A három bölcs imádja Jézust

A csillagos ég ragyog Betlehem felett. Egy szokatlanul nagy csillag, amely kis holdnak látszik, Betlehem felé tart. A csillag halványkék színe mennyei fénybe öltözteti a betlehemi utcákat, házakat és az Üdvözítő bölcsőjét.

               Többé már nem a szegényes város vagy falu, hanem egy fantasztikus, mesebeli város, amelyben úgy tűnik, minden ezüstből van.

               A csillag még elevenebb ragyogással megáll a kis ház felett, amely Betlehem főterének egyik oldalán áll. Sem annak lakói, sem a betlehemiek nem látják, mert alszanak bezárt házaikban. De a csillag fényének lüktetése gyorsabbá válik és csóvája erőteljesebben hullámzik, mintegy félköröket írva le az égen. Mintha örömét akarná elmondani a többi csillagnak.

A főúton egy lovassereg halad. Lovak lovasokkal, vagy kantáron vezetve, tevék utasokkal vagy poggyásszal. Amikor elérnek a térre, megállnak. Fantasztikus fényben ragyog a sereg a csillag sugaraiban. Örömtől ragyog az emberek arca, mert a magasból jövő fény behatolt a szívükbe is.

               Miközben a szolgák a karavánszálló felé vezetik állataikat, hárman leszállnak és gyalog mennek a ház felé. Egy szolga elvezeti állataikat. Ők leborulnak a földre és megcsókolják. Gazdagon díszített ruhájukról látszik, hogy nagy hatalommal rendelkeznek. Egyikük, akinek nagyon sötét az arcszíne, s aki egy tevéről szállt le, ragyogóan fehér selyemruhába van burkolózva, derekán értékes övvel, amelyről egy tőr függ le, drágakövekkel kirakva. A másik kettő pompás lovon jött. Egyikük nagyon szép, sárga ruhában van, ami redőkben omlik le, s arannyal van átszőve. A harmadik selyemingszerű ruhájának hosszú, fehér ujjai vannak és nadrágja a bokájánál össze van kötve. Virágok díszítik. A fején turbán, drágakövekkel és gyémántokkal kirakott lánccal.

Miután kifejezik tiszteletüket a ház előtt, ahol az Üdvözítő lakik, felkelnek, és visszatérnek a karavánszállóba.

               Délután egy szolgát küldenek előbb a házba. Amikor az visszatér, a három bölcs, egy-egy szolga kíséretében lassan, ünnepélyesen elindul a ház felé. Pompás személyiségük magukra hívja a figyelmet. Most még szebb öltözetben vannak, mint az éjjel folyamán voltak.

               Az egyik szolga egy ládát visz, amely faberakásokkal és aranypántokkal van díszítve. A második egy nagyon szépen kidolgozott kelyhet, amely még szebb aranyos takaróval van elfödve. A harmadik egy nagy, tiszta aranyból készült kancsót, amelyet egy gyémánt ékesít. Az ajándékok nehezek lehetnek, főleg a láda, mert a szolgák erőlködve viszik azokat.

Felmennek a ház bejáratához vezető lépcsőn, és belépnek a házba. Egy hosszú terembe érnek, amelyben ott ül Mária, ölében a gyermekkel, s mellette áll József. Mária is feláll, és meghajol a három bölcs előtt. Mária fehér ruhában van. Nagyon szép egyszerű ruhájában, amely a nyakától a bokájáig födi.

-- Isten legyen veletek! -- üdvözli őket. A három bölcs egy pillanatra megáll, majd Mária elé megy, és leborul előtte. Kérik Máriát, üljön le. Ők azonban nem ülnek le, pedig Mária is erre kéri őket. Térdenállva maradnak, sarkukon ülve. Mögöttük térdel a három szolga. Az ajándékokat letették maguk elé.

A három bölcs szemléli a gyermeket, aki most már kilenchónapos lehet, vagy talán egyéves, annyira megerősödött és élénk. A mamája térdén ül, nevet és gügyög, mint egy kismadár. Ő is teljesen fehérbe van öltözve, mint a mamája, apró szandállal kis lábacskáján. Nagyon szép arcocskáján ragyog sötétkék szeme, és amikor nevet, kilátszanak apró fogai. Göndör hajfürtjei aranyként csillognak.

