Honnan tudod ezeket a szent dolgokat?

  Anna egy árnyas lugasban varrogat. A kis Mária már biztos léptekkel jár fehér szandáljában, bokáig érő fehér ruhácskájában. Olyan, mint egy kis angyal. Pipacsokat, búzavirágokat és egyéb virágokat tart a kezében, amelyek a búza között nőnek. Édesanyjához megy, és megáll annak térdei között. Anna átkarolja őt.

-- Mama, mama! -- mondja, mint egy kis galamb, amely fészkére talált. Anna lehajol hozzá és szeretettel megcsókolja. Utána Mária felemeli fejét, és átadja a virágokat. Mindet anyjának hozta, és minden virágról elmond egy kis történetet, amit ő talált ki:

-- Ez a szép kék, nagy virág egy csillag, amely az égből jött le, hogy az Úr csókját hozza a mamának. Íme, csókold meg itt, a szívén, a szívén, ezt az égi virágot, és érezni fogod, hogy Isten ízével rendelkezik.

Ez a másik viszont, amely világosabb kék, mint a papa szeme, az Úr írását viseli szirmán, aki sok jót akar a papának, mert ő jó. És ez a picinyke, picinyke, amelyből egyet találtam (egy nefelejcs), ez az, amit az Úr azért alkotott, hogy megmondja Máriának, jót kíván neki.

               És ezek a pirosak, tudod mama, mik ezek? Dávid király ruhájának darabjai, Izrael ellenségeinek vérébe mártva, és elvetve a küzdelem és győzelem csataterén. Ennek a királyi ruhának a szárnyából születtek, amely ruhát az Úrért viselt küzdelem szaggatott darabokra.

Míg ez a fehér és gyengéd virág, amely olyan, mintha hét selyemkupából készült volna, amelyek az égre néznek, telve illattal, és amelyek ott, a forrás mellett születtek -- a papa gyűjtötte össze őket a tövisek közül -- Salamon király ruhájából készültek, amelyet akkor viselt, amely hónapban megszületett a kis unokája. Sok, sok évvel ezelőtt Izrael sokasága előtt ment a Szövetségláda és a Tabernákulum előtt, és örvendezett, és énekelt, imádkozván örömében. (Vö. 1Kir 8) Én mindig ez a virág akarok lenni, és mint a bölcs király, énekelni akarok egész életemben és imádkozni a Tabernákulum elôtt -- fejezi be Mária kis szája.

-- Örömöm! Honnan tudod ezeket a szent dolgokat? Ki mondta el neked? Atyád?

-- Nem. Nem tudom, ki. De úgy tűnik, hogy mindig tudtam. Talán olyan valaki mondja nekem, akit nem látok. Talán egy angyal, akit Isten küld, hogy beszéljen a jó emberekhez. Mama, elmondasz még valamit nekem...?

-- Ó, leányom! Mit akarsz tudni?

               Mária gondolkozik, komolyan és összeszedetten. Kis arcán visszatükrözôdnek gondolatainak árnya. Mosolyok és sóhajok, napsugarak és felhôk árnyai, amikor Izrael történetére gondol. Utána válaszol:

-- Beszélj még Dániel Gábrieljérôl, amelyben megígéri a Krisztust. (Vö. Dán 9)

És behunyt szemmel hallgatja, csendesen ismételve a szavakat, amelyeket anyja mond, mintha jobban meg akarná jegyezni. Amikor Anna befejezi, megkérdi:

-- Mennyi hiányzik még ahhoz, hogy eljöjjön az Emmanuel?

-- Körülbelül harminc év, kedvesem.

-- Még annyi! És én a templomban leszek... Mondd meg nekem, ha én sokat, sokat, sokat imádkoznék, éjjel-nappal, éjjel-nappal, és csak Istené kívánnék lenni egész életemben, ezért az Örökkévaló megadná nekem a kegyelmet, hogy elôbb küldené el a Messiást népének?

-- Nem tudom, kedvesem. A Próféta azt mondja: ,,Hetven hét''. Hiszem, hogy a jövendölés nem téved. De az Úr olyan jó -- és Anna sietve hozzáteszi, mert látja, hogy egy könnycsepp gyöngyözik kisleányának aranyos szempilláján -- hogy azt hiszem, ha te sokat, sokat, sokat imádkoznál, ô meghallgatna téged.

A mosoly visszatér a kis arcra, amely anyjára néz, és kis szemecskéjén ragyognak a már abbahagyott sírás könnyei, mint a harmatcseppek az alpesi mohán.

-- Akkor imádkozni fogok és szűz leszek ezért.

-- De tudod te, mit akar ez mondani?

-- Azt akarja mondani, hogy nem ismerem meg az ember szeretetét, csak egyedül Istenét. Azt akarja mondani, hogy nem gondolok másra, csak Istenre. Azt akarja mondani, hogy kisgyermek maradok testemben és angyal a szívemben. Azt akarja mondani, hogy csak Istenre tekintek, csak ôt hallgatom, szám csak ôt dicséri, kezem neki ajánlja fel az áldozatot, lábam gyorsan követi ôt, és neki adom szívemet és életemet.

-- Te áldott! De akkor sose lesznek gyermekeid, neked, aki annyira szereted a gyermekeket, a báránykákat és a kis galambokat... Tudod? Egy gyermek olyan egy asszony számára, mint egy fehér, bodorszôrű bárányka, mint egy kis galamb selymes tollával és piros szájával, amely tud szeretni, csókolni és azt mondani: ,,Mama''.

-- Nem számit, Istené leszek. A templomban imádkozom. És talán egy napon meglátom az Emmanuelt. A Szűz, akinek Anyjává kell lennie, amint a nagy Próféta mondja, már meg kellett, hogy szülessen és a templomban van... Én társa... és szolgálóleánya leszek. Ó, igen! Ha Isten fényénél megismerhetem, szolgálni szeretném azt a boldogot! És utána ô elhozná nekem a Fiát, elvinne engem a Fiához, és neki is szolgálnék. Gondold el, mama!... Szolgálni a Messiásnak!!!

Márián erôt vesznek ezek a gondolatok, amelyek felemelik és ugyanakkor alázatossá teszik. Kis karjait keresztbe téve kis ölén, kis fejét kissé meghajtva lángra gyúlt érzelmeiben úgy tűnik, mint egy gyermekded megjelenítése az angyali üdvözletnek. Majd folytatja:

-- De megengedi-e majd nekem Izrael Királya, Isten Felkentje, hogy neki szolgáljak?

-- Ne kételkedj benne! Nemde azt mondja Salamon király: ,,Királyné van hatvan, ágyasasszony nyolcvan, és a szolgálóknak se szeri, se száma.'' (Én 6,7) Látod, hogy a Király udvarában számtalan szűzleány szolgálja majd Urát.

-- Ó, látod, akkor biztosan szűznek kell lennem. Kell. Ha ô egy szüzet akar anyjának, az annak a jele, hogy mindenek fölött szereti a szüzességet. Azt akarom, hogy szeressen engem, a szolgálóleányát, szüzességemért, ami kissé hasonlóvá tesz engem szeretett Anyjához... Ezt akarom...

(1-44)