Józsefem is szenvedett...

 Miután bemutatták a kis Keresztelő Jánost a templomban, Mária Józseffel együtt éjszaka útrakel Názáretbe. József észreveszi Mária áldott állapotát, amikor felsegíti őt a szamár nyergébe. Elsápad, de nem szól semmit. Mária tudja, hogy József nagyon szenved, és ezt mondja róla:

-- Józsefem is részesült a szenvedésben attól kezdve, hogy Jeruzsálemben észrevette állapotomat. És napokig tartott mind Jézus számára, mind nekem. Lelkileg sem volt az kevésbé fájdalmas. És csak az én igaz jegyesem életszentségének köszönhető, hogy az oly méltóságteljes és titkos maradt. Erre évszázadokon keresztül nemigen figyeltek fel.

 Ó, a mi első szenvedésünk! Ki tudná elmondani annak bensőséges és titokteljes nagyságát! Mily nagy volt a fájdalmam, amikor felfogtam, hogy az Ég még nem hallgatott meg engem, és nem fedte fel József előtt a titkot! Azt, hogy nem tudott erről, éreztem, amikor láttam, hogy a szokásos tiszteletet tanúsította irántam. Ha tudta volna, hogy az Isten Igéjét hordozom magamban, imádta volna a méhembe zárt Igét az Istennek kijáró tisztelettel. Ő nem mulasztotta volna el ezt, amint én sem haboztam volna elfogadni, nem miattam, hanem, aki bennem volt, és akit úgy hordoztam, mint ahogyan a Szövetség Ládája hordozta a kőbe vésett tízparancsolatot és a manna edényeit.

 Ki tudná elmondani, mit küzdöttem a kishitűség ellen, amely erőt akart venni rajtam, és meg akart győzni arról, hogy hiába reméltem az Úrban? Hiszem, hogy a sátán dühöngése volt ez! Éreztem a hátam mögött feltámadt kételyt, és kinyúlni jéghideg karját, hogy rabbá tegye lelkemet, és meggátolja imáját. A kétely, amely annyira veszélyes, halálos a lélek számára! Halálos, mert első megnyilvánulása a halálos betegségnek, amit csüggedésnek neveznek, és amelynek teljes erőnkből ellen kell állnunk, hogy ne veszítsük el a lelkünket és Istent.

 Ki tudná megmondani pontosan, mit szenvedett el József gondolataiban, érzelmeinek zavarában? Mint egy kis csónak, amelyet nagy vihar kap el, az ellentétes gondolatok örvényébe került, a megfontolások zavarába, amelyek egyike jobban tépdeste mint a másik, és fájdalmas volt. Látszólag egy ember volt, akit a felesége elárult. Látta, amint egyszerre omlik össze a jóhíre, a világ által élvezett nagyrabecsülése, látta már, amint ujjal mutogatnak rá, és részvéttel nézik. Látta, miként hal meg irántam érzett érzelme és nagyrabecsülése a nyilvánvaló tény hatására.

 Az ő életszentsége itt még jobban ragyog, mint az enyém. És én a jegyes érzelmével tanúskodom erről, mert azt akarom, hogy szeressétek az én Józsefemet, ezt a bölcs és okos embert, ezt a türelmes és jó férjet, aki nincs elválasztva a megváltás titkától, sőt, bensőséges kapcsolatban áll vele. Felemésztette őt annak fájdalma. Áldozata és nagy életszentsége által megmentette számotokra az Üdvözítőt. Ha nem lett volna ilyen nagy szent, emberi módon cselekedett volna, feljelentve engem, mint házasságtörőt, hogy megkövezzenek és bűnöm gyermeke elvesszen velem együtt. Ha nem lett volna ekkora szent, Isten nem vezette volna őt fényével ebben a megpróbáltatásban.

 De József szent volt. Tiszta lelke Istenben élt. Szeretete lángolt és erős volt. És szeretete által megmentette nektek az Üdvözítőt, amikor nem vádolt be engem a véneknél, amikor készséges engedelmességgel mindent elhagyott és kimentette Jézust Egyiptomba. Három nap nem sok, de rettenetesen erős fájdalmat okozott Józsefnek. És nekem is ez volt az első szenvedésem. Mert felfogtam az ő szenvedését, de semmi módon sem tudtam enyhíteni, mivel engedelmeskedtem Isten határozatának, aki azt mondta nekem: ,,Ne szólj!''

               Amikor megérkeztünk Názáretbe, láttam, hogy elmegy egy rövid üdvözlés után, meggörnyedve és mintegy rövid idő alatt megöregedve. Nem is jött el hozzám este, mint mindig szokta. Szívem akkor nagyon éles fájdalomtól sírt. Bezárkózva házamba, egyedül, a házba, ahol minden az angyali üdvözletre és a megtestesülésre emlékeztetett engem, ahol minden Józsefre emlékeztetett, aki eljegyzett engem a sértetlen szüzességben. Ellen kellett állnom minden csüggedésnek, a sátán minden vádaskodásának, és remélnem, remélnem, remélnem kellett. És imádkoznom, imádkoznom, imádkoznom. És megbocsátanom, megbocsátanom, megbocsátanom József gyanúját és jogos méltatlankodásának lázongását.

 Gyermekeim, szükség van a reményre, imára és megbocsátásra ahhoz, hogy elérjük Isten közbelépését a mi javunkra. A ti életetekben is vannak szenvedések. Megérdemeltétek azokat bűneitekkel. Én megtanítlak titeket arra, hogyan kell felülemelkedni rajtuk és örömmé változtatni azokat. Reméljetek mértéktelenül! Imádkozzatok bizalmatlanság nélkül! Bocsássatok meg, hogy nektek is megbocsássanak! Isten bocsánata meghozza nektek az óhajtott békét, gyermekeim.

(1-165)