A jegyes kijelölése

A templom egy nagy, gazdagon díszített termében sok ember gyűlt össze. Vannak köztük papok, ott van Zakariás is. Beszélgetnek egymással. Húszévesektől ötvenévesekig lehetnek, ünneplő ruhában. Egy sarokban ott van József. Egy pirospozsgás arcú öreggel beszélget. József harminc év körüli szép férfi, rövid hajjal, amely barna színű, mint a szakálla és a bajusza. Szeme jóságos, nagyon komoly, kissé szomorkás. De amikor mosolyog, vidámmá válik és megifjodik. Világosbarna ruhában van, ami nagyon egyszerű, de rendezett.

               Belép a terembe a fiatal leviták egy csoportja, és megáll az ajtó és egy hosszú asztal között. Belép az ajtón egy levita, egy köteg száraz ággal a karján. Ezek tetején gyengéden elhelyeztek egy kivirágzott ágat. Könnyed, fehér virágszirmok borítják. A levita gyengéd gondossággal helyezi a köteget az asztalra, hogy ne sértse meg a csodálatosan kivirágzott ágat.

Kíváncsi zsibongás fut végig a termen. Nyújtogatják a nyakukat, nagyon figyelnek. Zakariás is, aki a papokkal együtt közelebb áll az asztalhoz, igyekszik meglátni. De nem lát semmit. József a sarokból alig vet egy pillantást az ágak kötegére, és amikor társa mond neki valamit, tagadó mozdulatot tesz, mintha azt mondaná, ,,Lehetetlen!'', és mosolyog.

               Trombita harsan az ajtót takaró függöny mögött. Mindnyájan elhallgatnak, szép rendbe állnak, arccal az ajtó felé fordulva, amelyben most megjelenik a Főpap más vének társaságában. Mindnyáján mélyen meghajolnak. A főpap az asztalhoz megy, és onnan beszél hozzájuk:

-- Dávid törzsének férfiai, akik egybegyűltetek felhívásomra, halljátok! Az Úr szólt, dicséret neki! Dicsőségéből egy fénysugár szállt le, és mint a tavaszi napfény, életet adott egy száraz ágnak, és ez csodálatos módon kivirágzott, jóllehet a földön egy ág sem virágzik ebben az időben, a fény ünnepének utolsó napján. (Ez decemberre esik általában.) A hó még nem olvadt el Júdea magaslatain, és fehérlik Sion és Betánia között. Isten beszélt, a Dávid törzséből származó Szűz számára atyává és oltalmazóvá téve magát, mivel neki rajta kívül nincs más oltalmazója. Szent leány, a templom és a törzs dicsősége, megérdemelted, hogy Isten szóljon, és megismertesse az örökkévalónak kedves jegyes nevét. Ugyancsak igaznak kell lennie annak, akit az Úr a neki kedves Szűz oltalmazójául választ. Ez enyhíti fájdalmunkat elvesztése miatt, és nem aggódunk többé sorsa felett, miután eljegyzik. Az Isten által adott jel nyomán teljes biztonsággal bízzuk rá a Szüzet, akin Isten és a mi áldásunk nyugszik. A jegyes neve: József, Jákob fia, Betlehemből, Dávid törzséből, aki a galileai Názáretben ács. József, jöjj ide! A Főpap parancsolja neked.

Nagy zsibongás. Feléje fordulnak a fejek, rá irányulnak a szemek, feléje mutatnak, egyesek csalódottan, mások megkönnyebbülten. Néhányan, főleg az öregek közül örülnek annak, hogy nem rájuk vár ez a feladat.

               József, nagyon elpirulva és zavarba esve előre megy. Már az asztal előtt áll, a Főpap előtt, akit tisztelettel üdvözöl.

-- Jöjjetek ide mindnyájan, és nézzétek meg az ágba bevésett nevet. Vegye kézbe mindenki saját vesszejét, hogy biztos legyen arról, nincs csalásról szó.

               A férfiak engedelmeskednek. Figyelik a Főpap által gyengéden tartott ágat, mindenki veszi a sajátját, van aki eltöri, van aki megőrzi. Mindnyájan Józsefet nézik. Egyesek hallgatagon, mások jókívánságaikat kifejezve. Az öreg, akivel előzőleg beszélt, azt mondja neki:

-- Nem megmondtam neked, József? Annak van előnye, aki kevésbé érzi biztosnak magát!