               A legidősebb bölcs beszél a többiek nevében is. Elmagyarázza Máriának, hogy az elmúlt decemberben egy új csillagot láttak felszállni az égre. Szokatlan módon ragyogott. Az égbolt térképe sose mutatta ezt a csillagot. Ezért nevét sem ismerték. Akkor született Istentől, azért tűnt fel, hogy megmondjon az embereknek egy áldott igazságot, Istennek egy titkát. De az emberek nem törődtek vele, mert lelkük a sárhoz tapadt. Nem emelték fel tekintetüket Istenre, és nem értettek ahhoz, hogy elolvassák a szavakat, amelyeket Ő írt, az örökké áldott, a tüzes csillagokkal az égboltra.

Ők azonban látták, és törekedtek megérteni a szavát. Keveset aludtak, megfeledkeztek még az evésről is, annyira elmerültek a csillagkép tanulmányozásában. És a csillagok állása, ideje, helye, és a csillagászati számítások megmondták nekik a csillag nevét és titkát. A neve: ,,Messiás''. A titka: ,,A Messiás eljött a világba.'' És ők elindultak, hogy imádják. Nem tudtak egymásról. A hegyeken és sivatagokon, völgyeken és folyókon keresztül, éjjel utazva Palesztina felé, mert a csillag arra haladt. A föld három különböző tájáról indultak el, és a Holt-tengernél találkoztak. Isten akaratából ott egyesültek, és együtt haladtak tovább. Megértették egymást, noha mindegyikük a saját nyelvén beszélt. Az Örökkévaló csodája folytán megértették és beszélték az ország nyelvét is.

Együtt mentek Jeruzsálembe, mert a Messiásnak Jeruzsálem Királyának, a zsidók Királyának kellett lennie. De a csillag elrejtőzött a város egén. Ők fájdalmukban lelkiismeretvizsgálatot végeztek, hogy mivel bánthatták meg Istent. De miután lelkiismeretük megnyugtatta őket, Heródeshez fordultak, hogy megkérdezzék tőle, melyik palotában van a zsidók most született Királya, akit eljöttek imádni. És a király, miután összehívta a papok vezetőit és az írástudókat, megkérdezte őket, hol születhetett meg a Messiás. Ők azt válaszolták: ,,Júda Betlehemében.''

Ők eljöttek Betlehembe. A csillag ismét megjelent előttük, amint elhagyták a Szent Várost. Tegnap este a fénye felerősödött. Mintha az egész ég lángba borult volna. Utána megállt, egyesítve magában az összes többi csillag fényét e felett a ház felett. És ők felfogták, hogy ott van az isteni Szülött. És most imádják őt, felajánlva neki szegényes ajándékaikat, és mindennél inkább felajánlják neki szívüket, hogy az sose szűnjék meg áldani Istent a nekik adott kegyelemért, és szeretni Szülöttjét, akinek szent Emberségét látták. Utána visszamennek majd, és elmondják Heródesnek, mert ő is imádni kívánta őt.

Íme, itt az arany, amint az rendjén való, hogy a király birtokolja azt. Íme, a tömjén, amint az Istenhez méltó. És íme, ó Anya, a mirha, mert a te Szülötted ember, azonfelül, hogy Isten, és a test és az emberi élet megismeri a keserűséget, és a halál elkerülhetetlen törvényét. Szeretnénk nem mondani ezt, hanem azt gondolni, hogy testében is örök, amint örök a Lelke. De ó, Asszony, ha a mi csillagtérképeink és még inkább a lelkünk nem téved, Ő, a te fiad, az Üdvözítő, Isten Krisztusa, és azért ahhoz, hogy megváltsa a földet, magára kell vennie a föld bajait, amelyek egyike a büntetés és a halál. Ez a gyanta erre az órára szól. Hogy a testek, amelyek szentek, ne ismerjék meg a felbomlás rothadását, hanem megőrizzék teljességüket feltámadásukig. És ezért az ajándékunkért emlékezzék meg rólunk, és üdvözítse szolgáit, megadva nekik Országát. Addig is, hogy megszenteljen minket, az anya adja át gyermekének szeretetünket. Hadd csókolhassuk meg a gyermek lábát, hogy leszálljon ránk a mennyei áldás.

Mária legyőzi felindulását, eltitkolja szomorúságát egy mosollyal, és feléjük nyújtja gyermekét. A legidősebb karjába helyezi őt. Az megcsókolja, simogatja, és utána továbbadja a másik kettőnek.

