Az anyaság öröme

  Máriát nagyon fiatal leánynak látom. Legfeljebb tizenöt évesnek látszik. Egy kis téglalap alakú szobában van. Igazi leányszoba.

               Az egyik hosszú fal mellett van a fekvőhely, egy alacsony ágy, perem nélkül, lefedve széles ágyterítővel.... A másik fal mentén egy polc, rajta olajlámpa, pergament tekercsek, egy hímzésnek látszó, gondosan összehajtott terítő. Emellett ül egy támla nélküli széken Mária, a kertre nyíló ajtó felé fordulva, amelyen függöny van, amit enyhe szél lenget.

               Fon valami ragyogóan fehér és lágy, selyemszerű anyagot. Kis keze alig valamivel sötétebb az anyagnál. Gyorsan pergeti az orsót. Fiatalos arca nagyon, nagyon szép, enyhén domború. Kissé mosolyog, mintha valami kellemes emléken gondolkodnék.

Nagy csend uralkodik a kis szobában és a kertben. Nagy béke árad el Mária arcán és környezetén egyaránt. Béke és rend. Minden szép és rendben tartott, a bútorok egyszerűek, szegényesek, a szobácska méltóságteljesen, fenségesen tiszta és gondozott. Az olajmécses mellett kis korsóban virágzó ágak, őszibarack- vagy körtefáról, nem tudom.

               Mária halk hangon énekelni kezd, majd kissé felemeli a hangját. Hangja nem olyan, mint egy nagy énekesé, de kiérződik belőle lelkének rezgése. Nem értem a szavakat, bizonyára héberül énekel. Időnként megismétlődik a ,,Jehova'' szó, ebből gondolom, hogy valamilyen szent éneket vagy zsoltárt dalol. Talán a templomban tanult énekekre emlékezik vissza. De nagyon kellemesek lehetnek az emlékei, mert ölébe teszi a kezét és kissé felfelé hajtja fejét, arca szépen kipirul, mintha szemével látna valami kellemes élményt. Könny ragyog benne, amely miatt szeme még nagyobbnak látszik. De a szeme nevet, mosolyog a gondolaton, amit lát, de nem a szemével. Az egyszerű, fehér ruhából kiemelkedő arca szép, rózsaszínű virágnak tűnik, amelyet hajfonata koronaként vesz körül.

Az ének imává csendesül: ,,Magasságos Úristen, ne késlekedj tovább elküldeni Szolgádat, hogy elhozza a békét a földre! Jöjjön el Krisztus eljövetelének ideje, és küldd el a tiszta és termékeny szüzet. Atyám, Szent Atyám, engedd meg szolgálódnak, hogy felajánlja életét erre a célra. Engedd meg nekem, hogy meghaljak, miután megláttam a Világosságodat, Igazságodat a földön, és megéltem a Megváltás befejeződését. Szent Atyám, küldd el a földre azt, akire a próféták vágyakoztak! Küldd el szolgálódnak a Megváltót! Amikor napjaim véget érnek, nyíljon meg számomra hajlékod, mert annak ajtaját már kitárta Krisztusod mindazok számára, akik remélnek benned. Jöjj, jöjj, Lelke az Úrnak! Jöjj híveidhez, akik várnak rád! Jöjj, Béke Fejedelme!'' Mária így elmélyedve elhallgat...

A függöny erősebben lebeg, mintha mögötte valaki valamivel szelet csinálna, vagy megfogná, hogy elhúzza. A szoba világossárga falát még világosabbá teszi az eláradó fehér fény, amely gyöngyhöz, vagy olvasztott ezüsthöz hasonlít. Minden élénkebb színekbe öltözik. Mária felfelé emelt arca még inkább átszellemül. A függöny már nem mozog, hanem falként, mereven függ, mintegy elszigetelve a külvilágtól a szobát, és a fényben ott van a földre borulva a Főangyal.

               Szükségszerűen emberi alakot kellett felvennie, de emberentúli látványt nyújt. Milyen teste van ennek a gyönyörű, ragyogó alaknak? Milyen anyagból alkotta őt Isten, hogy érzékelhetővé tegye a Szűz számára? Csak Isten rendelkezhet ezzel az anyaggal és használhatja azt ilyen tökéletes módon. Van arca, teste, szeme, haja, ajka, egy fény, aki mozog és mosolyog, néz és beszél.

