Mária lelki anyaságának vértanúsága

 Mária mondja a Keresztelő megszületése után:

-- Jelenlétem megszentelte a Keresztelőt, de nem vette le Erzsébetről az Évától kezdve meglevő ítéletet. ,,Fájdalommal szülöd gyermekeidet'' -- mondotta az Örökkévaló. Egyedül én, szeplőtelen, akinek nem volt emberi kapcsolatom, voltam mentes a szülés fájdalmától. A szomorúság és a fájdalom a bűn gyümölcsei. Én bűntelen voltam, nekem is meg kellett azonban ismernem a fájdalmat és a szomorúságot, mint Társmegváltónak. De nem ismertem meg a vajúdás fájdalmát. Nem. Ezt nem ismertem meg.

               Hidd el nekem, lányom, hogy nem volt és nem lesz soha olyan szülési fájdalom, amely hasonló lenne a lelki anyaság vértanúságához, amely a legkeményebb ágyon, az én keresztemen, a haldokló fiam keresztjének lábánál vett erőt rajtam. Hol van az az anya, aki ilyen módon kényszerül szülni? Akinek bensejét tépik haldokló gyermekének halálhörgései, és ehhez társítania kell fájdalmát, amelyet azért érez, mert felül kell múlnia irtózatát, és azt kell mondania fia gyilkosainak ,,Szeretlek titeket. Jöjjetek hozzám, mert anyátok vagyok!'' Amikor azt a fiút ölik meg, aki az ég által látott legfenségesebb szeretetből született, egy Istennek szeretetéből egy Szűz iránt, a Tűz csókjából, a Fény öleléséből, amely Testté lett és Isten Tabernákulumává változtatta egy asszonynak a méhét!

,,Mily fájdalmas anyává lenni!'', mondta Erzsébet. Nagyon fájdalmas! De ez semmi az enyémhez képest!

               ,,Engedd, hogy kezemet a méhedre tegyem!'' (Kérte Erzsébet vajúdása közben Máriától) Ó, ha szenvedéseitekben mindig ezt kérnétek!

               Én vagyok Jézus Örökös Hordozója. Ő a méhemben van. Aki hozzám jön, megtalálja őt. Aki engem érint, őt érinti. Aki hozzám fordul, vele beszél. Én vagyok az ő ruhája. Ő az én Lelkem. Most még jobban egyesülök vele, mint a kilenc hónap alatt, amikor a méhemben növekedett. Fiam egyesült a mamájával. Mérsékel minden fájdalmat, feléleszt minden reményt, elnyer minden kegyelmet az, aki hozzám jön és ölembe helyezi a fejét.

Én imádkozom értetek. Ezt ne felejtsétek el! A mennyei boldogság, az Isten fényében való élet nem felejteti el velem a földön szenvedő gyermekeimet. És én imádkozom. Az egész ég imádkozik. Mert az ég szeret. Az ég az élő szeretet. És a Szeretet irgalmas hozzátok. De ha csak én volnék, akkor is elégséges lenne már az ima azok szükségleteiért, akik Istenben remélnek. Mert én nem szűnök meg imádkozni mindnyájatokért: a szentekért és a gonoszokért is, hogy a szenteknek örömöt adjak, a gonoszoknak pedig bűnbánatot, ami üdvözíti őket.

               Jöjjetek, jöjjetek, fájdalmam gyermekei! Várlak titeket a Kereszt lábánál, hogy kegyelmet adjak nektek...

(1-153)