A pásztorok Jézusnál

A holdvilágos éjszakában egy kis pásztor szokatlan fényre figyel fel. Olyan erős a fény, hogy kezével védenie kell tőle a szemét. Minden csendes. Kihívja pásztortársait az épületből, ahol tartózkodnak. Vannak köztük serdülők és öregek is. A legfiatalabb, egy 12 éves fiú félelmében sírni kezd.
    -- Mit félsz, te buta? -- mondja neki a legöregebb. -- Nem látod, hogy a levegő nyugodt? Sose láttad még a holdat?
    A pásztorfiú látja meg először a fényben az angyalt:
    -- Egy... egy angyal! -- kiáltja. -- Íme, leszáll, közeledik! Le! Térdre az Úr angyala előtt!

A pásztorok arcra borulnak, és most ők félnek, minél idősebbek, annál inkább. Csak a fiatalok nézik térdenállva a közelgő angyalt, aki a levegőben lebegve szárnyával megáll előttük. A belőle áradó fény megvilágítja az egész környéket.
    -- Ne féljetek! Nem szerencsétlenséget hozok. Nagy örömöt hirdetek Izrael népének és a föld minden népének. Dávid városában ma született az Üdvözítő, aki a Krisztus, az Úr.
    Amikor az utolsó szavakat kiejti, még nagyobb fényben ragyog az angyal. Folytatja üzenetét:
    -- Ezekről a jelekről ismeritek fel: egy szegény istállóban, Betlehem mögött, találtok egy pólyába takart kisdedet az állatok jászolában, mert a Messiás számára nem volt fedél Dávid városában.

E szavakat az angyal komolyan, sőt, szomorúan ejti ki.
    Erre újabb angyalok jönnek az égből, örvendezve szállnak a földre, Glóriát énekelve. A nagy fényre felébrednek a madarak és énekükkel csatlakoznak az angyalokéhoz. Végül az angyalok visszatérnek az égbe, a pásztorok magukra maradnak. Elhatározzák, hogy felkeresik a kisdedet, és ajándékot visznek neki.
    Amikor megérkeznek a barlanghoz, nem mernek bemenni. Megbízzák a legfiatalabbat Lévit, hogy kémlelje ki, mi van a barlangban. (Ő látta meg először az angyalt.)
    A gyermek habozik, de utána elhatározza magát. Odamegy a nyíláshoz, kissé elhúzza az azt elfedő köpenyt, figyel... és elragadtatva ott marad.

-- Mit látsz? -- kérdik tőle nyugtalanul és halkan.
    -- Látok egy fiatalasszonyt, aki nagyon szép, és egy férfit egy jászol fölé hajolva, és hallom... hallok sírni egy gyermeket. Hallom az asszonyt beszélni... ó, de milyen szépen!
    -- Mit mond?
    -- Azt mondja: ,,Kicsinyke Jézus! Jézus, édesanyád szeretett gyermeke! Ne sírj, kisfiam!'' Azt mondja: ,,Ó, ha mondhatnám neked, itt a tej, kicsikém, de még nincs tejem!'' Aztán: ,,Annyira fázol, szeretett kis Jézusom! És szúr téged a széna. Milyen fájdalom édesanyád számára, hogy így hall sírni téged, és nem tud kényelembe helyezni. Azt mondja: ,,Aludj, lelkem! Szívembe hasít, hogy sírni hallak, és látom a könnyeidet!'' Megcsókolja, melengeti, bizonyára a kis lábát a kezével, mert meghajolva áll, karjával a jászolban.

-- Szólítsd meg, hogy meghallja!
    -- Én nem! Te, aki ismered őt, és ide vezettél minket, te szólj!
    A pásztor kinyitja a száját, de csak egy nyögés jön ki belőle.
    József megfordul és az ajtóhoz jön.
    -- Kik vagytok?
    -- Pásztorok. Hoztunk nektek eleséget és gyapjút. Eljöttünk, hogy imádjuk az Üdvözítőt.
    -- Jöjjetek be!
    Belépnek, és a barlang világosabbá lesz a fáklya lángjától. Az öregek maguk előtt tolják a gyermekeket.
    Mária megfordul és rájuk mosolyog.
    -- Jöjjetek! -- és hívja őket kezével és mosolyával. Kézen fogja azt, aki látta az angyalt, és odamegy vele egészen a jászolig. A gyermek boldogan nézi a kis pásztort.