,,Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, üdvözlégy!'' A hang olyan, mint egy kellemes hárfáé, mint az értékes fémre eső gyöngyszemeké.

               Mária összerezzen és leereszti tekintetét. Még jobban megrezzen, amikor meglátja a tőle körülbelül egy méterre térdelő ragyogó teremtményt, aki karját mellén keresztbe téve végtelen tisztelettel néz rá.

               Mária hirtelen feláll és a falhoz húzódik. Felváltva elsápad és elpirul. Arcán csodálkozás és rémület tükröződik. Kezét öntudatlanul öléhez szorítja, elrejtve a széles ruhaujj alatt, meghajolva, mintegy azért, hogy minél jobban elrejtse testét. A kedves szemérem kifejezése ez.

-- Ne! Ne félj! Az Úr van veled! Áldott vagy az asszonyok között.

               De Mária tovább fél. Honnan jött ez a rendkívüli lény? Isten küldte vagy a csaló?

-- Ne félj, Mária! -- ismétli a Főangyal. -- Én vagyok Gábor, az Isten angyala. Uram küldött hozzád. Ne félj, mert kegyelmet találtál Istennél. Most méhedben fogansz, és fiat szülsz, akit Jézusnak fogsz hívni. Nagy lesz, a Magasságbeli Fiának hívják majd (és valóban az lesz), az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját, örökké uralkodni fog Jákob háza fölött, és Országának nem lesz vége. Értsd meg, szent Szűz, akit szeret az Úr, Isten áldott Leánya, akit az ő Fia Anyjának hívnak, a Fiúénak, akit te szülsz!

-- Hogyan történhet ez, ha én nem ismerek férfit? Talán az Úristen többé nem fogadja el szolgáló leányának felajánlását, és nem akarja, hogy iránta való szeretetből szűz legyek?

-- Nem ember révén leszel anyává, Mária. Te leszel az Örök Szűz, Isten Szentje. A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbelinek ereje árnyékol be téged. Azért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának hívják. A mi Istenünk számára minden lehetséges. Erzsébet, a magtalan, öregségében fiút fogant, aki a te fiad prófétája lesz, és előkészíti számára az utat. Az Úr elvette tőle szégyenét, és emléke fennmarad a te neveddel kapcsolatban a nemzetek közt, akárcsak az ő gyermekének a neve a te Szenteddel kapcsolatban, és az idők végezetéig a nemzetek boldognak hirdetnek titeket a kegyelem miatt, amely az Úrtól jött hozzátok, és főleg hozzád, és rajtad keresztül a nemzetekhez. Erzsébet hatodik hónapjában van és terhe örömmé válik, és még inkább azzá lesz, amikor megismeri a te örömödet. Semmi sem lehetetlen Istennek. Mária, kegyelemmel teljes! Mit mondjak Uramnak? Semmiféle gondolat ne zavarjon meg téged! Ő gondoskodik majd rólad, ha reá bízod magad. A világ, az ég, az Örökkévaló, várja szavadat.

Most Mária teszi keresztbe kezét a mellén, és mélyen meghajolva mondja:

-- Íme, az Isten szolgáló leánya. Legyen nekem az ő szava szerint!

               Az angyal ragyog az örömtől. Imád, mert ő bizonyára látja Isten Lelkét leszállni a Szűzre, aki meghajolva beleegyezik. És utána eltűnik, anélkül, hogy megmozdítaná a függönyt, amelyet behúzva hagy a szent Titok fölött.

               Amint Mária magához tér az elragadtatásból, amely kimondhatatlan örömmel töltötte el őt, első gondolata tövisszúrásként hatol a szívébe: Hogyan mondja el Józsefnek, hogy anyává lett? Már nagyon megszerette Józsefet, akire rábízta szüzességét, és aki oly szentül gondoskodott róla.

Mária keresgéli a szavakat, amelyekkel a történteket hírül adhatja neki. Nem akarja saját magát dicsérve kijelenteni: ,,Az Úr minden asszony között engem szeretett legjobban, aki szolgáló leánya vagyok, és Jegyesévé tett.'' De becsapni sem akarja őt azzal, hogy eltitkolja előtte állapotát, ami úgysem sikerülne.

