,,Neked kellene Krisztus anyjává lenned!''

Mária körülbelül tizenkét éves. Arca már nem gömbölyded, mint kisleánykorában, hanem tojásdad alakot vett fel. Haja többé már nem szabadon omlik a vállára, hanem két szép fonatban leér egészen a csípőjéig. Arca inkább elgondolkozó, érettebb, jóllehet még mindig kisleányarc, egy szép és tiszta leányé. Teljesen fehérbe van öltözve. Egy kicsiny szobában varr valamit. A szoba nyitott ablakából látni lehet a templom központi épületét, a lépcsőzetes udvarokat és csarnokokat, távolabb pedig a fal bástyáját, a város utcáit, házait és kertjeit, a mélyben pedig az Olajfák-hegyét. Halk hangon énekel varrás közben:

-- Mint egy csillag a tiszta vízben

               úgy ragyog egy fény szívem mélyén.

               Csecsemőkorom óta nem távozott tőlem

               és kedvesen, szeretettel irányít.

               Szívem mélyén van egy dal.

               Ugyan honnan jön?

               Ember, azt te nem tudod.

               Onnan, ahol a Szent lakik.

               Nézem tiszta csillagomat.

               Nem akarok semmit, ami nem olyan

               -- legyen bár édes és kedves -

               mint ez a kedves fény, amely egészen az enyém.

               Lehoztál engem a magas égből,

               Csillagként, egy anya méhébe.

               Most bennem élsz, de fátyolon keresztül

               látom az Atya dicsőséges arcát.

               Mikor tiszteled meg szolgálódat azzal,

            hogy az Üdvözítő alázatos szolgálója legyen?

               Küldd el az égből, küldd el nekünk a Messiást!

               Fogadd el, Szent Atya, Mária felajánlását!

               Mária hallgat, mosolyog és felsóhajt. Utána térdre ereszkedik és imádkozik. Arcocskája fénybe borul. Felemelve tartja, a szép, kék, nyári ég felé. Mintha egy bensejében rejtőző nap bocsátaná ki sugarait. Közben Mária feláll, szeretetteljes imája után. Arcán megmarad az elragadtatás fénye, amikor belép Anna, Fánuel leánya. Elcsodálkozva áll meg, vagy talán csodálva nézi Mária arcát. Utána megszólítja:

-- Mária!

            A leány mosolyogva fordul feléje. Üdvözli:

-- Anna! Béke veled!

-- Imádkoztál? Neked sose elég az imából?

-- Az imából elég lenne. De beszélek Istennel, Anna, te nem tudhatod, milyen közel érzem őt magamhoz. Több, mint közel: a szívemben. Isten bocsássa meg nekem ezt a kevélységet, de én sose érzem magam egyedül. Látod? Ott, abban az arany és hófehér Házban, a kettős függöny mögött van a Szentek Szentje. A főpapon kívül senkinek a szeme sem láthatja az Engesztelőt, amelyen az Úr dicsősége nyugszik. De nekem nincs rá szükségem, hogy lássam tiszteletteljes lélekkel azt a kettős függönyt, amely leng a szüzek és a leviták énekének dallamára, és amely illatozik az értékes tömjéntől, és hogy lássam rajta áttündökölni a Szövetség Szekrényét. Igen, látom! Ne félj, oly tisztelettel nézek rá, mint Izrael minden gyermeke. Ne tarts attól, hogy a kevélység megvakított, és azért gondolom azt, amit most neked mondok. Én látom, és nincs oly alázatos szolga Isten népében, aki alázatosabban tekint Urának Házára, mint én, aki meg vagyok győződve arról, hogy a legcsekélyebb vagyok mindnyájuk között. De mit látok? Egy függönyt. Mit gondolok, mi van a függöny mögött? Egy Tabernákulum. Ki van benne?

De amikor a szívembe nézek, íme, látom Istent ragyogni szeretetének dicsőségében. Azt mondja nekem: ,,Szeretlek!'' És én azt mondom neki: ,,Szeretlek!'' És ez a kölcsönös szeretet elolvaszt és felüdít minden szívverésnél... Közöttetek vagyok, tanítónőim és kedves társaim. De egy lángoló kör elszigetel tôletek. Belépek a körbe. Isten és én. És látlak titeket Isten tüzén keresztül, és úgy szeretlek mindnyájatokat. De nem tudlak test szerint szeretni titeket, se senki mást nem tudok majd így szeretni. Hanem csak azt, aki engem szeret, és lélek szerint. Tudom, mi lesz a sorsom. Izrael világi törvénye azt akarja, hogy minden leánynak legyen jegyese, és minden leány anyává legyen. De én, jóllehet engedelmeskedem a törvénynek, engedelmeskedem a Hangnak, amely azt mondja nekem: ,,Én akarlak téged'', és szűz vagyok és az maradok. Hogyan tehetem meg ezt? Ez a kedves, láthatatlan Jelenlét, aki velem van, segíteni fog, mert ô akarja ezt. Nem félek.