József hívja a többieket is. Ők előbbre mennek ajándékaikkal, és letesznek mindent, rövid, megindult szavakkal Mária lábához. Utána nézik a kisdedet, aki csendesen sír, és megindultan mosolyognak, boldogok.
    A legbátrabb közöttük azt mondja:
    -- Fogadd el, Anya! Puha és tiszta. Gyermekem számára készítettem, aki hamarosan megszületik. De neked adom. Tedd fiadat e közé a báránybőr közé, ez lágy lesz és meleg! -- És felajánlja a báránybőrt, ami nagyon szép, és hosszú, fehér gyapjú borítja.
    Mária felemeli Jézust és beburkolja vele. Megmutatja a pásztoroknak, akik elragadtatva nézik a földön levő szénára térdelve.

Jobban felbátorodnak, és az egyik azt ajánlja:
    -- Egy korty tejet kellene adni neki, vagy még jobb lenne mézes víz. De nincs mézünk. Azt adják a kicsiknek. Tudom, mert hét gyermekem van...
    -- Itt a tej, fogadd el, Asszony!
    -- De az hideg. Meleget akar. Hol van Illés? Nála van a bárány.
    Illés azonban eltűnt.
    -- Ki vezetett ide titeket?
    -- Egy angyal mondta nekünk, hogy jöjjünk ide, és Illés vezetett minket. De hol van most?
    A bárány elárulja egy bégetéssel.
    -- Gyere ide, téged akar!
    Belép bárányával együtt, szégyenkezve, hogy őrá irányul a figyelem.

-- Te vagy az? -- mondja József, aki felismeri, és Mária mosolyogva mondja: ,,Jó vagy!''
    Megfejik a bárányt, és Mária egy kendő sarkát belemártja a meleg tejbe, amely habzik, és megmossa vele a kisded ajkát, aki nyalogatja a krémes édességet. Mindnyájan mosolyognak, és még inkább, amikor a kendő sarkával még a szájacskájában Jézus elalszik a meleg báránybőrben.
    -- Nem maradhattok itt. Hideg és nedves ez a hely, és nagyon bűzlik az állatoktól. Nem tesz jót... és... nem megfelelő az Üdvözítőnek.
    -- Tudom -- mondja Mária nagy sóhajtással. -- De nincs hely számunkra Betlehemben.

-- Bízzál, Asszony! Mi keresünk neked egy házat.
    -- Szólok majd az úrnőmnek -- mondja Illés, aki a tejet adta. -- Ő jóságos. Befogad titeket még akkor is, ha a saját szobáját kell átadni nektek. Amint nappalodik, beszélek vele. Tele van a háza emberekkel. De nektek ad majd helyet.
    -- Legalább a gyermekem számára. Én és József a földön is megleszünk. De a kicsi...
    -- Ne okozzon ez gondot neked, Asszony! Én majd gondolok rá. És elmondjuk sokaknak, amit mi hallottunk. Semmiben sem fogtok hiányt szenvedni. Most fogadjátok el azt, amit szegénységünkben tudunk nektek adni. Pásztorok vagyunk...

-- Mi is szegények vagyunk, és nem tudjuk viszonozni nektek -- mondja József.
    -- Ó, nem is akarjuk! Még akkor se kívánnánk, ha meg tudnátok tenni! Az Úr már kárpótolt minket érte. Mindenkinek megígérte a békét. Az angyalok így mondták: ,,Békesség a jóakaratú embereknek!'' De nekünk már megadta, mert az angyal megmondta, hogy ez a gyermek az Üdvözítő, aki a Krisztus, az Úr. Szegények és tudatlanok vagyunk, de tudjuk, hogy a próféták szerint az Üdvözítő a Béke Fejedelme lesz. És azt mondta nekünk, hogy menjünk el imádni őt. Ezért nekünk megadta a békéjét. Dicsőség Istennek a magas égben, és dicsőség Krisztusának, és áldott légy te, Asszony, aki őt szülted! Szent vagy, mert megérdemelted, hogy őt hordozzad! Parancsolj nekünk, mint Királynőnk, és boldogok leszünk, ha téged szolgálhatunk. Mit tehetünk érted?

