A jegyesek megérkeznek Názáretbe

Názáretben a fák és kertek tavaszi virágpompában díszlenek, amikor megérkezik a kocsi Máriával, Józseffel, Zakariással és Erzsébettel. Mária nemigen emlékszik vissza a városra, de Józsefet sokan ismerik és üdvözlik az úton. Amikor a város közepébe érkeznek, az asszonyok és a gyermekek üdvözlik a menyasszonyt, a férfiak a sövények mögül szintén üdvözlik őket. Sokan követik a kocsit.

-- Íme, a te házad, Mária -- mondja József, az ostorral mutatva egy ház felé.

-- Látom, kevés maradt meg neked a birtokotokból -- mondja Zakariás. -- Atyád hosszasan betegeskedett, és ez sokba került. És költséges volt helyrehozni a Róma által okozott kárt. Látod? Az út elvitte a ház három nagyszobáját, és hogy a házat bővítsék anélkül, hogy túl sokat költsenek rá, a hegyoldalba barlangot vájtak. Joakim ott tartotta az élelmiszereket, Anna pedig a szövőszékét. Te azt teheted, ami neked tetszik.

-- Ó, nem számít, hogy kevés dolog van! Nekem mindig elég lesz. Majd dolgozni fogok...

-- Nem, Mária, -- mondja József -- majd én dolgozom. Te csak szőni és varrni fogsz, amire szükség van a házban. Fiatal és erős vagyok, és a jegyesed. Ne alázz meg engem a munkáddal!

-- Úgy teszek majd, amint akarod.

-- Igen, ebben én rendelkezem. Minden más dologban a te kívánságod a törvény, de ebben nem.

               Megérkeztek. A kocsi megáll.

               Két asszony és két férfi sok gyerekkel és fiatallal várja őket az ajtóban.

-- Isten adja neked békéjét, Mária! -- mondja az idősebb férfi, és az egyik asszony megöleli és megcsókolja Máriát.

-- Testvérem, Alfeus, és felesége, Mária, és ezek az ő gyermekeik. Azért jöttek, hogy egy kis ünnepet rendezzenek, és megmondják nektek, házuk mindig rendelkezéstekre áll -- mondja József.

-- Igen, jöjj, Mária, ha terhes számodra az egyedüllét. A vidék szép tavasszal, és a mi házunk egy virágos mező közepén áll. Te leszel annak a legszebb virága -- mondja Mária, Alfeus felesége.

-- Hálás vagyok neked. Nagyon szívesen mennék. És el is megyek majd néhányszor, a menyegzőre biztosan. (A zsidóknál a házasságkötés két lépésben történt: először az eljegyzés, ami már felhatalmazta őket a házaséletre, de ami a mózesi törvények szerint bizonyos feltételek esetén még felbontható volt. A jegyesség ideje alatt a jegyesek általában még saját házukban laktak. A menyegző a házasságkötés ünnepélyes megerősítése volt, ekkor a vőlegény ünnepélyes menetben kísérte közös lakóhelyükre a menyasszonyát, ami rendszerint a férfi lakása volt. Mária esetében azonban Mária háza lett közös lakóhelyükké.) De nagyon vágyakozom, hogy lássam, és felismerjem a házamat. Kiskoromban hagytam el, és elfelejtettem, milyen volt... Most ismét felfedezem... Úgy tűnik számomra, hogy elvesztett anyámat és szeretett atyámat találom meg újra, az ő hangjuknak visszhangját hallom... és utolsó leheletük illatát érzem. Többé nem érzem magam árvának, mert ezek a falak ismét átölelnek engem... Érts meg engem, Mária! -- Mária hangjából érezni lehet, hogy könnyezik, és szempilláján is csillog egy könnycsepp. Alfeus felesége válaszol neki:

-- Amint te akarod, kedves. Érezz engem nővérednek és barátnődnek, és kissé anyádnak is, mert sokkal idősebb vagyok nálad.

               A másik asszony előlép:

-- Mária, üdvözöllek! Sára vagyok, anyád barátnője. Láttam születésedet. És ez Alfeus, Alfeus unokaöccse, és anyád nagy barátja. Amit anyádért tettem, neked is megteszem, ha akarod. Látod? Az én házam van legközelebb a tiédhez, és a ti mezőitek ma a mieink. De ha oda akarsz jönni, bármikor megteheted. Készítünk egy nyílást a sövényen, és együtt leszünk akkor is, ha mindegyikünk a saját házában él. Ő a férjem.

-- Köszönök mindent mindenkinek. Mindazt a jót, amit az enyéimnek tettetek, és amit nekem kívántok. Áldjon meg titeket a Mindenható!

