Jézus bemutatása

  Egy szerény házból indul útnak a templomba Mária, a fiatal anya, karján gyermekével, aki fehér pólyában van. Mária is fehérbe van öltözve, köpenyben, amelynek széle világoskék. Fején fehér fátyol. Nagyon gondosan viszi a gyermekét.

               A lépcső alján József vár rá, mellette egy szürke szamár. József világosbarna ruhában van, ugyanilyen színű a köpenye is. Máriára néz, mosolyog. Amikor Mária a szamárhoz ér, József átteszi a szamár gyeplőjét a balkezébe, és átveszi egy pillanatra a gyermeket, aki nyugodtan alszik, hogy Mária jobban el tudjon helyezkedni a szamár nyergén. Utána visszaadja neki Jézust és útnak indulnak.

József Mária mellett megy a szamár gyeplőjét tartva, ügyelve arra, hogy az egyenesen menjen, s ne botoljék bele semmibe sem. Mária ölében tartja Jézust, és attól félve, hogy a hideg megárt neki, betakarja őt köpenyének egyik szárnyával. A jegyespár keveset beszél, de gyakran mosolyog egymásra.

               Az út nem valami jó, kanyarog a tél miatt kopár vidéken. Néha találkoznak szembejövő utasokkal, vagy elhagyják őket egyesek, de kevesen járnak az úton.

               Végre feltűnnek a házak és a város falai. A két jegyes belép a városba egy kapun keresztül és a kövezett városi úton folytatják útjukat. Sokkal nehezebben tudnak csak előre haladni, vagy azért, mert a forgalom minduntalan megállítja a szamarat, vagy azért, mert a rosszul és hiányosan kövezett út állandó rázkódtatásai zavarják Máriát és a gyermeket.

Az út nem vízszintes, hanem lassan emelkedik. Az utca szűk, öreg, árkádos házak szegélyezik, kevés ablakkal. A kék ég időnként megjelenik a házak és a teraszok között. Lent az úton a lármás nép, gyalog vagy szamárháton, vagy szamár által húzott kocsik látszanak és egy tevekaraván is. Egy bizonyos ponton nagy lódobogással halad egy római légió őrjárata.

               József balra fordul, és egy szélesebb, szebb utat választ. Látom a templom bástyaszerű falát az út végén.

               Mária leszáll a szamárról a kapu közelében, ahol cövekek vannak gyűrűkkel, hogy kiköthessék a szamarakat. Már több szamár áll ott. József pénzt ad egy gyereknek, és szénát vesz rajta a szamárnak. A sarokban levő kútból vizet is merít neki és megitatja.

Utána Máriával együtt belépnek a templomba. Először egy oszlopcsarnokba mennek, ahol azok vannak, akiket később Jézus majd alaposan ostoroz, a galamb- és bárányárusok meg a pénzváltók. József vesz két fehér galambot. Pénzt nem vált, mert tudja, hogy van megfelelő pénze.

               József és Mária egy oldalsó kapu felé tart, amelyhez nyolc lépcső vezet, mint a többi kapuhoz is, mert a templom épülete a környezeténél magasabb talajon nyugszik. Ennek a kapunak nagy előtere van, amely szépen díszített. Jobbról és balról kétféle oltár látható, négyszögletes alakban. Úgy látszik, hogy belsejük alacsonyabb néhány centiméterrel a szélüknél.

Nem tudom, hogy József hívására-e vagy magától, odajön egy pap. Mária felajánlja neki a két szegényes galambot, és néhány pénzdarabot. A pap meghinti Máriát vízzel. Utána József és Mária a pappal együtt belép a templom következő udvarába.

               Ez nagyon szépen van díszítve. Az oszlopokon angyalfejek és pálmák láthatók, úgyszintén a falon és az oszlopcsarnok mennyezetén is.

               Mária elmegy egy bizonyos helyig és ott megáll. Néhány méterre tőle újabb lépcsősor van, s ennek végén egy oltár.

               Mária felajánlja a gyermeket, aki ébren van és körülnéz ártatlan szemével, kisgyermekek módjára ámulva tekint a papra. Az karjába veszi és felemeli a templom szentélye felé fordulva, háttal a lépcsős oltárnak. A szertartás befejeződött. A pap visszaadja a gyermeket anyjának, és elmegy.

Az ott lévő emberek kíváncsian nézik őket. Közülük kitűnik egy meghajlott öreg, aki nehezen jár, egy botra támaszkodva. Nagyon öreg lehet, biztosan túl van a nyolcvanon. Odamegy Máriához, és kéri, adja oda neki egy pillanatra a kicsit. Mária mosolyogva teljesíti kívánságát.