               Miközben imádkozik, a Szentlélek, aki eltöltötte őt, ezt mondja neki:

-- Ne szólj! Bízd rám a feladatot, hogy igazoljalak téged jegyesednél.

               Mária nem kérdezi, mikor és hogyan történik majd ez. Mindig teljesen rábízta magát Istenre, aki sose hagyta el őt.

Az anyaság öröméről mondja Mária:

-- Amikor felfogtam a feladatot, amelyre Isten hívott, elteltem örömmel. Szívem megnyílt, mint egy bezárult liliom, és kiáradt belőle az a vér, amely termőtalajul szolgált az Úr magva számára.

               Milyen öröm anyának lenni!

               Kiskoromtól kezdve Istennek szenteltem magamat, mert a Magasságbelinek fénye megvilágította számomra a világban lévő rossz okát, és amennyire rajtam állt, el akartam törölni magamból a sátán nyomát. Nem tudtam, hogy szeplőtelen voltam. Nem tudtam elgondolni, hogy az vagyok. Pusztán ennek a gondolata is beképzeltség és kevélység lett volna, mert mivel emberi szülőktől születtem, nem volt szabad azt gondolnom, hogy épp én leszek a kiválasztott Szeplőtelen. Isten Lelke kioktatott engem az Atya fájdalmáról Éva romlottsága miatt, aki, noha a kegyelem gyermeke volt, le akarta alacsonyítani magát egy alsóbbrendű teremtmény szintjére. Enyhíteni akartam ezt a fájdalmat azáltal, hogy megőriztem testemet az angyali tisztaságra, szeplőtelenül megőrizve gondolataimat, vágyaimat és emberi kapcsolataimat. Csak iránta érzett szeretettől verjen a szívem, csak érte létezzem. De ha hiányzott is belőlem a test szomja, mégis áldozat volt az anyaságról való lemondás.

A Teremtő Atya Éva számára is megadta az anyaságot, mentesen attól, ami ma lealacsonyítja. Kedves és tiszta anyaság, az érzékiség súlya nélkül. Én megtapasztaltam! Milyen sokat vesztett Éva, amikor lemondott erről a gazdagságról! Többet a halhatatlanságnál! Ez nem túlzás! Jézusom, és én, az ő Anyja, vele együtt megismertem a halál bágyadtságát. Én az édes bágyadtságot, amellyel a fáradt ember elalszik. Jézus a kegyetlen bágyadtságot, amellyel a halálraítélt hal meg. Hozzánk is eljött a halál. De a minden megszentségtelenítés nélküli anyaságban csak nekem, az új Évának volt részem. Én megmondhattam a világnak, milyen kellemes lett volna az anyaságra hivatott asszony sorsa, a testi fájdalom nélkül. És ennek a tiszta anyaságnak a vágya meglehetett az egészen Istennek szentelt Szűzben is, mert ez az asszony dicsősége.

Ha megfontoljátok még azt is, mily megtisztelőnek tartották az anyaságot az izraelitáknál, még inkább megérthetitek, milyen áldozatomba került megfosztanom magam ettől a felajánlásommal. Most az Örök Jóság megadta szolgálóleányának ezt az ajándékot anélkül, hogy elvette volna tőlem a tisztaságot, amelybe öltöztem, hogy trónusánál virágozzam. Ezért kettős volt az örömöm, hogy egy embernek és Istennek Anyja lehetek.

               Örvendeztem, hogy az lehetek, aki által helyreállt a béke az Ég és a föld között.

               Vágyakoztam erre a békére Isten és a felebarát szeretetéből. Boldoggá tett az a tudat, hogy ez általam, a Hatalmas szegény szolgálóleánya által jött el a világra! Most elmondhattam: ,,Ó, emberek, ne sírjatok többé! Magamban hordozom a titkot, amely boldoggá tesz titeket. Nem mondhatom meg nektek, mert le van pecsételve bennem, a szívemben, be van zárva a Fiú sértetlen méhembe. De már köztetek hordozom, minden elmúló órával közelebb van a pillanat, amelyben meglátjátok és megismeritek szent Nevét.''

Örömmel töltött el, hogy boldoggá tettem Istent: a hívő öröme boldoggá tett Istene miatt.