               Leveszik a nehéz ládákat, és beviszik a házba. Belépnek. Szokásos módján, József Mária kezét fogja, és úgy mennek be. A küszöbön azt mondja neki:

-- És most, ezen a küszöbön egy ígéretet akarok kérni tőled. Bármi történjék is veled, fordulj Józsefhez, aki mindig barátod és segítőtársad lesz. Semmi okod sem lesz arra, hogy az egyedüllét gyötörjön. Én minden vagyok számodra, gondolj erre, és örülni fogok, ha boldoggá tehetlek. Mivel azonban a boldogság nincs mindig hatalmunkban, legalább nyugalmadat fogom biztosítani.

-- Megígérem neked, József.

               Kinyitják az ajtókat és az ablakokat. A nap utolsó sugarai kíváncsian sütnek be.

               Mária leveszi köpenyét és fátylát, mert még menyegzői ruhájában van. Kimegy a virágos kertbe. Körülnéz, mosolyog, és még mindig József kezét fogva körüljár a kertben. Birtokába veszi az elvesztett helyet.

               József rámutat fáradozásának eredményére:

-- Látod? Itt egy mélyedést csináltam, hogy összegyűljön benne az esővíz, mert ezek a szőlőtövek mindig szomjasak. Ennek az öreg olajfának levágtam a legöregebb ágait, hogy megifjodjék. Ezt az almafát én ültettem, mert kettő elpusztult. És utána odatettem a fügéket. Amikor megnőnek, megvédik a házat a túlságos napsütéstől és a kíváncsiak pillantásaitól. Ez a lugas a régi. Csak az elkorhadt palánkokat cseréltem ki, és metszőollóval dolgoztam. Remélem, sok szőlő terem majd rajta. És ide nézz -- mondja büszkén József, miközben a dombhoz vezeti őt --, itt kiástam egy barlangocskát, és megerősítettem. Amikor ezek a palánták gyökeret vernek, ugyanolyan lesz, mint amilyen régen volt. Nincs itt forrás, de remélem, idehozok majd egy vízeret. Dolgozni fogok rajta a hosszú nyári estéken, amikor eljövök meglátogatni téged.

-- De hogyan? -- kérdi Alfeus. -- Nem tartjátok meg a lakodalmat ezen a nyáron?

-- Nem. Mária el akarja készíteni a törülközőket, amelyek még hiányoznak a kelengyéből. És én megelégedett vagyok. Mária olyan fiatal, hogy semmit se számít, ha vár egy-két évig. Közben hozzászokik a házhoz...

-- Ugyan! Te mindig egy kissé elütöttél a többiektől, és ilyen vagy most is. Nem tudom, van-e valaki, aki ne sietne birtokba venni feleségül egy olyan virágszálat, mint Mária, és te hónapokig halogatod!...

-- Jobban örülünk annak, amire sokáig várakoztunk -- mondja József finom mosollyal.

Testvére vállát vonja, és megkérdezi:

-- És akkor? Mikorra tervezed a menyegzőt?

-- Mária tizenhatodik évére. A sátorosünnep utánra. Édesek lesznek a téli esték a fiatal jegyesek számára... -- és ismét mosolyog, Máriát figyelve. Utána folytatja körútját:

-- Ez a hegybe vájt terem. Beleegyezéseddel itt rendezem majd be a műhelyemet, amikor eljövök. Kapcsolatban áll a házzal, de nincs benne. Így nem zavarlak a zajjal és a rendetlenséggel. Ha azonban másként akarod...

-- Nem, József. Nagyon jó lesz így.

               Ismét belépnek a házba, és meggyújtják a lámpákat.

-- Mária fáradt -- mondja József. -- Engedjük, hogy megpihenjen unokatestvéreivel együtt.

               Mindnyájan elköszönnek, és utána elmennek. József még egy ideig ott marad, és halkan beszélget.

-- Unokatestvéred itt hagyja egy időre veled Erzsébetet. Örülsz? Én igen. Segíteni fog téged abban, hogy tökéletes háziasszonnyá válj. Vele elrendezheted, amint akarod a dolgaidat, és én minden este eljövök segíteni neked. Vele együtt beszerezheted a gyapjúfonalat, és amit csak akarsz. Én majd kifizetem az árát. Ne felejtsd el az ígéretedet, hogy mindenért hozzám jössz. Isten veled, Mária! Aludj úrnőként a házadban, és Isten angyala adjon neked nyugalmat. Az Úr legyen mindig veled!

-- Isten veled, József! Te is légy Isten angyalának szárnya alatt! Köszönöm, József. Mindent köszönök. Amennyire tehetem, viszonzom szeretetedet az enyémmel.

               József üdvözli az unokatestvéreket és elmegy.

(1-93)