               Jézus rájuk mosolyog, és eljátszik a láncocskákkal és a bojtokkal a három bölcs ruháján, és kíváncsian nézi a kinyitott kincsesládát, amely tele van valami sárga dologgal, ami fénylik. Nevet, amikor látja, hogy a nap szivárványfényben tükröződik vissza a mirha fényes borítékján.

               Utána visszaadják a gyermeket Máriának, és felállnak. Mária is feláll. Kölcsönösen meghajolnak, s a legfiatalabb parancsot ad a szolgáknak, akik kimennek. A három bölcs még beszélget egy kis ideig. Alig tudnak elszakadni ettől a háztól! A meghatottság könnyei csillognak a szemükben. Végül a kijárathoz mennek Mária és József társaságában.

A gyermek le akar szállni, és kis kezét a legidősebbnek adja, úgy megy. Egyik kezét Mária, a másikat a bölcs tartja, aki lehajol, hogy elérje. Jézus járása még bizonytalan, mint egy kisdedé. Nevet, miközben rálép a napsugár által a padlóra vetett fénycsíkokra.

               Amikor elérkeznek a ház küszöbéig, mindhárman még egyszer letérdelnek, és megcsókolják Jézus lábacskáit. Mária lehajol a kicsinyéhez, megfogja a kezét, és minden egyes bölcs feje fölött áldást ad vele. Ez már a kereszt jele, amelyet Jézus ujja rajzol ki, Mária által vezetve.

               Utána lemennek a lépcsőn. A karaván már készen áll az indulásra. A nép összegyűlt a téren, hogy lássa a szokatlan látványt.

Jézus nevet és tapsol kis kezével. Mária felemeli őt, és szívére szorítva tartja. József is lemegy a lépcsőn a három bölccsel, és tartja számukra a kengyelt, miközben felszállnak lovaikra és a tevére.

               Kiadják a parancsot az indulásra. Utolsó üdvözletként meghajtatják állataik nyakát. József is meghajol. Mária feléjük fordul és irányítja Jézus kezecskéjét az istenhozzádra és az áldásra.

(1-224)  

Jézus magyarázata az előzőkhöz:

-- És most? Mit mondjak nektek most, lelkek, akik érzitek, hogy hitetek elhal?

               Ezek a keleti bölcsek nem rendelkeztek semmivel sem, ami biztosította volna őket az igazságról, semmi természetfelettivel, csak megfontolásaikkal és csillagászati számítással, amit tökéletessé tett becsületes életük.

               Mégis hittek. Hittek mindenben, a tudományban, a lelkiismeretben; az isteni jóságban. Ami a tudományt illeti, hittek az új csillag jelében, amely nem lehetett más, csak az emberiség által századok óta várt Messiás. Hittek lelkiismeretükben, amely azt mondta nekik, hogy égi 'hangot' kaptak, ami kijelentette: ,,Ez a csillag a Messiás megérkezésének a jele.'' Hittek Isten jóságában, aki nem akarja félrevezetni őket, és mivel helyes volt szándékuk, segíti őket minden módon abban, hogy célba érjenek.

Ez sikerült is nekik. Ezt a jelet sokan tanulmányozták, de egyedül csak ők fogták fel az értelmét, mert lelkükben vágyakoztak Isten szavának felismerésére. Helyes volt a szándékuk, mert első gondolatuk az volt, hogy azonnal dicsérjék és megtiszteljék Istent.

               Nem saját hasznukat keresték. Sőt, vállalták a fáradalmakat és a kiadásokat, és semmi emberi ellenértéket nem kértek értűk. Egyedül csak azt kérték, hogy Isten emlékezzék meg róluk, és üdvözítse őket az örökkévalóságban. Amint nem gondoltak semmiféle emberi ellenértékre, ugyanúgy nem aggódtak, amikor elhatározták az utazást. A szőrszálhasogatók ezernyi kérdést tettek volna fel: ,,Hogyan tehetnek meg ilyen nagy utat olyan országok és népek között, amelyek más nyelvet beszélnek? Hisznek-e majd nekem, vagy kémként bebörtönöznek? Segítenek-e abban, hogy átkeljek a sivatagokon, a folyókon és a hegyeken? És a meleg? És a hegyi viharok? És a mocsaras helyek láza? És az esőtől megáradt folyók? És a másfajta táplálék? És... és... és...''. Így érveltek ti. Ők nem így gondolkodtak. Őszinte és szent bátorsággal azt mondták: ,,Isten; te olvasol a szívünkben és látod, mi a célunk. Kezedre bízzuk magunkat. Add meg nekünk azt az emberfeletti örömöt, hogy imádjuk a te Második Személyedet, aki testet öltött a világ üdvözítéséért.'' Ennyi elég volt nekik.