               Ó, eltávolítottam Isten szívéből az Éva engedetlensége által okozott keserűséget! Az Éva kevélysége, hitetlensége által okozottat! Fiam megmagyarázta, milyen bűnnel szennyezte be magát az első pár. Én megsemmisítettem ezt a bűnt, ismét felmenve azokon a lépcsőkön, amelyeken ők lementek.

               A bűn kezdete az engedetlenségben volt: ,,Ne egyetek és ne érintsétek azt a fát'', mondta Isten. És a férfi és az asszony, a teremtés királyai -- akik mindent megérinthettek és mindenből ehettek ezen kívül, mert Isten közvetlenül az angyalok alá akarta helyezni őket -- nem törődtek ezzel a tilalommal.

A fa: eszköz a gyermekek engedelmességének próbára tételére. Mi az Isten parancsának való engedelmesség? A jó, mert Isten csak jót parancsol. Mi az engedetlenség? A rossz, mert lázadásra veszi rá a lelket, amelyre azután a sátán hatással lehet.

               Éva odamegy a fához, amelytől jó származott volna számára, ha elkerülte volna, de rossz származott azáltal, hogy megközelítette. Gyermekes kíváncsisággal megy oda, hogy lássa, van-e rajta valami különös. Oktalanságnak tűnik számára Isten parancsa, hiszen ő az Éden erős és tiszta királynéja, akinek minden engedelmeskedik, és akinek senki sem árthat. Beképzeltsége okozza a bukását. A beképzeltség már a kevélység élesztője.

A fánál ott találja a csábítót, aki tapasztalatlanságának, az ő szűzi és oly szép tapasztalatlanságának hazug éneket énekel: ,,Te azt hiszed, hogy valami rossz van itt? Nem. Isten azért mondta ezt neked, mert rabszolgaként akar hatalmában tartani. Hiszed, hogy király vagy? Még annyi szabadságtok sincs, mint a vadállatoknak. Azoknak megengedte, hogy igazi szeretettel szeressék egymást. Nektek nem. Azoknak megengedte, hogy teremtők legyenek, mint Isten. Azok gyermekeket szülnek és örömmel látják családjuk szaporodását. Ti nem. Tőletek megtagadta ezt az örömöt. Miért teremtett akkor titeket férfinak és nőnek, ha ilyen módon kell élnetek? Legyetek istenek! Nem tudjátok, milyen öröm kettőtöknek egyetlen testté lennetek, amely egy harmadikat teremt, és sok harmadikat! Ne higgyetek Isten ígéretében, hogy örömötök lesz utódaitokban, látva, hogy gyermekeitek újabb családokat hoznak létre, elhagyva azért, hogy apák és anyák legyenek. Csak látszatéletet adott nektek. Az igazi élet abban áll, hogy megismeritek az élet törvényeit. Akkor lesztek hasonlókká az istenekhez, és azt mondhatjátok Istennek: ,,Egyenrangúak vagyunk veled!''

És a kísértés folytatódik, mert nincs szándékában megvetni azt, sőt, szándékosan folytatja, és meg akarja ismerni azt, ami nem tartozott az emberhez. Íme, a tilos fa valóban halálossá válik az emberiség számára, mert ágán függ a keserű gyümölcs, a sátántól jövő tudás. És a nő asszonnyá válik, és a sátáni tudással szívében megy, hogy megrontsa Ádámot. Így lealacsonyították testüket, megromlottak erkölcseik, lefokozták szellemüket, megismerték a fájdalmat és a halált, ami a kegyelem elvesztésével jár, és ami a halhatatlanságtól megfosztott test következménye. És Éva sebéből származott a szenvedés, amely nem szűnik meg addig, míg az utolsó emberpár meg nem hal a földön.

Én megtettem az utat visszafelé a két bűnös útján. Engedelmeskedtem. Mindenféleképpen engedelmeskedtem. Isten azt kívánta tőlem, hogy legyek szűz. Engedelmeskedtem. Miután szerette a szüzességet, amely oly tisztává tett engem, mint az első nőt, mielőtt megismerte a sátánt. Isten azt kérte tőlem, hogy legyek jegyessé. Engedelmeskedtem, visszavive a házasságot a tisztaságnak arra a fokára, amelyet Isten elgondolt, amikor megteremtette az első emberpárt. Miután meggyőződtem arról, hogy sorsom az lesz, hogy egyedül éljek a házasságban, megvetve szent terméketlenségem miatt az emberektől, most Isten azt kérte, hogy legyek anya. Engedelmeskedtem. Hittem, hogy ez lehetséges, és hogy Istentől jön az üzenet, mert béke töltött el, amikor hallottam.

