Joakim és Anna halála

Jézus szavai:

-- Amint télen hirtelen besötétedik, ha a szél hófelhőket tornyosít az égen, úgy érkezett el nagyszüleim élete az éjszakához, miután Napjuk a templom szent udvarában maradt, hogy ott ragyogjék.

               Nemde meg van írva: ,,A Bölcsesség életre ösztönzi gyermekeit, oltalma alá veszi azokat, akik keresik... Aki szereti őt, az az életet szereti, és aki éberen őrzi, az a békének örül. Aki birtokolja, annak öröksége az élet lesz... Aki szolgálja, az engedelmeskedik a Szentnek, és aki szereti, azt Isten nagyon szereti... Ha hisz benne, örökölni fogja, gyermekei megerősödnek, mert mellettük lesz a megpróbáltatásban. Mindenekelőtt azt választja, utána félelem tölti el, rettegés és megpróbáltatás, megfegyelmezi őt, míg próbára nem teszi gondolatait és meg nem bízhat benne. De utána állhatatossá teszi, visszatér hozzá egyenes úton és megelégedetté teszi. Felfedi előtte titkait, a tudomány és az értelem kincseit adja neki, igazságosságban.'' (Vö. Sir 4,11-18)

Igen, mindez meg van írva. A Bölcsesség könyveit minden emberre alkalmazni lehet, abban irányadást találnak viselkedésükre vonatkozóan. Boldogok azok, akik szeretik lelkükben a Bölcsességet.

               Engem körülvettek a bölcsek halandó rokonságomban. Anna, Joakim, József, Zakariás és még inkább Erzsébet, utána a Keresztelő nem voltak talán igazán bölcsek? Nem beszélek Anyámról, akiben otthonra lelt a Bölcsesség.

               Nagyszüleimet ifjúságuktól kezdve sírjukig a Bölcsesség sugallta, hogy Istennek tetsző módon éljenek. Amint a sátor megvéd az elemek dühöngésétől, úgy védte meg őket a bűnveszélytől. Isten szent félelme a termőtalaja a bölcsesség fájának, amely kinő abból minden ágával, hogy elérjen csúcsa a békés szeretethez biztonságában, a biztos szeretethez hűségében, a hűséges szeretethez buzgóságában, a teljes szeretethez, amely nagylelkű és tevékeny a szentekben.

,,Aki szereti őt, az az életet szereti és örökölni fogja az Életet'' -- mondja Sirák fia. (4,13-14) Ez kapcsolatban van azzal, amit én mondtam: ,,Aki elveszti életét az én szeretetemért, az üdvözül.'' (Vö. Mt 16,25; Mk 8,35; Lk 9,24) Nem erről a szegényes földi életről van szó, hanem az örök életről, nem egy óra öröméről, hanem a halhatatlanságról.

               Joakim és Anna ilyen értelemben szerettek. És ő velük volt a megpróbáltatásokban. Mily sokat sírtak és szenvedtek ezek az igazak, akik kiérdemelték, hogy Mária a leányuk legyen!

               A politikai üldözés kivetette őket Dávid földjéről és végtelenül szegényekké váltak. Szomorúan múltak éveik anélkül, hogy egy gyermekük azt mondhatta volna nekik: ,,Én majd folytatlak titeket!'' Elérkeztek abba a korba, amikor az asszonynak biztosan nem lehet gyermeke. Utána pedig meg kellett fosztani magukat tőle, hogy odaadják őt Isten oltárának. Következett a még csendesebb élet, most, amikor már megszokták kis galambjuk turbékolását, kis lépteinek zaját, mosolyát és csókjait. Majd jöttek a betegségek, szerencsétlenségek, viharok, elnyomás a hatalmasok részéről... oly sok csapás szerény kastélyuk falán. És ez nem elég: az aggódás távol élő gyermekük miatt, aki egyedül van és szegény, és aki minden áldozatuk ellenére az atyai javaknak csak egy maradványát fogja birtokolni. És milyennek találja majd azokat, ha a földek megműveletlenül maradnak, míg rá várakoznak? Félelmek, megpróbáltatások, kísértések. És hűség, hűség, mindig hűség Istenhez. A legnagyobb kísértés, hogy ne tagadják meg maguktól leányuk vigasztaló jelenlétét, amikor életük vége felé közeledik.