És útnak indulnak Közép-Ázsiából (a mai Turkesztán, Afganisztán és Perzsia vidékéről). A mongóliai hegyláncoktól, amelyeken csak sasok és keselyűk élnek, és ahol Isten a szél zúgásában és a hegyi patakok hangjával beszél, és a hóval takart hegyek oldalaira írja titokzatos szavait. A földről, ahol a Nílus ered. Sem a hegyláncok, sem az erdők, sem a sivatagok (amelyeken veszélyesebb átkelni, mint a tengeren), nem akadályozhatták meg őket útjukban. És a csillag ragyog éjszakájukban, elvéve tőlük az alvást. Amikor valaki Istent keresi, a természetes szokásoknak háttérbe kell szorulniuk az emberfeletti szükséglet előtt.

A csillag halad északról, keletről és délről, és Isten csodája folytán mindhármukat egy ponthoz vezeti, és egy másik csoda révén egyesíti ott őket annyi ezernyi kilométer után. Egy másik csoda, megelőzve a pünkösdi tudást, megadja nekik, hogy megértessék magukat és ők is megértsék a más nyelven beszélőket. Hasonló ez a mennyországhoz, ahol mindenki egy nyelvet beszél: Istenét.

               Egyetlen pillanatban zavarodnak csak meg, amikor a csillag eltűnik előlük. Mivel igazán nagyok, alázatosak, nem gondolják, hogy más gonoszsága okozza ezt, hogy a romlott jeruzsálemiek nem érdemlik meg Isten csillagának látását. Inkább arra gondolnak, hogy ők maguk váltak érdemtelenekké erre Isten előtt. Remegve vizsgálják meg lelkiismeretüket, készen a bűnbánatra és a bocsánatkérésre.

De lelkiismeretük megnyugtatja őket. Azok a lelkek, akik hozzászoktak az elmélkedéshez, nagyon érzékeny lelkiismerettel rendelkeznek, amelyet kifinomított az állandó figyelem, az éles önvizsgálat, amely tükörré tette lelküket, amelyen a mindennapos események legkisebb árnyai is visszatükröződnek. Az megtanítja őket figyelmeztető szavával, amely felkiált a legkisebbre, nem csak a tévedésre, hanem a tévedésnek puszta látszatára is, arra, ami emberi, amiben az 'én' tetszeleg. Azért, amikor ez elé a tanító elé, ez elé a szigorú és tiszta tükör elé állnak, tudják, hogy az nem hazudik. Most biztosítja őket, és ők új erőre kapnak.

Ó, kellemes dolog érezni, hogy semmi sem ellenkezik bennünk Istennel! Érezni, hogy Ő tetszéssel néz hűséges gyermekének lelkére és megáldja őt. Ez az érzés növeli a hitet és a reményt, a bizalmat, a lelkierőt és a türelmet. Most vihar dúl, de elmúlik, mert Isten szeret engem, és tudja, hogy én szeretem Őt, és továbbra is segíteni fog engem.

               Így beszélnek azok, akik a jó lelkiismeretből származó békét élvezik, amely uralkodik minden cselekedetükben.

               Azt mondtam, hogy mivel igazán nagyok, így alázatosak is voltak. Mi történik azonban a ti életetekben? Az, hogy valaki nem azért, mert nagy, hanem mert erőszakos, magához ragadja a hatalmat erőszakosságával és a ti bálványimádástok felhasználásával. Az ilyen ember azonban sohasem alázatos. Vannak olyan szerencsétlenek, akik pusztán azért, mert háznagyai egy zsarnoknak, végrehajtói egy hivatalnak, hivatalnokai egy pártnak, azaz szolgái azoknak, akik uralkodnak fölöttük, félisteneknek képzelik magukat. Szánalomra méltók...

A három bölcs valóban nagy volt. Elsősorban természetfeletti erényeik által, másodsorban tudományuk által, végül gazdagságuk által, de semminek érzik magukat, pornak a föld porában, a Magasságbeli Isten előtt, aki egy mosolyával teremti a világokat, és elszórja őket, mint a gabonaszemeket, hogy angyalai gyönyörködjenek a ragyogó csillagvilágban.