Nem gondoltam arra: ,,Kiérdemeltem ezt''. Nem mondtam magamban: ,,Most csodálni fog a világ, mert hasonló vagyok Istenhez, testet teremtve Istennek.'' Nem. Megsemmisültem az alázatosságban. Úgy áradt az öröm a szívemből, mint egy kivirágzott rózsaszál. De azonnal éles tövisek díszítették, körülvette a fájdalom, mint az ágat a folyondár. A fájdalom jegyesem fájdalma miatt, a fájdalom Fiam fájdalmai miatt. Íme, az én örömöm tövisei. Éva az örömöt, a diadalmat, a szabadságot akarta. Én elfogadtam a fájdalmat, a megsemmisülést, a szolgaságot. Lemondtam nyugodt életemről, jegyesem nagyrabecsüléséről, saját szabadságomról. Semmit sem tartottam meg magamnak.

Isten szolgálóleányává lettem testben, erkölcsökben, lélekben. Nemcsak szűzi foganásomban bíztam rá magam, hanem reá bíztam becsületem megvédését, jegyesem megvigasztalását is. Ezzel az eszközzel felmagasztaltam a házasságot, visszaadtam a férfinak és a nőnek az elvesztett méltóságot. Átöleltem az Úr rám vonatkozó akaratát, a jegyesemre, a gyermekemre vonatkozó akaratát. Igent mondtam mindháromra, abban a biztos tudatban, hogy Isten nem tett valótlan ígéretet, amikor megígérte, hogy jegyesi fájdalmamban segíteni fog engem, amikor bűnösnek ítélnek, anyai fájdalmamban, látva, hogy a fájdalmak Fiát fogom megszülni.

Igent mondtam. Igent. És ez elég. Ez az igen megsemmisítette Éva ,,nem''-ét Isten parancsára. ,,Igen, Uram, amint te akarod. Megismerem azt, amit te akarsz. Úgy élek, amint te akarod. Örülni fogok, ha akarod. Szenvedek attól, amitől te akarod. Igen, mindig igen, Uram, attól a pillanattól kezdve, amelyben sugarad Anyává tett engem, addig a pillanatig, amikor magadhoz szólítasz. Igen, mindig igen. Állandó igen a test minden jó szavára, minden jó erkölcsi szenvedélyre. Mintegy gyémánt talapzaton állva, lelkem szárny nélkül is hozzád repül, szolgálva téged az örömben, szolgálva a fájdalomban. Csak te mosolyogj, ó, Istenem! Légy boldog! A bűn le lett győzve. El lett véve, megsemmisült. Sarkam alatt fekszik, könnyeimmel mostam le, engedelmességemmel semmisítettem meg. Méhemből születik majd az új Fa, amely hordozza a Gyümölcsöt, amely megismer majd minden rosszat azáltal, hogy önmagában elszenvedi, és megad minden jót. Ehhez jöhetnek az emberek, és boldog leszek, ha megismerik, még akkor is, ha nem gondolnak arra, hogy tőlem születik. Csak az emberek üdvözüljenek és Istent szeressék! Ezért szolgálóleánya termőfölddé teszi magát, amelyen egy fa nő ki, egy lépcső a felmenetelhez.''

Mindig szükség van arra, hogy tudjunk lépcsökké lenni, hogy mások rajtunk felmehessenek Istenhez. Nem számít, hogy lábbal taposnak, csak érjenek el a Kereszthez.... Szívünk az emberek lábai alatt, hogy a megváltottak száma növekedjék, és Jézusom vére ne omoljék hiába, hanem meghozza gyümölcsét. Íme, Isten szolgálóleányának a sorsa. De utána megérdemeltük, hogy a kereszt tövénél elmondhassuk: ,,Íme, Atyám, a szeplőtelen Áldozat, akit felajánlunk neked a világ üdvösségéért. Tekints reánk, Atyánk, akik egyesülünk vele, és végtelen érdemeiért add ránk áldásodat!''

(1-111)