               A Főpap Józsefnek adja a kivirágzott ágat, és utána vállára téve kezét, mondja:

-- Tudod, hogy nem gazdag a jegyes, akit Isten neked ad. De minden erény megtalálható benne. Légy mindinkább méltóvá hozzá. Nincs hozzá hasonló kedves és tiszta virág Izraelben. Most mindnyájan menjetek el. Te maradj itt, József, és te Zakariás, aki rokona vagy, vezesd ide a jegyest.

               Mindnyájan kimennek, kivéve a Főpapot és Józsefet. A függöny ismét elfedi az ajtót.

               József nagyon alázatosan áll a magasztos főpap mellett. Az kis hallgatás után azt mondja neki:

-- Máriának meg kell mondania neked a fogadalmát. Te segítsd őt félénkségének legyőzésében. Légy jó hozzá, aki oly jó.

-- Minden erőmmel szolgálni fogom őt, és semmiféle áldozat nem lesz nehéz érte. Biztos lehetsz ebben.

               Belép Mária Zakariással és Annával, Fánuel leányával.

-- Jöjj, Mária! -- mondja a főpap. -- Íme a jegyes, akit Isten neked szánt. József, Názáretből. Azért visszatérsz városodba. Most elhagylak titeket. Isten áldása legyen rajtatok! Őrizzen és áldjon titeket az Úr, fordítsa felétek arcát, és legyen mindig kegyes hozzátok! Forduljon felétek, és adja nektek az ő békéjét!

Zakariás kimegy, a főpapot kísérve. Anna kifejezi szerencsekívánatát a jegyesnek, majd ő is kimegy.

               A jegyesek egymás előtt állnak. Mária, egészen elpirulva, lehajtott fejjel. József szintén elpirulva, figyeli őt és keresi a szavakat, hogy mit mondjon először. Végül megtalálja, és mosolyra derül az arca. Azt mondja:

-- Üdvözöllek, Mária! Láttalak téged, amikor néhánynapos kisbaba voltál... Atyád barátja voltam, és testvéremnek, Alfeusnak unokaöccse, akit szintén Alfeusnak hívtak, nagyon szerette anyádat. Az ő kis barátja volt. Most még csak tizennyolc éves, és mielőtt te megszülettél volna, ő még egészen kis emberke volt. Felvidámította édesanyád szomorúságát, aki nagyon szerette őt. Te nem ismersz minket, mert kicsiny voltál, amikor ide jöttél. De Názáretben mindnyájan jót kívánnak neked, és gondolnak rád, beszélnek Joakim kis Máriájáról, akinek születése az Úr csodája volt, aki újra kivirágoztatta a terméketlent... És én emlékszem az estére, amikor születtél... Mindnyájan emlékszünk a csodálatos nagy záporra, amely megmentette a vidéket, és a heves viharra, amelynek villámai még egy fűszálnak sem ártottak, és amely oly hatalmas szivárvánnyal végződött, amilyet még sose láttak. És utána... ki nem emlékszik Joakim örömére? Ide-oda vitt téged, megmutatva a szomszédoknak... Csodált téged mindenki, mint egy égből jött virágot, atyáddal együtt, aki boldog volt. Beszélt az ő Máriájáról, aki olyan szép és olyan jó volt, és aki olyan kedvesen és bölcsen beszélt... Igaza volt, amikor csodált téged, és azt mondta, hogy nincs nálad szebb! És édesanyád? Betöltötte énekével a házat, és olyan volt, mint egy tavaszi pacsirta, miközben téged hordozott, és utána, amikor ölébe vett. Én készítettem a te bölcsődet. Egy kis bölcsőt, amelyet telefaragtam rózsákkal, mert édesanyád így akarta. Talán még ott van elzárva a házadban... Mária, én öreg vagyok. Amikor megszülettél, akkor készítettem első műveimet. Már dolgoztam... Ki gondolta volna, hogy az én jegyesem leszel! Talán a tieid boldogabban haltak volna meg, ha ezt tudták volna, mert a barátaim voltak. Eltemettem atyádat, őszinte szívvel sírva, mert jó mesterem volt az életben.

Mária lassacskán felemeli tekintetét, mindinkább felbátorodva, amikor hallja, hogy József így beszél, és amikor a bölcsőt említi, kissé elmosolyodik. Amikor József atyjáról beszél, feléje nyújtja kezét, és azt mondja:

-- Köszönöm, József.

               Egy félénk, és kedves ,,köszönöm''.