               Ők azonban semminek sem érzik magukat a Magasságbeli Isten előtt, aki teremtette a bolygót, amelyen élnek, és amelyet oly változatos szépségben hozott létre.

               Érzik bölcsességük semmiségét a Magasságbeli Istenével összehasonlítva, akitől az ő bölcsességük is származik, és aki szemet adott nekik, amellyel megláthatják a dolgokat, lelki szemet, amely el tudja olvasni a nem emberi kézzel írt szavakat is, amelyeket Isten gondolt el.

Érzik gazdagságuk semmiségét, amely porszem a világegyetem Urának gazdagságához hasonlítva, aki elszórja a csillagokban és a bolygókban a fémeket és a drágaköveket, és a természetfeletti kincseket azok szívében, akik szeretik Őt.

               És amikor elérkeznek egy szegényes ház elé, amely Júda városában a legszegényebb volt, nem csóválják fejüket, és nem mondják ,,Ez lehetetlen!'', hanem meghajolnak, letérdelnek, és főleg szívükben imádnak. Ott, e mögött a szegényes fal mögött ott van az Isten. Az az Isten, akihez ők mindig imádkoztak, s akit nem reméltek látni, még távolról sem. De imádkoztak hozzá az egész emberiség javáért, az ő örök javukért. Ó, egyedül ezt kívánják, hogy megláthassák, megismerhessék, birtokolhassák abban az életben, amelyben nincs többé hajnalhasadás és napnyugta!

Ő ott van, ezek mögött a szegényes falak mögött. Ki tudja, hogy gyermeki szívében, amely azonban mindig egy Istennek is a szíve, nem hallja-e ezt a három szívet, amely az utca porába borulva harangozza: ,,Szent, Szent, Szent! Áldott az Úr, a mi Istenünk! Dicsőség neki a magasságos égben és béke szolgáinak! Dicsőség, dicsőség, dicsőség és áldás!''? Ezt kérik ők szeretettől reszkető szívvel. Egész éjjel és a következő délelőtt is a legbensőségesebb imával készülnek az Istengyermekkel való találkozásra. Nem úgy mennek ehhez az oltárhoz, amely az Isteni Áldozatot hordozó szűzi öl, mint ahogy ti mentek, eltelve emberi gondokkal a lelketekben.

Ők elfeledkeznek az alvásról és az evésről, felveszik legszebb ruhájukat, nem emberi hiúságból, hanem azért, hogy megtiszteljék vele a királyok Királyát. A királyi palotákban az előkelőségek a legszebb ruháikat használják. Nemde nekik is ünnepi ruhában kellett ehhez a Királyhoz menniük? Van-e ennél nagyobb ünnep?

               Ó, távoli földi országukban gyakran kellett díszbe öltözniük a hozzájuk hasonló emberek kedvéért, azért, hogy ünnepeljék és megtiszteljék őket. Illő akkor, hogy megalázzák magukat a Legfelsőbb Király lábánál, és letegyék oda bíborukat, ékszereiket, selymeiket. Leteszik a legkedvesebb kis lábacskák elé a föld szöveteit, a föld drágaköveit, a föld nemesfémeit. Ő alkotta ezeket, hogy a földnek ezek a dolgai is imádják Teremtőjüket. És boldogok lennének, ha a gyermek megparancsolná nekik, hogy terüljenek el a földön, és alkossanak élő szőnyeget gyermeki lábai számára, és rajtuk járhasson az, aki elhagyta a csillagokat értük, akik pornak számítanak.

Alázatosak, és nagylelkűek. És engedelmesek ,,a Magasból jövő szó'' iránt. Ez a szó megparancsolta nekik, hogy ajándékokat vigyenek az Újszülöttnek. És ők ajándékokat hoznak. Nem mondják: ,,Ő gazdag, nem szorul rá. Isten és nem ismer halált''. Engedelmeskednek. Ők az elsők, akik segítik szegénységében Üdvözítőjüket. Milyen gondviselésszerű ez az arany azok számára, akik holnap menekülni fognak! Milyen jelentőségteljes ez a gyanta annak számára, akit hamarosan megölnek! Milyen kedves ez a tömjén annak, akinek éreznie kell majd az emberi bűn visszataszító bűzét, amely elárad az ő végtelen tisztasága körül!