               Simeon nem a papi osztályhoz tartozik, hanem egyszerű hívő, legalábbis a ruhájáról ítélve. Átveszi és megcsókolja a gyermeket. Jézus rámosolyog a kisdedek bizonytalan mosolyával. Úgy látszik, mintha kíváncsian nézné az öreget, aki sír és nevet egyszerre. Könnyei lecsorognak az arcán hosszú, fehér szakállára, amelyet Jézus megsimogat kis kezecskéjével. Mária és József mosolyog és a jelenlevők is, akik dicsérik a kicsi szépségét.

Hallom a szent öreg szavait: ,,Bocsásd el, Uram, szolgádat szavaid szerint békében, mert látta szemem Üdvösségedet, amelyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.'' (Lk 2,29-32) Látom József csodálkozását, Mária és a körülálló kis sereg megindulását. De van ott néhány szakállas, felfuvalkodott tanácstag is. Ezek csóválják a fejüket és gúnyos részvéttel néznek Simeonra. Bizonyára azt gondolják, hogy kora miatt elment az esze.

               Mária mosolya eltűnik és nagyon elsápad, amikor Simeon így szól: ,,Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is tőr járja át, hogy sokaknak kiderüljenek a titkos gondolataik.'' (Lk 2,34-35) Bármennyire tudta is ezt, e szavak mégis szíven találják. Mária József mellé megy, mintegy erősítést keresve tőle, és keblére szorítja kisdedét, akit Simeon már az utolsó szavai előtt visszaadott neki.

Szomjas lélekkel issza Anna szavait, aki mint nő, részvéttel van szenvedése iránt és mondja neki, hogy az Örökkévaló meg fogja édesíteni szenvedésének óráját természetfeletti erejével: ,,Asszony, az, aki az Üdvözítőt adta népének, hatalmas, és angyalával megerősít szenvedésedben. Sose hiányzott az Úr segítsége Izrael nagy asszonyainak, és te sokkal több vagy Juditnál és Jáelnél. (Vö. Judit 13, Bír 4,17-23) Istenünk tiszta színarany szívet ad neked, hogy elviseld a fájdalom tengerét, amely által a teremtés legnagyobb asszonyává, az Anyává leszel. És te, gyermek, emlékezz meg rólam küldetésed órájában.'' (Anna Mária nevelőnője volt, amikor ő Jeruzsálemben élt a templomban.)

Jézus a következőket fűzte hozzá ehhez az eseményhez

               Mindenki számára két tanulságot tartalmaz a templomban való bemutatás leírása.

               Az első, hogy nem a szertartásokban elmerült pap ismerte fel az igazságot, hanem egy egyszerű hívő. A pap lelke távol állt a szertartástól.

               A pap mindig kapcsolatban áll az Istenséggel, azzal törődik, ami Istenre vonatkozik. Neki, aki teljesen annak van szentelve, ami a test fölött áll, azonnal fel kellett volna ismernie, hogy ki az a gyermek, akit azon a reggelen felajánlottak a templomban. De ahhoz, hogy felismerhesse ezt, élő, kegyelmet felismerő lelkülettel kellett volna rendelkeznie, nemcsak egy öltözettel, amely beburkolt egy lelket, amely, ha még nem is halt meg, de nagyon elaludt. Isten Lelke, ha akarta, képes mennydörögni és felrázni, mint egy villám és földrengés, még a legeltompultabb lelket is. Megteheti. De általában, mivel a rend Lelke, amint Isten maga a Rend, minden Személyében és cselekvésmódjában ott árad ki, és ott beszél, ahol ,,jóakaratot'' lát, amely megérdemli kiáradását. Nem mondom, hogy elégséges módon érdemli ki ezt, mert akkor nagyon ritkán áradna ki.

Mi a magyarázata ennek a jóakaratnak? A teljesen Isten akarata szerint való élet, amennyire ez csak lehetséges. A hitben, az engedelmességben, a tisztaságban, a felebaráti szeretetben, a nagylelkűségben, az imában. Az ájtatossági gyakorlatok és az ima közti különbség nagyobb, mint az éj és a nappal közötti. Az ima a lélek egyesülése Istennel. Mindig megerősödve jöttök ki belőle, azzal az elhatározással, hogy még inkább Istenben akartok élni. Az ájtatossági gyakorlatok különféle szokások, amelyeket más és más, de mindig önző célból végeztek, s amelyek meghagynak titeket azoknak, akik vagytok, sőt, még súlyosabban megterhelnek titeket a hazugság vagy a jóra való restség vétkével.