Nincs többé atyám és anyám... és csak az Örökkévaló tudja, mekkora fájdalmat okoz ez nekem, mennyire emberies vagyok. Kegyetlen fájdalom ez. Most nincs másom, csak Isten. Azért vakon engedelmeskedem neki... Már megtettem volna ezt atyám és anyám ellenére is, mert a Hang arra oktat engem, hogy aki követni akarja ôt, annak követnie kell ôt atyja és anyja ellenére is. Ôk a gyermeki szív kedves ôrzôi. A szülôk saját elgondolásuk szerint akarják biztosítani gyermekük boldogságát... és nem tudják, hogy vannak más utak is, amelyek a végtelen boldogsághoz vezetnek... Nekik hagytam volna ruháimat és köpenyemet is, hogy kövessem a Hangot, amely azt mondja nekem: ,,Jöjj, kedvesem, jegyesem!'' Mindent nekik hagytam volna, a könnyek gyöngyeit is -- mert sírtam volna amiatt, hogy nem engedelmeskedhetem nekik és vérem rubinjait -- mert még a halállal dacolva is követtem volna az engem hívó Szót. Azt mondtam volna nekik, hogy van valami, ami nagyobb és édesebb az atya és az anya szereteténél, és ez Isten Hangja.

De most akarata feloldott engem ettől a gyermeki kegyelettől is. Két igaz ember volt, és biztosan Isten beszélt bennük, amint hozzám beszél. Követték az Igazságot és az Igazságosságot. Amikor rájuk gondolok, úgy vélem, hogy a pátriárkák között vannak, nyugalomban, és áldozatommal meggyorsítom a Messiás eljövetelét, hogy megnyissa nekik a mennyek ajtaját. A földön én irányítom életemet, azaz Isten irányítja szegény szolgálóját parancsaival. Én, én teljesítem azokat, mert ez az én örömöm. Amikor eljön az ideje, megmondom jegyesemnek a titkomat... és ő magáévá teszi azt.

-- De, Mária... hogyan találsz majd szavakat a meggyőzésére? Ellened szól a férfi szeretete, a törvény, az élet.

-- Isten velem lesz... Isten megvilágítja majd jegyesem szívét... Az élet elveszti majd az érzék tövisét, és tiszta virággá változtatja, amely a szeretettől illatozik. A Törvény -- Anna, ne mondd, hogy istenkáromló vagyok! -- Azt gondolom, hogy a Törvény megváltozik. Ki változtatja meg -- gondolod -- hiszen isteni? Egyedül az, aki megváltoztathatja: az Isten. Az idő már nagyon közel van, közelebb, mint gondolnátok, én mondom nektek. Mert Dánielt olvasva nagy világosság töltötte el a szívemet, és értelmem felfogta a titokzatos szavak értelmét (Vö. Dán 9,24). Megrövidül a hetven hét az igazak imáinak következtében. Megváltozik az évek száma? Nem. A jövendölés nem hazudik. De nem a nap pályájával, hanem a holdéval mérik a megjövendölt időt, azért mondom: ,,Közel van az óra, amikor meghallják a Szűztől Született sírását.''

Ó, bárcsak megmondaná nekem ez a Fény, aki szeret engem, mert oly sok dolgot mond nekem, hogy hol van az a boldog, aki megszüli majd Isten Fiát, a Messiást, népének. Mezítláb járva végigfutnám a földet, sem a hideg, sem a fagy, sem a por és hőség, sem a vadállatok, sem az éhség nem akadályoznának meg abban, hogy eljussak hozzá, és azt mondjam neki: ,,Engedd meg szolgálódnak és Krisztus szolgái szolgálójának, hogy a te fedeled alatt éljen! Forgatnám a malomkövet és a prést, mint egy rabszolganő. Őrizném nyájadat, mosnám gyermeked pelenkáját. Dolgoztass engem a konyhádban, vagy a kemencédnél... ahol csak akarsz, de fogadj el engem, hogy láthassam őt! Hallhassam a hangját! Rám nézzen!''