De a gyermekek először Istenéi, és csak utána a szülőké. És minden gyermek azt mondhatja, amit én mondtam Anyámnak: ,,Nem tudod, hogy nekem mennyei Atyám dolgaiban kell fáradoznom?'' (Lk 2,49) És minden anyának, minden apának meg kell tanulnia azt a magatartást, amit Mária és József esetében láttak a templomban, Anna és Joakim esetében a názáreti házban, amely mindinkább csupasszá és szomorúvá válik, de amelyben egy dolog sose csökken, sőt, mindinkább növekszik: a két szív szentsége, a házasság szentsége.

               Mi marad a beteg Joakimnak és szenvedő jegyesének a hosszú, csendes estéken, az öregeknek, akik érzik, hogy haláluk közeleg? A kis ruhák, az első szandálok, távoli kicsinyük szegényes játékai és az emlékek, az emlékek, az emlékek... És ezekkel a béke, amely eltölti őket, amikor mondják: ,,Szenvedek, de megtettem kötelességemet Isten iránti szeretetből.''

És akkor íme, egy emberfeletti öröm, amely égi fényben ragyog, amelyet a világ fiai nem ismernek, és amelyet nem olt ki az, hogy a haldoklók elnehezült szempillája lezárul, hanem végső órájukon még inkább ragyog, és megvilágítja az igazságot. Amikor életük kialszik, felismerik a boldog jövőt számukra és nemzedékük számára, és ajkukkal Istent áldva halnak meg.

               Ilyen volt nagyszüleim halála. Megfelelt szent életüknek. Életszentségükkel kiérdemelték, hogy ők legyenek Isten Szeretettjének első őrzői. Csak életük napjának lenyugvásakor ismerték meg a kegyelmet, amit Isten nekik adott. Anna nem gyötrődött áldott állapotában, hanem elragadtatásban hordozta a Bűn Nélkülit. Életük oly kedvesen aludt ki, mint ahogy eltűnik egy csillag, amikor hajnalban felkel a nap. És ha nem részesültek is abban a vigaszban, hogy birtokoljanak engem, a Megtestesült Bölcsességet, mint József, láthatatlanul jelen voltam és hallották magasztos szavaimat, amikor arcuk fölé hajoltam, hogy békében elaltassam őket a győzelmet várva.

Van, aki azt kérdi: ,,Miért nem kellett szenvednie Annának a szülésnél, és mindkettőjüknek a halálnál, hiszen Ádám gyermekei voltak?'' Ezeknek azt válaszolom: ,,Közellétem megtisztította anyja méhében a Keresztelőt, és előre megszentelte őt, pedig ő is Ádám fia volt, és az eredeti bűnben fogant. Ne részesült volna akkor kegyelemben a Szeplőtelen Szent anyja, azé, akit Isten előre megőrzött, aki Istent hordozta szinte isteni lelkében és apró szívében, aki sose szakadt el tőle attól kezdve, mikor az Atya kigondolta, és egy méhben megfogant egészen addig, amikor visszatért, hogy teljesen birtokolja Istent az égben a dicsőséges örökkévalóságban?'' Ezeknek azt válaszolom: ,,A jó lelkiismeret nyugodt halált ad, és a szentek imái ilyen halált érnek el számotokra.''

Joakimnak és Annának egész életükön keresztül jó volt a lelkiismeretük, és ez volt vezetőjük egészen az égig. A Szent imádkozott Isten Tabernákuluma előtt távol élő szüleiért, akiket Isten, a Legfőbb Jó után helyezett, de szeretett, amint a Törvény és érzelmei megkívánták, tökéletes természetfeletti szeretettel.

(1-59)