Simeon rendelkezett ezzel a jóakarattal. Az élet nem kímélte meg őt a szomorúságtól és a megpróbáltatásoktól, de ő nem veszítette el jóakaratát. Az évek és a sorscsapások nem érintették meg, nem ingatták meg az Úrba és az ő ígéreteibe vetett hitét, és jóakarata nem fáradt bele abba, hogy törekedjék mind méltóbbá válni Istenhez. És Isten, -- mielőtt hűséges szolgája lehunyta volna a szemét, s megszűnt volna számára a nap fénye, hogy újra felnyissa azt Isten Napjára várakozva, amely az égen tündöklik, amely megnyílt, miután én felszálltam oda a vértanúság után, -- elküldte neki a Lélek fénysugarát, hogy az a templomba vezesse őt, s meglássa a világra jött Világosságot.

,,A Lélek indítására'' -- mondja az Evangélium. (Lk 2,27) Ó, ha az emberek tudnák, milyen tökéletes barát a Szentlélek! Milyen vezető, milyen tanítómester! Ha szeretnék őt, ha segítségül hívnák a Szentháromságnak ezt a Szeretetét, a Világosságnak ezt a Világosságát, a Tűznek ezt a Tüzét, ezt az Értelmet, ezt a Bölcsességet! Mennyire jobban ismernék azt, amit ismerniük kell!

               Nézzétek, gyermekeim! Simeon egy hosszú életen keresztül várakozott arra, hogy ,,meglássa a Világosságot'', hogy megismerje Isten ígéretének teljesedését. Sose kételkedett. Sose mondta: ,,Felesleges kitartanom a reményben és az imában.'' Kitartott. És elérte, hogy meglátta azt, amit nem látott meg a pap, amit nem láttak meg a nagytanács kevélységgel és sötétséggel eltelt tagjai. Meglátta Isten Fiát, a Messiást, az Üdvözítőt abban a gyermeki testben, amely melegséggel és örömmel töltötte el őt. Rámosolygott az Isten, becsületes és vallásos életének első jutalmaként, az én gyermeki ajkam által.

A második tanulság Anna szavaiban rejlik. Ő, a prófétanő is meglátta bennem, az újszülöttben a Messiást. És ez természetes, hála prófétai adományának. De hallgassátok meg, mit mond Anyámnak a hit és a szeretet ösztönzésére! És világítsa meg lelketeket, amely remeg ezekben a rettenetes időkben (Jézus a második világháború alatt mondta ezeket) a sötétségnek idejében és a Világosságnak ezen az ünnepén.

               ,,Az, aki az Üdvözítőt adta népének, hatalmas, és angyalával megerősít szenvedésedben.'' Titeket is megerősít. Fontoljátok meg, hogy Isten önmagát adta azért, hogy megsemmisítse a sátán művét a lelkekben. Ő ne tudná legyőzni ma a sátánokat, akik titeket gyötörnek? Nem tudná felszárítani a könnyeiteket, elűzni ezeket az ördögöket és ismét elküldeni nektek Krisztusának békéjét? Miért nem kéritek ezt hittel tőle? Igazi hittel, erős hittel, olyan hittel, amely előtt Isten szigora, amelyet oly sok bűnötökkel kiérdemeltetek, mosollyá változik, és részesültök bocsánatában és segítségében. Eljön áldása, hogy szivárvánnyá legyen e föld felett, amely elmerül a tiáltalatok akart vérfürdőben.

Fontoljátok meg, az Atya, miután megbüntette az emberiséget a vízözönnel, maga mondotta Pátriárkátoknak: ,,Többé nem átkozom el a földet az emberek miatt, mert az emberi gondolat és a szív ifjúkorától kezdve rosszra hajlik. Nem sújtok le többé minden élőre úgy, amint tettem.'' (Ter 8,21) És ő hű maradt szavához. Többé nem küldött vízözönt. De ti hányszor mondtátok magatokban és Istennek: ,,Ha most az egyszer megmenekülünk, ha megmentesz minket, többé nem indítunk háborút, soha többé!'' És utána még rettenetesebb háborúkat indítottatok! Hányszor tettétek ezt, ti hazug emberek, akik nem tiszteltétek sem az Urat, sem saját szavatokat?! Mégis, Isten még egyszer megsegítene titeket, ha a hívek nagy része hittel és erőteljes szeretettel kérné ezt tőle.

Helyezzétek gondjaitokat Isten lábához ti mindnyájan, akik túl kevesen vagytok ahhoz, hogy ellensúlyozzátok azok sokaságát, akik ébren tartják Isten szigorúságát. Maradjatok hűségesek hozzá a rettenetes idő ellenére, amely előttetek áll, és napról napra növekszik. Ő érteni fog ahhoz, hogy elküldje angyalát, amint elküldte a világnak az Üdvözítőt. NE FÉLJETEK! Egyesüljetek a kereszttel! Az mindig legyőzte az ördög cseleit, amelyek az emberek durvasága és az élet szomorú eseményei által érnek titeket, hogy kétségbeesésbe kergessenek, elválasszanak Istentől, amikor másféleképpen nem tudják hatalmukba venni a szíveteket.

(1-218)