Zakariás is kinyilatkoztatást kap

Zakariás némasága megoldódik, amikor a táblára írja: ,,János az ő neve''. Elmondja az Evangéliumban is olvasható hálaadó énekét és jövendölését.

               A körülmetélés után a kis János torkaszakadtából sír, és még anyjának a teje sem nyugtatja meg. Rugdalózik, mint egy kiscsikó. Akkor Mária veszi karjába és ringatja. Erre elhallgat és megnyugszik.

               Miután a nép elszéled, a szobában egyedül marad Mária, karjában a kicsivel és a boldog Erzsébet. Belép Zakariás is, és becsukja az ajtót. Könnyes szemmel nézi Máriát. Beszélni akar, de hallgat. Előbbre megy. Letérdel Mária előtt:

-- Áldd meg az Úr nyomorult szolgáját -- mondja. -- Áldd meg, mert te megteheted, te, aki őt hordozod a méhedben. Az szólt hozzám, amikor felismertem hibámat és elhittem mindazt, amit nekem mondott. Látlak téged és boldog sorsodat. Imádom benned Jákob Istenét. Te vagy az én első templomom, ahová visszatért a pap és újból tud imádkozni az Örökkévalóhoz. Te áldott, aki elnyerted a kegyelmet a világ számára, és elhozod neki az Üdvözítőt. Bocsáss meg szolgádnak, hogy nem látta meg előbb fenségességedet. Minden kegyelmet ide hoztál jöveteleddel. Ahová te mész, ó, Kegyelemmel Teljes, ott Isten csodákat művel. Szentek azok a falak, amelyek közé belépsz. Szentek a fülek, amelyek hallják a te hangodat és a testek, amelyeket te megérintesz. Szentek a szívek, mert te kegyelmeket adsz, Magasságbelinek az Anyja, megjövendölt Szűz, akit vártak, hogy Isten népének megadd az Üdvözítőt.

Mária alázatosan mosolyog és így szól:

 -- Dicséret az Úrnak! Egyedül neki! Tőle jön hozzám minden kegyelem. És ő adja neked, mert te szereted őt és tökéletesen szolgálod hátralevő éveidben, hogy kiérdemeld az Ő Országát, amelyet Fiam megnyit majd a pátriárkáknak, a prófétáknak, az Úr igazainak. És te, aki most a szent előtt tudsz imádkozni, imádkozz a Magasságbeli szolgálóleányáért. Mert boldog sors Isten Fia Anyjának lenni, de kegyetlenül fájdalmas sors a Megváltó Anyjának lenni. Imádkozz értem, aki óráról órára érzem növekedni fájdalmamnak a súlyát. Egy egész életen keresztül kell hordoznom. Ha nem is látom részleteiben, de érzem, hogy nagyobb teher lesz, mintha az egész világot kellene női vállamon hordoznom és felajánlanom az Égnek. Én, szegény asszony, egyedül! Az én gyermekem, a fiam! A te gyermeked nem sír most, ahogy én ringatom, de ringathatom-e majd az enyémet, hogy enyhítsem a fájdalmát?... Imádkozzál értem, Isten papja! Szívem remeg, mint a virág a viharban. Nézem az embereket és szeretem őket. De arcuk mögött látom feltűnni az ellenséget, aki őket Isten, Jézus, az én fiam ellenségévé teszi...

Mária sápadt arcán könnyek folynak lefelé...

(1-155)