyese''. (Mt 1,16.18)

               Ne mondják nekem ezek, hogy egy zsidó szólásmód volt, mert a ,,feleség'' szó rosszul hangzott volna! Nem. Ti, akik tagadjátok a tisztaságot, a Könyvben az első szavaknál ezt olvashatjátok: ,,... és egyesül feleségével'' (Ter 2,24) ,,Társának'' nevezi a házasság érzéki beteljesítésétől kezdve, és utána ,,feleségének'' a különböző fejezetekben. És így beszélnek Ádám fiainak asszonyairól is. Sárát Ábrahám feleségének nevezik: ,,Sára a te feleséged''. (Ter 17,15) És: ,,Vedd feleségedet és két lányodat'' -- mondja Lótnak. (Ter 19,15) és Rut könyvében ezt mondja: ,,Megkaptam feleségül Rutot'' (Rut 4,10) (Még több példa szerepel az Ó- és Újszövetségből.)

Az angyal, amikor azt mondta: ,,a gyermeket és anyját'', megmutatja nektek, hogy Mária igazi anyja volt, de nem volt József felesége. Mária mindig ,,a Szűz, aki el volt jegyezve Józsefnek.'' Ez ennek a látomásnak utolsó tanítása. És ez a dicsfény ragyog Mária és József feje fölött. A sértetlen Szűz. Az igaz és tiszta férfi. Két liliom, akik körül csak a tisztaság illata növekedett.

(1-245)