Alázatosak, nagylelkűek, engedelmesek és tiszteletteljesek egymás iránt. Az erény mindig újabb erényt szül. Az Isten iránt gyakorolt erényekből, íme, a felebarát iránti erények származnak. Tisztelet, amely utána szeretetté lesz. A legidősebbnek engedik át, hogy mindnyájuk nevében beszéljen, hogy ő fogadja először az Üdvözítő csókját, ő tarthassa elôször az ő kis kezét. A többiek még láthatják őt, de ő nem. A legidősebb van legközelebb az Istenhez való visszatéréshez. Meglátja majd ezt a Krisztust annak fájdalmas halála után, és követni fogja őt a megváltottak seregében, amikor visszatér a mennybe. De nem fogja többé látni őt ezen a földön. Akkor útjára megmarad neki ennek a kis kéznek a melege, amelyet az ő már ráncos kezébe tett.

A többiek nem irigylik őt, sőt, még inkább tisztelik az öreg bölcset. Biztosan jobban megérdemelte ezt, mint ők. Az Istengyermek tudja ezt. Még nem beszél ő, az Atya Igéje, de cselekedete már beszédes.

               Gyermekeim, még két tanulságot tartalmaz ez a látomás. József magatartása, aki tudja, hol az ő helye. Ő a Tisztaság és a Szentség őrzője és védője, de nem sajátítja ki az ezzel járó jogokat. Mária az, aki Jézusával fogadja a hódolatot és őhozzá beszélnek. József örvendezik ezen, és nem bántja, hogy az ő szerepe másodlagos. József igaz ember: AZ IGAZ. És ő mindig igaz. Ebben az órában is. Az ünneplés nem száll a fejébe. Alázatos marad és igaz.

Boldog az adományok miatt. Nem magára gondol, hanem arra, hogy azokkal kényelmesebbé tudja tenni Jegyesének és kedves gyermekének életét. Józsefben nincs fukarság. Ő munkás, és továbbra is dolgozni fog. Azért, hogy övéi, szerettei jól, kényelmesen élhessenek. Sem ő, sem a bölcsek nem tudják, hogy az ajándékok a menekülést és a számkivetést fogják szolgálni, amelyben a vagyon eltűnik, mint a széltől szétkergetett felhő. És segíteni fogják őket visszatérésük után, amikor mindent elvesztettek, munkaadóikat és bútoraikat, és csak a házuk falai maradnak meg, amelyeket Isten védelmez, mert az Ige ott lett Testté.

József alázatos. Ő, aki Istennek és Isten Anyjának és a Magasságbeli jegyesének az őrzője, fogja a kengyelt Istennek e szolgái részére. Ő egy szegény ács, mert az emberi erőszakosság megfosztotta Dávid örököseit királyi tulajdonuktól. De mindig királyi származású, és megvannak benne a királyi vonások. Róla is el lehet mondani: ,,Alázatos volt, mert valóban nagy volt.''

               Végül egy kedves, sokatmondó tanítás.

               Mária fogja meg Jézus kezét, aki még nem tud áldást adni, és irányítja őt ebben a szent mozdulatban.

               Mindig Mária az, aki Jézus kezét fogja és irányítja. Most is. Most már tud Jézus áldást adni. Azonban néha fáradtan leesik átszúrt keze, amelyben nem bíznak, mert tudja, hogy hiábavaló lenne áldást osztania vele. Ti tönkreteszitek az én áldásomat. Máskor azért hanyatlik le a keze, mert ti átkoztok engem. És akkor Mária megcsókolja azt, és ezzel elveszi a méltatlankodást ettől a kéztől. Ó, Anyám csókja! Ki tud ellenállni ennek a csóknak? És akkor megfogja finom ujjaival, amelyek oly szeretetteljesen parancsolók, a csuklómat, és kényszerít engem az áldásra. Nem tudom visszautasítani Anyámat! Az embereknek azonban hozzá kell menniük, hogy ő közbenjárjon értük.

Ő az én Királynőm, előbb, mint a tietek, és az ő irántatok való szeretete oly nagy, hogy azt senki sem tudja elképzelni. És ő, szavak nélkül, könnyeinek gyöngyeivel és keresztem emlékével, amelynek jelét rajzolja ki a levegőben kezemmel, könyörög értetek, és figyelmeztet engem: ,,Üdvözítő vagy! Üdvözíts!''

               Íme, gyermekeim, ,,a hit jóhíre'' a bölcsek látogatásának jelenetében. Gondolkodjatok el ezen és kövessétek őket, javatokra válik!

(1-232)