És ha nem akarna elfogadni engem, koldulásból élnék ajtajánál, megvetve, a szabad ég alatt és kánikulában, csakhogy hallhassam a gyermek Messiás hangját, nevetésének visszhangját, és utána láthassam, amint elmegy mellettem... És talán egy napon kapnék tőle egy darab kenyeret... Ó, ha az éhség marná a gyomromat és a sok böjt után érezném erőm fogyását, ekkor sem enném meg azt a kenyeret. Egy kis zsákban, mintha gyöngyök lennének, szívem fölé tenném, és megcsókolnám, hogy érezzem Krisztus kezének illatát. Többé nem lennék sem éhes, se nem fagyoskodnék, mert a vele való érintkezés elragadtatásba ejtene, melengetne, táplálna...''

-- Neked kellene Krisztus Anyjának lenned, ha ennyire szereted! Ezért akarsz szűz maradni?

-- Ó, nem. Én, nyomorúság és por vagyok. Nem merem felemelni arcomat a Dicső felé. És ezért inkább, mint a kettős függöny felé, amely mögött ott van Jahve láthatatlan jelenléte, szeretek magamba nézni, a szívemre. Amott a Sinai rettenetes Istene van. Itt, bennem, látom Atyánkat, egy szeretetteljes arcot, aki rám mosolyog és megáld, mert kicsiny vagyok, mint egy kismadár, amelyet a szél felemel anélkül, hogy érezné súlyát, és gyenge, mint a vadon növő gyöngyvirág szára, amely nem tud mást tenni, csak virágozni és illatozni, és nem áll ellen a szélnek, amely elfújja kedves, tiszta illatát. Isten az én szerető szelem! Nem ezért, hanem mivel az Istentől és egy Szűztől Születettnek, a Szentek Szentjének nem tetszhet más, csak az, akit az égben Anyjául választottak, és aki a földön mennyei Atyjáról beszél neki: a Tisztaság. Ha a Törvény erről elmélkedne, ha a rabbik, akik megszaporították tanításuk szőrszálhasogatásait, értelmüket magasabb távlatok felé fordítanák és belemélyednének a természetfelettibe, elhagyva az emberit és a hasznothajtót, amire törekednek, megfeledkezve a végső célról, akkor nekik elsősorban a Tisztaságot kellene tanítaniuk, hogy Izrael Királya azt találja, amikor eljön. A békehozó olajfával, a diadalmas pálmával együtt ültessetek liliomokat és liliomokat és liliomokat...

Mennyi vért kell ontania az Üdvözítőnek, hogy megváltson minket! Mennyit! Ezernyi és ezernyi sebből, amelyeket Izajás lát a fájdalmak Emberén. Íme, úgy hull, mint a harmat egy lyukacsos edényből, mint egy véreső. Nem hull oda, ahol megszentségtelenítik és káromolták ezt az isteni Vért, hanem a tisztaságtól illatozó kelyhekbe, amelyek összegyűjtik azt, hogy utána széthintsék a lelki betegekre, a lelkileg leprásokra, az Isten számára halottakra. Adjatok liliomokat, liliomokat adjatok Krisztus izzadságának és könnyeinek felszárítására azok tiszta szirmainak fehér ruhájával. Ó, hol lesz az a Liliom, aki téged hordoz? Hol lesz az, aki eloltja égő szomjadat? Hol lesz az, akit pirosra fest a Véred, és aki meghal majd a fájdalomtól, hogy téged meghalni lát? Hol van az, aki sír majd elvérzett tested felett? Ó, Krisztus! Akire sóvárgok...! -- Mária elhallgat, sírva és kimerülve.

Anna hallgat egy ideig, és utána megrendült, öreges hangjával mondja:

-- Van-e még valami, amire meg akarsz tanítani engem, Mária?

               Mária összerázkódik. Alázatosságában bizonyára azt hiszi, hogy tanítónője megfeddi őt, és ezért azt mondja:

-- Ó, bocsánat! Te vagy a tanítónő, én egy szegény senki vagyok. De ez a hang a szívemből szól. Én vigyázok rá, hogy ne beszéljek róla. De mint a folyó, amely megáradva áttöri a gátat, íme most erőt vett rajtam és kitört belőlem. Ne törődj azzal, amit mondtam, és fenyítsd meg beképzeltségemet. A titkos szavaknak a szív titkos rejtekében kellett volna maradniuk, amelyet Isten az ő jóságában megáld, tudom. De oly édes ez a Láthatatlan Jelenlevő, hogy megrészegít... Anna, bocsáss meg kis szolgálódnak!

Anna magához szorítja őt. Öreg, ráncos arca remeg és fénylik a sírástól. A könnyek lefutnak a ráncain, mint a víz a barázdás földön. Mária mély tisztelettel néz rá karjaiban, és arcát öreg tanítónője szívére teszi.

(1-63)