Mária felfedi Jézus nevét Erzsébetnek

Mária egy földszinti szobában varr valamit, miközben Erzsébet jár-kel, a házi munkákat intézve. Odamegy Máriához, föléje hajol, hogy lássa, mit csinál. Mária hímez, és Erzsébet megdicséri, hogy milyen szép.

-- Van hozzá fonalam is, hogy megszőjem -- mondja Mária.

-- A te gyermekednek?

-- Nem. Azt már elkészítettem, amikor még nem is gondoltam... -- Mária nem mond többet, de én megértem: ... amikor még nem gondoltam, hogy Isten Anyjává leszek.

-- De most fel kellene használnod számára. Tudod, hogy a gyermekeknek a legpuhább anyagra van szükségük.

-- Tudom.

-- Én is elkezdtem... későn, mert biztos akartam lenni benne, hogy nem a gonosz cselvetéséről van szó. Addig vártam, amíg oly nagy örömöt nem éreztem, ami nem jöhetett a sátántól. Utána... sokat szenvedtem. Én már öreg vagyok, Mária, ahhoz, hogy ilyen állapotban legyek. Sokat szenvedtem. Te nem szenvedsz?

-- Nem. Soha nem éreztem magam ilyen jól.

-- Te szeplőtelen vagy, ha Isten Anyjává választott. És azért nem vagy alávetve Éva szenvedéseinek. Akit te hordozol, az szent...

-- Úgy tűnik nekem, hogy szárny van a szívemben, nem teher. Úgy tűnik, mintha bensőm tele lenne virágokkal, madarakkal, amelyek tavasszal énekelnek, tele van mézzel, napsütéssel... Ó, boldog vagyok!

-- Áldott vagy! Amióta megláttalak, én sem érzek többé terhet, fáradtságot és fájdalmat. Úgy tűnik, mintha megújultam, megifjodtam, megszabadultam volna női testem nyomorúságaitól. Miután gyermekem boldogan ugrándozott a hangodra, megnyugodott örömében. Mintha egy élő bölcsőben megelégedetten és boldogan aludna, úgy lélegzik, mint egy boldog kismadár anyja szárnya alatt... Most munkához látok. Nem látok jól, de...

-- Hagyd, Erzsébet! Én majd fonok és szövök neked és a gyermekednek. Gyorsan dolgozom, és jól látok.

-- De neked a tiedre kellene gondolnod...

-- Ó, arra még van bőven időm! Először rád gondolok, aki hamarosan megszülöd a kicsidet, és utána gondolok majd Jézusomra.

               Mária nagyon kedves arckifejezéssel és hanggal ejti ki ezt a nevet, boldog könny látszik a szemében, miközben mosolyogva néz fel a ragyogóan kék égre. Úgy tűnik, hogy elragadtatásba esik pusztán Jézus nevének kiejtésére.

-- Milyen szép név! -- kiált fel Erzsébet. -- Az Isten Fiának, Üdvözítőnknek a neve!

-- Ó, Erzsébet! -- Mária elszomorodik, és megragadja Erzsébet kezét. -- Mondd meg nekem te, aki, amikor ide jöttem, az Úr Lelkétől eltelve megjövendölted azt, amiről a világ nem tud. Mondd meg nekem, mit kell tennie gyermekemnek, hogy megváltsa a világot? A próféták... ó, a próféták mit mondanak az Üdvözítőről! Izajás... emlékszel Izajásra? ,,Ő a fájdalmak embere. Az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze... Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel... Halálra ítélése után felmagasztalták...'' Miféle felmagasztalásról beszél? Báránynak hívják, és én arra gondolok... én a húsvéti bárányra gondolok, a mózesi bárányra, és összekötöm ezt a Mózes által egy kereszten felemelt kígyóval. Erzsébet!... Erzsébet!... Mit tesznek majd a gyermekemmel? Mit kell neki elszenvednie, hogy megváltsa a világot?

Mária sír.

               Erzsébet vigasztalja:

-- Mária, ne sírj! Ő a te fiad, de Isten Fia is. Isten gondoskodik majd a Fiáról, és rólad is, aki az anyja vagy. Ha sokan lesznek, akik kegyetlenek hozzá, sokan viszont szeretni fogják. Sokan...! Századokon és századokon keresztül. A világ Szülöttedre tekint, és vele együtt áld majd téged is. Téged, a forrást, akiből a megváltás árad. Mi lesz a te fiad sorsa? Az egész teremtett világ Királyaként fogják felmagasztalni. Gondolj erre, Mária! Királyként, mert megváltotta az egész teremtett világot, és mint olyan, a világegyetem Királya lesz. És idővel a földön is szeretik majd. Az én szülöttem a tiéd előtt fog járni, és szeretni fogja őt. Ezt mondta az angyal Zakariásnak. Ő leírta ezt nekem... Ó, milyen fájdalom némának látnom Zakariásomat! De remélem, hogy amikor a gyermek megszületik, az atya is megszabadul büntetésétől. Imádkozz érte te, aki Isten Erejének Széke és a világ örömének Oka vagy. Azért, hogy elérjem ezt, amint tudom, felajánlom az Úrnak gyermekemet, mert az övé. Ő adta meg szolgálóleányának az örömöt, hogy ,,anyának'' nevezik. Arról tanúskodva, amit Isten tett velem, Jánosnak akarom hívni őt. (A János név jelentése: ,,Isten kegyes.'') Nem kegyelemből van ő, az én gyermekem? És nem Istentől kaptam?

-- És én meg vagyok győződve arról, hogy Isten kegyes lesz hozzád. Imádkozom ezért... veled együtt.

-- Olyan fájdalmas némának látnom!... -- Erzsébet sír. -- Amikor ír, mert nem tud többé beszélni hozzám, úgy tűnik nekem, mintha hegyek és tengerek lennének köztem és az én Zakariásom között. Olyan sok éven át beszélt kedvesen hozzám, most pedig mindig hallgatag az ajka. És éppen most, amikor olyan szép lenne arról beszélni, ami jönni fog. Visszatartom magam attól, hogy beszéljek, mert nem akarom látni, miként erőlködik mozdulataival válaszolni nekem. Annyit sírtam! Mennyire vágyakoztam utánad! Az emberek figyelik, pletykáznak és bírálgatják. Ilyen a világ. Amikor valakinek fájdalma vagy öröme van, arra van szüksége, hogy megértsék, nem pedig arra, hogy bírálgassák. Most úgy tűnik számomra, hogy egész életem jobbra fordult. Öröm tölt el, mióta te velem vagy. Érzem, hogy megpróbáltatásom hamarosan elmúlik, és akkor egészen boldog leszek. Így lesz, ugye? Mindenbe belenyugszom, csak Isten bocsátana meg jegyesemnek! Bárcsak hallanám őt imádkozni, mint azelőtt!

Mária simogatja és vigasztalja őt, és hogy elterelje a figyelmét, hívja, menjenek ki egy kicsit a kertbe a napra.

               Jól gondozott lugas alatt mennek egészen egy kis toronyig, amelyben galambok fészkelnek.

               Mária nevetve szétszórja a madáreleséget, mire a galambok nagy turbékolással leszállnak köréje. Rászállnak a fejére, a vállára, a karjára, a kezére, nyújtogatják rózsaszínű csőrüket, hogy kiegyék a magokat a tenyeréből. Mária vesz egy sárga magokkal teli zsákocskát, és szívből nevet falánkságukon.

-- Mennyire szeretnek téged! -- mondja Erzsébet. -- Néhány napja vagy csak velünk, és máris jobban szeretnek, mint engem, aki mindig gondoskodtam róluk.

Tovább sétálnak egészen egy zárt kerítésig a gyümölcsös végén, ahol vagy húsz kecske van a kicsinyeivel.

-- Visszatértél a legelőről? -- kérdi Mária a kis pásztortól, akit megsimogat.

-- Igen, mert apám mondta: ,,Menj haza, mert hamarosan esni fog, és néhány állat közel áll az elléshez. Gondoskodj számukra száraz fűről és kész fekhelyről!'' Ott jön apám! -- és az erdő felé mutat, ahonnan bégetés hallatszik.

               Mária úgy simogat egy szőke bárányt, mintha kisgyermek lenne, és közben Erzsébettel együtt iszik a frissen fejt tejből, amit a pásztorfiúcska nyújt nekik.

Jön a nyáj a pásztorral, aki bozontos, mint egy medve. De jó embernek kell lennie, mert egy bégető juhot visz a vállán. Lassan leteszi, és elmagyarázza: ,,Báránykája lesz hamarosan. Fáradt, és nem tudott már járni. Azért hoztam ide. Futottam, hogy idejében ideérjek.'' A fiú az akolba vezeti a juhot.

               Mária leül egy kőre és tréfálkozik a kiskecskékkel és a báránykákkal, virágokat ajánlva fel rózsaszínű orrocskáiknak. Egy fehér-fekete kiskecske egyik vállára teszi a patáját, és szaglássza a haját.

-- Nem kenyér -- mondja nevetve Mária. -- Holnap majd hozok neked egy kenyérhéjat. Most légy jó!

Erzsébet is felvidulva nevet.

(1-138)