-- Szeressétek a fiamat, és őrizzétek meg mindig szívetekben ennek az órának a gondolatait.
    -- De magadnak nem kívánsz semmit? Nincsenek rokonaid, akikkel tudatni szeretnéd, hogy ő megszületett?
    -- Vannak, de nincsenek itt a közelben. Hebronban vannak...
    -- Elmegyek oda -- mondja Illés. -- Kik azok?
    -- Zakariás, a pap, és Erzsébet, az unokanővérem.
    -- Zakariás? Ó, őt jól ismerem! Nyáron azokba a hegyekbe megyek, mert a rétek gazdagok és szépek, és barátja vagyok az ő pásztorának. Amint tudom, hogy helyzetetek elrendeződött, elmegyek Zakariáshoz.

-- Köszönöm, Illés.
    -- Semmi köszönet! Nagy megtiszteltetés számomra, szegény pásztornak, hogy elmenjek, és hírül adjam a papnak: ,,Megszületett az Üdvözítő!
    -- Nem. Azt mondd neki: ,,Mária Názáretből, a te unokatestvéred azt mondta, hogy Jézus megszületett, és jöjj Betlehembe.''
    -- Így mondom majd.
    -- Isten fizesse meg! Gondolni fogok rád, mindnyájatokra...
    -- Beszélsz majd a gyermekednek rólunk?
    -- Beszélek.
    -- Én Illés vagyok... És én Lévi... És én Sámuel... Én Jónás... És én Izsák... Tóbiás... Én Jonatán... És én Dániel... És én Simeon... Engem Jánosnak hívnak... Én József vagyok, és testvérem Benjamin. Mi ikrek vagyunk.

-- Megjegyzem a neveteket...
    -- Most mennünk kell... De visszatérünk... És másokat is elhozunk, hogy imádják az Üdvözítőt.
    -- Hogyan térhetünk vissza a nyájhoz, és hagyhatjuk el ezt a gyermeket?
    -- Dicsőség Istennek, hogy megmutatta őt nekünk!
    -- Engedd meg, hogy megcsókoljuk a ruháját! -- mondja Lévi angyali mosollyal.
    Mária lassan felemeli Jézust, és leülve a szénára, odanyújtja kis lábacskáit amelyek be vannak burkolva a kendőbe, hogy megcsókolják. És a pásztorok lehajolnak egészen a földig, és megcsókolják az aprócska lábakat. Akinek szakálla van, előbb rendbehozza azt. Szinte mindnyájan sírnak, és amikor el kell menniük, hátrálva mennek ki, otthagyván szívüket.

Mária a szénán ül ölében a gyermekkel, József pedig a jászolnak támaszkodva könyökével, nézi és imádja őt.
    Jézus a következő magyarázatot fűzte a pásztorok látogatásához
    -- A pásztorok Isten testének első imádói. Bennük megvan minden követelmény ahhoz, hogy testemnek imádói legyenek, hogy eucharisztikus lelkek legyenek.
    A biztos hit: ők készségesen és vakon hisznek az angyalnak.
    Nagylelkűség: minden gazdagságukat az Úrnak adják.
    Alázatosság: szegények, emberileg nézve szegényebbek nála, akik szerényen közelítik meg őt, anélkül, hogy ez lealacsonyítaná őket, és szolgáinak vallják magukat.

Vágy: amit nem tudnak megadni a magukéból, azt törekszenek megszerezni apostolkodásukkal és fáradalmaikkal.
    Készség az engedelmességre: Mária vágyakozik Zakariás értesítésére, és Illés azonnal vállalkozik rá, hogy elmegy. Nem vesztegeti az időt.
    Végül, szeretet: nem tudnak elszakadni onnan, és ,,otthagyják'' a szívüket...
    Nem így kellene-e tenni a Szentségemmel is?
    Figyeljétek meg, kinek jelenik meg először az angyal, és ki érdemli meg azt, hogy meghallja Mária szívből jövő szavait! Lévi, a gyermek. Akinek gyermekded lelke van, annak Isten megjelenik, és megmutatja neki titkait, és megengedi neki, hogy hallja az isteni szavakat és Mária szavait. És akinek gyermekded a lelkülete, az Lévi szent vágyakozásával mondja: ,,Engedd megcsókolnom Jézus ruháját!'' Máriának mondja ezt, mert mindig Mária adja nektek Jézust. Ő az Eucharisztia Hordozója. Ő az Élő Szentségtartó.

Aki Máriához megy, megtalál engem. Aki tőle kér engem, az megkap tőle. Amikor egy gyermeke azt mondja Máriának: ,,Add nekem Jézusodat, hogy szeressem!'' ez annyira boldoggá teszi őt, hogy az egész mennyet betölti örömének sugárzása.


(1-205)