               József rövid és erős ácskezébe veszi a kis kezet, és kedvesen simogatja, hogy még jobban megnyugtassa őt. Talán arra vár, hogy Mária mást is fog mondani. Ő azonban ismét hallgat. Akkor József folytatja:

-- Tudod, hogy a ház sértetlenül megvan, kivéve azt a részét, amelyet a konzul rendeletére leromboltak, hogy utat csináljanak Róma kocsijainak. De a föld, ami megmaradt neked, mert tudod... atyád betegsége sokat felemésztett javaidból, kissé elhanyagolt. Már több mint három tavasz múlt el, hogy a fákat és a szőlőtöveket nem nyesték meg, és a felásatlan föld megkeményedett. De a fák, amelyek láttak téged kiskorodban, még ott vannak, és ha megengeded nekem, azonnal gondjaimba veszem őket.

-- Köszönöm, József. De te már dolgozol...

-- A nap első és utolsó óráiban fogok dolgozni a kertedben. Most már mind hosszabbakká válnak a napok. Azt akarom, hogy tavaszra minden egészen rendben legyen, a te örömödre. Nézd, ez annak a mandulafának egy ága, amely a házzal szemben áll. Ezt akartam magammal hozni, arra gondolva, hogy ha én leszek a választott, -- amit nem reméltem, mert názáreti vagyok, de engedelmeskedtem a Pap rendeletének, nem a lakodalomra vágyakozva -- arra gondolva, hogy neked örömöt okoz majd egy virág a te kertedből. Íme, itt van, Mária. Ezzel neked adom a szívemet, hogy amint az eddig csak az Úrért virágzott, most érted is virágozzék, jegyesem.

Mária átveszi az ágat. Megindultan néz Józsefre, mind nyugodtabb és sugárzóbb arccal. Amikor József azt mondja, ,,Názáreti vagyok'', egészen felragyog az arca, és felbátorodik.

-- Én is egészen Istené vagyok, József. Nem tudom, megmondta-e neked a Főpap...

-- Csak azt mondta nekem, hogy jó vagy és tiszta, és hogy meg kell mondanod nekem a fogadalmadat, és nekem jól kell bánnom veled. Beszélj, Mária! Józsefed minden vágyadban boldoggá akar tenni téged. Nem testies szeretettel szeretlek téged. Lelkemmel szeretlek, szent leány, akit Isten nekem ad. Láss bennem egy atyát és egy testvért, inkább mint egy jegyest. Úgy bízd rám magad, mint egy atyára, mint egy testvérre.

-- Kisgyermekkorom óta az Úrnak szenteltem magam. Tudom, hogy ezt nem teszik Izraelben. De én hallottam egy hangot, amely a szeretet áldozataként szüzességemet kérte a Messiás eljöveteléért. Oly régóta várja őt Izrael!... Nem túl sok lemondani ezért az anyaság öröméről!

               József rászegezi a szemét, mintha a szívében akarna olvasni, majd megfogja két kezecskéjét, amelyekben még ott van a kivirágzott ág, és azt mondja:

-- Egyesítem az én áldozatomat a tiéddel, és annyira fogjuk szeretni tisztaságunkkal az Örökkévalót, hogy előbb adja majd a földnek az Üdvözítőt. Megengedi nekünk, hogy lássuk az ő Világosságát tündökölni a világban. Jöjj, Mária! Menjünk az ő Háza elé, és esküdjünk meg, hogy angyalokként fogjuk szeretni egymást. Utána elmegyek Názáretbe, hogy mindent előkészítsek számodra a te házadban, ha oda szeretnél menni, de ha mást akarsz, azt fogjuk tenni.

-- Az én házamban... Volt ott egy barlang a végén... Ott van még?

-- Ott van, de többé már nem a tiéd... De készítek számodra egyet, ahol a legmelegebb órákban is felüdülhetsz és nyugalmat találsz. Amennyire lehet, ugyanolyannak csinálom. És mondd meg nekem, kivel akarsz lakni?

-- Senkivel. Nem félek. Alfeus édesanyja, aki mindig eljött látogatni engem, társam lesz egy kissé napközben, és éjjel szívesebben leszek egyedül. Nem történik semmi bajom.

-- És utána ott vagyok én... Mikor akarod, hogy eljöjjek, és magamhoz vegyelek?

-- Amikor te akarod, József.

-- Akkor eljövök, amint rendben lesz a ház. Nem érintek meg semmit. Azt akarom, hogy mindent úgy találj, amint édesanyád hagyta. De azt akarom, hogy tele legyen napsugárral, és jól ki legyen tisztítva, hogy ne okozzon szomorúságot neked. Jöjj, Mária! Menjünk, mondjuk meg a Magasságbelinek, hogy áldjuk őt!

(1-77)