A megmentett veréb

A kis Mária, aki még három éves sincs, anyjával, Annával beszélget a Megváltóról, aki majd egy szűztôl születik. A kis Mária kifejezi vágyát, hogy ô is szűz maradjon, hasonlóan Jézus Anyjához, és majd szolgálhasson neki. Így folytatja:

-- Szeretnék bűnös is lenni, nagy bűnös, ha nem félnék megbántani az Urat... Mondd nekem, mama, lehet valaki bűnös Isten szeretetébôl?

-- De mit beszélsz, kincsem? Nem értem.

-- Azt akarom mondani: bűnt elkövetni, hogy szerethessen Isten, aki Üdvözítôvé lesz. Az elveszetteket mentik meg. Nemde? Szeretném, hogy az Üdvözítô megmentsen, hogy szeretettel nézzen rám. Ezért kívánok bűnt elkövetni, de nem olyan bűnt, ami neki visszatetszik. Hogyan menthet meg, ha nem veszek el?

Anna elképed. Nem tudja, mit mondjon.

               Segítségére jön Joakim, aki a füvön sétálva zajtalanul a sövény mögé érkezett.

-- Megmentett téged elôre, mert tudja, hogy te szereted ôt, és csak ôt akarod szeretni. Azért téged már megmentett, és szűz lehetsz, amint kívánod -- mondja Joakim.

-- Igazán, atyám? -- Mária átöleli apjának térdét, és tiszta csillagszemével ránéz, azokkal a szemekkel, amelyek annyira hasonlítanak apjáéhoz, és oly boldogok a remény miatt, amit atyja adott neki.

-- Igazán, kicsiny szerettem. Idenézz! Hoztam neked ezt a kis verebet, amely elôször röpült ki, a kút mellett. Otthagyhattam volna, de szárnyai gyengék és lábaiban se volt erô, hogy ismét felemelkedjen és elrepüljön, vagy hogy megtartsák ôt a síkos kövön. Beleesett volna a kútba. Nem vártam meg, hogy ez megtörténjen. Megfogtam, és neked adom. Csinálj vele, amit akarsz. Mondd meg most nekem, Mária, jobban szerettem a verebet azáltal, hogy megmentettem, mielôtt beleesett volna a kútba, vagy akkor szerettem volna jobban, ha utána mentettem volna ki?

-- Most szeretted ôt, mert nem engedted meg, hogy baja legyen a fagyos vízben.

-- És Isten is jobban szeretett téged, mert megmentett, mielôtt vétkeztél volna.

-- Akkor teljes szívembôl szeretem. Teljes szívembôl. Szép verebecske, én olyan vagyok, mint te. Az Úr azonos módon szeretett minket, megmentve minket... Most én téged felnevellek, és utána hagylak elmenni. És te énekelni fogsz az erdôben, én pedig a templomban. Dicsérjük Istent és azt mondjuk: ,,Küldd el, küldd el, akit megígértél, annak, aki várja.'' Ó, papám, mikor vezetsz el a templomba?

-- Hamarosan, gyöngyöm. De nem fáj neked elhagyni atyádat?

-- Nagyon! De te el fogsz jönni... és ha nem esne rosszul, milyen áldozat lenne?

-- És gondolni fogsz ránk?

-- Mindig! Miután imádkozom az Emmanuelért, imádkozni fogok értetek. Hogy Isten adjon nektek örömöt és hosszú életet... egészen addig a napig, amelyben ô Üdvözítővé lesz. Utána azt mondom neki, hogy vegyen magához titeket és vigyen el az égi Jeruzsálembe.